Csalódottságát fejezte ki Joe Biden amerikai alelnök Viktor Janukovics ukrán elnöknek amiatt, hogy az ukrán kormány az EU-val megkötendő társulási és szabadkereskedelmi egyezmény aláírása előkészületeinek elhalasztása mellett döntött - közölte helyi idő szerint péntek este a Fehér Ház.
A Nemzetgazdasági Minisztérium számít még az idén plusz bevételre a pénztárgépek online bekötéséből, valamint nem ijedt meg a legális cigarettaforgalom zsugorodása miatt - derül ki a tárca legutóbbi,...
Mindössze 37 állami vállalat van a 2012-es év 500 legnagyobb eredményű cégének rangsorában, de ezek között is jó néhány olyan akad, amelyikről első pillantásra nehezen érthető, hogy került ide. Folytatjuk a HVG 2013. november 16-ai számában megjelent összeállítás közlését.
Uniós források segítségével energetikai fejlesztések valósulhatnak meg Ercsi és Pusztaszabolcs négy közintézményében mintegy 90 millió forint összköltséggel.
A devizapiaci manipuláció miatt vizsgálatokkal szembenéző bankok sorra megtiltják bankáraiknak a chatszobák használatát - írja a Financial Times. A traderek chaten keresztül oszthattak meg egymással...
Két Tolna megyei községben, Regölyben és Mucsiban kezdődhet ivóvízminőség-javító program összesen több mint háromszázmillió forintos beruházással a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatói döntése alapján.
Módosul az államháztartás szabályozása. A központi költségvetést megalapozó előrejelzések elkészítésének új módját is tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amely több, az államháztartással összefüggő jogszabályt módosít.
Az alacsony kamatkörnyezet és a DAX menetelése ellenére Németországban továbbra sem népszerűek a részvénypiaci befektetések. A háztartások inkább biztosra mennek, és takarékbetétekbe fektetnek. Az...
Meglepőnek tartják az MTI által megkérdezett kereskedelmi érdekképviseleti szervezetek a Kúria ítéletét, amelynek értelmében nem jogosultak vasárnapi pótlékra a plázák üzleteiben dolgozók.
Az OTP bank honlapján figyelmezteti ügyfeleit, hogy karbantartása miatt leállásokra lehet számítani és adathalász támadás érte a bank ügyfeleit. Erre vigyázzon!
A kormányfő és a nemzetgazdasági miniszter is felmelegítette az egy számjegyű, illetve 10 százalékos személyi jövedelemadót. Orbán leginkább "nullaszázalékos" szja-t szeretne, ám az adóparadicsomokat idéző kulcs komoly forrásoktól fosztaná meg a költségvetést. A fogyasztási típusú adók felé terelés magasan tartja az áfakulcsokat – a költségvetésbe elő kell teremteni a bevételeket –, ami viszont az…
A központi költségvetést megalapozó előrejelzések elkészítésének új módját is tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amely több, az államháztartással összefüggő jogszabályt módosít.
Több mint 77 milliárd dollárba kerültek a válság óta a perek és egyéb jogi eljárások a legnagyobb európai bankoknak. Ez ötszöröse tavalyi összesített nyereségüknek - írja a Bloomberg saját gyűjtése...
A kormány zárolást rendelt el több felsőoktatási intézménynél. Ez az első számítások szerint három-négymilliárd forintos megszorítást jelent az ágazatban - írta szombati számában a Népszabadság. Erre...
Fürdőzhető Dunát, árvízvédett lakóparkokat és nemzetközi jelentőségű evezősközpontot álmodott meg az az egyetemista csapat, amely a "Római Part 2100" néven kiírt pályázat győztese lett. Az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület (IFK) által kiírt ötletbörze nyertesei 2700 embert kérdeztek meg, és így alakították ki koncepciójukat....
A családok bevételei növelhetők, ha a GYED-en lévő anyuka is dolgozhat úgy, hogy mellette a GYED összege továbbra is jár - mondta az InfoRádiónak a nemzetgazdasági tárca miniszteri biztosa. Szalai Piroska hozzátette: a munkaadók is kedvezményeket kaphatnak, ha GYED-en lévő anyukát foglalkoztatnak.
Szél Bernadett szerint a NAV-botrányt fel kell deríteni, aki ebben nem partner, az cinkos a tolvajokkal, cinkos a hazudozókkal. Ezt az ellenzéki párt által a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóságának épülete elé szervezett pénteki demonstráción mondta az LMP társelnöke.
Gyurcsány Ferenc szerint "aki le akarja győzni Orbánt, annak nem szabad nagyképűsködnie". A DK elnöke pénteken élesen kritizálta a kormányt és a miniszterelnököt, a baloldalon pedig az egyéni érdekeket kizáró összefogását sürgetett országjáró körútjának gödöllői állomásán.
A Telenor kísérleti rádióengedélyt kért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól (NMHH) a 800 megahertzes (MHz) frekvenciasáv használatára, amit kiválasztott vidéki településeken és a fővárosban tesztel - közölte a mobilszolgáltató társaság pénteken.
Új élelmiszer- és takarmánymintákat vizsgáló laboratóriumi épített zöldmezős beruházásban a Food Analytica Laboratóriumi és Innovációs szolgáltató társaság Gyulán, az ipari parkban.
Újabb egészségügyi fejlesztések indulnak a közeljövőben Csornán és Kapuváron - közölte az MTI-vel szombaton Gyopáros Alpár (Fidesz), Csorna és körzete országgyűlési képviselője.
A gyermekétkeztetésre fordítható támogatás mintegy hét milliárd forinttal emelkedhet jövőre, ez több mint 13 százalékos növekedés - közölte Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára szombaton budapesti sajtótájékoztatóján.
Öt megyében már tájékozódhattak a tanyafejlesztési program eredményeiről az érdeklődök az elmúlt két hétben a program bemutatását célzó roadshow keretében - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium szombaton az MTI-vel.
Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) megemelte a korlátolt felelősségű társaságok (kft.-k) minimális törzstőkéjét, az emelést a már működő társaságoknak nem kell teljesíteniük a társasági szerződésük esetleges módosításakor, arra haladékot biztosít a jogszabály 2016. március 15-ig - közölte a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda.
Az elmúlt egy évben jelentősen nőtt a lakosság körében az állampapírok népszerűsége. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által közzétett adatok szerint 2013 szeptemberében 108,5 milliárd forinttal új történelmi csúcsra (1567,4 milliárd forintra) nőtt a lakosság birtokában lévő állomány. Többet ad az állam, mint a bankok? Az állampírokat nem érinti a kamatcsökkenés? Mi áll a háttérben?…
A hétfői és keddi kereskedés unalmasan telt a részvénypiacokon, a hét legfontosabb eseményéig egészen szerdáig kellett várni. A Fed Nyíltpiaci Bizottságának ekkor tették közzé a jegyzőkönyvét, mely...
Örökségként kapott, 50 millió forint névértékű részvényt 77 millió forintra értékelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ez alapján állapította meg a fizetendő adót. Az AKG Zrt. az elmúlt években folyamatosan nyereséges volt, azonban osztalékot nem fizetett, az az eredmény tartalékba került. Jogos-e a NAV adómegállapítása, illetve hogyan lehet a megállapított adó mértékét csökkenteni, hiszen az…
A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei veszítettek értékükből az elmúlt a héten, a tőzsde részvényindexe, a BUX 317,26 ponttal, 1,68 százalékkal csökkent, 18 565,69 ponton zárta a hetet.
A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei veszítettek értékükből az elmúlt a héten, a tőzsde részvényindexe, a BUX 317,26 ponttal, 1,68 százalékkal csökkent, 18 565,69 ponton zárta a hetet. A részvénypiac heti forgalma 36,33 milliárd forint volt, szemben az előző heti 51,59 milliárd forinttal.
Növekszik a társadalmi igény a szociális földprogramra, ezért az e célra az idén elkülönített 250 millió forintos megemelt pályázati keretösszeg 2014-re is megmarad, de akár még nőhet is - jelentette ki Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az MTI-nek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei cukrozott szilvacefrét, erjedésben lévő szeszes folyadékot, kiszerelt bort, valamint illegális pálinkafőző berendezést találtak egy mezőberényi ingatlanon és egy bócsai telephelyen. Előkerült még néhány, pálinkakészítéshez használatos berendezés és eszköz, illetve borászati adalékanyag, amelyeket a helyszíneken lefoglaltak. A két ügyben összesen 126 millió…
Eddig kegyes volt az időjárás, néhány napot kivéve kegyesebb arcát mutatta, és megkímélte a közlekedőket a nehézségektől. Nem szabad, hogy ez bárkit is megtévesszen, hamarosan barátságtalanabbra,...
Kilenc kis-, illetve közepes vállalkozás letelepítésére alkalmas épületegyüttest létesített és infrastrukturális beruházást hajtott végre mintegy 350 millió forintból az ISOROC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Kunszentmiklóson – tudatta a cég ügyvezetője az MTI-vel.
Pozitívan hatott az érintett környékek ingatlanáraira a jövő tavasszal átadandó M4-es metró. A tíz leendő megállóból hét közvetlen környezetében kedvezőbben alakult az ingatlanok ára 2008 óta, mint a városrész távolabbi részeiben. A túlnyomórészt forgalmasabb helyen létesült állomások közelében azonban még így is rendszerint alacsony az árszint. A 10-13 millió forint környéki, 50-60 négyzetméter…
Ötvenkettőre emelkedett azoknak a száma, akik egy kelet-kínai olajvezeték két nappal ezelőtti robbanása miatt az életüket vesztették, 18 ezer embert evakuáltak - jelentette a kínai média vasárnap a mentők tájékoztatására hivatkozva.
Hétfőtől akár hózáporok is előfordulhatnak az ország több pontján. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért összegyűjtött néhány tippet, tanácsot az autósoknak, amik segíthetik a téli közlekedést.
Tegnap a Bitcoin megközelítette a hétfőn elért 900 dolláros csúcsát, azóta azonban újra 796 dollárra esett a szuperpénz kurzusa. A virtuális pénz körüli felhajtás még mindig tart, ez meg is látszik a...
Százhúszmillió forintos beruházással megkétszerezte baromfihizlaló kapacitását az Agro-Cikó Kft., amely 95 ezer férőhelyesre bővítette cikói telepét - mondta a Tolna megyei cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
A Főváros "Rögtön Jövök" kezdeményezése ugyan nem új keletű, de most végre igazán látványos szakaszába ért a projekt. Mondhatnánk persze, hogy az igazi problémát, vagyis az üzlethelyiségek...
Miközben az ötszáz legnagyobb eredményű cég együttes nyeresége 2012-ben viharos tempóban, egy év alatt közel másfélszeresére emelkedett, a saját tőkéjük mindössze 1,3 százalékkal lett nagyobb. Folytatjuk a HVG 2013. november 16-ai számában megjelent TOP 500 című összeállítás közlését.
Jövedéki ellenőrzés során cukrozott szilvacefrét, erjedésben lévő szeszes folyadékot, kiszerelt bort, valamint illegális pálinkafőző berendezést találtak egy mezőberényi ingatlanon, illetve egy bócsai telephelyen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - közölte a hatóság vasárnap a Facebook oldalán.
Egymást követő harmadik háromnapos ülését tartja az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn véglegesíthetik a jövő évi költségvetés bevételeit, kiadásait és hiányát, míg kedden a 2030-ig szóló országos fejlesztési koncepcióról, szerdán pedig az új büntetés-végrehajtási törvényjavaslatról tárgyalnak.