Nagy kihívást jelent a tejágazat szereplői számára a jövedelmek stabilizálása, ebben segítségükre lehet a szakmaközi szervezetekről szóló törvény is - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerdai gárdonyi konferenciáján.
A közszféra szakszervezeteit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is szeretne tárgyalni Orbán Viktorral - ezt Varga László, a SZEF elnöke írta a miniszterelnöknek címzett nyílt levelében azt követően, hogy a kormányfő kedden a munka világát érintő aktuális kérdésekről egyeztetett Gaskó Istvánnal, a LIGA elnökével.
Nem állt le, ám jelentősen csökkentette termelését a Kapuvári Hús Zrt. - közölte Pászli Tibor, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, a gyár érdekképviseleti vezetője a gyár előtt az MTI-nek nyilatkozva szerdán.
Erdőtisztítási munka közben, az általa vezetett munkagépből kiesve vesztette életét egy 31 éves idénymunkás a Nógrád megyei Szilaspogonyban, kedden - tudatta Gedeon András, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal szóvivője.
Az előzetes nyilatkozatok után a tulajdonosok véglegesítették részvényjegyzési szándékukat - 1 nilliárd 410 millió forint értékben jegyeztek kamatozó részvényeket.
Miután szerdán ismertté vált, hogy szinte teljesen leállt a termelés a 400 embert foglalkoztató kapuvári húsgyárban, a kormány arról döntött, hogy nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű...
Ajánlatot tesz a kormány a Bakonyi Erőműre - adta tudtul a kormányszóvivői iroda. A közlemény szerint a munkahelyek megőrzése miatt van erre a lépésre szükség. A tranzakció több 10 milliárd forint nagyságrendű lehet.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) várja a 2012-es egységes kérelemhez kapcsolódóan benyújtható vis maior bejelentéseket, amelyeket a vis maior esemény bekövetkezésétől számított 15 napon belül, de legkésőbb a káreseménytől számított 6 hónapon belül kell benyújtani.
A német alkotmánybíróság a várakozásoknak megfelelően lehetővé tette az állandó stabilitási mentőalapról szóló törvény parlamenti elfogadását, ezzel Németország pénzügyi hozzájárulását az alaphoz. Bár a támogatást feltételekhez kötik, a döntés mindenképpen megnyugtatóan hat a piacokra, így a továbbiakban a figyelem az eurózónáról áthelyeződhet a tengeren túlra, és a piacokat az Amerikából érkező…
A Kisalföld értesülései szerint leállt a termelés szerdán a kapuvári húsüzemben, Pászli Tibor, a gyár érdekképviseleti vezetője azonban elmondta, nincs leállás csak jelentősen csökkent a termelés, folyamatosan cserélődik kiket hívnak be dolgozni a 400 alkalmazottból.
Az Appeninn bejelentése szerint az Alpina Intertrade AG részesedése az Appeninnben a 10 százalékos küszöbérték alá csökkent 2012. szeptember 5-én. Az Alpina Intertrade AG tulajdonában levő...
Madrid nem fogja hagyni, hogy az EU kénye-kedve szerint diktáljon neki, és nem hajlandó a nyugdíjak csökkentésére sem - nyilatkozta a spanyol kormányfő.
Szerdán Varga Mihály miniszter, a Magyar-Kazah Kormányközi Gazdasági Együttműködési Vegyesbizottság (GEKKB) magyar társelnöke megbeszéléseket folytatott Almatyban Bakitzsán Abdirovics Szagintajev...
A szántóföldi növények 2012. évi hozamait az előző évi hasznos téli csapadék hiánya, valamint az ez évi vegetációs periódus rendkívül száraz időjárása együttesen alakította negatív irányba. Ez a...
Az MNB monetáris tanácsának 2012. augusztus 28-i üléséről készült rövidített jegyzőkönyvből kiderült, hogy az előzetes találgatásoknak megfelelően a 25 bázispontos kamatcsökkentés mellett a négy külsős tag szavazott.
A német alkotmánybíróság szerdai döntésével újabb akadály hárult el az elől, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elkezdhessen kötvényeket vásárolni a periféria országaiban, ennek megfelelően a piaci hatások pozitívak voltak - mondta Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője. Az érintett országok nem kapkodnak: nem feltétel nélkül jár ugyanis a pénz.
A kormány kiemelten fontosnak tartja a MAL Zrt. munkahelyeinek megőrzését és Ajka fűtésének biztosítását, és ennek érdekében akár kész megvásárolni a Bakonyi Erőművet - számol be a Kormányszóvivő...
Június 25. és augusztus 31. között került sor a 2012. évi nyári szezonális élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzésekre - tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH)....
Módosító javaslatot nyújtott be az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz szerdán. Ebben azt indítványozza, hogy az eredetileg tervezett 40% helyett...
A kormány a Gyulai Húskombinát után a Kapuvári Hús Zrt.-t is nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánítja - közölte a Kormányszóvivői Iroda. Pászli Tibor, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, a gyár érdekképviseleti vezetője ma azt mondta, nem álltak le, de jelentősen csökkent a termelés.
Nem csökkenti, sőt közvetve akár növelheti is az euróövezet legalább részleges felbomlásának esélyét a német alkotmánybíróság szerdai döntése arról, hogy Németország részt vehet a jelenlegi stabilitási mechanizmust (EFSF) felváltó, állandó euróövezeti pénzügyi mentőrendszerben (ESM), bár Spanyolország és Olaszország rövid időn belüli eurótávozásának kockázata kisebb lett - vélekedtek szerdai…
Az MSZP gratulált a Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetőjének, amiért szerda délelőtt "jelentős összegeket nem kímélve a Budapesti Műszaki Egyetemen elfogták Luke Skywalkert".
Miután szerdán ismertté vált, hogy szinte teljesen leállt a termelés a 400 embert foglalkoztató kapuvári húsgyárban, a kormány arról döntött, hogy nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű...
Szerdán Varga Mihály miniszter, a Magyar-Kazah Kormányközi Gazdasági Együttműködési Vegyesbizottság (GEKKB) magyar társelnöke megbeszéléseket folytatott Almatyban Bakitzsán Abdirovics Szagintajev kazah gazdasági fejlesztési és kereskedelmi miniszterrel, a Magyar-Kazah GEKKB kazah társelnökével.
Megjelent a közelmúltban indult Portfolio.hu Magazin harmadik, 2012. szeptemberi száma, amely a "Befektetés és Privátbank" címet viseli. Az iPaden elérhető kiadvány ezúttal a privátbanki szektor...
A nemzetközi tőke- és árupiacok egyik legnagyobb szereplői, az amerikai nyugdíjalapok az utóbbi időben elkezdték csökkenteni árupiaci kitettségüket. A Barclays becslése szerint idén 6 milliárd...
A Ford nagy lendülettel újítja meg termékskáláját az európai piacokon - az autógyártó a következő öt évben tizenöt globális járművet mutat be -, amelynek célja az erőteljes növekedés a személyautók,...
Nem csökkenti az euróövezet legalább részleges felbomlásának esélyét a német alkotmánybíróság szerdai döntése arról, hogy Németország részt vehet a jelenlegi mechanizmust felváltó, állandó euróövezeti pénzügyi mentőrendszerben (ESM) - vélekedtek szerdai értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
További drasztikus megszorító intézkedéseket vár el a görög kormánytól a nemzetközi hitelezők, az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank trojkája - jelentette szerdán a görög állami rádió.
Úgynevezett német típusú "munkaidőszámla" bevezetését javasolják a nyugat-dunántúli vasasok, egyfajta harmadik pillért képezve így a nyugdíjrendszerben.
A várt csökkenés helyett emelkedett az amerikai olajtartalék a múlt hét folyamán. Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai jelentése szerint az olajkészletek 2 millió hordóval, 0,6 százalékkal 359,1 millió hordóra emelkedtek, a megelőző héten mutatott 7,4 millió hordós csökkenés után, ami 3,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mutatott értéket.…
További drasztikus megszorító intézkedéseket vár el a görög kormánytól a nemzetközi hitelezők, az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank trojkája - jelentette szerdán a görög állami rádió.
Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke és Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán átadta a Szentkirályi Ásványvíz Kft. 600 millió forintos beruházással elkészült, PET palackok gyártásához szükséges, előforma gyártó üzemét Szentkirályon.
A német alkotmánybíróság felőli délelőtti, a várttal nagyjából összhangban lévő döntések fenntartották, de érdemben és tartósan nem javították a nemzetközi befektetői hangulatot, délután pedig nem...
A szeptember elsejével indult Első munkahely garancia program eddig 3020 pályakezdő számára biztosított munkalehetőséget országszerte, a 3 milliárd forintos keret összesen várhatóan mintegy 4 300 fiatal elhelyezkedését segíti - mondta a foglalkoztatáspolitikai államtitkár szerdán a ceglédi Kónusz Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón....
A Rába vezetői bevásároltak a cég részvényeiből; a cégcsoport menedzsmentjének megítélése szerint ugyanis a névérték feletti árfolyam adna valós képet a vállalat teljesítményéről.A Rába vezetői bevásároltak a cég részvényeiből. A cégcsoport menedzsmentjének megítélése szerint névérték feletti árfolyam adna valós képet a vállalat teljesítményéről.
A nyári szezonális élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzések során csaknem 11 ezer vizsgálatot végeztek a hatóságok, bírságot 540 esetben szabtak ki 66 millió forint értékben.
A kínai gazdaságban jelenleg tapasztalható lassulás nem tekinthető rossz dolognak, mivel még egy évvel ezelőtt is a túlhevülés jeleit mutatta - közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) helyettes...
Mozgalmas napja volt ma az európai befektetőknek, ugyanis míg délelőtt a német alkotmánybíróság és az Európai Parlament ülésére figyeltek, addig délután amerikai makroadatok érkeztek. Ezekkel még...
Egyedülálló, négy napos forex tanfolyamunkon az alapoktól indulva ismerhetik meg a résztvevők a devizakereskedés fortélyait, és sajátíthatnak el több hatékony stratégiát. Az előadásokon különös...
A forint a régiós devizákkal párhuzamosan gyengült szerdán a bankközi piacon, korrigált délután a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben azután, hogy délelőtt az euróövezeti válságkezelés szempontjából kedvező német alkotmánybírósági döntés hatására markánsan erősödött.
További drasztikus megszorító intézkedéseket vár el a görög kormánytól a nemzetközi hitelezők, az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank trojkája - jelentette szerdán a görög állami rádió.
A magánszemélyek és a vállalatok számára is komoly lehetőségek rejlenek az online devizapiaci és a CFD-kereskedelemben. Ahhoz azonban, hogy ezeket ki tudják aknázni, meg kell ismerniük a profitszerzési lehetőségeket, az elérhető termékeket, valamint pontosan ismerniük kell az ezekkel járó kockázatokat, azok felmérésének és kezelésének lehetőségeit.
Az ISD Dunaferrnél eddig bejelentett 800 fős leépítést a szakszervezet szerint újabbak követik, Dunaújváros azonban nem akar Ózd vagy Diósgyőr sorsára jutni, ezért tiltakoznak a tulajdonos döntése ellen - jelentette ki Mucsi Zoltán, a Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke szerdán, az orosz nagykövetség előtt tartott demonstráción Budapesten.
Egyre nagyobb figyelem irányul az amerikai költségvetési szakadék potenciális veszélyeire, már-már hisztéria kezd kialakulni ezzel kapcsolatban. Mark Hulbert, a Marketwatch publicistája azonban...
Franciaország nemzetközi és európai fórumokon egyaránt szorgalmazni fogja, hogy korlátozzák a bioüzemanyagok hasznosítását, tekintettel az egyre jobban emelkedő gabonaárakra - mondta szerdán a kabinet illetékes szóvivője.