2013. november 12. kedd

nov. 12
15:54
Rockzenével segített a Pető Intézeten a Microsoft és a CIB Bank (HR Portál)
A Pető Intézet megsegítésére a Microsoft Magyarország és a CIB Bank a szervezett jótékonysági koncertet dolgozói összefogással. A jótékonysági est bevételéből az intézet tornatermének eszközfejlesztése válik lehetővé. Az idei évben a kezdeményezés mögé állt támogatóként az Ogilvy and Mather Reklámügynökség és a ProVision Agency rendezvényszervező is. A programra érkezők adományaiból összesen…
nov. 12
15:56
Vállalati önkéntesség: a kiaknázatlan erőforrás (HR Portál)
Az Önkéntes Központ Alapítvány szervezésében neves amerikai és magyar előadókkal rendezik meg a PRO- Vállalati Önkéntesség Konferenciát 2013. november 20-án a The Hotel Aquincumban.
nov. 12
15:58
30 ezer embert küld el a Szberbank (HR Portál)
A Magyarországon is jelenlévő orosz Szberbank (Sberbank) öt éven belül megválik 30 ezer alkalmazottjától - jelentette be German Gref elnök kedden Moszkvában. Így 2018-ban 220 ezer főre csökken az orosz állami bank alkalmazottjainak a száma a jelenlegi 250 ezerről.
nov. 12
16:03
Alábbhagyott a korábbi lendület a magyar piacon (Portfolio)
Annak ellenére, hogy nemzetközi piacokon jó volt a hangulat a vezető nyugat-európai indexek a hétfői záróértékeik alatt tartózkodnak azt követően, hogy Németországban továbbra is cél alatti és...
nov. 12
16:05
Januártól átveszi a falugazdászokat az új agrárkamara (Portfolio)
Nyolcmilliárdba kerül, de így is olcsóbb a NAK új gazdatámogató rendszere...
nov. 12
16:12
Törvényjavaslat a bizalmi vagyonkezelés részleteiről (ProfitLine)
A jövő év március közepén hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) új jogintézményként vezeti be Magyarországon a bizalmi vagyonkezelést, ennek részletszabályait tartalmazza az a törvénytervezet, amely a kormány honlapján jelent meg kedden.
nov. 12
16:14
Áfacsökkentést várnak a baromfipiaci szereplők is (ProfitLine)
Az alapvető élelmiszerek, köztük a baromfihús és az étkezési tojás áfacsökkentése segítheti leginkább a legális ágazati szereplők hosszú távú működését a Baromfi Termék Tanács (BTT) szerint; a szakmai szervezet a sertésszektorban bejelentett csökkentéssel arányos baromfiágazati intézkedésekben bízik.
nov. 12
16:21
BKV-szakszervezet: a BKK elismerte a buszsofőrök plusz követelését (Infostart)
A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elismerte, hogy a buszvezetőknek több pénzt kell adni az elsőajtós felszállási rendszer fenntartása miatt.
nov. 12
16:21
Mennyit fog keresni 2014-ben? - számoljon frissített bérkalkulátorunkkal (HR Portál)
Frissített bérkalkulátorunkkal kiszámolhatja, mennyit visz haza jövőre. Fontos változás, hogy a kormány januártól kiszélesíti a családi adókedvezményt.
nov. 12
16:21
Nem marad büntetlen a külföldi gyorshajtás (Portfolio)
Mostantól nem úszhatják meg a felelősségre vonást a közlekedési szabályok ellen külföldön súlyosan vétő autósok. A tagállamoknak ugyanis kötelező lesz kiadniuk a KRESZ-re egy másik tagországban...
nov. 12
16:21
Nyilatkoznod kell az ingyenes pénzfelvételhez: a részletek (Pénzcentrum)
December 1-jétől jövő év január 20-ig kell nyilatkoznia annak, aki már februártól élni szeretne a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségével....
nov. 12
16:23
Tőzsdén a Twitter: venni vagy nem venni? (Portfolio)
A múlt héten tőzsdére ment a Twitter, a papírok iránt hatalmas volt a kereslet, többszörösen túljegyezték a tervezett kibocsátási mennyiséget, az első kereskedési napon pedig szárnyaltak a részvények...
nov. 12
16:25
Áfacsökkentés: a baromfitermelők sem akarnak lemaradni (Portfolio)
Amíg nem lehet csökkenteni az adót, az ellenőrzések és az import szigorítására lenne szükség. ...
nov. 12
16:33
236 milliárdnyi Richter-kötvényt adnának el az MNV-nek (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 790,5 millió euró (236 milliárd forint) össznévértékű, 2014-ben lejáró, Richter-részvényre átcserélhető kötvény visszavásárlására kapott érvényes ajánlatot.
nov. 12
16:35
Jövőre ingyen vehetjük fel a gyengébb forintot (Privátbankár)
Gyengülhet a forint és emelkedhet az alapkamat 2014-ben - az euró-dollár árfolyam oldalaz, csütörtöki hírekre vár a piac - meghosszabbítanák a Paksi Atomerőmű üzemidejét - sokba fog kerülni a pénzügyi rezsicsökkentés - Nézze meg itt >>
nov. 12
16:39
Enyhén erősödött a forint (Infostart)
Enyhén erősödött a forint délutánra a főbb nemzetközi devizákkal szemben.
nov. 12
16:39
Matolcsy: kamatcsökkentés jöhet, forintgyengítő intervenció nem (Portfolio)
A nagyon alacsony infláció "ellensúlyozására" óvatos lépésekben lehet még kamatot csökkenteni, és a Növekedési Hitelprogram bővítése is segíthet, de a cseh mintájú forintgyengítő intervenció kizárt -...
nov. 12
16:45
Az MNV 790,5 millió euró értékű lejáró Richter-kötvényre kapott ajánlatot (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) 790,5 millió euró (236 milliárd forint) össznévértékű, 2014-ben lejáró, Richter-részvényre átcserélhető kötvény visszavásárlására kapott érvényes ajánlatot - közölte a vagyonkezelő a honlapján kedden.
nov. 12
16:57
Újabb milliárdok telephely-fejlesztésre (Infostart)
Az Észak-alföldi régióban újabb 73 telephely kap közel 4,8 milliárd forint támogatást, ezzel már összesen 421 vállalkozás jut 23 milliárd forint értékű uniós forráshoz - közölte Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) igazgatója kedden az MTI-vel.
nov. 12
16:57
Magyaros módszerrel vizsgáztathatja az MNB a bankokat (Portfolio)
Több eurózónán kívüli tagország is összehangolja jövőre saját banki stressztesztjét azzal a vizsgálattal, amelyet az Európai Központi Bank hajt végre az eurózóna bankjain - írja a Reuters. A kevés...
nov. 12
17:09
Devizahiteles győzelem: a Kúriához fordul az OTP (Privátbankár)
Az OTP Bank nem ért egyet a Szegedi Ítélőtábla által ma nyilvánosságra hozott ítélettel. Információink szerint felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Kúriához.
nov. 12
17:15
Matolcsy: További kamatcsökkentés és a növekedési hitelprogram bővítése (Infostart)
Az alapkamat további csökkentését és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának (NHP) esetleges bővítését említette a magyar jegybankelnök szerdán Párizsban, amikor arról kérdezte a Reuters hírügynökség, mivel lehet ellensúlyozni a lassuló magyarországi inflációt.
nov. 12
17:15
Az OTP-MTelekom páros rántotta magával a magyar piacot (Portfolio)
Annak ellenére, hogy nemzetközi piacokon jó volt a hangulat a vezető nyugat-európai indexek a hétfői záróértékeik alatt tartózkodnak azt követően, hogy Németországban továbbra is cél alatti és...
nov. 12
17:18
A sertéságazat szereplői az áfacsökkentés kiterjesztésében bíznak (ProfitLine)
A sertéságazat szereplői bíznak abban, hogy az állami költségvetés teherbíró képességének erősödésével a tőkehúsok és a hústermékek is a kedvezményes forgalmiadó-kulcs alá kerülnek, ahogy a többi élelmiszergazdasági ágazat azon termékei is, ahol a feketegazdaság szintén súlyos nehézségeket okoz a legális piaci szereplőknek.
nov. 12
17:27
Folytatná Matolcsy: több fronton lazítana tovább (Privátbankár)
Az alapkamat további csökkentését és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának (NHP) esetleges bővítését említette a magyar jegybankelnök szerdán Párizsban, amikor arról kérdezte a Reuters hírügynökség, mivel lehet ellensúlyozni a lassuló magyarországi inflációt.
nov. 12
17:33
600 forintos célárat vár a Concorde a Nyomdától (Portfolio)
A korábbi intézményi felülsúlyozásról egyenlő súlyozásra módosította a Concorde az ANY Biztonsági Nyomdára vonatkozó ajánlását. A részvény árfolyama meghaladta az ez év végére várt 555 forintos...
nov. 12
17:35
Löktek még egyet a forinton - Jelentős hozamemelkedés (Portfolio)
A hétfői mérsékelt forintgyengülést ma enyhe további leértékelődés követte a vártnál jóval alacsonyabb magyar inflációs adat, illetve Matolcsy György jegybankelnök interjúja után. Az euróval szembeni...
nov. 12
17:45
Devizaadósok: újra emelkedni kezdett az árfolyamgátba lépők száma (Privátbankár)
Az árfolyamgátba belépők számát a jövőben növelheti a november elején megszavazott módosítás.
nov. 12
17:51
Mutatjuk: így változnak a közüzemi számlák januártól (Pénzcentrum)
Az első oldalon csak a legalapvetőbb információkat kell feltüntetni, a számla további oldalán szerepeltetik majd a tételes elszámolást,...
nov. 12
17:51
Meddig zuhan még a forint? (ProfitLine)
Jelentős gyengülés látható az elmúlt hetekben a forint piacán, az EUR/HUF árfolyam megközelítette ma a 300-as szintet. Hasonló folyamatok tapasztalhatók a régiós devizákban is, azonban a forint mozgása (esése) kiemelkedik a mezőnyből (leszámítva a cseh koronát, ahol jegybanki intervencióra került sor).
nov. 12
17:53
A vállalati incidensek fele mindig nyilvánosságra kerül (ProfitLine)
A Kaspersky Lab és a B2B International „Globális vállalati informatikai biztonsági kockázatok” nevű felméréséből kiderült, hogy a vállalatok túlnyomó többsége képtelen titokban tartani saját bizalmas adatait érintő biztonsági incidenseit, ugyanis minden második esetben ezek a kényes információk nyilvánosságra kerülnek, az ügyfelek, partnerek vagy a média által.
nov. 12
18:03
Elromlott a hangulat zárásra: az OTP húzta le a tőzsdét (Privátbankár)
A Mol korrigált a tegnapi nagy veszteség után, az OTP és az MTelekom azonban mínuszban zárt.
nov. 12
18:05
Mint a nyulak: ezeket imádják a magyarok (Privátbankár)
A GfK Hungária Háztartáspanelből származó adatai szerint a zöldség és gyümölcs a legnépszerűbb élelmiszer-kategóriák közé tartozik hazánkban. Az őszi és téli időszakban felértékelődő zöldségek vásárlásának havi eloszlása egyenletesebb, gyümölcsre nyár végén költenek a fogyasztók.
nov. 12
18:09
Az Egis nyeresége megduplázódott a negyedik üzleti negyedévben (Infostart)
Az Egis-csoport 3,327 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el az üzleti évének negyedik negyedévében, ez több mint kétszerese az egy évvel korábbi bázisidőszakban elért 1,636 milliárd forintos profitnak.
nov. 12
18:11
Németországban megelőzte a mobil a vezetékes telefont (Infostart)
Németországban már több háztartásban van mobiltelefon, mint vezetékes telefon.
nov. 12
18:24
Utálunk szolgáltatót váltani, telefonszámot alig hordozunk (ProfitLine)
Bár mostanra már nálunk is egy nap alatt elintézhető a számhordozás, mégsem használjuk ezt a szolgáltatást – erről valószínűleg a rossz tapasztalatok, a nehezen áttekinthető távközlési piac és a lustaság tehetnek - mondta Solt Ádám az internetet.hu távközlési összehasonlító portál szakértője.
nov. 12
18:27
Árfolyamgát - MNB: szeptemberben 857 darab új szerződést kötöttek (Infostart)
Szeptemberben 857 darab új árfolyamgát-szerződést kötöttek a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján közzétett adatokból.
nov. 12
18:27
Ezek a bankok akár a világot is összedönthetik (Portfolio)
A G20-ak égisze alatt működő Pénzügyi Stabilitási Testület 2012 novemberében hozta létre először azt a listát, amelyen a globálisan rendszerszintű kockázatot jelentő bankok kaptak helyet. A különböző...
nov. 12
18:29
Újbuda birtokba vette a Citadellát (Infostart)
Birtokba vette a Citadellát a XI. kerületi önkormányzat, a hasznosítási pályázat tavaszi kiírásáig a korábbi bérlők ideiglenesen a területen maradnak - jelentette be Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.
nov. 12
18:29
161 ezer devizahiteles már most alacsonyabb törlesztőrészletet fizet (Portfolio)
A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján az árfolyamgát II. keretében 165 564 db szerződést kötöttek, amely a korábbi 5 712 db árfolyamgát I...
nov. 12
18:57
MNB: szeptemberben 857 darab új árfolyamgát szerződést kötöttek (ProfitLine)
Szeptemberben 857 darab új árfolyamgát-szerződést kötöttek a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján közzétett adatokból.
nov. 12
19:21
Orbán Viktor: aggasztó az európai fiatalok munkanélkülisége (Infostart)
Aggasztónak nevezte az európai fiatalok munkanélküliségének mértékét Orbán Viktor az erről szóló keddi párizsi konferencián, a miniszterelnök azonban hangsúlyozta: Magyarország minden olyan módszert alkalmaz az ifjúsági munkanélküliség enyhítésére, amely Európában ismert.
nov. 12
19:21
Lefordult a csúcsokról Amerika (Portfolio)
Miután hétfőn újabb történelmi csúcson zárt a Dow, az S&P 500 pedig korábbi legmagasabb záróértéke közelében, profitrealizálásba kezdtek az amerikai befektetők, így a részvények nagy része mérsékelt...
nov. 12
19:30
Németországban megelőzte a mobil a vezetékes telefont (ProfitLine)
Németországban már több háztartásban van mobiltelefon, mint vezetékes telefon.
nov. 12
19:32
96 % hozam egy év alatt! Itt az új sztár-befektetés? (ProfitLine)
Az elmúlt évek egyértelműen az okos telefonok ideje volt. Az Apple valamint a Samsung maga alá gyűrte a legtöbb mobilkészülék gyártó céget, miközben trendet – ezzel együtt pedig stabil fogyasztói réteget - alakított ki a technológiai szektorban. Azok, akik két-három éve ezekbe a cégekbe fektettek, bizonyosan nem jártak rosszul. De mi lehet a következő sztori?
nov. 12
19:39
Vészesen közelít a 300 forintos euró - Jelentős hozamemelkedés (Portfolio)
A hétfői mérsékelt forintgyengülést ma enyhe további leértékelődés követte a vártnál jóval alacsonyabb magyar inflációs adat, illetve Matolcsy György jegybankelnök interjúja után. Az euróval szembeni...
nov. 12
19:57
Moody's: rég nem látott nyugodt évek elé nézünk (Portfolio)
A gazdasági és piaci viharok elhúzódó időszaka után úgy tűnik, hogy a világgazdaság következő két éve valamelyest stabilabb lesz - jósolta kedden Londonban ismertetett globális előrejelzésében a...
nov. 12
20:03
Ma is esett a Magyar Telekom, magához tért a MOL (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 21,16 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel, 18 727,94 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
nov. 12
20:05
Ezért volt szükség a PSZÁF jegybankba integrálására (ProfitLine)
A pénzügyi rendszer makro- és mikroprudenciális felügyeletének hatékonyabb együttműködése miatt szükséges volt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jegybankba integrálása - mondta egyebek mellett Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója kedden a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Heller Farkas Szakkollégium konferenciáján.
nov. 12
20:09
Tesztelgeti a 300-as eurót a forint (Privátbankár)
Tovább lazíthat a monetáris politikáján az Európai Központi Bank, ez a bejelentés mozgatta meg ma a piacokat. A forint szépen lassan eléri a 300-as eurót. Minden szálat a Fed mozgat.

Keresés