2013. november 28. csütörtök

nov. 28
7:54
Tartja növekedési ütemét a Business Telecom (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsdén és a Frankfurti Értéktőzsdén jegyzett Business Telecom Nyrt. (BTel) gyorsjelentése alapján a harmadik negyedévben a társaság értékesítésből származó nettó árbevétele közel másfélszeresére emelkedett, üzemi eredménye több mint háromszorosára, míg az EBITDA közel háromszorosára nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest.
nov. 28
7:56
Tovább lassult a kínai iparvállalatok nyereségének bővülése (ProfitLine)
Októberben tovább lassult a kínai iparvállalatok együttes profitjának emelkedése - közölte a kínai statisztikai hivatal.
nov. 28
7:57
Adatvédelemben lekörözik a magyar cégek a versenytársakat (Infostart)
Az adatkezelést tekintve a magyar kis- és középvállalatok (kkv) megelőzik a német, angol, és francia versenytársaikat - állapította meg közös kutatása alapján az Iron Mountain nemzetközi iratkezeléssel foglalkozó társaság és a PricewaterhouseCoopers(PWC) könyvvizsgáló és tanácsadó cég.
nov. 28
7:59
Nem mozdult a forint reggel (Infostart)
Gyakorlatilag a szerda esti záró értéken indított a forint csütörtök kora reggel a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon.
nov. 28
8:12
21 millió eurót utasított vissza az autógyártó vezetője (Privátbankár)
Philippe Varin, a PSA elnöke lemond a nyugdíj-kiegészítésről, ami óriási felháborodást váltott ki.
nov. 28
8:15
Az Expat-Center ügyfele részére állították ki az első EU Kék Kártyát (HR Portál)
Az Expat-Center ügyfele részére állította ki az első EU Kék Kártyát a budapesti Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal. Az első pozitívan elbírált EU Kék Kártya a relokációs cég rugalmas, személyre szabott, precíz ügyintézésének köszönhető.
nov. 28
8:27
Újabb történelmi csúcsra kúszott a Dow és az S&P; 500 (ProfitLine)
A kedvezően alakuló gazdasági adatoknak köszönhetően emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést az amerikai piacok, a Dow és az S&P 500 indexek új történelmi csúcsot értek el, míg a Nasdaq tovább távolodott a 4000 pontos szinttől.
nov. 28
8:29
0,5%-kal bővült Svájc gazdasága (ProfitLine)
A várakozásokat meghaladó mértékben bővült Svájc gazdasága a harmadik negyedévben a gazdasági államtitkárság (Seco) csütörtökön publikált adatai alapján.
nov. 28
8:30
Ezt olvasták ki Londonban Matolcsyék közleményéből (Privátbankár)
Csökkentették a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelenlegi enyhítési ciklusának kamatmélypontjára adott előrejelzésüket londoni pénzügyi elemzők, elsősorban a legutóbbi kamatdöntéshez fűzött monetáris tanácsi közlemény és a rövid távon várható inflációs pálya alapján.
nov. 28
8:48
Késnek az elővárosi vonatok (Infostart)
Műszaki hibák miatt három budapesti elővárosi vasútvonalon is késnek a vonatok csütörtök reggel - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.
nov. 28
8:51
Erre is rászállhat a NAV (Adózóna)
Noha január 1-je óta a törvény már nem írja elő, hogy digitális aláírásra lenne szükség az elektronikusan érkező számlák hitelességéhez, a szakmai fórumokon továbbra is erős megosztottság érezhető, hogy ilyen számlák befogadása esetén van-e félnivalójuk az adóhivataltól. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordul hivatalos állásfoglalásért az egyik legrégebbi elektronikus számlázási szolgáltató, a…
nov. 28
8:51
Történelmi csúcsokon járnak a részvénypiacok világszerte (Portfolio)
Az amerikai indexek a mai szünnap előtt is megállíthatatlanok voltak, a befektetőket az sem bizonytalanította el, hogy vegyes makrogazdasági adatok láttak napvilágot szerdán, így a Dow Jones és az...
nov. 28
8:51
Idén - elvileg - nem lesz gond a "hirtelen" jött tél az utakon (Pénzcentrum)
Az országos és a fővárosi katasztrófavédelem, valamint közútkezelő társaságok is felkészültek a téli időjárásra....
nov. 28
8:53
Az EU szerint is 1000 milliárd forint áfát bukunk (Portfolio)
Az Európai Bizottság júliusban megjelent tanulmánya szerint évente nagyjából a GDP 3%-ának megfelelő áfát bukik el Magyarország, 2011-ben ez az összeg körülbelül 1000 milliárd forint lehetett. Nálunk...
nov. 28
8:55
Óriási összeget fizet az Ernst & Young a Lehman csődje miatt (Portfolio)
Az Ernst &Young 99 millió dollárt fizet azoknak a befektetőknek, akik a Lehman Brothers által kibocsátott értékpapírokból vásároltak egy évvel a bank csődje előtt - írja a Bloomberg. Az EY vizsgálta...
nov. 28
9:00
Csökkennek a szolgáltatók mobilbevételei, mégis drága a mobilozás - merre tovább? (ProfitLine)
Az egész világon egyedülálló módon, Európában csökkentek a mobilszolgáltatók bevételei az elmúlt évben. Ennek számos oka van, néhány, mint például a különadók, országspecifikusak, de bizonyos jelenségek egész régiókban hozzák hátrányba a vállalatokat - mondta Solt Ádám az internetet.hu távközlési összehasonlító portál szakértője.
nov. 28
9:06
Egy év alatt 650 ezerrel több lett a magyar adófizető (Privátbankár)
Az adójóváírás eltörlésének köszönhetően egy év alatt 650 ezer emberrel nőtt az adófizetők száma, az átlagos adókulcs viszont több mint egy százalékponttal emelkedett 2012-ben - még így is vannak bőven olyanok, akik adómentességet élveznek.
nov. 28
9:09
Saját részvénnyel jutalmazta dolgozóit a Rába (Portfolio)
A Rába bejelentette, hogy a Menedzsment Részvényopciós Ösztönző Program keretében a dolgozók által több mint 8 ezer részvény került lehívásra a saját részvényekből. 2013. november 26-án és 2013....
nov. 28
9:09
Ezer új pénztárgép van bekötve eddig a NAV-hoz (Pénzcentrum)
Folyamatosan emelkedik az adóhivatalhoz bekötött online pénztárgépek száma....
nov. 28
9:11
Csúszik a magáncsőd bevezetése (Portfolio)
Legkorábban februárban kerülhet az Országgyűlés elé a magáncsődről szóló tervezet - erősítette meg a Napi Gazdaság értesülését a lapnak Pálffy István, a KDNP frakcióvezető-helyettese. A szükséges...
nov. 28
9:24
Ma új barátja lesz a magyar kormánynak (Privátbankár)
Kecskemétre utazik Varga Mihály - átadnak egy új logisztikai központot is.
nov. 28
9:26
Nem ez volt a tökéletes terv: így nem lehet cigit csempészni (Privátbankár)
Rendszám nélküli katonai terepjáró UAZ-ban találtak csempészcigarettát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei.
nov. 28
9:27
Most kell Facebookot venni? (Portfolio)
Az utóbbi napok emelkedéséből kimaradó papírokban az erőgyűjtés szakaszát figyelhettük meg a grafikonon, melyből jelentős mozgás jöhet jó eséllyel felfelé. Ma a Beiersdorf és a Facebook mellett az...
nov. 28
9:29
Az OTP vezetésével erősödik a magyar tőzsde (Portfolio)
Az amerikai indexek a mai szünnap előtt is megállíthatatlanok voltak, a befektetőket az sem bizonytalanította el, hogy vegyes makrogazdasági adatok láttak napvilágot szerdán, így a Dow Jones és az...
nov. 28
9:31
HSBC: Három részvény, amit nem szabad most kihagyni (Portfolio)
A globális okostelefon-piac növekedését egyre inkább a fejlődő piacok biztosítják, ahogy a fejlett országokban a piac telítődik. A HSBC elemzői három részvényt emeltek most ki, amelyekkel a...
nov. 28
9:33
Lendületes emelkedéssel kezdett az OTP (ProfitLine)
Minimális elmozdulással nyitottak csütörtökön a vezető nyugat-európai részvénypiacok. A német DAX index 0,1%-kal 9.360,65 pontra emelkedett, a francia CAC-40 index 0,1%-kal 4.291,05 pontra csökkent, míg a brit FTSE-100 index 6.649,51 ponton stagnált nyitásban. Budapesten a BUX index 0,42%-kal 18.585,96 pontra emelkedett.
nov. 28
9:33
A 300-as határral szemez az euró (Portfolio)
Továbbra is kéthetes mélypontnál, a 300-as pszichológiai határ közelében álldogálnak a forint euróval szembeni jegyzései és az amerikai Hálaadás miatti szünnap hatására ma várhatóan csak kisebb piaci...
nov. 28
9:35
Kgfb-kampány: 60 ezren az utolsó két munkanapon váltanak (ProfitLine)
A Netrisk.hu az előző években tapasztalt tendenciák alapján arra számít, hogy mintegy 60 ezer autós csütörtökön és pénteken dönt arról, hogy lecseréli kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb).
nov. 28
9:35
Elfogadták a világ legrégebbi bankjának megmentési tervét (Portfolio)
A világ legrégebbiként számon tartott bankja, a Monte dei Paschi di Siena átstrukturálási terveit elfogadta az Európai Bizottság - tudósított a Bloomberg. Az Európai Bizottság elégedett a Monte...
nov. 28
9:45
Elemi érdek, hogy a jó munkaerőt meg tudjuk tartani (x) (Portfolio)
A magyarok képzettségben még mindig felveszik a versenyt a régió bármely más országának munkavállalóival, de a kivándorlás már gondot jelenthet a nyelveket beszélő munkaerő megtalálásában. Már csak...
nov. 28
9:45
178 új mentőautó jön, de 120-at nyugdíjaznak januárban (Pénzcentrum)
Miközben a kormány 178 új mentőautót ígér, arról kevés szó esik, hogy a mentőszolgálat 120 kocsija januárban leáll - írja a Népszava....
nov. 28
9:54
Cafeteria 2014: minden, amit tudni érdemes a béren kívüli juttatásokról (HR Portál)
A jövő évi cafeteriát érintő szabályok nem sokban térnek el a 2013. évi szabályoktól. Kézikönyv a cafeteria és az egyes meghatározott juttatások 2014. évi szabályairól.
nov. 28
10:00
Utolsó autós roham: egy sima e-mail már nem elég a szakításhoz (Privátbankár)
Tízezrek hagyták szokás szerint az utolsó pillanatra a kötelezőváltást - mit tehet, aki hétvégén kap észbe?
nov. 28
10:02
Sülnek a pulykák tengerentúlon, nem lesznek kapósak a magyar papírok (Privátbankár)
Pozitív hangulatra, alacsony forgalomra számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők.
nov. 28
10:03
A Deutsche Bank eladhatja veszteséges brit vagyonkezelőjét (Portfolio)
A német Deutsche Bank a Permira befektetési alappal tárgyal veszteséges brit vagyonkezelőjének eladásáról - írja a Financial Times. Németország legnagyobb bankja, a Deutsche Bank exkluzív...
nov. 28
10:05
Továbbra is alacsony a munkanélküliség Németországban (Portfolio)
Novemberben továbbra is 6,9 százalékon áll a német munkanélküliségi ráta, ugyanakkor számuk 10 ezer fővel emelkedett, míg a piac pusztán ezer fős emelkedést várt volna. Novemberben 6,9...
nov. 28
10:06
Lemondott a Peugeot elnöke a 6,3 milliárd forintos nyugdíj-kiegészítésről (ProfitLine)
Akkora felháborodást váltott ki szerdán Franciaországban, hogy a PSA Peugeot Citroen 21 millió euró (6,3 milliárd forint) nyugdíj-kiegészítést fizetne leköszönő elnökének, hogy a 61 éves Philippe Varin végül lemondott az összegről.
nov. 28
10:18
Német adatokat vár a piac (Privátbankár)
Vegyesen indították a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
nov. 28
10:20
Mindenki hallott a rezsicsökkentésről - mégis tájékoztat a kormány (Privátbankár)
A lakosság 99 százaléka hallott a rezsicsökkentésről, 62 százalékuk úgy érzi, javított is anyagi helyzetén. Azért lesz újabb tájékoztató kampány is.
nov. 28
10:21
Ma sem maradunk újabb DAX történelmi csúcspont nélkül (Portfolio)
Az amerikai indexek a mai szünnap előtt is megállíthatatlanok voltak, a befektetőket az sem bizonytalanította el, hogy vegyes makrogazdasági adatok láttak napvilágot szerdán, így a Dow Jones és az...
nov. 28
10:36
Fegyelmezetten fizetünk , "vakon" csempészünk (Privátbankár)
Bíróság helyett tárgyalnak a horvátok Mol-INA ügyben - elfelejtették a 3 százalékos alapkamatot az elemzők - itt az újabb stratégiai megállapodás, ezúttal egy kecskeméti cég a "jóbarát" - csempész cigit foglalt le a NAV - Nézze meg itt >>
nov. 28
10:36
Kutató- és fejlesztő központot hozott létre Dél-Koreában a Daimler (ProfitLine)
A Daimler új kutató- és fejlesztő központot hozott létre Dél-Koreában. A bejelentés várható volt, ugyanis része annak a négy pontból álló fejlesztési tervnek, amivel ázsiai jelenlétét tervezi növelni a vállalat.
nov. 28
10:39
A nap ábrája: megindult a tömeges kasszacsere (Portfolio)
Már megközelítőleg ezer online pénztárgépet helyeztek üzembe, mondta a Magyar Nemzetnek Pankucsi Zoltán, az NGM adóügyekért felelős helyettes államtitkára. Az államtitkár szerint az adatok arra...
nov. 28
10:41
Tűkön ülnek a befektetők - A részvényeké a jövő! (Portfolio)
A nagy amerikai részvénypiaci menetelés ellenére még mindig van potenciál a tengerentúli tőzsdéken, értékeltség alapján jó lehetőségeket találhatunk, bár aki az első beszálláson gondolkozik, annak...
nov. 28
10:43
Itt a dollárgyengülés? - Videó technikai elemzés (Portfolio)
A devizapiacokon nem látszik a karácsonyi készülődés, és izgalmas folyamatok vannak kibontakozóban. A dollár index grafikon alapján nőtt a valószínűsége annak, hogy kicsúszik a talaj a dollár alól,...
nov. 28
10:54
Századvég: a családok többségén segített a rezsicsökkentés (Infostart)
A kormány rezsicsökkentő intézkedései javítottak a lakosság többségének anyagi helyzetén - derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményeiből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
nov. 28
10:54
Anya szomorú lesz: bezárhat egy adó-kiskaput a Bizottság (Privátbankár)
Magyarországon keresztül is működő, népszerű adóoptimalizálási lehetőségeket szüntetne meg az Európai Bizottság hét eleji javaslata, amelynek célja az EU anya- és leányvállalati irányelvének módosítása.
nov. 28
10:57
Bezárná az EU a kiskapukat: vége az adóoptimalizálásnak? (Adózóna)
Magyarországon keresztül is működő, népszerű adóoptimalizálási lehetőségeket szüntetne meg az Európai Bizottság hét eleji javaslata, amelynek célja az EU anya- és leányvállalati irányelvének módosítása – hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda. Ha az Európai Tanács (EiT) rábólint a javaslatra, akkor jóval szigorúbbá válik az uniós anya- és leánycégek közötti adómentes osztalék-kifizetés.
nov. 28
10:57
Kéthavi mélypontra bukott a forint (Portfolio)
Egy napig tartó kvázi mozdulatlanság után ma délelőtt kissé tovább gyengült délelőtt a forint: az euró jegyzései a 300-as kerek szint közvetlen közelébe kapaszkodtak, ami rögtön kéthavi...
nov. 28
11:00
Nem lett kevesebb taxi (HR Portál)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint nem lett kevesebb taxi a fővárosban a taxizás szabályainak megszigorítása miatt.

Keresés