Csökken a kapacitások kihasználtsága az Opel gyáraiban. A német Focus magazin megbízható forrásokra hivatkozva azt írta, hogy van az Opelnek olyan üzeme, ahol a gyártó berendezések 40 százalékát nem használják ki.
Magyar delegáció tett háromnapos látogatást a héten La Pazban, hogy a fogva tartott Tóásó Előd ügyéről tájékozódjon; a küldöttség tagjai Gulyás Gergely (Fidesz) országgyűlési képviselő és Vajna Márton, a Köztársasági Elnöki Hivatal korábbi külügyi hivatalvezetője volt - tájékoztatta a Külügyminisztérium sajtó főosztálya vasárnap az MTI-t.
Az LMP szerint a közbeszerzésekből mintegy 400 milliárd forint szivárog el nagytőkések magánzsebeibe, miközben a kormány az "elmúlt húsz év legnagyobb megszorítását" hajtja végre, amelynek részeként csak az oktatásából 200 milliárd forintot, az egészségügyből pedig 150 milliárd forintot von el.
Eddig összesen 13 ezren ugrottak fejest az egyszerűen csak söralátét adóbevallásnak nevezett egyszerűsített adónyilatkozat (1153ANY) kitöltésébe, szemben az adóhatóság által várt több százezer adózóval. A kevésbé gyakorlott adózók jobban is járnak, ha maradnak a már jól megszokott nyomtatványoknál. A héten részletezett új adók mellett újabb teher nyomja a lakástulajdonosokat. Egy friss…
Védelmébe vette kormánya megszorító intézkedéseit Mariano Rajoy konzervatív spanyol miniszterelnök vasárnap, egy nappal azután, hogy az ország mintegy nyolcvan városában tízezrek tüntettek a...
Több évnyi halogatás után az idén célegyenesbe kerülhet a kínai-japán-dél-koreai szabadkereskedelmi megállapodás, miután a három ország vezetői megállapodtak, hogy még az idén megkezdik az övezet megalakítását célzó tárgyalásokat.
A délutáni híradások tartalmával ellentétesek a legfrissebb fejlemények Görögországban: a múlt vasárnapi választásokon győztes Sziríza párt vezetője ugyanis az államfővel és a két másik nagy párttal...
A japán kormány arra kéri a szigetország középső és nyugati részének háztartásait és vállalatait, hogy 20 százalékig terjedő mértékben csökkentsék áramfelhasználásukat a nyári időszakban.
A délutáni híradások tartalmával ellentétesek a legfrissebb fejlemények Görögországban: a múlt vasárnapi választásokon második Sziríza párt vezetője ugyanis az államfővel és a két másik nagy párttal...
Továbbfejlesztik Balatonfüreden a görög faluként ismertté vált, tavaly újranyitott szórakoztatócentrumot, amely Sun City néven üzemel tovább, és az idei szezonban már kétszázezer látogatóra számít - közölte Zámbó Attila, az S.D. Park Üzemeltető Kft. társtulajdonosa az MTI-vel.
Hamis miniszteri aláírásokat talált hivatalos dokumentumokon a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) belső ellenőrzése. A gyanú szerint Fellegi Tamás korábbi fejlesztési miniszter aláírását...
A lengyel bankszektor adózott eredménye 12 százalékkal 4,23 milliárd zlotyra (1,3 milliárd dollár) nőtt az idei első negyedévben - az ország pénzügyi felügyeletének (KNF) csütörtökön ismertetett adatai szerint.
A mikro-, kis- és középvállalkozások működési finanszírozásának javítására tíz éve indított Széchenyi Kártya Programban kihelyezett hitelek összege mára elérte az ezermilliárd forintot - mondta a kölcsönkonstrukció szakmai irányítását és koordinációs feladatait ellátó KA-VOSZ Zrt. termékfejlesztő munkatársa csütörtökön egy nyíregyházi pénzügyi fórumon.
Másfél évtizede nem mért mélypontra, a pénzügyi válság előtti csúcsérték ötödére zuhan az idén a londoni City befektetési bankárainak prémiuma - jósolta csütörtöki előrejelzésében az egyik vezető londoni gazdaságelemző intézet.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a követelés-kezelési piac működési feltételeinek szigorítását kezdeményezte, valamint etikai szabályozás bevezetését a követelés-kezeléssel és behajtással foglalkozó vállalkozások és szervezetek részére – mondta Kolozsi Sándor, a PSZÁF ügyvezető igazgatója csütörtökön Békéscsabán az MTI-nek.
A Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója szerint ha Magyarország megállapodik az EU/IMF-fel, szinte azonnal elindulhat a jegybanki kamatcsökkentés.