A német szociáldemokraták új nyugdíjkoncepciója szerint azokat a németeket, akik legalább negyven évet dolgoztak, minimálisan 850 euró nyugdíj illeti meg - írja a Világgazdaság.
MOL Nyrt. az INA tőzsdei bejelentések alapján arról adott ki tájékoztatást a BÉT honlapján, hogy a INA a horvát Vinkovci mellett fekvő Privlaka kutatási mezőn kőolajat talált a Đeletovci-1 Zapad kutatófúrás során.
Új okostelefont dob piacra az Apple, az iPhone 5-öt. Ezzel ismét lépéselőnybe kerülhet az óriáscég a többi mobilgyártóval szemben. De mit lehet sejteni az új készülékről?
Húszmilliárd eurós illeték- és adóemelést jelentett be vasárnap esti tv-beszédében a francia államfő: a fenti összegből tízmilliárd az állampolgárokat, tízmilliárd pedig a vállalatokat sújtja. A lépés célja az állami költségvetés hiányának mérséklése: Francois Hollande így akarja elérni, hogy az idei 4,5 százalékról jövőre a GDP 3 százalékára csökkenjen a deficit.
A munkahelyvédelmi akcióterv 1,5 millió munkahely megvédését és több száz ezer új munkahely létesítését eredményezheti - emelte ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az akciótervben foglaltak...
Az eróövezeti válság ellenére Lettország kitart eredeti terve mellett, hogy 2014. január 1-jén bevezeti az eurót. Valdis Dombrovskis miniszterelnök egy interjúban elmondta, hogy nem osztja az...
A munkahelyvédelmi akcióterv 1,5 millió munkahely megvédését és több száz ezer új munkahely létesítését eredményezheti - emelte ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés kedden megkezdődött országgyűlési vitájában.
Magyarország az utóbbi években rejtett adóparadicsommá vált a cseh cégek számára - állítja a CEKIA, cseh pénzügyi tájékoztató ügynökség. A CEKIA kedden közölte, hogy 2009-től az idei év közepéig 41 százalékkal, 944-re emelkedett azon cseh cégek száma, amelyek székhelyüket hivatalosan Magyarországra helyezték át.
Húszmilliárd eurós illeték- és adóemelést jelentett be vasárnap esti tv-beszédében a francia államfő: a fenti összegből tízmilliárd az állampolgárokat, tízmilliárd pedig a vállalatokat sújtja. A lépés célja az állami költségvetés hiányának mérséklése: Francois Hollande így akarja elérni, hogy az idei 4,5 százalékról jövőre a GDP 3 százalékára csökkenjen a deficit.
Kőolajat talált a Mol Nyrt. részleges tulajdonában álló horvát INA a horvát Vinkovci mellett fekvő Privlaka kutatási mezőn a Deletovci-1 Zapad kutatófúrás során.
Csökkenő érdeklődés mellett a felajánlottal megegyező összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), az átlaghozam kissé emelkedett az előző aukcióhoz képest.
Reggel óta az eladók irányítják a kereskedést a régiós piacokon, a BUX a déli órákig 0,2 százalékos csökkenést könyvelhet el. A délelőtt eseménytelenül telt, a csendet a fél háromkor érkező amerikai...
Az M1 Az Este című műsorában hétfőn este elhangzottak szerint 15 önköltséges hallgatóból eddig mindössze 1 igényelte a tanulmányok finanszírozására felvehető Diákhitel2 konstrukciót....
A lengyel kormány négyszeres túljegyzés mellett adott el 2 milliárd dollárnyi 10 éves lejáratú dollárkötvényt hétfői aukcióján - közölte a lengyel pénzügyminisztérium. Az aukción az ajánlatok összege meghaladta a 8 milliárd dollárt. Az úgynevezett "jenkikötvényeket" 3,175 százalékos hozama, a hasonló lejáratú amerikai állampapírokhoz képest 150 bázispontos felárat jelent.
Törik-zúzzák magukat gyermekeink az iskolakezdés utáni időszakban. A csonttörések és zúzódások száma ilyenkor jelentősen megnő. Ennél is szomorúbb, hogy a közlekedési balesetek elszenvedőinek több mint egyötöde 18 év alatti gyermek. Bár a 3 és 18 év közötti gyermekeket ingyenesen biztosítja az állam, a kártérítések összege alacsony, és szűk a biztosítási eseménynek minősülő károk köre is.
Jelenleg 17 dollár a szójabab árfolyama, ami idén 40 százalékot emelkedett a hatalmas szárazság miatt. Amerika lehet, hogy exportálni se lesz képes a terméket.
Bemutatta 2015-ig szóló és az azt követő időszakot is meghatározó stratégiai és pénzügyi tervét a Deutsche Bank. A terv értelmében 2015-ig legalább 12%-os adózott tőkearányos megtérülést (ROE) és 4,5...
100 kisgyermekes szülő - főleg anya - kaphat legalább féléves munkát a májusban indult Munka kisgyermekkel program keretében. A programhoz a közép-magyarországi területet célozza, eddig multicégek csatlakoztak hozzá.
Az NGM megküldte levelét a Költségvetési Tanácsnak, melyből kiderül, hogy a tárca novemberi IMF-megállapodást vár, ami jövőre 102 milliárddal csökkenheti a kamatterheket. A munkahelyvédelmi akcióterv pedig 20 ezer állást teremt és 100 milliárdos plusz adóbevételt generál. Jövő év végére 270 forint alatti eurót vár Matolcsy minisztériuma.
Ma reggel óta élesben működik a közös cseh-szlovák-magyar árampiac, a villamosenergia-börzéken a három ország kereskedői és termelői egységesen, határok nélkül kereskedhetnek a villamos energiával. A...
A jelenlegi kabinet a béremelések, minimálbér-emelések kormánya a gazdasági ésszerűség határain belül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a LIGA Szakszervezetek vezetésével folytatott keddi...
A munkahelyvédelmi akcióterv 1,5 millió munkahely megvédését és több száz ezer új munkahely létesítését eredményezheti - emelte ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés kedden megkezdődött országgyűlési vitájában.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az eredeti, szeptember végi határidőt meghosszabbítva 2012. november 20-ig teszi lehetővé a pénzügyi elszámolások benyújtását a Zöld Beruházási Rendszer...
Az Új Széchenyi Tervből nyert 187 millió forintos támogatással májusban indult és két évig tart a kisgyermekes szülők munkába állítására eszközöket kidolgozó Munka kisgyermekkel program - jelentette be Bárdos Krisztina, az Iparfejlesztési Közalapítvány ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Értékesítési rekordot ért el augusztusban a Porsche: a Volkswagen csoporthoz tartozó német vállalat tízezer kocsit adott el világszerte, 21 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Az Iveco számos újdonsággal készül a 2012. szeptember 20-27. között megrendezésre kerülő 64. IAA nemzetközi haszongépjármű-kiállításra. A július elsejei hivatalos bejelentés után itt láthatja először...
A múlt csütörtökön indult nagy nemzetközi befektetői hangulatjavulás tegnap délután megállt és némi korrekció mutatkozott, ami a forintot érdemben nem mozgatta meg, az euróval szembeni jegyzések a 285-ös szint körül hullámoztak. Ma a piacok kiemelten fontos makroadatok hiányában inkább kiváró üzemmódot mutatnak a holnap délelőtti német alkotmánybírósági döntésig. A forint délhez közeledve…
Mind az összevont jövedelem, mind a számított személyi jövedelemadó összege csökkent tavaly 2010-hez képest. Budapest és Pest megye fizette be az összes személyi jövedelemadó valamivel több mint harmadát.
A jelenlegi kabinet a béremelések, minimálbér-emelések kormánya a gazdasági ésszerűség határain belül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a LIGA Szakszervezetek vezetésével folytatott megbeszélése után.
Majdnem 34 százalékkal volt kisebb a görög költségvetés hiánya az idei első nyolc hónapban, mint a múlt év azonos időszakában, elsősorban a kiadások és a beruházások visszafogása miatt.
Érdemi szakmai munka folyik az évtizedek óta elhanyagolt magyar vidék felzárkóztatása érdekében. Megkezdődött a termelők, a kis- és közepes családi vállalkozások, valamint az állattartó gazdálkodások megerősítése - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóközleményében.
A vállalati szintű projektértékelés során a gyakorlatban felmerülő főbb buktatókra hívja fel a figyelmet a McKinsey nevű amerikai tanácsadócég nemrégiben publikált elemzésében. A szakértők...
Júliusban a várt 1,3 százalék helyett mindössze 0,2 százalékkal (-41,9 milliárd dollárról -42 milliárd dollárra) nőtt az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének hiánya - jelentette az amerikai...
Az aszály ellenére a gyenge, 4 millió tonnára becsült kukoricatermés elegendő lehet az ország belső igényének kielégítésére - mondta a szaktárca államtitkára.
Egyelőre három bank hirdetett meg állami kamatátmogatással elérhető lakáshitelt, a közeljövőben azonban várhatóan több versenytársuk is piacra lép termékével.
Németország az eddiginél is több pénzt fizet be az unió közös kasszájába 2014-től, az ugyan még nem tisztázott, hogy pontosan mekkora rész hárul Németországra a hétéves pénzügyi keretből, az biztos, hogy a berlini vezetés már elfogadta, hogy növelni kell befizetéseit - írta a Handelsblatt.
Már "felfelé megyünk", de továbbra sem tért magához az építőipar, Budapesten a legmagasabb, Szabolcsban a legalacsonyabb a havi jövedelem, s egymilliárd forint volt 2011 TOP jövedelme - többek között ezek derültek ki a NAV 2011-et értékelő beszámolójából.
A jelenlegi kabinet a béremelések, minimálbér-emelések kormánya a gazdasági ésszerűség határain belül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a LIGA Szakszervezetek vezetésével folytatott keddi budapesti megbeszélése utáni sajtótájékoztatón.
Elindult kedd reggel a közös cseh-szlovák-magyar árampiac, a villamosenergia-börzéken a három ország kereskedői és termelői egységesen, határok nélkül kereskedhetnek a villamos energiával - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.
Fülöp Sándor ismertetése szerint nem személyes vagy politikai okok, hanem a munkájához szükséges feltételek hiánya miatt mondott le az ombudsman-helyettesi posztról.
A tegnapi kereskedésben elszenvedett veszteségeiket korrigálhatják az amerikai indexek a nyitást követően, legalábbis ezt jelzik a határidős tengerentúli benchmarkok a kezdő gong előtt. Az optimista...
A jelenlegi kabinet a béremelések, minimálbér-emelések kormánya a gazdasági ésszerűség határain belül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a LIGA Szakszervezetek vezetésével folytatott keddi budapesti megbeszélése utáni sajtótájékoztatón.
Tízből nyolc magyar munkáltató nem kíván változtatni személyzeti állományán, a fennmaradó arányban pedig ugyanannyian terveznek elbocsátást, mint munkaerő-felvételt a következő negyedévben. A...