2012. január 19. csütörtök

jan. 19
15:57
50 bázispontos kamatemelést vár az elemzők többsége (ProfitLine)
A monetáris tanács keddi kamatdöntő ülésén 50 bázisponttal 7,50 százalékra emeli majd a jegybanki alapkamatot a Reuters csütörtökön kiadott felmérésében résztvevő elemzők többsége szerint.
jan. 19
15:59
IMF-konzultáció - 17-20 milliárd eurót kaphat Magyarország (ProfitLine)
Magyarország a 2008. évihez hasonló nagyságrendű hitelkeretet, nagyjából 17-20 milliárd eurót kaphat az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól. Az IMF jelzése szerint készenléti hitelmegállapodás (SBA) megkötésére van esély, elővigyázatossági jelleggel - írja az Index.hu portál a kormány számára készült, a lap birtokába került dokumentum alapján.
jan. 19
16:12
Tovább rontotta világgazdasági kilátásait az IMF (Privátbankár)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a korábbi, csökkentett 4 százalékról 3,3 százalékra módosította idei világgazdasági növekedési előrejelzését az euróövezeti adósságválság negatív hatásaira hivatkozva. Az IMF az euróövezeti országok növekedését is lefelé módosította, Németországban 0,3 százalékos GDP növekedéssel számolnak.
jan. 19
16:18
Zöld benzinkutat avatott ma a MOL (Portfolio)
50 százalék feletti energiamegtakarítás, alternatív energiahasznosítás, 10 tonna CO2 gáz kibocsátásának semlegesítése és az újrahasznosított anyagok tudatos alkalmazása a töltőállomás kialakításakor....
jan. 19
16:18
Zsebre vághatod a bankodat: új mobilszolgáltatást jelentettek be (Pénzcentrum)
Betétlekötésre is lehetőséget kínál a Citibank új Mobilbank alkalmazása, amely további újdonságként kijelzi az ügyfél adott helyéhez legközelebbi Citibank-fiókot, illetve ATM-et a GPS navigációs rendszerrel ellátott okostelefonokon....
jan. 19
16:20
Csökkent a feldolgozóipari pesszimizmus az USA-ban (Portfolio)
Januárban 6,8 pontról 7,3 pontra nőtt a Philadelphiai Fed index értéke, ami arra utal, hogy a feldolgozóipari szereplők enyhén pesszimistábbak, mint egy hónappal korábban. A decemberi, eredetileg 10...
jan. 19
16:30
Egy nagyon jó hír és egy jó gyorsjelentés emeli a Wall Street-et (Privátbankár)
Erősödéssel nyitott a Wall Street, az amerikai piacok hangulatát nagyban javította a Bank of America vártnál jobb gyorsjelentése, a váratlanul nagyot javuló munkaerőpiaci adat és az is, hogy tovább enyhült a feszültség az európai kötvénypiacokon. Az amerikai munkanélküli hivatalokhoz csaknem négy éve nem érkezett ilyen kevés segélykérelem. Ez már elég tartós javuló trendnek tűnik.
jan. 19
16:30
A KDB megsemmisítette az M43 autópálya folytatásának mérnöki feladataira kiírt tender eredményét (ProfitLine)
Miután egy műszaki ellenőr alkalmasságát nem igazolta hitelt érdemlően a nyertes ajánlattevő, a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által az M43 autópálya folytatásának mérnöki feladataira kiírt nyílt közbeszerzést lezáró döntést - a KDB szerdai döntése csütörtökön jelent meg a Közbeszerzési Hatóság honlapján. A NIF közlése szerint a KDB…
jan. 19
16:32
Elindult az egységes területalapú támogatások végkifizetése (ProfitLine)
Elindult az egységes területalapú támogatások (SAPS) végkifizetése; a támogatások második részleteként 142 milliárd forintot fizetnek ki a gazdáknak, illetve az egyéni és társas vállalkozásoknak.
jan. 19
16:34
Fellegi Tamás Bécsben folytatta egyeztető körútját (ProfitLine)
Fellegi Tamás csütörtöki ausztriai egyeztetésein megerősítette, hogy a magyar kormánynak határozott szándéka az IMF/EU megállapodás mielőbbi elérése, és elkötelezett a makrogazdasági stabilitás és a gazdasági recesszió elleni küzdelem szempontjából fontos lépések meghozatala iránt. A miniszter pénteken Brüsszelben folytatja a tárgyalásokat - közölte a miniszter sajtóirodája az MTI-vel.
jan. 19
16:48
Martonyi János: Magyarország nem akar perre menni az Európai Unióval (Privátbankár)
Magyarország nem akar az Európai Unióval perre menni – egyebek mellett ezt mondta Martonyi János az orosz Nyezaviszimaja Gazeta-nak. A külügyminiszter azt mondta, hogy a kormány teljes mértékben hajlandó teljesíteni az EU elvárásait és kész a konstruktív párbeszédre. Úgy véli Magyarországnak minden szomszédjával jó a kapcsolata. Várjuk az orosz befektetőket is.
jan. 19
16:54
Távozhat a CIB Bank vezérigazgatója (Portfolio)
Távozik a CIB Bank vezérigazgatói székéből Tomas Spurny, hogy az Erste Grouphoz tartozó román BCR Banknál folytassa pályáját - értesült a Figyelő. A 46 éves Spurny 2009 tavaszán váltotta Török...
jan. 19
16:56
Nem bírta a magaslati levegőt a forint (Portfolio)
Egyhavi csúcsra ért napközben a jó külpiaci hangulatban és az utóbbi két hétben békülékenynek mutatkozó magyar kormányzati kommunikáció hatására a forint az euróval szemben. A nap végére azonban...
jan. 19
16:58
A rendszámtáblák kötelező cseréjével juthat plusz pénzhez a kormány (Portfolio)
Az autók rendszámtábláinak kötelező cseréjéből származó 12 milliárd forintos többletbevétellel segítené ki az idei költségvetést a kormány - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium január elején, a...
jan. 19
17:00
Tudja, hogy mit jelent a thm? (Infostart)
Az alacsony teljes hiteldíj mutató (thm) az egyik legfontosabb elvárás a hitelfelvétel során, ám a magyarok negyede nincs tisztában a fogalom jelentésével - derül ki a COFIDIS Hitel Monitor felméréséből.
jan. 19
17:03
Cséfalvay: az első negyedévben lezárulhat a tárgyalás az IMF-EU biztonsági hálóról (ProfitLine)
A kormány reményei szerint az idei első negyedévben lezárulhatnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) a Magyarországnak nyújtott biztonsági hálóról - mondta csütörtökön Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára egy német rádióinterjúban.
jan. 19
17:05
Elmaradt a várakozásoktól a Philly Fed index (ProfitLine)
Az Egyesült Államok közép-atlanti térségében a szakértők által vártnál kisebb mértékben nőtt a feldolgozóipari aktivitás januárban.
jan. 19
17:12
Papa: tárva az UniCredit ajtaja Magyarország előtt (Portfolio)
Tárt ajtókkal várja az UniCredit a Magyarországgal folytatandó tárgyalásokat arról, miként járulhatnak hozzá a bankok az IMF-fel kötendő megállapodáshoz - nyilatkozta Gianni Papa, az UniCredit...
jan. 19
17:12
Ózdi feketeleves: két hét alatt 35 áramtolvajt fogtak (Pénzcentrum)
Két napja egy térfigyelő kamera rögzítette Ózdon az áramtolvajok akcióját - olvasható a rendőrség honlapján. Bár a rend éber őrei ezúttal sikerrel jártak; a helyszínen elfogták az elkövetőket - ennek ellenére a tolvajok éves szinten mintegy 14 milliárd forintos kárt okoznak az országban....
jan. 19
17:18
Pluszban zárt a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 349,71 pontos, 1,93 százalékos emelkedéssel, 18.500,01 ponton zárt csütörtökön.
jan. 19
17:30
Meglepetésre csökkentek az amerikai olajtartalékok (Portfolio)
Meglepetésszerűen csökkentek múlt héten az amerikai olajtartalékok az Energia Információs Ügynökség adatai szerint. A nyersolajtartalékok 3,4 millió hordóval csökkentek, a benzintartalékok 3,7 millió...
jan. 19
17:32
Megdöbbentő: 260 forintos benzinár miatt sírnak az amerikaiak (Portfolio)
Mindenhol nagy port kavar, ha az üzemanyagok ára egy kerek, és megfelelően nagy számhoz érkezik. Nincs ez másként az USA-ban sem, ahol egyesek attól tartanak, hogy a keleti országrészben a tavaszi...
jan. 19
17:36
Nemzeti fogyasztói termékkosarat vezet be a fogyasztóvédelmi hatóság (ProfitLine)
A pozitív vállalkozói lista után Nemzeti fogyasztói termékkosár bevezetésével támogatja a minőségtudatos fogyasztás elterjesztését a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) - mondta Pintér István, az NFH főigazgatója csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.
jan. 19
17:38
A magyarok negyede nem tudja, mit jelent a thm (ProfitLine)
Az alacsony teljes hiteldíj mutató (thm) az egyik legfontosabb elvárás a hitelfelvétel során, ám a magyarok negyede nincs tisztában a fogalom jelentésével - derül ki a COFIDIS Hitel Monitor felméréséből.
jan. 19
17:40
Az AXA fizet az Etiópiában megsérült ügyfelének (ProfitLine)
Az AXA Biztosító méltányosságból egymillió forint összeghatárig megtéríti az etiópiai támadásban megsérült magyar állampolgár kórházi ellátásának, és hazaszállításának költségeit - közölte a biztosító az MTI-vel.
jan. 19
17:42
Kirobbanó formában volt az OTP és a forint (Privátbankár)
Az egyik legjobban teljesítő index volt a BUX csütörtökön Európában, sok társát túlszárnyalta közel két százalékos emelkedésével. Az OTP valósággal kilőtt, hat százalékos pluszban is járt. A forint nap közben sokat erősödött, 302 forint alá is lesüllyedt az euró, bár este ismét 304-re emelkedett.
jan. 19
17:48
Kilőtt az OTP: +6,8% (Portfolio)
Bár délelőtt még a negatív tartományban mozgott a hazai index a nap második felében pluszba fordult a benchmark, a BUX végül 1,9%-os pluszban zárt jóval átlag feletti 29,2 milliárd forintos forgalom...
jan. 19
18:00
Idei mélypontján a magyar CDS-árazás Londonban (Privátbankár)
Meredek csökkenéssel idei mélypontjára süllyedt a magyar államadósság törlesztési kockázatára kínált biztosítások, a CDS-ek árazása a csütörtöki londoni kereskedésben, tükrözve a piaci szereplők derűlátását az IMF/EU-programról szóló megállapodás esélyeivel kapcsolatban.
jan. 19
18:06
Műszaki hiba miatt nem jár a 3-as metró (Pénzcentrum)
Ma késő délután 17 órától mintegy 3 órán keresztül pótlobuszok szállították az utasokat a 3-as metró egy szakaszán, mivel ismét füstöt észleltek egy szerelvényben a Határ úti állomásnál. A hibát este fél 8 körülre kijavították; ismét a megszokott rend szerint közlekednek a szerelvények....
jan. 19
18:09
Csökkent az amerikai olajtartalék (ProfitLine)
Csökkent az amerikai olajtartalék a múlt héten a szakértők által várt növekedés helyett.
jan. 19
18:11
Szíjjuk, szíjjuk, bármit is csinálnak... (ProfitLine)
A magyarországi dohányipar forgalma a múlt évben mintegy 500 milliárd forintot tett ki, és közel 10 százalékkal haladta meg az előző évit - közölték a jelenlévő szakemberek csütörtökön Budapesten a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségének sajtótájékoztatóján.
jan. 19
18:18
A rendszámok kötelező lecseréltetésével akar bevételekhez jutni a kormány? (Privátbankár)
Az autók rendszámtábláinak cseréjével növelné a 2012-es költségvetés bevételeit a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ebből az idén 12 milliárd forint folyhat be a tervek szerint - írja a hvg.hu, amelynek információi szerint a kormány teljesen új nyilvántartási és azonosítási rendszer bevezetésére készül, ami a rendszámok kötelező cseréjével járhat.
jan. 19
18:24
Reagálni kell az emelkedő energiaárakra (Portfolio)
A mezőgazdaságban az emelkedő energiaárakra az energiahatékonyság növelése és a megújuló energiák felhasználása jelentheti a megoldást, mondta Glattfelder Béla európai parlamenti (EP) képviselő, írja...
jan. 19
18:24
A magyarok negyede nem tudja mi fán terem a THM (Pénzcentrum)
Az alacsony teljes hiteldíj mutató (thm) az egyik legfontosabb elvárás a hitelfelvétel során, ám a magyarok negyede nincs tisztában a fogalom jelentésével - derül ki a COFIDIS Hitel Monitor felméréséből....
jan. 19
18:26
Lefele módosítja (3,3%-ra) az IMF a világgazdasági növekedést (Portfolio)
Lefele módosítja az IMF a 2012-es és 2013-as világgazdasági növekedésre vonatkozó várakozását - írja az olasz ANSA hírügynökség meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A globális GDP növekedés idén 3...
jan. 19
18:42
Hatalmas rally mutatkozott az OTP piacán (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 349,71 pontos, 1,93 százalékos emelkedéssel, 18.500,01 ponton zárt csütörtökön.A részvénypiac forgalma 29,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az enyhén gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
jan. 19
18:44
A következő negyedév legnagyobb kihívása a bizalom helyreállítása (ProfitLine)
A következő negyedév legnagyobb kihívása a bizalom helyreállítása lehet, amely uniós szinten a fiskális egység megteremtését, hazai szinten pedig a finanszírozási nehézségek megoldását jelenti - fejtette ki Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója a szervezet csütörtöki közleményében.
jan. 19
18:46
Kína, a szellemvárosok árnyékában (ProfitLine)
A 2008-as világgazdasági válságot Kína egy példa nélkül álló gazdasági bravúrral hagyta a háta mögött. A pénzügyi krízisre reagálva, 2008 novemberében a kínai kormány az éves GDP valamivel több, mint 13 százalékára rúgó, mintegy 4 billió jüan (586 milliárd dollár) összegű fiskális ösztönző csomagot jelentett be, amelynek több, mint 80 százalékát infrastrukturális beruházásokra és építkezésekre…
jan. 19
19:00
Új lokális csúcsra húzták a jó hírek Amerikát (Portfolio)
Mérsékelt pluszban kezdték a kereskedést az amerikai részvényindexek, miután a nyitás elõtt összességében vegyes eredményeket mutató makrogazdasági adatok és vártnál kedvezõbb vállalati...
jan. 19
19:06
Mélyponton a magyar CDS-árazás (Infostart)
Meredek csökkenéssel idei mélypontjára süllyedt a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása a csütörtöki londoni kereskedésben, tükrözve a piaci szereplők derűlátását az IMF/EU-programról szóló megállapodás esélyeivel kapcsolatban.
jan. 19
19:15
Jelentősen csökkent a magyar államcsőd kockázata (ProfitLine)
Meredek csökkenéssel idei mélypontjára süllyedt a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása a csütörtöki londoni kereskedésben, tükrözve a piaci szereplők derűlátását az IMF/EU-programról szóló megállapodás esélyeivel kapcsolatban.
jan. 19
19:17
Lecseréltetné a rendszámokat a kormány (ProfitLine)
Az autók rendszámtábláinak cseréjével növelné a 2012-es költségvetés bevételeit a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ebből az idén 12 milliárd forint folyhat be a tervek szerint - írja a hvg.hu, amelynek információi szerint a kormány teljesen új nyilvántartási és azonosítási rendszer bevezetésére készül, ami a rendszámok kötelező cseréjével járhat.
jan. 19
19:18
Gyorsabb lesz a 4-6-os villamos (Pénzcentrum)
Átalakul a 4-6-os villamosok közlekedése februártól - írja az Index. A Nagykörút közlekedési lámpái az új rendszer szerint a villamoshoz fognak igazodni. Így az autósoknak többször kell megállniuk lámpáknál, de kevesebb időre. A villamos menetideje is 2-3 perccel csökkenhet....
jan. 19
19:36
Nem fenyeget a részvénypiacok összeomlása (Faber) (Portfolio)
A részvénypiacok már jelenleg is számos rossz hírt beáraztak, így - hacsak nem érkeznek elkeresítő adatok a gazdasági kilátásokról - nincs ok az árak esése miatt aggódni - véli Marc Faber, a Gloom...
jan. 19
19:48
Negyedik napja zártak emelkedéssel az európai piacok (ProfitLine)
A nyugat-európai értéktőzsdék a negyedik egymást követő napot zárták emelkedéssel csütörtökön.
jan. 19
19:54
Alkotmányossági területeket is érinthet az unió (Portfolio)
Az alkotmányossággal kapcsolatos szabályozási területeket is érinthet az unió, amikor azt elemzi, hogy az elmúlt időszakban elfogadott magyar törvények mennyiben felelnek meg az EU-jog előírásainak -...
jan. 19
20:06
A magyarok negyede nem tudja, mit jelent a THM (Privátbankár)
Hitelfelvétel során a legfontosabb elvárás a magyarok számára az alacsony THM, ugyanakkor a lakosság negyede nincs tisztában a fogalom tartalmával. Személyi hitelek esetén a a havonta változatlan törlesztő részletet, alacsony THM-et és a rejtett költségektől való mentességet tartják a legfontosabbnak a fogyasztók.
jan. 19
20:21
Unicredit: jók a bankszektor kilátásai Kelet-Európában (ProfitLine)
Továbbra is az Európai Unió átlaga feletti növekedést prognosztizál az Unicredit a közép- és kelet-európai bankszektor számára.
jan. 19
20:48
Hamarosan nagy emelkedés jöhet (CS) (Portfolio)
Megemelte a Credit Suisse az S&P 500 index év végi értékére vonatkozó várakozását, így már az 1400 pontos szintet is elérhetőnek tartják - írja a Reuters. Ez a jelenlegi értékhez képest közel 7%-os...
jan. 19
20:54
A japán befektetők kétharmada euróövezeti költségvetési uniót vár (ProfitLine)
A japán kötvénybefektetők kétharmada arra számít, hogy az euróövezet költségvetési unióvá alakul - derül ki az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport csütörtökön ismertetett új felméréséből.

Keresés