2012. április 24. kedd

ápr. 24
14:57
Levelet kapott Orbán Viktor a szakszervezetektől (HR Portál)
Újabb levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a közszféra munkavállalóit és érdekvédelmi szervezeteit hátrányosan érintő jogszabályi változások ügyében, miután februári kezdeményezésére nem kapott választ a szervezet.
ápr. 24
14:59
Sikeres felnőttképzési program Rákosmentén (HR Portál)
A XVII. kerületi Vigyázó Sándor Művelődési Ház sikerrel bonyolított le egy, az Európai Unió által meghirdetett programot, mely az élethosszig tartó tanulás ösztönzését tűzte céljául. A több mint 28 millió forint, 100 százalékos uniós támogatást a kerületben élő kismamák és képesítés nélküliek képzésére fordították.
ápr. 24
15:00
Magyarország legnagyobb plázája épül (Portfolio)
Azzal, hogy jövő márciusra elkészül a 20 ezer négyzetméteres budapesti Árkád 2 bevásárlóközpont, és jövő őszre megújul a 10 éves Árkád 1 is, a 68 ezer négyzetméternyi bérbe adható területtel ez lesz...
ápr. 24
15:09
Szijjártó: Orbán gyors intézkedéseket ígért Barrosónak jegybankügyben (ProfitLine)
A magyar kormány gyorsan meg fogja hozni az eddig megküldött megoldási javaslatoknak megfelelő intézkedéseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyében, és az adatvédelmi hivatallal, valamint a bírák nyugdíjazásával kapcsolatban is már csak két jogvita maradt fenn - erről tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnök José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét kedden Brüsszelben.
ápr. 24
15:11
Kevés a tartalék kapacitás az olajpiacon (ProfitLine)
Irán az olajárak egyik fő mozgatórugója jelenleg. 1-2 éven belül akár 10%-ot is csökkenhet a Brent, de jelenleg a tartalék kapacitások szűkössége árfelhajtó erőként jelentkezik.
ápr. 24
15:18
Kamatrdöntés: Újra háromfelé húztak a tanácstagok (Portfolio)
Immár negyedik egymást követő ülésén döntött az alapkamat szinten tartásáról a monetáris tanács. A piacon senkit nem ért meglepetésként az irányadó ráta szinten tartása, hiszen az inflációs...
ápr. 24
15:20
Emelkedéssel kezdhet az amerikai piac (Portfolio)
A tegnapi esést követően ma az amerikai részvényindexek is pozitív irányú korrekcióval kezdhetik majd a kereskedést. A határidős indexek közül a Dow 22, az S&P 500 0,6 pontos pluszban áll, a Nasdaq 3...
ápr. 24
15:22
Közel egy évtizedes mélyponton az amerikai lakásárak (Portfolio)
Éves szinten 3,5 százalékkal csökkentek az ingatlanárak a húsz legnagyobb amerikai városban - derül ki a februári S&P Case-Shiller lakásárindex statisztikából.Az árszint közel egy évtizede nem volt...
ápr. 24
15:24
Szárnyal tovább a forint (Portfolio)
Hajnal óta mérsékelten javult a tegnapi napra jellemzõ igen borongós nemzetközi befektetõi hangulat, emiatt a forint is kissé erõsödni tudott tegnap délután óta. A mai...
ápr. 24
15:30
"Tömegek rokkanhatnak bele az újabb adóterhekbe" (HR Portál)
Igazságos többkulcsos adórendszert követel a vegyipari szakszervezet, s hogy ennek nyomatékot adjon, a legnyomorgatottabb réteget, a munkanélküliek és minimálbérből élők tömegét is mozgósítja május 1-jére - tudatta közleményében az érdekvédő szervezet.
ápr. 24
15:32
MSZP: mindennek az egykulcsos adó az oka (HR Portál)
Az MSZP szerint a Széll Kálmán-terv új változatában szereplő több százmilliárd forintos megszorítások nagy részére nem lenne szükség, ha a kormány nem vezette volna be az egykulcsos személyi jövedelemadót (szja) és nem ragaszkodna továbbra is ahhoz.
ápr. 24
15:33
Ötödször is visszatért Romániába az IMF - nincs minden rendben (Privátbankár)
A jelenlegi hitelszerződés keretében sorozatban az ötödik felülvizsgálati látogatásra érkezett Romániába kedden a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége, amely a Románia által vállalt kötelezettségvállalások teljesítését ellenőrzi.
ápr. 24
15:36
Ezzel indokolja az MNB a változatlan kamatot (Portfolio)
A piaci várakozásokkal teljesen összhangban változatlanul 7%-os szinten hagyta az irányadó rátát mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Az erről szóló közleményben röviden már kitér a...
ápr. 24
15:38
Új Starbucks és Nordsee nyílik - Nincs itt válság (Portfolio)
Információink szerint kialakítás alatt van a legújabb Starbucks kávézó Budapest belvárosban, valamint az utóbbi hónapokban hányattatott sorsú Nordsee legnagyobb hazai étterme is az egyik budai...
ápr. 24
15:40
Hol itt a lassulás? - Brillíroznak a vállalatok (Portfolio)
Jól indult az első negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, a már jelentő vállalatok döntő többsége az elemzői konszenzust felülmúló számokat közölt. A vártnál jobb gyorsjelentések...
ápr. 24
15:42
MNB kamatdöntés indoklása (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 7 százalékos szintjét. Az elemzők Budapesten és Londonban egyaránt a 7,00 százalékos jelenlegi alapkamat tartását várták.
ápr. 24
15:42
Profit-meglepetés az AT&T-t;ől (Portfolio)
Emelkedéssel reagált az AT&T árfolyama a nyitás előtti kereskedésben arra, hogy a társaság közzétette első negyedéves eredményeit. A cég a bevételek és a profit tekintetében is növekedésről számolt...
ápr. 24
15:44
USA- Közel 1 évtizedes mélyponton az ingatlanárak (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban az ingatlanárak februárban az S&P/Case-Shiller 20 legnagyobb várost felölelő lakásárindexe alapján 0,8 százalékkal csökkentek havi szinten, míg éves szinten 3,5 százalékos visszaesés mutatkozott, ami megfelelt az előzetes várakozásoknak.
ápr. 24
15:44
A késedelmes hitelek átváltásához ismét eurót ad az MNB a bankoknak (Portfolio)
A jegybank euróeladási program formájában biztosítja a hitelintézetek számára a törlesztési késedelemmel érintett devizakölcsönök törvényben előírt forintra váltásához szükséges devizát - közölte a...
ápr. 24
15:46
Brazília sikerének titkai 10 percben (ProfitLine)
Latin-Amerikába kalandozunk egy elemzés keretében: az alábbi vágatlan anyagból megismerhető, hogy miért érdemes figyelni a brazil gazdaságra, vállalatokra, papírokra.
ápr. 24
15:46
Kamatdöntés: Újra háromfelé húztak a tanácstagok (Portfolio)
Immár negyedik egymást követő ülésén döntött az alapkamat szinten tartásáról a monetáris tanács. A piacon senkit nem ért meglepetésként az irányadó ráta szinten tartása, hiszen az inflációs...
ápr. 24
15:51
Segít a jegybank: nem nyomja agyon a forintot a devizahitelek átváltása (Privátbankár)
Nagy sikere volt a bankok körében a jegybank végtörlesztéshez kapcsolódó euróeladási tendereinek - az MNB most a 90 napon túli késedelembe esett adósok hitelének forintra váltásában segíti a pénzintézeteket, így megelőzheti az esetleges kedvezőtlen makrogazdasági hatásokat. A program egyébként is nagyságrendekkel kisebb összegeket érint, mint a végtörlesztés.
ápr. 24
15:53
Nagyon borús kilátásokról beszélt Simor András jegybankelnök (Privátbankár)
Emelkedő inflációt, csökkenő gazdasági teljesítményt és megtakarításokat, növekvő munkanélküliséget vár a Magyar Nemzeti Bank 2013-ban is. Simor András jegybankelnök egyelőre nem kommentálta részletesen a Széll Kálmán Terv 2.0-t, de szerintük az tovább növeli az inflációt és csökkenti a keresletet is.
ápr. 24
15:54
Simor: Nem biztos, hogy elérhető az inflációs cél jövőre (Infostart)
Simor András szerint számottevően magasabb lesz az infláció jövőre, mint azt az MNB a Széll Kálmán Terv 2.0 előtt prognosztizált. A jegybankelnök szerint a tranzakciós adó torzító hatású ugyan, de ezt az alacsony kulcs és a minél szélesebb adóalap csökkentheti.
ápr. 24
15:54
2050-re 70 százalékkal több élelmiszerre lesz szükségünk (Portfolio)
Az aktív agrárdiplomácia segítheti a magyar mezőgazdaság külpiaci pozícióinak erősítését - állapították meg A magyar külpolitika ágazati kihívásai című keddi tanácskozás előadói a Magyar Külügyi...
ápr. 24
15:54
Átadták az első új típusú diákigazolványokat (Pénzcentrum)
Az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos kedden átadta az első új típusú diákigazolványokat. Mihalovics Péter úgy fogalmazott: az új okmány Európa minden pontján biztosítja a fiatalok számára a megfelelő utazási, kulturálódási, szórakozási és sportolási lehetőségeket....
ápr. 24
15:56
Öntözési hivatalt javasol a minisztérium (Portfolio)
Öntözési hivatal létrehozását kezdeményezi a Vidékfejlesztési Minisztérium, mert a mezőgazdaság céljainak eléréséhez hatékonyabb, korszerűbb öntözésre van szükség - közölte Illés Zoltán, a tárca...
ápr. 24
16:09
Fordulnak a piacok, erősödik a forint (Frissítve) (Privátbankár)
Ismét az amerikai gyorsjelentésekbe kapaszkodnak a befektetők a New York-i tőzsdenyitás közeledtével. A forint határozottan erősödött, ez részben a javuló hangulatnak, részben a kormány békülékeny hangvételének köszönhető. A konvergenciaprogramot még emészti a piac. Jönnek még fontos amerikai makroadatok, ezért egyelőre nem dőlhetünk hátra.
ápr. 24
16:12
Devizaeladási programot hirdet az MNB (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank devizaeladási programot hirdet a késedelmesen törlesztett devizakölcsönök átváltásához; a program összességében nem lesz hatással az ország külső sérülékenységére - közölte a jegybank a honlapján kedden.
ápr. 24
16:12
Barroso üdvözli a magyar elkötelezettséget (Portfolio)
Az Európai Bizottság üdvözli, hogy a mai megbeszélésen a magyar kormányfő megerősítette a jegybanki függetlenség tiszteletben tartásának szándékát - számol be José Mauel Barroso bizottsági elnök...
ápr. 24
16:14
Simor: nem biztos, hogy elérhető az inflációs cél jövőre (ProfitLine)
Simor András szerint számottevően magasabb lesz az infláció jövőre, mint azt az MNB a Széll Kálmán Terv 2.0 előtt prognosztizált.
ápr. 24
16:14
Kevesebb új lakást értékesítettek az USA-ban (Portfolio)
Márciusban 353 ezerről 328 ezerre csökkent az újlakás értékesítések száma az Egyesült Államokban, a múlt havi adatok revíziója miatt azonban az adat felülmúlta a várakozásokat. Az elemzői konszenzus...
ápr. 24
16:16
IMF-feltöltés, avagy a nem létező pénzek varázsa - elemzés (ProfitLine)
"Több mint egybillió dollárunk van, engem elvarázsolt ez az összeg" - üdvözölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Christine Lagarde azt, hogy a fejlett és gyorsan felzárkózó országok húszas csoportjának tagjai (G-20) a hét végén több mint 430 milliárd dollárnyi új forrást ígértek az IMF mentőalapjai számára.
ápr. 24
16:27
Még messze van az 500 forintos benzinár (Privátbankár)
Bár az üzemanyagok ára folyamatosan emelkedik, az autósoknak a közeli hónapokban még nem kell azzal számolniuk, hogy a 95-ös, normál benzin átlagára 500 forintra emelkedik A prémium benzint azonban már most is több mint félezer forintért adják néhány benzinkúton.
ápr. 24
16:29
Brutálisan rossz adat jött Amerikából (Privátbankár)
Évtizedes mélypontra zuhantak a lakásárak a 20 legnagyobb amerikai városban februárban. A visszaesést okozhatta a lanyhuló téli kereslet, de valószínűbb, hogy még mindig nagyon komolyak a gondok az amerikai ingatlanpiacon, ahonnan a válság kiindult.
ápr. 24
16:30
Barroso üdvözli a magyar elkötelezettséget (3.) (Portfolio)
A mai informális egyeztetés a magyar kormányfővel "jó hangulatban telt", amelyen szóba került a Magyarország által kért elővigyázatossági hitelkeret témája is - áll abban a néhány soros, érdemi...
ápr. 24
16:30
Szárnyal a forint: 297 az Euró (Pénzcentrum)
Hajnal óta mérsékelten javult a tegnapi napra jellemzõ igen borongós nemzetközi befektetõi hangulat, emiatt a forint is kissé erõsödni tudott tegnap délután óta. A mai Orbán-Barroso találkozóról eddig megjelent hyrek kissé tovább erősítették a forintot, így már csaknem 1%-os távolságra vannak a jegyzések a 300-as határtól. A mai MNB kamatdöntés eredménye megfelel a vártnak. Délután…
ápr. 24
16:32
A fuvarozók szerint is szükséges az E-útdíj (Portfolio)
A fuvarozók érdekképviseletei egyetértenek a megtett úttal arányos elektronikus útdíj bevezetésével, de fontosnak tartják a magyar fuvarozók megfelelő kompenzálását versenyképességük biztosítása...
ápr. 24
16:45
USA - csökkent az új ingatlanok értékesítése; romlott a fogyasztói bizalom (ProfitLine)
A februárhoz képest bekövetkezett emelkedés ellenére a várakozások fölött alakult az új ingatlan értékesítések száma az Egyesült Államokban március folyamán az amerikai kereskedelmi minisztérium ma közzétett adatai alapján. A Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi mutatója mérsékelten csökkent áprilisban a felülvizsgált márciusi értékhez képest.
ápr. 24
16:47
Erősödött a forint kedden (ProfitLine)
Javuló európai befektetői hangulatban a térségbeli devizákkal együtt, de azokét meghaladó mértékben erősödött a forint kedden.
ápr. 24
16:48
Új H&M; üzlet nyílik, ezúttal vidéken (Portfolio)
A 2012 júniusában nyitó SIÓ Pláza bevásárlóközpontban két szinten, több mint 1000 nm-en nyitja meg üzletét a svéd H&M, adta hírül a GVA Robertson ingatlan-tanácsadó. Siófok központjában az Erste...
ápr. 24
16:49
Orbán Viktor: lényegében elhárultak az akadályok a pénzügyi tárgyalások megkezdése elől (ProfitLine)
Orbán Viktor miniszterelnök közlése szerint lényegében elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások megkezdése elől.
ápr. 24
16:50
Visszatért a 400 ezer új munkahely ígérete (Portfolio)
A visszafogottabb gazdasági várakozások ellenére annyira optimista a kormány a foglalkoztatottság alakulását illetően, hogy a számokban újból megjelent a 400 ezer új munkahely ígérete is. A tavaly...
ápr. 24
17:03
Hét és fél százalékot fizet a Féléves Kincstárjegy névre keresztelt féléves kincstárjegy (Privátbankár)
Közzétették az új, rövid lejáratú lakossági állampapírok kondíciót, a féléves papírok évi 7,5 százalékos kamatot fizetnek, ami néhány elvesztett kamatnap miatt végül 7,34 százalékos hozamnak felel meg. A papírok első részletét a jövő héten három napon keresztül lehet jegyezhetik csak magánszemélyek és csak az Államkincstár irodáiban.
ápr. 24
17:06
Üdvözli az Európai Bizottság a magyar vállalásokat (Infostart)
Üdvözölte az Európai Bizottság elnöke kedden Orbán Viktor miniszterelnök kötelezettségvállalását a magyar hatóságok által bejelentett azon intézkedések gyors és teljes körű megvalósítására, amelyek a jegybank függetlenségével kapcsolatosak - közölte kedden az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szóvivője.
ápr. 24
17:06
Megszólalt Rehn, ugrik tovább a forint (Portfolio)
A nemzetközi befektetői hangulat mellett a forint keddi mozgását a brüsszeli fejlemények határozták meg érdemben. Fokozatosan érkeztek az IMF-hiteltárgyalások szempontjából kedvező hírek a nap...
ápr. 24
17:18
Görögország, távozz! (ProfitLine)
Görögországnak el kell hagynia az euróövezetet, ha vissza akarja szerezni versenyképességét - mondta a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének igazgatója Hans-Werner Sinn hétfőn New Yorkban.
ápr. 24
17:20
Egyedi azonosítóval védekezik a fémlopások ellen az Émász (ProfitLine)
Egyedi azonosítóval látja el ezentúl vezetékeit az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. - jelentette be Hans-Günter Hogg, a társaság igazgatósági tagja kedden Miskolcon, amikor együttműködési megállapodást írt alá Szabó Zsolt dandártábornokkal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság vezetőjével, egyebek mellett a fémlopások…
ápr. 24
17:21
Az adóhatóságról őszintén (Privátbankár)
Első alkalommal készített felmérést az adóhatósággal kapcsolatos adózói kérdésekről és véleményekről a PwC Magyarország. A kutatásban a válaszadók névtelenül elmondhatták véleményüket az adóhatóság tevékenységéről az adóellenőrzési, adóeljárási és adóigazgatási területeken.
ápr. 24
17:24
Nyereséggel zárt a BUX, erősödött a forint (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 360,43 pontos, 2,10 százalékos emelkedéssel, 17.485,80 ponton zárt kedden.

Keresés