Az utóbbi években minden háztartástípusban folyamatosan növekedett a létminimum értéke a KSH adatai szerint. A létminimum olyan értékösszeg, amely biztosítja a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését. Az egészséges táplálkozás szempontjait figyelembe vevő élelmiszerkosár alapján kerül meghatározásra háztartástípusonként.
A kecskeméti Mercedes-Benz-gyár dolgozóinak zártkörű településbörzét rendeznek az üzemben, ahol 25 környező város, illetve község mutatkozik be - közölte Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. marketing és PR-vezetője szerdán az MTI-vel.
Kivonul a BKV közvetlen finanszírozásból az állam a készülő 2013-as költségvetés tervezete szerint, holott az alig két hónapja aláírt Matolcsy-Tarlós-megállapodás szerint jövőre 22 milliárd forintot...
Kivonul a BKV közvetlen finanszírozásból az állam a készülő 2013-as költségvetés tervezete szerint, holott az alig két hónapja aláírt Matolcsy-Tarlós-megállapodás szerint jövőre 22 milliárd forintot adna a kormány a BKV fenntartására - számolt be a Napi Gazdaság....
Amint azt a piaci elemzõi konszenzusok egyértelmûen elõre vetítették: mai ülésén változatlanul, azaz 1%-os szinten hagyta az irányadó ráta mértékét az Európai Központi Bank...
Szigorítani készül az import élelmiszerek ellenőrzését és súlyosbítani a silány minőségű élelmiszerek behozataláért járó büntetéseket a szlovák földművelésügyi minisztérium. Olyan ellenőrzőcsoportokat hoznának létre, amelyek rendszeresen ellenőriznék az élelmiszerszállító kamionokat.
A felülvizsgált adatok alapján az előzetesen közzétettnél nagyobb mértékben csökkent a termelékenység az amerikai mezőgazdaságon kívüli ágazatokban az idén az első negyedévben.
A lengyel központi bank az előzetes várakozásoknak megfelelően változatlanul, 4,75 százalékon hagyta az irányadó kamatlábat a szerdai kamatdöntő ülésén.
Változó gazdasági, politikai és szabályozási környezettel kell megküzdeniük a bankoknak szerte a világon, így Magyarországon is - mondta a Portfolio.hu május 17-ei Hitelezés Magyarországon című...
Hamar odalett a délelőtti bizakodó hangulat a tőzsdéken és a devizapiacon, miután az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatot és nem jelentett be újabb gazdaságösztönző intézkedést. Az euróövezeti jegybank ráadásul meglehetősen komor jövőképet vázolt fel legújabb előrejelzésében a következő évre is. Az euró megint esik és megérezte a hangulat romlását a forint is.
Stratégiai megállapodást kötött a Coop és a Gránit: ezentúl a Coop Csoport tagvállalatai, vállalati ügyfelei és lakossági ügyfelei faktoring szolgáltatásokat, bankkártya szolgáltatásokat is igénybe vehetnek a Gránit Bankok keresztül, de akár bankszámlát is nyithatnak a Coop üzleteiben. A két cég tulajdonrészt is szerzett egymásban.
Az Európai Központi Bank kamatdöntő ülését követő tájékoztatón Mario Draghi elmondta, hogy az EKB kormányzótanácsa széles egyetértésben hozta meg a kamattartó döntést.
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon. New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,53 százalék, a S&P-500 index 0,56 százalék, a Nasdaq Composite index 0,78 százalék nyereséget mutatott.
Az Országgyűlés oktatási bizottsága elutasította azt az LMP-s népszavazási kezdeményezést, hogy a tankötelezettség korhatára ne csökkenjen 18-ról 16 évre. Osztolykán Ágnes, a bizottság LMP-s alelnöke szerint a tankötelezettségi korhatár leszállításának "súlyos társadalmi következményei lesznek".
Német kormánytisztviselők szerint intenzíven dolgoznak egy olyan konstrukción, amely lehetővé tenné a spanyol bankok feltőkésítését, anélkül, hogy kívülről gazdasági szükségintézkedéseket kényszerítenének a madridi kormányra. A kiszivárgott tervek szerint a segélyösszeget közvetlenül a spanyol bankmentő alapnak utalják majd.
Javult a közép- és kelet-európai bankszektor teljesítménye tavaly, a nem fizető hitelek aránya hét százalék körül stabilizálódott - állapították meg a Raiffeisen csoport elemzői friss jelentésükben. A nemfizető hitelek arányában nagy a szórás a térség államai között, Magyarország a rosszul teljesítők között van, egy év alatt duplázódott az arány.
Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa nem ért egyet a szociális és a gyermekvédelmi törvényeknek azzal a tervezett módosításával, amelynek értelmében egyes esetekben megszűnne a családi pótlék visszamenőleges folyósításának lehetősége, az ombudsman ezért az előterjesztés átdolgozását kéri.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a vidékfejlesztési tárca előterjesztése az új földtörvényről egy vitaanyag, amely nem tükrözi a kormány álláspontját, az NGM nem támogatja a vagyonadó vagy ingatlanadó bevezetését - írja a szerdai Világgazdaság.
Szili Katalin független országgyűlési képviselő azt kezdeményezi, hogy a pártok finanszírozását kizárólag a személyi jövedelamadó további egy százalékának felajánlásából biztosítsák.
Az alapvető jogok biztosa szerint a kórházban ápolt gyermek után is járnia kellene a gyermekápolási táppénznek, illetve amennyiben szükséges és társadalmi igény van rá, indokolt lehet az ezzel kapcsolatos egészségbiztosítási jogszabályok módosítása is.
Soros Görgy szerint a német gazdaság idén a zsugorodás jeleit fogja mutatni, amely oda fog vezetni, hogy az uniós vezetőknek három hónapjuk marad az euró megmentésére.
Terveket kell kidolgozni Görögország euróövezeti tagságának rendezett körülmények között történő megszűnésére - írta szerdán megjelent tanulmányában Andrew Tyrie, a brit alsóház pénzügyi bizottságának elnöke.
Görög idegenforgalmi cégek attól tartanak, hogy akár 15 százalékkal is csökkenhet az ágazat bevétele a belpolitikai válság hatására. Ha becsődöl az ország, nem mennek a turisták - ha nem mennek a turisták, becsődöl az ország.
A koreai tulajdonú Hankook Tire Magyarországnak bejöttek a 2007-2010-es beruházások, tavaly árbevételét több mint duplájára, 119 milliárd forintra növelte, nyeresége pedig két és félszeresére nőtt. Adót nem kellett fizetnie, de osztalékot sem vett ki a cégből.
Potenciálisan kedvező fejlemény a jegybanktörvény módosításáról szóló parlamenti szavazás elhalasztása - vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők. A szakértők szerint a jegybanktörvény eredeti verziója nem ment volna át a nemzetközi szervezeteken, így a tárgyalások meghiúsultak volna, vagy talán el sem kezdődhettek volna.
Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa nem ért egyet a szociális és a gyermekvédelmi törvényeknek azzal a tervezett módosításával, amelynek értelmében egyes esetekben megszűnne a családi pótlék visszamenőleges folyósításának lehetősége, az ombudsman ezért az előterjesztés átdolgozását kéri....
Fokozni kell az erőfeszítéseket az Európai Bizottság szerint annak érdekében, hogy az Unió által kitűzött célnak megfelelően 2020-ra 20 százalékra nőjön a megújuló energiaforrások részesedése az...
A kedvező hangulatban dráguló olajat az amerikai tartalékokban bekövetkező, várakozásoknál alacsonyabb visszaesés csak egy kisebb időre tudta megállítani, a fekete arany így hamarosan tovább...
A reggel látott emelkedés a délután folyamán sem szakadt meg az európai tőzsdéken, a vezető indexek megtartották a pluszokat az EKB kamatdöntését és az elnök nyilatkozatait követően. A piacok már...
Kivonul a BKV közvetlen finanszírozásból az állam a készülő 2013-as költségvetés tervezete szerint, holott az alig két hónapja szignált Matolcsy-Tarlós-megállapodás szerint jövőre 22 milliárd forintot adna a kormány a BKV fenntartására. A Napi Gazdaság úgy tudja, a változások ellenére a főváros költségvetési pozíciója javulhat a kistelepülések rovására.
A világ legnevesebb befektetője, Warren Buffett szerint az eurózóna nem működhet a jelenlegi formájában, nem lehetnek a tagok ugyanis félig rabszolgák, félig szabadok. Az Egyesült Államok...
Az EKB kamatdöntése és az azt követő sajtótájékoztató alaposan megbillentette a hangulatot a részvény és devizapiacokon, a befektetők azonban hamar összeszedték magukat. A New York-i indexek erős pluszban vannak, az euró és a forint is visszaerősödött. A piaci szereplők ismét megtalálták a pozitív üzenetet az EKB elnökének beszédében.
A gazdasági társaság ügyvezetését az egyes cégformákra vonatkozó rendelkezések szerint a vezető tisztségviselők vagy a vezető tisztségviselőkből álló testület látja el.
Az idén mindössze 4 százalékkal növekszenek világszerte a mobiltelefon-eladások, a legkisebb mértékben 2009 óta. Az IDC távközlési piackutató szerdán közzétett elemzése szerint ennek oka az, hogy a gazdasági növekedés lassulása mellett erőteljesen visszaesett az alapkészülékek kereslete.
Erősödött a forint szerdán az euróövezeti stabilitással szemben kialakult piaci kételyek oldódásának köszönhetően. Az eurót délután öt óra után 298,38 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, szemben a kedd esti 303,04 forinttal.
Több tényező kedvező együttállása szerda késő délutánra oda vezetett, hogy a forint egyhetes csúcsra kapaszkodott a vezető devizákkal szemben, így az euró árfolyama öt nap után újra 300 alatt "zárt"....
Már nem a Google, hanem a BMW a legnépszerűbb márka egy csaknem 50 ezer fogyasztó megkérdezésével végzett globális felmérés szerint. A Reputation Institute vállalati tanácsadó cég vizsgálata szerint a Google az egy évvel korábban elfoglalt első helyről a hatodik helyre csúszott, a BMW pedig a negyedikről az elsőre ugrott, megelőzve a Sony-t és a Disney-t.
A jegybanktörvény módosításáról szóló parlamenti végszavazás elhalasztása segíteni fogja a Nemzetközi Valutalappal tervezett tárgyalásokat akadályozó nézeteltérések feloldását - mondta Varga Mihály a Bloomberg hírügynökségnek. Az IMF/EU-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter erről Isztambulban beszélt abból az alkalomból, hogy részt vett a World Economic Forum rendezvényén.
Potenciálisan kedvező fejlemény a jegybanktörvény módosításáról szóló parlamenti szavazás elhalasztása - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A várakozásoktól elmaradó mértékben csökkent az amerikai olajtartalék a múlt hét folyamán. Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai jelentése szerint az olajtartalék 100 ezer hordóval 384,6 millió hordóra csökkent, a megelőző héten mutatott 2,2 millió hordós emelkedés után. Az elemzők 1,1 hordós csökkenést vártak. Az olajtartalék jelenlegi mértéke 4,2 százalékkal…
Erőteljes emelkedést mutat a határidős szállítású arany árfolyamának jegyzése a szerdai kereskedési napon, a vártnál jobban csökkenő első negyedéves amerikai termelékenységről szóló adat, az euróövezeti válság megoldására irányuló törekvések, illetve a gyenge dollárnak köszönhetően.
Valósággal megtáltosodtak a piacnyitást követően az amerikai részvényindexek, ami a zárás előtti órákban természetesen még az európai börzéket is felfele húzta magával. A jelentősnek mondható, közel...
A hónap első hetében rendezik meg az Electronic Entertainment Expo-t. Több száz játék bemutatásra kerül, valamint a konzolgyártók is újdonságokkal jelentkeznek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 542,96 pontos, 3,31 százalékos emelkedéssel, 16.941,35 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
A jegybanktörvény módosításáról szóló parlamenti végszavazás elhalasztása segíteni fogja a Nemzetközi Valutalappal (IMF) tervezett tárgyalásokat akadályozó nézeteltérések feloldását - mondta Varga...
A rendőrség őrizetbe vett kedden négy embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy több mint 100 millió forint kárt okoztak a Budapesti Elektromos Művek Nyrt.-nek (Elmű) azzal, hogy elektromos mérőórákat állítottak vissza - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Fülöp Valter, Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese....
A Fed-nek újabb monetáris lazítást kellhet eszközölnie, amennyiben a törékeny amerikai gazdaság ismét megbotlik, vagy az európai adósságproblémák egy szélesebb körű pénzügyi sokkot okoznak - mondta...