2012. március 29. csütörtök

márc. 29
16:35
Szerény német GDP növekedést várnak a gazdaságkutatók (ProfitLine)
Németország exportorientált gazdasága csak szerényen, 0,3 százalékkal nő idén és 0,7 százalékkal jövőre - három euróövezeti gazdaságkutató intézet csütörtökön ismertetett előrejelzése szerint.
márc. 29
16:36
A világ legelismertebb vállalatai között az Ericsson (HR Portál)
Harmadik lett az Ericsson a világ legelismertebb vállalatait összesítő felmérés „Hálózati és egyéb kommunikációs berendezések” kategóriájában. Az 1400 céget rangsoroló listát az amerikai Fortune magazin állította össze az amerikai olvasók szavazatai alapján, de a felmérésben a HAY Group Tanácsadó is közreműködött.
márc. 29
16:45
Beindult a kecskeméti Mercedes gyár (Privátbankár)
Megindult a termelés a Mercedes-Benz új kecskeméti gyárában. Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója a gyár avatásán bejelentette, hogy a dolgozók létszámát 3000-ra növelik a kompakt-autó osztály generációjának újabb modellje iránt jelentkező kiemelt érdeklődés miatt.
márc. 29
16:48
Nem kímélik a forintot (Portfolio)
A reggeli viszonylagos stabilitás után kezdetben még erõsödni tudott a forint, majd mivel a nemzetközi hangulat egyre romlott, a forint esésbe kapcsolt. Délután ezt újabb hullám követte,...
márc. 29
16:48
Szenved a forint: itt az újabb gyengülési hullám (Pénzcentrum)
Szenved a forint az euróval szemben csütörtök délután....
márc. 29
17:03
Ausztrál dollárral védi magát a cseh jegybank az euróválsággal szemben (Privátbankár)
A cseh központi bank ausztrál dollárral bővítette a deviza-portfólióját, hogy így növelje a függetlenségét az eurótól. Korábban kanadai dollárt és svéd koronát is vettek már a dollár és az euró helyett.
márc. 29
17:03
A Patika kártyája biztonsági rés nélkül működik (HR Portál)
A BalaBit IT Security által a SZÉP-kártyát kibocsátó három bank rendszerében feltárt hiányosság a Patikánál nem áll fenn, mert a független pénztár kártyás rendszere merőben különbözik a banki szereplőktől - olvasható a pénztár sajtóközleményében.
márc. 29
17:05
Májusban megy tőzsdére a Facebook (Privátbankár)
A jövő héten leállítja a Facebook a részvényeivel való kereskedést a másodlagos piacon, hogy előkészítse a májusi tőzsdei bevezetést. Amerikai lapok szerint a világ vezető közösségi oldalát üzemeltető cég még egyeztet néhány kérdésben a tőzsdefelügyelettel és várhatóan már a jövő héten roadshowra indul, hogy találkozzon a befektetőkkel.
márc. 29
17:05
Beindult a Mercedes-gyár: tovább bővítik a létszámot (HR Portál)
Megindult a termelés a Mercedes-Benz új kecskeméti személyautó gyárában, egyúttal Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón bejelentette, a kompakt-autó osztály generációjának újabb modellje iránt jelentkező kiemelt érdeklődés miatt a gyár dolgozóinak létszámát 3000 főre növelik.
márc. 29
17:06
Mennyit dob a magyar exporton az új Mercedes-gyár? (2.) (Portfolio)
Jelentősen nőnek a ma megnyíló új Mercedes-gyárral Magyarország exportkapacitásai, hiszen a Magyar Nemzeti Bank ma közzétett előrejelzései szerint idén és jövőre az éves exportbővüléshez, illetve az...
márc. 29
17:08
Ingatlanokat ad át az állam az önkormányzatoknak (Portfolio)
Ingyenesen kerül 26 önkormányzat tulajdonába összesen 43, eddig nem hasznosított állami ingatlan, amelyek alkalmasak arra, hogy segítsék az ingatlanátvevők mindennapos feladatellátását, áll a Nemzeti...
márc. 29
17:10
Jégcsarnok épül Óbudán (Portfolio)
Multifunkciós jégcsarnok építésének támogatásáról és Magyarország első fix discgolf-pályájának kialakításáról döntött csütörtöki ülésén az óbudai képviselő-testület - írja az MTI. A jégcsarnok...
márc. 29
17:12
Saját bankot alapítanak a feltörekvő országok (Portfolio)
Az öt legnagyobb feltörekvő ország szerint túlságosan lassan zajlik a Nemzetközi Valutaalap átalakítása, éppen ezért saját bankot alapítanak. Az Újdelhiben zajló csúcson Brazília, Oroszország, India,...
márc. 29
17:15
Fitch: egész éves idei recesszió az euróövezetben (Infostart)
Jelentősen rontotta az euróövezetre szóló idei előrejelzését új negyedéves globális prognózisában a Fitch Ratings, amely az általa vártnál gyengébb teljesítmény nyomán most már recessziót vár 2012 egészére a valutaunióban.
márc. 29
17:21
Ezek bezzeg tudnak tüntetni – általános sztrájk zavargásokkal (videók, frissített) (Privátbankár)
Spanyolországban csütörtökre általános sztrájkot hirdettek, országszerte felvonulások, hangos tüntetések vannak. Elsősorban a konzervatív kormány kemény reformjai, főleg a munkavállalók jogainak drasztikus megnyirbálása ellen tiltakoznak. A rendőrség már több tucat embert őrizetbe vett, hatalmas hangerő, csetepaték és kisebb gyújtogatások kísérik a megmozdulásokat.
márc. 29
17:24
Forint: elfogyott a türelem, mi lettünk a fekete bárány (Portfolio)
A reggeli viszonylagos stabilitás után kezdetben még erõsödni tudott a forint, majd mivel a nemzetközi hangulat egyre romlott, a forint esésbe kapcsolt. Délután ezt újabb hullám követte,...
márc. 29
17:26
Sokkok után, változások előtt - Beszámoló a Biztosítási Konferenciáról (Portfolio)
Vegyes a magyar biztosítási piac helyzetének belső megítélése a Portfolio.hu csütörtöki Biztosítási Konferenciáján elhangzott vélemények alapján. A díjbevételek stagnálnak, enyhén csökkennek, az...
márc. 29
17:39
Anyásak a magyar fiatalok (Privátbankár)
A 15-18 év közötti fiatalok közül szinte mindenki a szüleivel lakik együtt, de a náluk idősebbek, a 19-25 év közöttiek háromnegyede is otthon maradt, nem költözött el. Az önállósultak is elég intenzíven tartják a kapcsolatot: hattizedük legalább hetente, további kéttizedük havi több alkalommal találkozik felmenőivel – áll az Ipsos felmérésében.
márc. 29
17:39
Orbán: a Mercedes-gyár avatása az utóbbi idők egyik legnagyobb sikere (ProfitLine)
A kecskeméti Mercedes-gyár megnyitása az utóbbi idők egyik legjelentősebb sikere Magyarországnak a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor az üzem ünnepélyes avatásán csütörtökön úgy fogalmazott: Kecskemét a magyar járműipar újabb erődítménye, amely egy nagy lépéssel közelebb visz ahhoz a célhoz, hogy Magyarország a világ autóiparának egyik termelési centruma legyen.
márc. 29
17:41
Ez nem tréfa - Meredek esésben a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint árfolyama csütörtökön az előző napi értékekhez képest. Az eurót délután fél hat után 296,14 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a délelőtti 293,02 forint és a szerda délutáni 293,09 forint után.
márc. 29
17:42
Sokkok után, változások előtt - A Biztosítási Konferenciáról (Portfolio)
Vegyes a magyar biztosítási piac helyzetének belső megítélése a Portfolio.hu csütörtöki Biztosítási Konferenciáján elhangzott vélemények alapján. A díjbevételek stagnálnak, enyhén csökkennek, az...
márc. 29
18:00
Ennyivel segít rajtunk a Mercedes-gyár - Mit mond Orbán Viktor? (Portfolio)
Jelentősen nőnek a ma megnyíló új Mercedes-gyárral Magyarország exportkapacitásai, hiszen a Magyar Nemzeti Bank ma közzétett előrejelzései szerint idén és jövőre az éves exportbővüléshez, illetve az...
márc. 29
18:00
Megindult a termelés a Mercedes-Benz új kecskeméti gyárában (Pénzcentrum)
Megindult a termelés a Mercedes-Benz új kecskeméti személyautó-gyárában, Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója a gyár avatása alkalmából csütörtökön tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a gyár dolgozóinak létszámát 3000-ra növelik a kompakt-autó osztály generációjának újabb modellje iránt jelentkező kiemelt érdeklődés miatt....
márc. 29
18:12
Májusban lép tőzsdére a Facebook (ProfitLine)
A jövő héten leállítja a Facebook a részvényeivel való kereskedést a másodlagos piacon, hogy előkészítse a májusra tervezett tőzsdei bevezetést.
márc. 29
18:14
Szerencsésen megúszta a nagy esést a magyar piac (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,79 pontos, 0,19 százalékos csökkenéssel, 18.617,26 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest
márc. 29
18:15
Három forinttal drágább az euró, magához tért az OTP (Privátbankár)
A 297 forintot is megközelítette az euró árfolyama csütörtökön, pedig reggel még 293 forint körül járt. Estére 296 forintra csúszott vissza, ám ez is három forinttal magasabb az előző napinál. A részvénypiac gyengélkedett, bár az OTP-nek az utolsó percekben sikerült pozitívba lendülnie.
márc. 29
18:18
Az OTP volt ma a kakukktojás a régióban (Portfolio)
Felülteljesítette a régió ma a nyugat-európai irányadó részvényindexeket, melyek tetemes mínuszokat könyveltek el a kereskedés során. A magyar piac az elmúlt napokhoz képest ma relatíve szépen...
márc. 29
18:36
Itt a friss prognózis: kettészakad a világ (Portfolio)
Az OECD által közzétett mai jelentés szerint a világgazdaság egyes régióinak növekedése szét fog válni, főleg igaz ez az észak-amerikai és az európai piacra 2012 első felében, előbbi esetében a...
márc. 29
18:45
Ingyenesen vehet át ingatlanokat az államtól számos önkormányzat (ProfitLine)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tájékoztatása szerint ingyen kerül át 26 önkormányzat tulajdonába összesen 43, eddig nem hasznosított állami ingatlan.
márc. 29
18:47
10 ezer felmondólevelet postázott a drogériahálózat (ProfitLine)
Felmondólevelet küldött mintegy 10 ezer alkalmazottjának a német Schlecker drogériahálózat, miután kudarcba fulladtak az átmeneti társaság létrehozásáról, annak finanszírozásáról szóló tárgyalások.
márc. 29
18:51
Most akkor lesz recesszió idén, vagy sem? (Privátbankár)
Jelentősen rontotta az euróövezetre szóló idei előrejelzését új negyedéves globális prognózisában a Fitch, amely az általa vártnál gyengébb teljesítmény nyomán most már recessziót vár 2012 egészére a valutaunióban. Néhány londoni bankház is recessziót vár, de kevésbé mélyet, mint eddig. Az EU javulása Magyarországnak is kedvezhet.
márc. 29
18:54
Harmadik napja pirosban az amerikai indexek (Portfolio)
A vezető amerikai tőzsdeindexek többségében piros tartományban mozognak, a Dow tegnapi záróára körül ingadozik, az S&P és a Nasdaq 0,2 százalékos leértékelődést mutat. Az amerikai részvénypiac...
márc. 29
18:54
Egyszerűbbé válik a gyermekek táboroztatása (Pénzcentrum)
Egyszerűbbé válik a gyermekek szervezett táboroztatása előtti egészségügyi igazolás kiállítása. Március 30-a után már nem kell elmenni a háziorvoshoz igazolást kérni, elegendő lesz a szülő, illetve gondviselő által kitöltött nyilatkozat - tájékoztat csütörtöki közleményében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium....
márc. 29
18:56
"B" kategóriába sorolja a BÉT a Synergont és az Est Médiát (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezérigazgatója a friss közlemény szerint a Synergont és az Est Médiát 2012. május 2-i hatállyal a Tőzsde Részvények "B" kategóriájába sorolja. A Budapesti Értéktőzsde...
márc. 29
19:12
Visszavonják Schmitt Pál doktoriját (Portfolio)
Visszavonja Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címét a Semmelweis Egyetem szenátusa - jelentette be a testület ülését követő sajtótájékoztatón Tulassay Tivadar, az egyetem rektora...
márc. 29
19:18
Hernádi: IMF-megállapodás nélkül maradhatnak a különadók (ProfitLine)
A Mol elnök-vezérigazgatója szerint, ha Magyarország nem tudna megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), az megnövelné annak kockázatát, hogy a kormány meghosszabbítja a rendkívüli ágazati adók időtartamát.
márc. 29
19:20
Visszavonták Schmitt Pál doktori címét (ProfitLine)
Visszavonja Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címét a Semmelweis Egyetem szenátusa - jelentette be a testület ülését követő sajtótájékoztatón Tulassay Tivadar, az egyetem rektora csütörtökön.
márc. 29
19:51
Már euróövezeti recesszióval számol a Fitch (ProfitLine)
Jelentősen rontotta az euróövezetre szóló idei előrejelzését új negyedéves globális prognózisában a Fitch Ratings, amely az általa vártnál gyengébb teljesítmény nyomán most már recessziót vár 2012 egészére a valutaunióban.
márc. 29
19:53
Tovább zsugorodott a banki hitelezés Görögországban (ProfitLine)
Görögországban februárban tovább csökkentek a magánszférának nyújtott bankhitelek a nemzeti bank csütörtökön publikált adatai szerint. Ennek oka, hogy a megszorító intézkedések miatt kevesebb az igény, de a hitelfelvételi feltételek szigorodása is hozzájárult a csökkenéshez.
márc. 29
20:06
A 60 év feletti németek gondtalanul élhetnek (Portfolio)
Németországban minden korábbi idős generációnál jobb körülmények között él a 60 éven felüliek jelenlegi nemzedéke, a 21,5 millió fős tömeg összesített vagyona tavaly elérte a 400 milliárd eurót. A...
márc. 29
20:09
Változik a társasági adó törvény (Adózóna)
Várhatóan módosul a társasági adókedvezmények (TAO) rendszerét szabályozó, s az öt látvány-csapatsportág támogatását is érintő törvény, amely a - főként technikai jellegű - változtatásokkal a január 1-je óta érvényben lévő új sporttörvényhez igazodhat.
márc. 29
20:24
Háromheti mélypontra pottyantak a nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
A nyugat-európai értéktőzsdék egy százalékot meghaladó gyengüléssel háromheti mélyponton zárták a csütörtöki kereskedési napot.
márc. 29
20:26
Minden idők legjobb negyedévére számít a Mercedes (ProfitLine)
A Mercedes minden idők legjobb első negyedévére számít - közölte a dpa német hírügynökség csütörtökön a Daimler AG elnökére hivatkozva a cég kecskeméti gyárának megnyitása alkalmából.
márc. 29
20:57
Optimista az MNB inflációs előrejelzése - elemzők (ProfitLine)
Optimista a Magyar Nemzeti Bank új inflációs előrejelzése, amely szerint az idén 5,6, jövőre 3,0 százalék lesz az infláció - mondták az MTI által megkérdezett elemzők csütörtökön.
márc. 29
21:00
2,5 százalékkal esett az olaj (Portfolio)
A májusi határidős olaj árfolyam 2,5 százalékos csökkenés után 102,78 dolláron állapodott meg a mai kereskedésben, a nap folyamán 105,7 dolláron is állt az árfolyam. Az esés mögött több tényező...
márc. 29
21:00
297-ig drágult az euró csütörtök estére (Pénzcentrum)
A reggeli viszonylagos stabilitás után kezdetben még erősödni tudott a forint, majd mivel a nemzetközi hangulat egyre romlott, a forint esésbe kapcsolt. Délután ezt újabb hullám követte, amelynek nyomán az euróval szembeni jegyzések 297-ig emelkedtek. Az este folyamán viszont erősödésbe kezdett a forint, a jegyzések pedig 295,7 forintig ereszkedtek. Utoljára három hete volt ilyen gyenge a…
márc. 29
21:30
A világ legelismertebb vállalatai között az Ericsson (ProfitLine)
Harmadik lett az Ericsson a világ legelismertebb vállalatait összesítő felmérés „Hálózati és egyéb kommunikációs berendezések” kategóriájában. Az 1400 céget rangsoroló listát az amerikai Fortune magazin állította össze az amerikai olvasók szavazatai alapján, de a felmérésben a HAY Group Tanácsadó is közreműködött, vezető menedzserek, igazgatók, elemzők véleményének megkérdezésével.
márc. 29
21:32
Hajlandók lennénk többet fizetni a jobb egészségügyi ellátásért (ProfitLine)
A magyar egészségügyben a privát finanszírozás aránya jelenleg 30 százalék, és ez jórészt a hálapénzből származik - hangzott el a portfolio.hu biztosítási konferenciáján Budapesten, csütörtökön.
márc. 29
22:03
A Cseh Posta nyeresége megugrott tavaly (ProfitLine)
A Cseh Posta nyeresége tavaly éves szinten 59 százalékkal nőtt, s meghaladta a 419 millió koronát - közölte Ivo Mravinac, a Cseh Posta szóvivője csütörtökön Prágában.
márc. 29
22:05
Gazdasági okok miatt leépítésre kényszerül a Várda-Drink (ProfitLine)
Elbocsátja dolgozói egy részét a szeszesital-gyártással és forgalmazással foglalkozó kisvárdai Várda-Drink Csoport - erősítette meg a szlovák tulajdonban álló társaság vezérigazgatója az erről szóló sajtóinformációkat az MTI-nek csütörtökön.

Keresés