2013. november 25. hétfő

nov. 25
12:03
Újabb két pénztárgép hozható forgalomba (ProfitLine)
Megkezdhető az Alt Cash Kft. és a Japán Cash Company Kft. egy-egy pénztárgépének forgalomba hozatala, a gépek megfelelnek az előírt követelményeknek - közölte a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) hétfőn a honlapján.
nov. 25
12:05
A semmiért fizetnek (HR Portál)
Az Együtt-PM eltöröltetné a kötelező iparkamarai regisztrációs díjat, mert a pénzért semmit sem nyújt a szervezet.
nov. 25
12:07
Több ezer hallgatót érinthet a diplomás gyed (HR Portál)
Klinghammer István szerint a diplomás gyedet több ezren veszik majd igénybe, és a gyermekvállalási kedvet is növelni fogja. A doktoranduszok különösen örülnek, mert közülük legtöbben a 23-30 éves korosztályból kerülnek ki.
nov. 25
12:09
Nincs mese, mindenkinek félre kell tennie egy kicsit - interjú (Privátbankár)
Az állami nyugdíjban és egészségügyi ellátásban senki sem bízik, mégis keveseknek van megtakarítása. Mire a magyar lakosság megbarátkozott volna a részvényekkel és a befektetési alapokkal, kitört a válság. Mára a betéteket is odahagyták, nem a pénzügyi kultúra, hanem a kamatkörnyezet miatt. Interjú Tuli Péterrel, az Aegon Alapkezelő senior értékesítési menedzserével.
nov. 25
12:09
Autósok, figyelem! Fontos határidő közeleg (Pénzcentrum)
Az idén is december 1-jéig mondhatják fel kötelező biztosításukat (kgfb) azok az autósok, akik biztosítót váltanának és szerződésük év végi évfordulós - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében....
nov. 25
12:11
Már biztos: új világot hoz a magyar tőzsdén a Mikulás (Privátbankár)
A BÉT igazgatósága döntött: többhónapos előkészítés után, a sikeres teszteket követően december 6-án reggel 9 órakor indul a Budapesti Értéktőzsde új, Xetra nevű kereskedési rendszere. A hazai tőzsdén jegyzett cégek Európa 18 országának kereskedőivel, befektetőivel kapcsolódnak össze közvetlenül, míg a hazai befektetési szolgáltatók és befektetők több ezer új befektetési eszközhöz kapnak közvetlen…
nov. 25
12:27
Londoni elemzők: kedden 0,20 százalékpontos csökkentés (Infostart)
Bizonyosra vehető az újabb 0,20 százalékpontos kamatcsökkentés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésén és egyre valószínűbb az is, hogy az MNB jelenlegi enyhítési ciklusa nem áll meg a 3,00 százalékos kamatszinten - jósolták londoni pénzügyi elemzők.
nov. 25
12:27
Londonban tutira veszik Matolcsyék következő lépését (Privátbankár)
Elemzők szerint nem az a kérdés, hogy 3 százalék alá megy-e a jegybank, hanem hogy mennyivel.
nov. 25
12:27
Az okosóra már nem elég - Jönnek az okoscipők? (Portfolio)
Amikor a Samsung szeptemberben a nagy okostelefon-gyártók közül elsőként bemutatta okosóráját, a Galaxy Geart, már csak idő kérdése volt, hogy megjelenjenek az olcsóbb készülékek a kínai...
nov. 25
12:29
Wachsler: a tél sem akadályozhatja a Kossuth tér márciusi átadását (Infostart)
A föld alatti létesítmények szinte kész vannak, a terület felére már lerakták a burkolatot, időarányosan halad a Kossuth tér felújítása - mondta a Steindl Imre-program vezetője az InfoRádiónak. Wachsler Tamás kiemelte, hogy a télies időjárás nem akadályozhatja majd a beruházást, amelyet március 14-re be kell fejezni.
nov. 25
12:29
Nincs mese, mindenkinek félre kell tennie egy kicsit - interjú (Privátbankár)
Az állami nyugdíjban és egészségügyi ellátásban senki sem bízik, mégis keveseknek van megtakarítása. Mire a magyar lakosság megbarátkozott volna a részvényekkel és a befektetési alapokkal, kitört a válság. Mára a betéteket is odahagyták, nem a pénzügyi kultúra, hanem a kamatkörnyezet miatt. Interjú Tuli Péterrel, az Aegon Alapkezelő senior értékesítési menedzserével.
nov. 25
12:36
Felülvizsgálatra vár? Ezzel kell számolnia (Adózóna)
Lassan már két éve, hogy az Országgyűlés új rendszert vezetett be a megváltozott munkaképességű személyek ellátására. Az átalakításban érintettek közül mintegy 193 ezer rehabilitációs ellátásban részesülő kérte komplex újraminősítését (ellenkező esetben ellátásuk megszűnt). A nyilvánosságra hozott adatok szerint a felülvizsgálat rendkívül lassan halad, az érintettek mintegy 35 százaléka esetében…
nov. 25
12:36
Érdemes rugalmasnak lenni elbocsátásnál (HR Portál)
Több ponton is változott 2012 júliusában a munka törvénykönyve. A HVG HR Plusz kiadványában szakértők segítségével főleg a dolgozótól való megváláshoz kapcsolódó szabályokat tekintették át. Itt került szóba a gondoskodó elbocsátás.
nov. 25
12:36
Elhalasztották a költségvetési bizottság ülését (ProfitLine)
Délutánra halasztották az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának ülését, mert a testület nem volt határozatképes hétfő délelőtt.
nov. 25
12:38
Kgfb-kampány - Már csak néhány nap a felmondásig (ProfitLine)
Az idén is december 1-jéig mondhatják fel kötelező biztosításukat (kgfb) azok az autósok, akik biztosítót váltanának és szerződésük év végi évfordulós - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.
nov. 25
12:45
A Toyota vezeti az autógyárak árbevételi ranglistáját (Infostart)
A harmadik negyedévben az autógyártók között a japán Toyota érte el a legnagyobb értékesítési árbevételt az Ernst & Young tanácsadó vállalat kimutatása alapján.
nov. 25
12:45
Miskolci vagy? Így lehet ingyen laptopod (Privátbankár)
A Digitális Közösség Program pénteken indult, összesen 17 ezer laptopra lehet jelentkezni.
nov. 25
12:45
Hiába a jó hangulat, esik az OTP és a Richter (Portfolio)
Az amerikai indexek erősödéssel zárták a múlt pénteki kereskedést, az S&P500 új történelmi csúcsra emelkedett, egyben először lépte át az 1800 pontos szintet. Az ázsiai régió legtöbb indexe is jól...
nov. 25
13:03
Fazekas Sándor: megfelelő úthálózat nélkül nincs vidékfejlesztés (Infostart)
Megfelelő állapotú közúthálózat megteremtése nélkül nem beszélhetünk eredményes vidékfejlesztésről - jelentette ki hétfőn Fazekas Sándor a 3221-es számú út megújult, Kunhegyest Abádszalókkal összekötő szakaszának átadásán, Abádszalók közelében.
nov. 25
13:03
Magyarok biztosítják a csúszásmentességet a téli olimpián (Privátbankár)
Graboplast-padló kerül a szocsi olimpiát kiszolgáló buszokba.
nov. 25
13:03
Veszélyes szinten a tőzsdék árazása (Portfolio)
Több piaci szakértő véli úgy, hogy buborék kezd kialakulni a részvénypiacokon a Fed extrém laza monetáris politikája miatt. Ezt az álláspontot osztja a nyilvánosság elől többnyire rejtőzködő neves...
nov. 25
13:09
Év végi jutalom a katonáknak (HR Portál)
Húszezer forintos pluszjuttatást kapnak a Honvédség alkalmazottai az ünnepek előtt.
nov. 25
13:09
Magyar-horvát kutatás a mentálisan akadályozottak foglalkoztatásáért (ProfitLine)
A mentálisan akadályozottak foglalkoztathatóságának elősegítése a célja annak a 177 ezer eurós (53 millió forint) magyar-horvát kutatásnak, amelynek nyitókonferenciáját kedden tartják a horvátországi Eszéken.
nov. 25
13:11
Megkezdődik a csoportos létszámleépítés (HR Portál)
158 fő elbocsátásával kezdődik meg a leépítés a Dunaferrnél, közülük 135 fő szellemi foglalkozású.
nov. 25
13:13
Benchmark kutatás a magyarországi SSC-kről (HR Portál)
A szolgáltatóiparági piackutatást a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) azzal a céllal készítette, hogy átfogó képet adhasson a magyar gazdaság egyik legdinamikusabban növekvő szektoráról.
nov. 25
13:21
A GYED mellett is pluszpénzhez juthatnak a kismamák (Pénzcentrum)
A családok bevételei növelhetők, ha a GYED-en lévő anyuka is dolgozhat úgy, hogy mellette a GYED összege továbbra is jár - mondta az InfoRádiónak a nemzetgazdasági tárca miniszteri biztosa. Szalai Piroska hozzátette: a munkaadók is kedvezményeket kaphatnak, ha GYED-en lévő anyukát foglalkoztatnak....
nov. 25
13:39
Határozat a devizahiteleseknek, perek a bankoknak (Privátbankár)
A Kúria is kérte, legyen jogegységi határozat a devizahitelesek ügyében - újabb pert kaphatnak nyakukba a bankok - esett a kőolaj világpiaci ára - új világot hoz a budapesti értéktőzsdén a mikulás - Nézze meg itt >>
nov. 25
13:39
Újabb negyed születik újjá a Józsefvárosban (Portfolio)
Józsefváros három nagy városfejlesztési projektet indított eddig útjára (Palotanegyed, Corvin sétány, Magdolna negyed). Miközben ezek folytatódnak, az önkormányzat szükségesnek látja egy negyedik...
nov. 25
13:42
Tiltakozik a Kúria döntése ellen a Munkástanácsok Országos Szövetsége (ProfitLine)
Tiltakozik a Munkástanácsok Országos Szövetsége a Kúria döntése ellen, amely lehetővé teszi a plázák tulajdonosainak, hogy alkalmazottaik számára ne fizessék ki a vasárnapi munkavégzésért járó bérpótlékokat - közölte a szervezet hétfőn.
nov. 25
13:57
Győri Enikő: Magyarország jól jár a közös uniós költségvetéssel (Infostart)
Az Országgyűlés Európai Ügyekkel foglalkozó bizottsága elégedett volt Magyarország pozíciójával a következő uniós költségvetésben - mondta Győri Enikő a Külügyminisztérium államtitkára.
nov. 25
13:57
A Kaukázusban terjeszkedik a Demján-birodalom (Portfolio)
Mik a TriGranit csoport terjeszkedési tervei a következő években? A TriGranit Fejlesztési Zrt. valóban képes lenne megduplázni portfólióját 4-5 év alatt? Mit keres a cégcsoport property management...
nov. 25
14:15
Álláshirdetés: a pálinkát fröccsel is le kell tudni kísérni (HR Portál)
Trombitást keres a Lustige Spatzen nevű zenekar, az álláshirdetés szövege szerint fontos elvárás, hogy a jelölt fröccsel is le tudja kísérni a házi pálinkát. A hirdetés eredeti szövegének fellelése a Pécsi STOP érdeme.
nov. 25
14:15
Holnap újabb kamatcsökkentés jöhet (ProfitLine)
A keddi ülésen újabb 20 bázispontos kamatcsökkentésről dönthet a Magyar Nemzeti Bank. A hazai és a nemzetközi gazdasági környezetet tekintve a lazítás még decemberben is folytatódhat, így idén elérjük a 3%-os alapkamatot. A kamatcsökkentés miatt a rövid távú kötvények esetében még várható némi hozamesés, a hosszú távú kötvények esetében azonban a Fed szigorítás miatt a jövő év a hozamemelkedésről…
nov. 25
14:15
Megérkezett Tél tábornok: itt a legrosszabb helyzet (Pénzcentrum)
Az országban többfelé, így Tapolca, Kisbér, Tatabánya, Kiskőrös és Baja térségében havazik, Kápolnásnyék környékén intenzíven esik a hó. Kiskunhalas és Szeged környékén havas esőre kell számítania a közlekedőknek, és sokfelé erős szél fúj....
nov. 25
14:17
Külföldi sajtó Magyarországról (ProfitLine)
A Spiegel Online német hírportál a Sorsok Háza nevű holokauszt-emlékhely létrehozásának tervéről közölt beszámolót.
nov. 25
14:33
Hol van már a márciusi hó? Így készülnek a katasztrófavédők a télre (Privátbankár)
Okostelefonos alkalmazással is tájékoztat a vészhelyzetekről a katasztrófavédelem.
nov. 25
14:33
Melegszik a hazai ingatlanpiac (Portfolio)
Javuló tendencia figyelhető meg az európai befektetési piacon, és a hazai piac is mutatja a felépülés jeleit. A DTZ nemzetközi Fair Value Index elemzése azt vizsgálja, hogy mennyire vonzóak a...
nov. 25
14:33
Megérkezett Tél tábornok: itt a legrosszabb a helyzet (Pénzcentrum)
Az országban többfelé, így Tapolca, Kisbér, Tatabánya, Kiskőrös és Baja térségében havazik, Kápolnásnyék környékén intenzíven esik a hó. Kiskunhalas és Szeged környékén havas esőre kell számítania a közlekedőknek, és sokfelé erős szél fúj....
nov. 25
14:42
Itt az újabb vád a NAV ellen: egy volt vezető is kitálalt (Adózóna)
Újabb informátorok jelentkeztek az Átlátszó.hu-nál a hálózatos áfacsalások Horváth András által kirobbantott ügyével kapcsolatban. Egyikük vezető beosztásban dolgozott a NAV egyik, ellenőrzéssel foglalkozó szervezeti egységénél. Nevét egyelőre nem vállalja, de ő is azt állítja, hogy akadályozták, ellehetetlenítették a munkáját, azért hagyta ott az adóhivatalt.
nov. 25
14:48
December 6-án indul az új kereskedési rendszer a magyar tőzsdén (ProfitLine)
December 6-án pénteken reggel 9 órakor indul a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) új, Xetra nevű kereskedési rendszere - közölte a BÉT hétfőn az MTI-vel.
nov. 25
14:51
Van egy új pénztárgépem - de mit csináljak a régivel? (Privátbankár)
A régi pénztárgépet kivonhatjuk a használatból vagy le is selejtezhetjük. Mit kell belőle megőrizni? Kinek adhatom át a hulladékká vált gépet? Mibe kerül nekem, hogy megszabadítsanak használhatatlan kasszámtól? Kidobhatom csak simán a kukába is?
nov. 25
14:51
Egyformán drágulnak az üzemanyagok (Portfolio)
Szerdától bruttó két forinttal emeli a MOL a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 383,6, a...
nov. 25
15:09
Magyarország jól helyezkedett (Infostart)
Az Országgyűlés Európai Ügyekkel foglalkozó bizottsága elégedett volt Magyarország pozíciójával a következő uniós költségvetésben - jelentette be Győri Enikő a Külügyminisztérium államtitkára.
nov. 25
15:09
Mégsem szavaznak ma 2014 számairól (Privátbankár)
Az előzetesen kiadott napirendi javaslatban foglaltakkal ellentétben mégsem szavaz hétfőn az Országgyűlés a 2014-es költségvetés főszámairól - döntöttek a képviselők.
nov. 25
15:09
Az S&P; 500 is új csúcsra juthat (Portfolio)
Összeségében jól teljesítettek az ázsiai piacok, amiben az is szerepet játszott, hogy Genfben a hatok és Irán között megállapodás született az iráni atomprogrammal kapcsolatban, ami jelentős...
nov. 25
15:09
Figyelem, ezt kell tenned szmogriadó esetén (Pénzcentrum)
November közepén jelentős légszennyezettséget mértek az ország több területén. Szerencsére szmogriadót nem kellett elrendelni, de a figyelem ismét a légszennyezettségre, a légszennyező anyagok kibocsátásának korlátozására irányult. Mit tehetünk?...
nov. 25
15:21
Leszakadóban az európai biztosítók a digitális technológiák alkalmazásában (ProfitLine)
Lemaradóban vannak az európai biztosítók a digitális technológiák alkalmazásában. A társaságok négyötöde kevesebb mint tíz százalékát költi erre a területre az IT- és üzletfejlesztési költségvetésének. Ez messze elmarad nemcsak a globális, de az ázsiai és az amerikai átlagtól is. Az arány pedig várhatóan a közeljövőben sem változik majd – mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi iparági felmérése,…
nov. 25
15:27
Genfi megállapodás - Londoni elemzők: átmeneti lesz az olajárcsökkenés (Infostart)
Nem lesz tartós olajárcsökkentő hatása az iráni atomprogramról elért genfi megállapodásnak, mivel a piaci és geopolitikai dinamikák középtávon a további áremelkedésnek kedveznek - jósolták hétfői helyzetértékelésükben londoni iparági elemzők.
nov. 25
15:27
Adószigor: újabb kiskapuk záródhatnak be (Privátbankár)
Az anya- és leányvállalatok adózási szabályait meghatározó irányelv módosításával zárná be a társasági adóztatás uniós rendszerében lévő kiskapukat az Európai Bizottság - közölte hétfőn Algirdas Semeta adóügyekért felelős uniós biztos.
nov. 25
15:27
Hadat üzen az adótrükközésnek Brüsszel (Portfolio)
Az anya- és leányvállalatok adózási szabályait meghatározó irányelv módosításával zárná be a társasági adóztatás uniós rendszerében lévő kiskapukat az Európai Bizottság - közölte hétfőn Algirdas...

Keresés