Keddtől világszerte, így Magyarországon is kereskedelmi forgalomba kerül a Microsoft Office 365 Otthoni prémium verzió, a lakossági felhasználók számára elérhető Office csomag és felhőszolgáltatás.
2011 vége óta közel 17 ezerrel nőtt a Berkshire Hathaway munkavállalóinak a száma. Warren Buffett vezetésével a feldolgozóipar, a média, a biztosítás és a kiskereskedelem területén is terjeszkedett a...
A gyomorrák kialakulásának négy mechanizmusát azonosították a Szingapúri Génkutatási Intézet (GIS) tudósai, akik eredményeiket a Genome Biology című folyóiratban ismertették.
Az olasz UniCredit bankcsoport keddi közleménye szerint eladná lengyel leánybankja, a lengyel Pekao Bankban meglévő részesedése 9,1%-át meg nem nevezett intézményi befektetőknek egy gyorsított...
Az idei adócsomag-változások nagy részét már jól ismerik a hazai kis- és középvállalkozások. A megkérdezett kkv vezetők azonban úgy ítélték meg, hogy azok többsége nem lesz jelentős befolyással cégük helyzetére. Legpozitívabban a két új adónemmel, a kisvállalati adóval illetve a kisadózó vállalkozások tételes adózásával kapcsolatban nyilatkoztak a vállalkozások. Az eddigi adatok alapján úgy…
Hazai és külső kockázatok korlátozzák a Magyar Nemzeti Bank (MNB) további monetáris enyhítési mozgásterét - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők a 0,25 százalékpontos keddi MNB-kamatcsökkentés után.
Magas a nem teljesítő diákhitelek aránya az USA-ban azoknál, akik az elmúlt két évben vették fel a hitelüket - írja a Bloomberg a Fair Isaac Corp. adatai alapján. A 15%-os arány a subprime...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,51 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 19 506,04 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Felügyeleti vizsgálat folyik a két legnagyobb független osztrák bankcsoportnál, az Ersténél és a Raiffeisennél az Euribor esetleges manipulációja ügyében - írja a Reuters, hozzátéve: nincs...
Elutasította a Kúria kedden a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) felülvizsgálati kérelmét a tíz évvel ezelőtti nagy autópálya kartell kapcsán indított kártérítési perében, amelyet a NIF a Strabag Építő Zrt. ellen indított. Így hatályban maradt a Fővárosi Ítélőtábla korábbi jogerős részítélete, amelyben elutasították a NIF 13 milliárdos kereseti kérelmét.
Több mint 30%-ot fog emelkedni a Bank of America, a Citigroup és a JP Morgan Chase részvényárfolyama a következő 12 hónapban - jósolja a szókimondó bankelemző, Dick Bove. Véleményét a kedvező...
A kormány az IMF-kampány 200,815 millió forintos tervezett költségéből 199,350 millió forintot költött el. "Mennyibe kerül még az IMF az adófizetőknek, elárulják végre?" címmel fordult kérdéssel a...
Ha ebben az évben is a GDP 3 százaléka fölé tendálna a költségvetési hiány, akkor a kormány lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy ez ne történjen meg - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter...
Az új magyar szerencsejáték törvényben szereplő magas koncessziós díjak elriaszthatják az üzemeltetőket, és akadályozhatják a teljesen liberalizált online szerencsejáték-piac létrehozását a Távszerencsejáték Szövetség (Remote Gambling Association, RGA) szerint.
Elutasította a Kúria a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. felülvizsgálati kérelmét a tíz évvel ezelőtti nagy autópálya kartell kapcsán indított kártérítési perében, amelyet a NIF a Strabag Építő...
A Nasdaq kivételével egyértelmû emelkedést mutattak a vezető amerikai részvényindexek, bár a nyitás előtt inkább borongósnak mutatkozott a befektetői hangulat, és kedvezőtlennek számító...