Egyelőre nem kommentálták érdemben a legnagyobb távközlési szolgáltatók a konvergenciaprogramban szereplő új adóról szóló kormányzati elképzelést, amely szerint a telefonhasználatnál minden megkezdett perc és elküldött SMS, illetve MMS után 2 forint adót szednének.
Az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) valószínűleg elfogadja a magyar kormány által hétfőn Brüsszelben beterjesztett, Széll Kálmán Terv 2.0 című programot, amelynek vannak végrehajtási kockázatai, de a Magyarországgal szemben folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséhez és a kohéziós támogatások részleges felfüggesztéséről hozott döntés visszavonásához jó eséllyel elégséges lesz - vélekedtek a…
Márciusban általános forgalmi adóból 63,6 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbinál 4,1 milliárd forinttal, 6 százalékkal alacsonyabb, a csökkenésben alapvetően a visszautalások nagymértékű összege játszott szerepet - közölte Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára.
Még csak két hét telt el azóta, hogy a Facebook 1 milliárd dollárt fizetett a fotószolgáltatásairól ismert Instagramért, de máris itt a következő nagy bevásárlás, a közösségi oldal ugyanis a...
Márciusban 30,8 milliárd forint értékben növekedett a lakosságnak szánt állampapírok állománya, ami számottevő mennyiség az első negyedéves 45,2 milliárd forintnyi összes növekedésből - áll az...
A kormánypárti képviselők támogatásával általános vitára alkalmasnak tartotta a jegybanktörvény módosító javaslatát az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfőn. Cséfalvay Zoltán és Rogán Antal azt hangsúlyozta, hogy ha kell, újabb módosításokra is kész a kormány, Simor András pedig az MNB és az EKB által kifogásolt, a módosításból hiányzó pontokra hívta fel a figyelmet.
Magyarországról kivonuló multik boltjait vásárolja fel a Coop-csoport, a felvásárlásokat várhatóan napokon belül bejelentik - mondta Murányi László, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten....
Magyarországról kivonuló multik boltjait vásárolja fel a Coop-csoport, a felvásárlásokat várhatóan napokon belül bejelentik - mondta Murányi László, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten az MTI-nek.
A működő londoni járat után az őszi menetrendben már Eindhovenbe és Milánóba is repül a Wizz Air Debrecenből, ez utóbbi azért előnyös, mivel onnan interkontinentális járatokra lehet átszállni - jelentette be Váradi József, a diszkont légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
A Pannon-Flax ma közzétette 2012-es eredménytervét. Ez alapján a társaság 2,3 milliárd forintos árbevételt és 10 millió forintos mérleg szerinti eredményt célzott meg. A társaság megtartja korábbi...
A Magyar Bankszövetség elnöksége - Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kérésére - felkéri a szektor valamennyi tagját arra, hogy gyorsítsa fel az árfolyamgátra vonatkozó kérelmek befogadását - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
A PannErgy 2012. április 23-án a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével 8800 darab saját részvényt vásárolt 627,94 Ft/db átlagáron. A tranzakciót követően a PannErgy 3 165 783 db saját...
A FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyrt. 2012. április 23-án megtartotta 2012-es évi rendes közgyűlését. Az eseményen döntöttek az igazgatóság javadalmazásáról és a saját részvény...
Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése szerint kivonul a MOL a Nabucco nemzetközi gázvezeték-építési beruházásból. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Nabucco Magyarország számára is fontos projekt, mert...
Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése szerint kivonul a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (Mol) a Nabucco nemzetközi gázvezeték-építési beruházásból. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Nabucco Magyarország számára is fontos projekt, mert összefüggésben áll azzal a törekvéssel, hogy az ország megszüntesse egyoldalú függőségét az energiaellátás biztosításában.
Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése szerint kivonul a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (Mol) a Nabucco nemzetközi gázvezeték-építési beruházásból. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Nabucco Magyarország számára is fontos projekt, mert összefüggésben áll azzal a törekvéssel, hogy az ország megszüntesse egyoldalú függőségét az energiaellátás biztosításában.
Görögországnak el kell hagynia az euróövezetet, ha vissza akarja szerezni versenyképességét - mondta a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének igazgatója Hans-Werner Sinn hétfőn New Yorkban. ...
A PannErgy Nyrt. 8.800 darab saját részvényt vásárolt április 23-án a BÉT-en darabonként 627,94 forintos átlagáron, az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével - közölte a geotermikus energiával foglalkozó társaság a BÉT honlapján.
Az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) valószínűleg elfogadja a magyar kormány által hétfőn Brüsszelben beterjesztett, Széll Kálmán Terv 2.0 című programot, amelynek vannak végrehajtási kockázatai,...
Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése szerint kivonul a MOL a Nabucco nemzetközi gázvezeték-építési beruházásból. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Nabucco Magyarország számára is fontos projekt, mert...
A kormány elküldte hétfőn Brüsszelbe a Széll Kálmán Terv 2.0 részeként a konvergenciaprogramot, amely szerint az idén és jövőre is teljesíthető a hiánycél, az intézkedésekkel az ország 8 év után először kerülhet ki a túlzottdeficit-eljárás alól - tájékoztatott a nemzetgazdasági tárca.
Németországban nem enyhül a mérnökhiány: jelenleg több mint 110 ezer mérnöki állást nem tudnak betölteni a munkáltatók, ami - tekintve a mérnökhiány mértékét - már a gazdaság teljesítőképességét rontja.
Valószínűleg az Európai Bíróság elé kerülnek majd a bírók nyugdíjkorhatára és a jegybankelnök fizetése kapcsán indított EU-s kötelezettségszegési eljárások - jelentette ki Orbán Viktor egy brüsszeli...
A közelmúltban indult állami ösztönzők és az épületek energetikai hatékonyságának előtérbe kerülése lendületet adhat az éledezés első jeleit mutató újlakáspiacnak; új projekt eközben alig-alig indul a piacon, így hosszú évek után ismét keresletivé alakulhat a hazai újlakáspiac - áll az OTP Ingatlanpont elemzésében.