Idén több mint hatvan, jövőre pedig csaknem százhúsz millió forintot veszít a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) azzal, ha nem alakíthat parlamenti frakciót. Függetlenként bizottsági részvételük és felszólalási lehetőségük is korlátozott marad.
A legtöbb tőzsdén jegyzett társaság már közzétette éves rendes közgyűlésének meghívóját, és néhány cég közölte osztalékjavaslatát is. A legtöbben áprilisban tartják rendes közgyűlésüket, osztalékot azonban csak nagyon kevesen fizetnek.
Végelszámolás indult a budapesti székhelyű Tom Clear Zrt.-nél, a társaságot 2010-ben bízták meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) épületének őrzésével, a szerződés elvileg 2013-ig szól - írja a gazdaság.hu hírportál szombaton.
Rekordszintre emelkedtek a kiskereskedelmi üzemanyagárak Nagy-Britanniában a folyamatosan dráguló olaj hatására. A legnagyobb brit autóklub, az AA szombaton ismertetett kimutatása szerint egy liter ólommentes motorbenzin átlagosan 1,402 fontba, azaz 495 forintba kerül. A dízel átlagosan 1,467 fontért, 515 forintért kapható a brit töltőállomásokon.
Három jelölés érkezett a Világbank elnökének posztjára, amely azt követően üresedik meg, hogy a jelenlegi elnök, az amerikai Robert Zoellick június végén távozik hivatalából.
A magyar-dubai WX Development Group vállalkozói inkubátorházának bokrétaavatóját és alapkőletételét tartották pénteken a debreceni Határ úti ipari parkban.A mintegy tíz millió euró befektetésből...
Az Európai Bizottság becslése szerint Magyarországnak 2020-ra évi 423 millió euró megtakarítást jelenthetne a pénzügyi tranzakciókat sújtó illeték európai uniós szintű bevezetése, azaz ennyivel kevesebbet kellene befizetnie a közös uniós költségvetésbe.
Szakmai konzultációt tartott az eredményszemléletű államháztartási információs rendszer előnyeiről, valamint az önkormányzati vagyongazdálkodás ellenőrzéséről az Állami Számvevőszék és a Megyei Jogú...
2011 jobbára beváltotta a hozzá fűződő várakozásokat. A kínálat a nagyobb volumenű új projektek hiányában a jóslatoknak megfelelően tovább csökkent, mely a nagyjából 2010-zel azonos eladási mutatók mellett további, jelentős piaci szűküléshez vezetett az új lakások piacán - mondta Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója....
Januárban a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt Brazíliában a kiskereskedelmi értékesítés volumene - a brazil statisztikai hivatal (IBGE) adatai alapján.
Elkezdődött az áfa-csalások visszaszorítására alkalmas fordított adózás mezőgazdasági bevezetését célzó előterjesztés társadalmi vitája - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton az MTI-vel.
Kevesebb, mint felére csökkenti a török Akbankban meglévő 20%-os részesedését a Citigroup. Ehhez kapcsolódóan összesen 1,1 milliárd dollárnyi ráfordítást kell elszámolnia, mely az első negyedév...
Oroszországnak a stratégiai tervezéskor abból kell kiindulnia, hogy nőni fog a földgáz iránti kereslet a hazai és az európai, valamint az ázsiai és csendes-óceáni piacon egyaránt - jelentette ki Vlagyimir Putyin a gázpiaci kérdéseket érintő pénteki tanácskozáson.
Miközben a feltörekvő részvénypiacok megint lefelé vették az irányt, és az MSCI Emerging Markets index 1,8 százalékot esett, a feltörekvő részvényalapokba ezúttal is friss tőke érkezett, ráadásul az...
Tizenötre nőtt az idén csődbe ment bankok száma az USA-ban, a Szövetségi Betétbiztosító Társaság ugyanis bejelentette, Georgia és Illinois államban is be kellett zárni a héten egy-egy hitelintézetet....
Finnország szkeptikus az ESM euróövezeti segélyalap rendelkezésére álló összeg megemelését illetően az EU-Bizottságnak és az Európai Központi Banknak (EKB) az adósságszolgálati válság elmélyülésének megakadályozására tett felhívása ellenére is.
A tourinform iroda szolgáltatásainak bővítésével, a kerékpárosok lehetőségeinek javításával, továbbá rendezvények megtartását és kiadványok terjesztését segítő beruházásokkal indul márciusban a turisztikai fejlesztés Keszthelyen - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.
Tavaly megduplázódtak Oroszország atomerőmű-építési megrendelései, az elkövetkező tíz évre már 50 milliárd dollár megrendelés-állomány halmozódott fel - közölte a Roszatom (Rosatom) állami atomenergetikai felügyeleti szervezet vezetője, Szergej Kirijenko pénteken újságírókkal Moszkvában, a jövő héten Szöulban sorra kerülő nukleáris biztonságtechnikai csúcstalálkozó alkalmából.
Négyféle módon lehet megszabadulni az adósságproblémától: növekedéssel, inflációval, takarékossági intézkedésekkel és törlesztési átrendezéssel. Magyarország már öt éve húzza a nadrágszíjat, London szerint újfajta megoldásokkal állhat elő a kormány, a lakosságnak ugyanis fogy a türelme.
Bőröndszámra viszik a csehek a határ menti német boltokból a tojást, mert ott jóval olcsóbban vehetik meg, mint otthon. Emiatt a németországi üzletek korlátozzák a vásárlást. Magyarországon sem rózsás a helyzet, az uniós előírások miatt a tojás átlagára akár 60 forintig is emelkedhet a következő időszakban....
Sorozatban gyártható parabolikus napkollektor kifejlesztésén dolgozik a szekszárdi Gép és Gépelem Kft., amely a szolár rendszer költséghatékony előállítására nyert el 50 millió forintos európai uniós támogatást.
Már áprilisban kibocsáthat a piacon dollárban jegyzett devizakötvényt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) - értesült több egymástól független forrásból az MTI. Elemzők szerint ugyanakkor kockázatos és drága lehet egy ilyen akció az IMF/EU-megállapodás előtt.
A világ olajimportálói 1,5 ezer milliárd dollárt költenek idén olajvásárlásra, jelenlegi árakon számolva - közölte a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA).
Portugália hamarosan további 15 milliárd eurós nemzetközi segélyben részesülhet - értesült a Welt am Sonntag. A lap információi szerint az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, és a Nemzetközi...
Nagy Reformkönyvet jelentetett meg és küldött meg elemzőknek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a napokban azzal a céllal, hogy bemutassa az elmúlt másfél évben Magyarország gazdasági felemelkedése érdekében hozott kormányzati intézkedéseket és a jövőben tervezett lépéseket.
A pénzügyi szektor vállalatai tavaly a korábbi évekhez viszonyítva visszafogottak voltak a vezetőik javadalmazásában, ezzel szemben a médiavállalatok és a technológiai cégek igencsak magas...
Az úgynevezett Pilis-Invest ügyben három vádlottat letöltendő, egyet pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Kósa Zsuzsanna, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke első fokon a Pilis-Invest Ingatlanbefektetési és Hasznosító Szövetkezet volt elnöke, két igazgatósági tagja és felügyelőbizottsági tagja ellen indított büntetőeljárásban, az ítéletet pénteken hirdették ki.
A 2012. évi egységes kérelem keretében – a változásvezetési kérelmen felül - 25 jogcímre lehet kérelmet kitölteni és benyújtani. Az elektronikus kérelemkitöltő felület 2011. április 2-án nyílik meg.
Kihúzták az Ötöslottó 12. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így egy hét múlva már 2 milliárd 210 millió forint várja, hogy valaki mind az 5 számra ráhibázzon....
Összesen 17 295, azaz naponta közel 50 munkahelyi baleset történt tavaly, ebből 80 volt halálos kimenetelű - írta a Magyar Nemzet szombaton a Nemzeti Munkaügyi Hivatal adatai alapján.
A magyar választási rendszert ajánlotta egy amerikai politológus Rick Santorum és Newt Gingrich elnökjelölt-aspiránsok figyelmébe, ha el akarják ütni a republikánus előválasztásokon éllovas Mitt Romney-t az elnökjelöltségtől.
A BBC elkészítette a világ legnagyobb munkaadónak ragsorát: az első helyen a korábbi vélekedésekkel szemben például nem a kínai néphadsereg áll hanem az Egyesült Államok védelmi minisztériuma....
A CompLex Kiadó Kft. egyetlen ajánlattevőként nyerte el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Hivatala által, elektronikus joganyag nyilvántartó- és céginformációs rendszerre kiírt közbeszerzést - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Új elméletet dolgoztak ki a szupermasszív fekete lyukak kialakulásáról brit és ausztrál csillagászok, akik szerint ezek a képződmények híján voltak az "az asztali jó modornak", hiszen egyszerre "több fogást" is behabzsoltak.
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint Magyarország a takarékosság mellett a magán-, illetve az önkormányzati szektor törlesztési kötelezettségeinek mérséklésére is törekedhet az adósságterhek csökkentése érdekében.
Meglepő előrejelzéssel rukkolt elő a napokban a Citi elemzői csapata. A befektetési bank várakozásai szerint ugyanis az előttünk álló tíz évben az Egyesült Államok, illetve Észak-Amerika lesz az...
Az Európai Unió pénzügyminiszterei az elmúlt héten ismét találkoztak, hogy megvitassák egy közös uniós pénzügyi tranzakciós adó bevezetésének tervét. Az elképzelések szerint 0,1 százalékos adó terhelné a kötvény- és tőkeműveleteket, míg 0,01 százalékos adót vetnének ki a származékos ügyletekre. Az adóból akár évi 57 milliárd euró is befolyhatna az uniós költségvetésbe, ami jelentős többletbevételt…
"Egyre világosabb, hogy a német adófizetők nem hajlandók feltámogatni olyan országokat, amelyek elmulasztották azokat a szerkezeti reformokat, amelyektől a német ipar versenyképes. Együtt érzek a német adófizetőkkel" - írta nemrég az Európai Parlament konzervatív és reformista képviselőcsoportjának vezetője, Martin Callanan.
Kívülről talán békésnek tűnhet a viszony a bevásárlóközpontok körül, a bérlők és a tulajdonosok között azonban sokszor igen komoly csatározások vannak a jobb, élhetőbb feltételek kiharcolásáért. A legjelentősebb bevásárlóközpontok üzletpolitikájáról, a nem egyszer kenyértörésig jutó tulajdonosi és bérlői vitákról, a Mammut harmadik és a Westend második üteméről, a nagy outlet átverésről, valamint…
Felügyeleti intézkedést alkalmazott és bírságot szabott ki két pénzügyi vállalkozásra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF): a Zee Capital Zrt.-nek négymillió, a New Chance Credit Zrt.-nek egymillió forintot kell fizetnie.
Az Apple legújabb iPad modellje iránt Kínában alacsonyabb a kereslet, mint a vállalat előző két táblagépe iránt, erre utal az is, hogy a készülék ára gyorsabban esett a termék nem hivatalos piacra...
Szanyi Tibor: a következő választást az egyéni választókerületekben kell megnyerni. Szanyi Tibor szétválasztaná a pártelnöki és a frakcióvezetői posztot az MSZP-ben. A politikus, Mesterházy Attila kihívója a szocialista párt elnöki tisztéért, az MTI-nek adott interjúban azt mondta: a pártvezetés magát ámítja, amikor azt hirdeti, hogy jó úton halad a választási siker felé. Szerinte viszont az MSZP…
Egy hét múlva lejár a szigorított dohányzási szabályozás betartására vonatkozó három hónapos türelmi idő. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) már jövő vasárnap is több helyen ellenőrzést tart, szabályszegés esetén pedig bírságot is kiszabnak.
2011 utolsó negyedévében további egy százalékponttal lassult a növekedés a világgazdaságban - derül ki az Economist összeállításából. A fejlett országokban alig fél százalékos volt a növekedés, de...
A kiegészítő bérkompenzációról, a magánnyugdíj-pénztári reálhozamok adómentességéről és az élelmiszerek forgalomba hozatali feltételeinek szigorításáról is dönthet az Országgyűlés jövő heti, kétnapos ülésének első felében. A képviselők kedden kezdhetik tárgyalni az új országgyűlési törvényjavaslatot, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvénynek a Velencei Bizottság…
A Nordea sem nyújt több frankhitelt Lengyelországban, ezzel az utolsó lengyelországi bank is beszüntette ezen tevékenységét. Hamarosan az euróhitelek is hasonló sorsra juthatnak a varsói elemzők szerint - írta a Napi Gazdaság a Gazeta Prawna lengyel lapra hivatkozva....