A jelentős folyó fizetési mérleg többlettel rendelkező Németország is tagjává vált szerdán annak a tizenhatos országcsoportnak, amelynek esetében makrogazdasági egyensúlyhiányokat azonosított be az Európai Bizottság. Magyarországnál az egy évvel ezelőtti helyzethez hasonlóan négy indikátornál jelzett a „makroriasztó”, amelyek korrigálására Brüsszel határozott politikai lépéseket vár Budapesttől.
Az egyik legnagyobb cseh kiadóvállalat, a Mafra tőzsdére vitelét tervezi tulajdonosa, Andrej Babis cseh multimilliárdos és az IGEN (ANO) mozgalom vezetője.
Már most látszik, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának (NHP) újabb, második ütemében is nagy az igény a hitelekre - mondta Balog Ádám, a jegybank alelnöke az MTI-nek adott rövid nyilatkozatában, szerdán Budapesten, a Heller Farkas Szakkollégium konferenciájának szünetében.
Telekvásárlással gyártóbázisa bővítését, valamint a dolgozói létszám emelését is tervezi a dohányipari berendezések, alkatrészek előállításával foglalkozó Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. a közeljövőben Pécsett - tájékoztatta a pécsi polgármesteri kabinetiroda az MTI-t szerdán.
Szerdán újabb eladók jelentek meg a nemzetközi piacokon, mivel a befektetők a következő amerikai jegybankelnök holnapi meghallgatása előtt inkább elkezdték leépíteni a pozícióikat. Ráadásul a Kínai...
Nyolcéves csúcsra emelkedtek a rossz hitelek a világ második gazdaságában az év harmadik negyedében - tájékoztatott a kínai bankfelügyelet (CBRC) csütörtökön.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tárgyalásos közbeszerzést írt ki a jegybank általános kommunikációs feladatainak és a Növekedési Hitelprogram (NHP) kommunikációs feladatainak ellátására, a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.