Jövő héten dobják a piacra Frank Sinatra egykori New York-i penthouse lakását, ahol többek között John F. Kennedy elnök, Marylin Monroe és Andy Warhol is bulizott. A New York Post értesülése szerint...
Az iráni energiaipart, hajógyártást és pénzügyi szektort érintő újabb szankciókat szavazott meg szerdán az amerikai kongresszus. Büntetni fogják azokat a társaságokat, amelyek hajókat kölcsönöznek...
Alacsony jegyzési érdeklődés mellett a meghirdetett összegben értékesített a másodpiaci referencia hozamon 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (DKJ) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtökön.
Magyar zöldségeket, gyümölcsöket és élelmiszereket árusítanak ős- és kistermelők szombattól a főváros VII. kerületében. Az új termelői piacot Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára nyitja meg augusztus negyedikén Budapesten, a Rózsák terén.
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó ráta szintjén az Európai Központi Bank kormányzótanácsa. A piaci szereplők Mario Draghi fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatójára várnak....
A nyugat-európai nagyvárosokban leginkább kokaint használnak a kábítószeresek, míg a skandináv országokban a szintetikus metamfetaminból fogy több - derült ki egy nagyszabású nemzetközi kutatásból, amelynek keretében a városok szennyvizét vizsgálták.
Még egy lehetőségük van a devizahiteleseknek, hogy megszabaduljanak régi hiteleiktől. Legalábbis az átlátható árazás biztosító törvénymódosítás értelmében augusztus 31-ig kérhetik bankjuktól a kölcsön módosítását, hogy az megfeleljen az április elsejétől érvényes kritériumoknak. Ez az a törvény, amivel a kormány el kívánja érni, hogy a banki hitelkínálat átlátható és összehasonlítható legyen, a…
Árbevétel és bruttó fedezet szintjén mérsékelt, az üzemi és a nettó profit tekintetében azonban igen jelentős növekedéssel számolnak az elemzők az Egis második negyedévére vonatkozóan a Portfolio.hu...
Csökkenő profitpályával és várakozásoknál gyengébb eredményszámokkal lehet jellemezni a világ vezető olajcégeinek második negyedéves teljesítményét. Az upstream szegmenst a csökkenő olajár mellett a...
Az eurójegybank kormányzótanácsa nem változtatott az irányadó a 0,75 százalékos irányadó rátán. Draghi fél 3-kor beszél, az EKB beavatkozhat az állampapírpiacon.
Az Európai Központi Bank kamatdöntésének bejelentése után, Mario Draghi elnök sajtótájékoztatója előtt látványos erősödésnek indult az euró a dollár ellenében. Eközben a forint is mérsékelt...
Egy doboz cigaretta ára jövőre akár 850-900 forint is lehet. Van, aki így is-úgy is megveszi a dobozos termékeket, mások már áttértek a saját sodrású cigire, de olyan nagydohányos is akad, aki szerint "botrány lesz Pesten".
Elképesztő nyomást helyez a piac az Európai Központi Bank elnökére: a beszéde előtti percekben óriási raliba kergették az eurót. Nagy bejelentéseket várnak az eurózóna jövőjéről. Az euró dollárárfolyama fontos ellenállási pontot lépett át: a jegyzés rakétaként tört felfelé, megcsípte az 1,24-et, majd ismét 1,23 alá esett.
Az egyik legnagyobb brit bankcsoport, a Royal Bank of Scotland (RBS) teljes államosításának lehetőségét fontolgatják vezető brit kormánytisztviselők, mivel elégtelennek találják az RBS és a többi brit nagybank vállalati hitelezési aktivitását - írta csütörtökön a Financial Times.
A várhatóan tartóssá váló hőség miatt péntek 0 órától jövő kedd éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-t.
Az üdülési csekket felváltó Széchenyi Pihenő (SZÉP) kártya alszámlái között legyen átjárhatóság, és a kártyát fogadhassák el az uszodák is - ezt kéri a Magyar Fürdőszövetség a parlamenttől, mondta Juhász Szabolcs főtitkár sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Múlt hét szombatig bezárólag 8 ezer fővel többen, 365 ezren igényeltek első ízben munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban - jelentette a munkaügyi tárca. Az adat kissé kedvezőbb a várakozásoknál,...
Minden idők legradikálisabb ártszervezését hajtja végre az összesen 31 ezer főt foglalkoztató Mol-csoport, amelynek részleteiről a Figyelőnek adott interjújában beszélt Hernádi Zsolt. Első körben 80 csoportszintű vezetőt keresnek.
Az EKB a várakozásoknak megfelelően szinten tartotta irányadó rátáját, ezt követően a befektetők már Mario Draghi szavaira koncentráltak. Az EKB-elnök kijelentései kezdetben jó hangulatot okozott a...
Galántai Zsoltot igazolta vendor üzletágának vezetőjeként a PBA biztosítási alkusz 2012 augusztusától. Galántai többéves kereskedelmi vezetői tapasztalattal és több mint 10 éves értékesítői tapasztalattal rendelkezik a biztosítási szektorban.
A legfőbb piacának számító Egyesült Államokban - bár Kína lassan nagyobb volument jelent - a Lexus bemutatta az új LS modellcsaládot, mely az előzőekhez képest a dinamikus F Sport változattal bővült....
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó ráta szintjén az Európai Központi Bank kormányzótanácsa. A piaci szereplők Mario Draghi fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatójára várnak....
Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke a pénzpiaci feszültségekre való tekintettel újabb rendkívüli intézkedéseket helyezett kilátásba, amelyekről a következő hetekben születik döntés. Draghi...
Az EKB a várakozásoknak megfelelően szinten tartotta irányadó rátáját, ezt követően a befektetők már Mario Draghi szavaira koncentráltak. Az EKB-elnök kijelentései kezdetben jó hangulatot okoztak a...
A szigorodó önkormányzati hitelfelvétel ellenére a Takarékbank úgy véli, hogy az infrastruktúra- és a projektfinanszírozás terén lehetnek még lehetőségek az önkormányzatoknál.
A Jobbik felszólítja a kormányt: járuljon hozzá a devizahitelezésben érintett bankok és egyéb pénzintézetek pontos elszámoltatásához. Z. Kárpát Dániel ellenzéki országgyűlési képviselő szerint a "népharag" talán cselekvésre bírná a kormányt a hitelkárosultak érdemi megvédésére és kártalanítására.
Hiába szeretnék a költségeiket csökkenteni a szolgáltató központok, a dolgozók elvándorlása magas, emiatt pedig drága a toborzás és a betanítás. Kelet-Európában nálunk alacsony a fluktuáció, viszont magasabb béreket kérnek a munkavállalók - derül ki egy felmérésből.
Két nap alatt 72 százalékot estek a Knight Capital részvényei, miután a cég újonnan debütáló hibás kereskedési robotjai tegnap reggel téves megbízások tömegét adták a New York-i tőzsdén, nagyjából...
A pótfelvételi eljárás keretében felvehető valamennyi műszaki képzésen továbbtanuló hallgató esetében átvállalja Zalaegerszeg önkormányzata az első két félévi teljes térítési díjat - közölte a város alpolgármestere. Jó tanulmányi eredmény esetén a költségtérítéses hallgatók átkerülhetnek az államilag támogatott kategóriába....
A Ryanair a télen új útvonalat indít Budapest és Frankfurt-Hahn között (nov. 12-től), illetve új járatokkal egészíti ki eindhoveni (heti 7 járat 4 helyett) és londoni (heti 21 járat, 14 helyett)...
Elképesztő nyomást helyezett a piac az Európai Központi Bank elnökére: a beszéde előtti percekben óriási raliba kergették az eurót. Nagy bejelentéseket vártak - szinte semmit sem kaptak. Az euró dollárárfolyama rakétaként tört felfelé, majd rég látott mélypontra esett. A forint nem tartott a mélybe a közös pénzzel, inkább visszaerősödött.
A SZÉP-kártya az idei első félévben negyedannyi bevételt hoz, mint elődje, az üdülési csekk. A Fürdőszövetség szerint le kellene bontani néhány korlátot.
Az akció célja a rossz minőségű, a magyarként feltüntetett külföldi, valamint a mindenféle eredet-megjelölés nélküli görög- és sárgadinnyéket forgalmazó nepperek kiszűrése volt.
Az amerikai nyitás előtt az EKB és a BoE is ülésezett. Mario Draghi EKB kamatdöntést követő közleményével egy időben heves eladások bontakoztak ki a világ részvénypiacain. A német börze kőként zuhant...
A magyarok 4 százaléka tartotta jónak a gazdaság helyzetét júniusban, míg a nemzetközi átlag 37 százalék - derül ki az Ipsos piackutató legújabb, 24 országra kiterjedő felméréséből.
Végső soron létrejön a megállapodás a magyar kormány és a nemzetközi szervezetek között, ami további forinterősödést okozhat, mert a piacok nem árazták be teljesen az IMF-megállapodást, ugyanis...
Az első negyedévi veszteséget követően lendületbe jött a Lufthansa, és 361 millió euró működési eredményt ért el. A légitársaság költségtakarékossági programjával még tovább akar javítani eredményein.
A General Motors (GM) amerikai járműgyártó a második negyedévben az elemzői várakozásokat jóval meghaladó profitról számolt be csütörtökön, ez a szakértők által Európában vártnál kisebb veszteségnek tulajdonítható.
Jelentősen gyengült az ipari cikkek kereslete az Egyesült Államokban. Júniusban a várt 0,6 százalékos emelkedés helyett 0,5 százalékkal csökkent az ipari cikkek rendelésállománya - jelentette a...
A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít az augusztus 6-13. között megrendezendő Sziget Fesztiválra utazóknak. A vasúttársaság ezen felül a helyszínen belföldi és nemzetközi pénztárt is működtet, és az ott belföldi vasúti menetjegyet vásárlóknak 20 százalékos kedvezményes jegyváltási lehetőséget nyújt. A Fesztiválról hazautazók két mentesítő vonatot is…
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke csütörtökön utalt rá, hogy az EKB kész felújítani a kötvényvásárlásokat a másodlagos piacon, hogy csökkentese a nehéz pénzügyi helyzetben lévő országok "kivételesen magas" finanszírozási költségeit.
A Gazdasági Versenyhivatal megállapítása szerint nem kell engedély a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Tiszavíz Vízerőmű Energetikai Kft. közös irányításszerzése az AEROPLEX Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. és a Malév GH Földi kiszolgáló Zrt. felett.
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke csütörtökön utalt rá, hogy az EKB kész felújítani a kötvényvásárlásokat a másodlagos piacon, hogy csökkentse a nehéz pénzügyi helyzetben lévő országok "kivételesen magas" finanszírozási költségeit.
Elemzők idén 2.8 százalékos, jövőre pedig 2.6 százalékos GDP növekedést várnak Lengyelországban. Tavaly még 4.3, tavalyelőtt pedig 3.9 százalékkal nőt a lengyel gazdaság.
Az Insignia után az Opel a Zafirát is kínálja cseppfolyós gázüzemre (LPG) is felkészített változatban. Ezáltal már kilencre bővült a gyárilag gázüzemű Opelek száma, ami az egyik legszélesebb palettát...