Jövő január 1-jével ingyenesen a Fővárosi Önkormányzat tulajdonába kerülnének a budapesti kerületi önkormányzatoknak a Duna partvonalával közvetlenül határos ingatlanjai egy belügyminisztériumi (BM)...
Igyekszik meggyőzni versenytársait a Deutsche Bank, hogy osszák meg pénz- és tőkepiaci, illetve kereskedési szoftvereiket egymással - írja a Financial Times. A német bank szerint a nyílt forráskódú...
Hatalmas költségcsökkentésbe kezdtek a technológiai cégek idén. Globálisan több, mint százezer állás megszűnését jelentették be az év eleje óta - írja a Világgazdaság.
Mintegy 200 millió forintos önrésszel és 100 millió forint uniós támogatással jön létre a Pest megyei Felsőpakonyon a Thermofoam Kft. megújuló energiákat hasznosító modern telephelye.
Két amerikai multinacionális cég jelenti be még az ősszel, hogy bővíti magyarországi kapacitásait - mondta a Magyar Nemzetnek Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár.
Ben Bernanke beszéde tegnap ralit indított az amerikai majd ma az ázsiai börzéken. A kedvező hangulatból a magyar piac is kiveszi a részét, és több százalékos ugrással vágott neki a pénteki...
A Fed-döntés okozta kiváló nemzetközi hangulatban átmenetileg tovább erõsödött este a forint, ma reggel pedig szárnyalnak a hazai részvények. Az euróval szembeni forint jegyzések a 281-es...
Bár a többség az amerikai választások miatt inkább a kibekkelést várta volna a Federal Reserve-től, de tegnap Ben Bernanke véget vetett a találgatásoknak. Lazíthatunk, 40 milliárd amerikai dollár értékben vásárol majd jelzálog fedezetes eszközöket a FED. Leginkább a rossz munkaerőpiaci adatok miatt érezte a jegybank, hogy közbe kell vágnia és elindítani a QE3-at. A bejelentés jó hatással lehet a…
Becslések szerint 2012 első felében nem változott érdemben az aranykitermelés volumene a világban. A bányák üzemi költsége ezzel szemben új rekordot ért el. Soha nem került még annyiba egy uncia arany felszínre hozatala, mint az idei év első hat hónapjában. A Thomson Reuters hírügynökséghez tartozó GFMS fémpiaci tanácsadó cég nemrégiben megjelent kutatása szerint az üzemi költségek 19%-kal…
A magyar szakszervezetek korábban kétszer is találkoztak a nemzetközi szervezetekkel, amikor Budapesten jártak a delegációk, és sejtéseik szerint a kiszivárgott IMF-lista abszolút nem áll összhangban...
Az EURHUF árfolyam az augusztus végi ék formációból való kitörés után most egy lassú konszolidációs folyamat jeleit mutatja - állapíthatjuk meg a technikai elemzés tárházának felhasználásával. ...
A hazai nagypapírok közül a MOL piacán lehetett a legjelentősebb mértékű, közel 6%-os árfolyam emelkedést tapasztalni a délelőtti órákban, mely ráadásul jóval átlag felettinek mondható forgalom...
A jövő évre tervezett hiánycél elérése érdekében további létszám-racionalizálás várható a közigazgatásban: a létszámcsökkentés elsősorban a minisztériumi háttérintézményeket és a helyhatóságokat érintheti majd.
A jövő évre tervezett hiánycél elérése érdekében további létszám-racionalizálásra lehet számítani a közszférában. Tízezer közszolga elküldésével évi 40-45 milliárd forint spórolható - írja a Magyar Hírlap.
A magyar szakszervezetek korábban kétszer is találkoztak a nemzetközi szervezetekkel, amikor Budapesten jártak a delegációk, és sejtéseik szerint a kiszivárgott IMF-lista abszolút nem áll összhangban...
Még nem adta fel teljesen a magyar kormány egy új Budapest központú légitársaság létrehozására vonatkozó terveit. Nem kizárt, hogy a kínai Hainan légitársaság visszatér Budapestre és újraindítja Budapest-Peking járatát, amit a magyar kormány is támogat. A kabinet akár új tárgyalások kezdeményezésére is nyitott egy Budapest székhelyű légitársaság létrehozására - írja a Napi Gazdaság internetes…
Hamarosan a magyar kormány is kialakítja álláspontját a közös uniós pénzügyi felügyelettel kapcsolatban - mondta az InfoRádiónak Martonyi János külügyminiszter. Hozzátette: a jelenlegi uniós...
A Fed-döntés okozta kiváló nemzetközi hangulatban átmenetileg tovább erõsödött este a forint, ma reggel pedig szárnyalnak a hazai részvények. Az euróval szembeni forint jegyzések a 281-es...
Devizapiaci intervenciót helyezett kilátásba a jen gyengítésére, valamint monetáris lazításra sürgette a tokiói jegybankot a japán pénzügyminiszter pénteken a szigetország romló gazdasági kilátásai miatt.
Devizapiaci intervenciót helyezett kilátásba a jen gyengítésére, valamint monetáris lazításra sürgette a tokiói jegybankot a japán pénzügyminiszter pénteken a szigetország romló gazdasági kilátásai miatt.
A hét utolsó napján ralizik egész Európa miután tegnap este a Fed újabb eszközvásárlási programot jelentett be. Az irányadó nyugat-európai indexek másfél százalék feletti emelkedést könyvelhetnek el....
Vaclav Klaus cseh elnök aláírta azt a törvényt, amely révén lassabban fognak emelkedni a nyugdíjak az országban az elkövetkező három évben - írja a Világgazdaság.
Újraindul a termelés a kapuvári húsgyárban - írja pénteki számában a szerdán még csak szinte teljes leállásról beszámoló Kisalföld Zsobrák Péter tulajdonosra hivatkozva.
Az EKB és az IMF 300 milliárd eurós spanyol kötvényvásárlásra készül - írja egy holland lap mai száma. Spanyolország hivatalosan még nem kérte a mentőcsomagot.
Az MSZP információi szerint komoly megszorításokra készül a kormány a rendvédelmi dolgozókat illetően. Január 1-jétől a végrehajtó állomány jó részét nettó bércsökkenés fenyegeti.
Védőhálót kapott a kapuvári húsgyár azzal, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a két működtető társaságot, de a munkavállalóknak egyelőre aggályaik vannak a napi szintű működés bizonytalanságai miatt - mondta Pászli Tibor helyi szakszervezeti vezető, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke pénteken az MTI-nek.
Az EKB és az IMF 300 milliárd eurós spanyol kötvényvásárlásra készül - írja egy holland lap mai száma. Spanyolország hivatalosan még nem kérte a mentőcsomagot.
Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat)ma közzétett végleges adatai alapján az inflációs ráta az euróövezetben az előzetes adatokkal megegyező mértékben 2,6 százalékkal emelkedett a júliusban mért 2,4 százalék után. Havi szinten a fogyasztói árak szintén a várakozásoknak megfelelő mértékben, 0,4 százalékkal emelkedtek.
A 2011 decemberére és 2012 január elejére tehető turbulencia a hazai privátbanki piacon nem tudta megtörni az évek óta tartó növekvő trendet, az ügyfélszámlák száma és a kezelt vagyon is emelkedett a...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 494,01 pontos nyitás után tovább emelkedett pénteken délelőtt. A BUX 11.30 órakor 18.927,25 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 544,99 pontos, 2,96 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 50,98 ponttal magasabb.
A kormány kitart a 2013-as költségvetés eredetileg tervezett menetrendje mellett és szeptember 24-én sor kerül a Parlamentben a zárószavazásra. Jövő héten viszont Orbán Viktor Angela Merkellel...
Mindenképpen vizsgálni kell a tanári szakokra jelentkezők szakmai rátermettségét, alkalmasságát a pedagógusképzés felvételi vizsgáin - hívta fel a figyelmet Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.
Kormányzati munkacsoport alakult, hogy mentőcsomagot dolgozzon ki az ajkai térségben működő Mal Zrt. életben tartására. A szakszervezetek a napokban petícióban követelték a kormánytól a cég, s ezzel a munkahelyek megmentését. A kedvező döntés után egy általuk delegált taggal aktívan részt szeretnének venni a stabilizációs folyamatban is....
Több mint 34 000 viharkár bejelentés érkezett idén a Groupama Garancia Biztosítóhoz – 2012 elmúlt nyolc hónapjában az általános vihar, a villámlás és a felhőszakadás tartozik a leggyakoribb kár okok közé.
Eltörölné az Országgyűlés költségvetési bizottsága a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvénynek azt a bekezdését, amely szerint a kisadózó vállalkozások tételes adóját választó adózónak be kell jelentenie az adhatósághoz, ha a bevétele a 6 millió forintot meghaladja, és hosszabb időt biztosítanának a bevallás elkészítésére is.
Hangozhat el gondolatainkban az egyébként jogosan feltett viszontkérdés a kooperációra invitálás után. A hatósági tanúskodás, mint fogalom már önmagában is – kevesen tudják ugyanis miről szól igazából -, az adóhatóságnak történő hatósági tanúskodás, mint esemény pedig - biztosan tudom állítani - kifejezetten mindenkinek fejtörést tud okozni. De mit is értünk az efféle tanúskodás alatt?
Védőhálót kapott a kapuvári húsgyár azzal, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a két működtető társaságot, de a munkavállalóknak egyelőre aggályaik vannak a napi szintű működés bizonytalanságai miatt.
Magyarországnak megéri pénzt fektetni a felsőoktatásba, mert az egyik legjobb megtérülési arányt mutatja az OECD-országok között, a listán az ötödik helyen áll - derül ki a 34 tagú Gazdasági és Fejlesztési Szervezet (OECD) legújabb tanulmányából, melyet az InfoRadio közölt.
A csütörtökön bejelentett újabb amerikai pénzpumpa a magyar devizakötvények piacán is megtette jótékony hatását. Egyes dollárban denominált devizakötvények hozama 5% közelébe süllyedt, ami vonzóvá...
A déli órákig kitartott a kedvező részvénypiaci hangulat a régiós piacokon, melyet még a Fed tegnap bejelentett harmadik eszközvásárlási programja indított el. Az amerikai jegybank tegnapi...
Az Appeninn saját részvényt adott el tőzsdén kívüli ügyletként, így a cégcsoport saját részvény állománya 2 500 db Appeninn részvénnyel csökkent. A tranzakció következtében a cégcsoportnál lévő...
Április óta először nőtt az infláció az euróövezetben, éves szinten 2,6 százalék volt a növekedési ráta. A foglalkoztatottak száma nem változott az előző negyedévhez képest.
Az online biztonságtechnikai piacon óriási növekedés várható és ebben minden bizonnyal élen jár majd a Boadree, a csapat nagyon innovatív és agilis, Ilosvai Péter személyében pedig megtaláltuk azt a vezetőt, aki kellő nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik - mondta Zsembery Levente, a BNV-Equity Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója.
Háborút vívnak egymással a fuvarszervező irodák, és ennek legnagyobb vesztesei a taxisok. Épp ezért látja szükségesnek a taxis szövetség az állami beavatkozás