Nyitás után több mint 1%-os emelkedéssel kezdett az Apple árfolyama a tegnapi iPhone 5 bemutatása után. A prezentáció elég unalmas volt, az elemzők szerint a modell így is nagy siker lesz.
A várakozásoknak megfelelően újabb eszközvásárlási programot jelentett be a Fed. A közlemény szerint havi szinten 40 milliárd dollár értékben vásárol majd jelzálog fedezetes eszközöket. Döntését a...
Sikersztorinak nevezték a 2008-2009-es globális pénzügyi válság közép- és kelet-európai kezelési módját a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői, akik csütörtökön Londonban mutatták be erről összeállított tanulmányukat.
Az amerikai jegybank döntését követően tovább emelkedtek a vezető amerikai tőzsdeindexek, a várakozásoknak megfelelően ugyanis újabb eszközvásárlási programot jelentettek be. A piaci szereplők a...
Újabb, havi 40 milliárd dolláros mennyiségi enyhítést jelentett be az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottsága kétnapos kamatdöntő ülését követően, csütörtökön.
Újabb, 40 milliárd dolláros mennyiségi enyhítést jelentett be az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottsága kétnapos kamatdöntő ülését követően csütörtökön. A testület egyben jelezte, hogy 2015-ig a jelenlegi, rekordalacsony 0-0,25 százalékos szinten tartja irányadó kamatcélját.
Újabb, havi 40 milliárd dolláros mennyiségi enyhítést jelentett be az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed Nyíltpiaci Bizottsága kétnapos kamatdöntő ülését követően, csütörtökön.
Az idei év első hét hónapjában dinamikusan, 8 százalékot meghaladó mértékben emelkedett a Magyarországra érkező külföldi vendégek száma, míg a belföldi turizmusra kismértékű visszaesés jellemző, bár ez az év végéig még mérséklődni fog - mondta Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai és marketing igazgatója a társaság, a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület és a Tourinform Zalaegerszeg…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 252,37 pontos, 1,35 százalékos csökkenéssel, 18.382,26 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Fed felhagyott az óvatoskodással, bejelentette az újabb mennyiségi lazítást, a dollár gyengülni kezdett a bejelentésre. A forint heti csúcsához is közel járt, estére viszont 281-ig erősödött az euróval szemben.
A 2012 QG42 katalógusjelű aszteroidát, amelynek átmérője a csillagászok becslése szerint 190-240 méter lehet, az asztronómusok augusztus utolsó napjaiban vették észre először - olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.
Az amerikai jegybank döntését követően tovább emelkedtek a vezető amerikai tőzsdeindexek, az ugyanis a várakozásoknak megfelelően egy újabb eszközvásárlási programot jelentett be. A piaci szereplők a...
Joachim Gauck német szövetségi elnök aláírta az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerről (ESM) szóló kormányközi szerződés és a fiskális paktum ratifikációjáról rendelkező törvényeket - írja az...
Sikersztorinak nevezték a 2008-2009-es globális pénzügyi válság közép- és kelet-európai kezelési módját a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői, akik csütörtökön Londonban mutatták be erről összeállított tanulmányukat.
A következő két évben előreláthatólag nem lesz számottevő változás az amerikai munkaerőpiacon - véli a jegybanki elemező stáb. A Fed frissen napvilágot látott előrejelzései szerint 2013-ban 7,6-7,9,...
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága több módosító javaslatot is benyújtott a 2013. évi központi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez.
Azerbajdzsánt elmarasztaló állásfoglalást fogadott el csütörtökön Strasbourgban az Európai Parlament (EP), miután a képviselők plenáris vitát folytattak a Magyarország által Azerbajdzsánnak átadott Ramil Safarov Azerbajdzsánban történt szabadon engedéséről.
Eltörölné az Országgyűlés költségvetési bizottsága a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvénynek azt a bekezdését, amely szerint a kisadózó vállalkozások tételes adóját választó adózónak be kell jelentenie az adhatósághoz, ha a bevétele a 6 millió forintot meghaladja, és hosszabb időt biztosítanának a bevallás elkészítésére is.
Romániának vissza kell szereznie Európa bizalmát, amely a belpolitikai válság idején megingott - mondta Traian Basescu román államfő csütörtökön az elnöki hivatalba való visszatérése óta rendezett első sajtóértekezletén.
Az új intézkedések kedvező hatással lesznek a gazdaságra - nyilatkozta Ben Bernanke, a Fed Nyíltpiaci Bizottságának kétnapos kamatmeghatározó ülését követően. Bernanke szerint az a munkaerőpiaci...
Nyitás után több mint 1%-os emelkedéssel kezdett az Apple árfolyama a tegnapi iPhone 5 bemutatása után. A prezentáció elég unalmas volt, az elemzők szerint a modell így is nagy siker lesz.
Joachim Gauck német szövetségi elnök aláírta az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerről (ESM) szóló kormányközi szerződés és a fiskális paktum ratifikációjáról rendelkező törvényeket - közölte csütörtökön az államfői hivatal.
Az amerikai jegybank döntését követőenemelkedtek a vezető amerikai tőzsdeindexek, az ugyanis a várakozásoknak megfelelően egy újabb eszközvásárlási programot jelentett be, amitől a gazdaság...
Joachim Gauck német szövetségi elnök aláírta az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerről (ESM) szóló kormányközi szerződés és a fiskális paktum ratifikációjáról rendelkező törvényeket - közölte csütörtökön az államfői hivatal.
Tagadta azt a vádat Hagyó Miklós, hogy nokiás dobozban 15 millió forintot vett át. "Egy szó sem igaz belőle" - mondta az egykori szocialista politikus az ellene és 14 társa ellen folyó büntetőper csütörtökön délután megtartott, folytatólagos tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.
Éves szinten több mint hat százalékkal nőtt a munkanélküliség Görögországban. Tavaly a második negyedévben még csak 16,3, idén viszont már 23,6 százalék volt.
A Diákhitel igénylésének első időszaka hétfőn, szeptember 17-én ér véget. A már két konstrukcióban is nyújtott kölcsön havonta több tízezer forintos egyre halmozódó adósságot jelent a hallgatóknak, amitől nehéz és hosszú évek fáradságos munkája megszabadulni. Legalábbis azoknak, akik meg tudnak tőle szabadulni. Mi történik azokkal, akik fizetése nem lesz elég a teljes adósság lezárására?…
Történelmi csúcs közelébe kapaszkodott a héten a benzin és gázolaj ára Magyarországon, ami ismét reflektorfénybe állította a hazai üzemanyagárak alakulásának témáját. A legtöbb autós csalódottan már...
Nem kizárt, hogy a kínai Hainan légitársaság visszatér Budapestre, a magyar kormány pedig támogatja a Peking-Budapest járat újraindítását. A kabinet új tárgyalások kezdeményezésére is nyitott egy budapesti székhelyű új nemzeti légitársaság létrehozására - áll Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter írásbeli válaszában.
"Felmerül a gyanúja a pénzügyi visszaéléseknek" a kapuvári húskombinátnál, amelyet a kormány a helyzet tisztázása és az ott lévő mintegy 400 munkahely megőrzése érdekében nyilvánított kiemelt jelentőségű vállalattá - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön az M1 Az este című műsorában.
Ma már minden diák, aki a szomszédos országokban az adott államnyelvből érettségi vizsgát tesz, az ezt elismertetheti nyelvvizsgaként Magyarországon és pontot kap érte a felvételi eljárás során - mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Újraindul a termelés a kapuvári húsgyárban - írja pénteki számában a szerdán még "csak szinte teljes leállásról" beszámoló Kisalföld Zsobrák Péter tulajdonosra hivatkozva.
Törvényjavaslatban kezdeményezi az LMP-s Schiffer András és Szél Bernadett annak rögzítését, hogy közmunkások és rabok ne dolgozhassanak állami és önkormányzati vezetők, képviselők földjein vagy üzemeiben.
A hallgatóknak csak a ténylegesen megkapott támogatás arányában kell kötelezettséget vállalniuk a hazai munkaviszonyra - reagált az oktatási államtitkárság az oktatási hálózatok korábbi kezdeményezésére és a témában megjelent sajtóhírekre.
Július 10-én olyan módosító javaslatot nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztérium az Országgyűlésnek, amely szerint a pénzforgalmi számla nyitására kötelezett vállalkozások 2013. januártól egy naptári hónapban egy szerződés alapján legfeljebb 1,5 millió forintot fizethetnek ki készpénzben. Mit is jelent ez? Mi lehet mögötte? Új szabályról van-e szó, vagy egy korábbi leporolásáról? Lehet-e köze a…
Jelentősen erősödött a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest péntek kora reggel a csütörtök esti jegyzésekhez viszonyítva, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed újabb kötvényvásárlást jelentett be.
Masszív emelkedéssel ünnepelték a piacok Ben Bernanke Fed-elnök bejelentését az amerikai gazdaságélénkítő program újabb fordulójáról. A tőzsdeindexek 2007 óta nem látott magasságban járnak, az EUR/USD áttörte az 1,30-at, a forint is erősödik. A havi 40 milliárd dolláros ígéret megtette hatását.
Beindul a "toborzás" katasztrófahelyzetekre, a hivatalok azt kívánják felmérni, ki mozgósítható polgári védelmi szolgálatra - írta pénteki számában a Népszava, amely szerint a főváros XI. kerületében már elkezdték postázni a mellékletekkel együtt háromoldalas levelet.
Újraindul a termelés a kapuvári húsgyárban. A vágás és a feldolgozás hétfőtől folytatódik az üzemben, és Zsobrák Péter, a gyár tulajdonosa azt mondta, a cég nagy kereskedelmi partnerei nem pártoltak el.
Virtuális játékkal történő beillesztés, golffal jelképezett üzleti lehetőségek, dolgozóknak kiírt versenyek - a játékelemek bevezetésében rejlő lehetőségeket a munkafolyamatokba jó néhány vállalat felismerte már. A játékokkal a munkatársakat jobban be lehet vonni a feladatokba, növelni lehet elköteleződésüket, teljesítményüket, de bármilyen viselkedés megerősítésében is jól jöhet.
A Fed-döntés okozta kiváló nemzetközi hangulatban erősödik a forint is. Az euróval szembeni jegyzések a 281-es szintig süllyedtek péntek hajnalban, ami bő kéthetes csúcsnak számít. Péntek reggel...
Szijjártó Péter szerint elégedettek az amerikai nagyvállalatok magyarországi befektetéseikkel, közülük egy vagy kettő az ősz folyamán bővítést fog bejelenteni. Orbán hamarosan Merkelhez utazik.
Profitrealizálásra használták fel a befektetők a tegnapi napot a hazai tőzsdének az elmúlt napokban mutatott erőteljes emelkedését követően. A világ részvénypiacai arra vártak, hogy csütörtök este az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed bejelent-e valamilyen gazdaságösztönző intézkedést. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 252,37 pontos, 1,35 százalékos csökkenéssel, 18.382,26 ponton…
Újabb létszámleépítést tervez a kormány a közszférában a jövő évi hiánycél teljesítése érdekében - értesült a Magyar Hírlap. Ezt úgy valósítanák meg, hogy egyrészt nem töltenék be a nyitott...
Idén eddig kétszer annyi használt gépkocsi érkezett Magyarországra külföldről, mint egy évvel ezelőtt; már minden második forgalomba helyezett autó másodkézből származik....
Kitörő lelkesedéssel fogadták az amerikai befektetők a Fed új kötvényvásárlási programját, amelynek köszönhetően a részvényindexek több éve nem látott csúcsokra emelkedtek.