A hibrid technológia úttörő gyártója a prémium kategóriában folyamatosan növelni tudta a bezin-elektromos hajtással felszerelt modelljei részesedését. Legújabb fejlesztésük a 20 éve megjelent GS...
A Magyarországnak összeállítandó IMF-hitelprogram bizonyosan csökkenti majd rövid távon a magyar befektetési eszközöket terhelő - a térségi átlagnál magasabb - kockázati felárakat, de ahhoz, hogy ez a hatás tartósabban, középtávon is érvényesülhessen, a programnak további gazdasági reformokra és gazdaságpolitikai váltásra is ösztönöznie kellene a magyar kormányt - vélekedtek csütörtöki…
Májusban 1,5 százalékkal kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban. Évesítve a használt lakások eladása 4550 ezerre csökkent. Áprilisban az eladott lakások száma évesítve még 4620...
Folyamatosan emelkedik a szocpol igénylések száma az OTP Banknál. A társaság közleménye szerint az év végéig akár 1000 támogató döntés is megszülethet....
Májusban 10 ezer fővel 534 600 főre csökkent a regisztrált álláskeresők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint. Az álláskeresők mindössze 11 százaléka kapott álláskeresési járadékot...
A vártnál nulla pont körülre emelkedéssel szemben -16,6 pontra zuhant a Philadelphiai Fed-index a májusi -5,8 pontról. Közben az előremutató gazdasági indikátorok kompozit indexe a vártnál...
Orbán Viktor felavatta a Hungrana Kft. új biomassza kazánjait a Fejér megyei Szabadegyházán. A biomassza-kazánok kiépítése 3 milliárd forintba került, amelynek harmadára nyert támogatást a társaság a...
Vártnál nagyobb mértékben csökkent a használt lakások májusi forgalma az Egyesült Államokban. Az értékesített használt lakások száma 1,5 százalékkal, éves szintre vetítve 4,55 millióra csökkent a felülvizsgált áprilisi 4,62 millióról az Egyesült Államokban működő ingatlanügynökségek szövetségének (NAR) csütörtöki közlése szerint. Elemzők 4,58 millió egységgel számoltak.
A várt emelkedéssel szemben jelentős mértékben romlott tovább a philadelphiai régió feldolgozóiparában az üzleti aktivitása júniusban. A Philly Fed index értéke a májusban mért -5,8 pontról -16,6 pontra zuhant, holott a várakozások 0,7 pontra történő javulásra számítottak.
Vegyes nyitás után egyértelműen veszteségbe fordultak a vezető amerikai részvényindexek, a futószalagon érkező negatív amerikai makroadatok nyomán. ew Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,05 százalékkal emelkedett, a S&P-500 index 0,01 százalékkal gyengült, a Nasdaq Composite index 0,05 százalékkal csökkent a szerdai záró értékhez képest.
Az előzetes adatoknak megfelelően májusban 115,9 milliárd forintos deficittel zárt az államháztartás központi alrendszere. Ez abból adódott, hogy miközben az elkülönített állami pénzalapok és a...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) arra hívja fel a strandolók figyelmét, hogy ne hagyják őrizetlenül értékeiket a strandon....
A vártnál nulla pont körülre emelkedéssel szemben -16,6 pontra zuhant a Philadelphiai Fed-index a májusi -5,8 pontról. Közben az előremutató gazdasági indikátorok kompozit indexe a vártnál...
Csütörtök délelõtt hirtelen tovább erõsödött a forint és kora délután átmenetileg 285 alá bukott az euró jegyzése. Ezzel újabb ötheti forintcsúcs alakult ki. A délután második felében...
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya májusban 115,9 milliárd forint volt, az idén az első öt hónapban a deficit 344,1 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a honlapján.
Az előzetes adatoknak megfelelően májusban 115,9 milliárd forintos deficittel zárt az államháztartás központi alrendszere. Ez abból adódott, hogy miközben az elkülönített állami pénzalapok és a...
Mindhárom svédországi atomerőműben egy fokozattal szigorították a biztonsági készültséget azt követően, hogy tegnap az egyik erőmű területére robbanóanyagot próbáltak bevinni - számol be a CNN. ...
Megtéríti a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet csődjében érintett három önkormányzat beragadt pénzeszközeit a kormány – jelentette be Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
Az előzetes adatoknak megfelelően májusban 115,9 milliárd forintos deficittel zárt az államháztartás központi alrendszere. Ez abból adódott, hogy miközben az elkülönített állami pénzalapok és a...
Az elmúlt négy évben az amerikai jegybank minden próbálkozása megbukott, így érthetetlen, minek hosszabbították meg év végéig az eredetileg a hónap végén lejáró "Operation twist" kötvénycsere...
A nemzetközi szervezetek közösen vizsgálják a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény csütörtökön beterjesztett módosító javaslatát - közölte a Reuters hírügynökséggel Iryna Ivaschenko, a valutaalap...
A költségvetési törvényjavaslat tranzakciós illetékből jövőre 283 milliárd forintos bevétellel számol, az összeg azonban 2014-től 322 milliárdra nő; a különbség abból adódik, hogy a közteher 2013. január elsején lép életbe, így a januári tétel februárban érkezik meg az államkincstárba.
Több mint 1.300 önkormányzat kap kiegészítő támogatást a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Belügyminisztérium közös pályázatának első fordulójában, a támogatás összértéke 9 milliárd 836 millió 908 ezer forint.
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a telekomadó és a kiskereskedelmi válságadó ügyében, miután hivatalos figyelmeztető levelet küldött a magyar...
Májusban 10 ezer fővel 534 600 főre csökkent a regisztrált álláskeresők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint. Az álláskeresők mindössze 11 százaléka kapott álláskeresési járadékot, az álláskeresők nagyjából fele semmilyen pénzbeli ellátásban nem részesült, másik nagyobb része, csaknem 200 ezer fő pedig csak 22 ezer forintos szociális ellátást kapott. Az új állások 60 százaléka…
Megtéríti a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet csődjében érintett három önkormányzat beragadt pénzeszközeit a kormány - jelentette be Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati...
A mai nap folyamán a hazai benchmark változatos képet mutatott. A nap eleji minuszok délutánra több papírnál eltűntek, azonban a tengerentúli nyitást követően újra elromlott a hangulat. A fontosabb...
Spanyolország tervei szerint a következő napokban nyújtja be formális mentőcsomag-kérelmét bankjai számára - közölte az eurózóna pénzügyminisztereinek luxemburgi találkozója előtt Luis de Guindos...
Másfél millió fontot, több mint fél milliárd forintot érő kocsi került elő pókhálóktól belepve és évtizedeken át elfeledve egy család garázsából Nagy-Britanniában.
Az E-Star Alternatív Nyrt. közölte: dr. Vereczkey Zoltán június 21-ei hatállyal lemondott a felügyelő bizottsági tisztségéről. A társaság a BÉT honlapján tette közzé az információt....
Ma az eurózóna pénzügyminiszterei tanácskoznak a spanyol bankszektorról és a görög kérdésről, holnap Rómában ülnek össze az olasz, német, spanyol és francia vezetők.
Megtéríti a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet csődjében érintett három önkormányzat beragadt pénzeszközeit a kormány - jelentette be Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati...
Közzétették Spanyolországban a kormány által megbízott auditorok bankszektorról készített jelentésének előzetes eredményeit - adta hírül a Reuters. A vizsgálat a vártnál valamivel kisebb tőkehiányt...
Gerhard Gribkowsky, az MKB anyabankjaként ismert Bayerische Landesbank korábbi kockázati igazgatója szerdán egy müncheni bíróság előtt elismerte: 44 millió dollárral megvesztegette őt a Forma-1...
Bár a spanyol bankaudit előzetes eredményei nem hoztak nagy csalódást, a fő amerikai részvényindexek 1%-nál is nagyobb mínuszban tartózkodnak. A rossz piaci hangulat fő oka, hogy a várakozásoktól...
Az értékesítési nehézségek ellenére az Opel jelentős beruházásokra készül - jelentette ki csütörtökön a General Motorshoz tartozó társaság vezérigazgatója. "Komoly beruházásokra készülünk az Opel...
A Szlovákiában működő bankoknak vannak a legkevésbé lojális ügyfelei Közép-Európában - adta hírül a Deloitte felmérésének eredményeire hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön....
Kora őszre elkészül a nemzeti innovációs stratégia, amely egységben lesz az oktatással, a kutatási tevékenységgel, a fejlesztési súlypontok meghatározásával - mondta Csizmadia Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tervezéskoordinációért felelős államtitkára csütörtökön, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) tartott sajtótájékoztatón.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,05 pontos, 1,68 százalékos csökkenéssel 17.493,18 ponton zárt csütörtökön, főképp a délután megjelent gyenge amerikai makroadatoknak köszönhetően. A részvénypiac forgalma 11,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Sajtóértesülések szerint az Európai Központi Bank úgy dönthet, hogy lazít a banki likviditásnyújtásához kötött fedezeti követelményeken. A Wall Street Journal szerint a lépés enyhítheti a nyomást a...
Enyhén gyengült a forint csütörtökön kora este az euróval, a svájci frankkal, a dollárral és a jennel szemben a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
Tőkepiaci szakemberek a tőzsdei forgalom növelését, a keresleti és kínálati oldal élénkítését, az ezeket segítő állami szabályozók kidolgozását, továbbá állami cégek tőzsdei bevezetését szorgalmazták azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a magyar tőzsde újraalapításának 22. évfordulója alkalmából rendeztek csütörtökön Budapesten.
A Szlovákiában működő bankoknak vannak a legkevésbé lojális ügyfelei Közép-Európában - adta hírül a Deloitte felmérésének eredményeire hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön...
Kinevezte új kormányának tagjait csütörtök délután Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök. Szamarasz már szerdán letette a hivatali esküt, míg az új kormány tagjainak eskütételére csütörtök kora este kerül sor.
Csütörtök délelõtt hirtelen tovább erõsödött a forint és kora délután átmenetileg 285 alá bukott az euró jegyzése. Ezzel újabb ötheti forintcsúcs alakult ki. A délután második felében...
Hullámzó kereskedést követően veszteséggel zártak a vezető nyugat-európai részvénypiacok, köszönhetően a gyenge kínai és amerikai makroadatoknak, amelyek felerősítették a világgazdasági lassulással kapcsolatos félelmeket. Ugyanakkor a jegybanki élénkítésekkel kapcsolatos várakozások mérsékelték a veszteségeket.
A német kormány növekedésösztönző és foglalkoztatásbővítő intézkedéseket javasol a június végi uniós csúcson, és kezdeményezi a pénzügyi tranzakciók megadóztatását a konzervatív-liberális kormánykoalíció ellenzéki pártokkal kötött csütörtöki megállapodása szerint.
Az Európai Bíróság szerint az áfalevonást az adóhatóság a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságok miatt is csak akkor tagadhatja meg, ha az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogot megalapozó ügylettel adócsalásban vesz részt. Ezt fogalmazta meg az Adózóna szakértője néhány nappal ezelőtt.