A húsvéti ünnepekre forgalomba hozott húskészítmények harmada a magyar kis- és középes vállalkozásoktól kerül a belföldi fogyasztókhoz - közölte Babati Zoltán, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökségi tagja. A húsipar éves 370-420 milliárd forintos bevételének 30 százalékát adják a kkv-k.
A kedvezőtlen európai makroadatok az amerikai tőzsdéken is elrontották a hangulatot, bár itt nem láthattunk jelentősebb mínuszokat a kereskedésben, az irányadó indexek 1%-nál kisebb csökkenéssel...
Két és fél évtől négy évig terjedő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Nyíregyházi Törvényszék azt az öt vádlottat, akik pénzkölcsönöket nyújtottak alacsony jövedelmű embereknek 100 százalékos kamatra, majd a tartozásokon felül további összegeket követeltek tőlük - közölte a törvényszék elnökhelyettese-szóvivője csütörtökön az MTI-vel....
A PSA Peugeot Citroen az év végéig megkezdheti az együttműködést a General Motors-szal - számolt be a Reuters. Mint ismeretes a két vállalat a közelmúltban jelentette be, hogy több tevékenységüket,...
Az elmúlt évek gazdasági recessziójának nagy ellentmondása, hogy miközben évente egyre több cég tűnik el a piacról, a működő vállalkozások száma rekordszintre emelkedett. 2011 végén 650 063 társaságot tartottak nyilván, 4,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ennyi bejegyzett cég még soha nem volt Magyarországon. Pedig közben tízezrek „dobták be a törölközőt”. Ám a cégadatokat vizsgálva…
A ma megjelent beszerzési menedzser index adatok kedvezőtlen hírt jelentenek a magyar gazdaságra nézve. Mind az eurózónás, mind a német beszerzési menedzser indexek csökkenést mutatnak, ez pedig azt jelenti, hogy a magyar gazdaság növekedése szempontjából kulcsfontosságú külső hajtóerő az elmúlt hónapok stabilizálódása után újra gyengült. A visszaesés a tőkepiacokra is negatívan hathat, és az…
Magyarország az idei második negyedévben várhatóan megállapodásra jut az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy hozzávetőleg 15 milliárd eurós finanszírozási csomagról, és ezután megkezdődhet az eddigi jegybanki kamatemelések visszafordítása - jósolták londoni felzárkózó térségi elemzők csütörtöki helyzetértékelésükben.
Csehországnak ragaszkodnia kell az atomenergia hasznosításához és egy harmadik atomerőmű létesítéséhez kell kijelölnie a telephelyet - mondta a cseh ipari miniszter.
A jegybanki alapkamat 7,00 százalékos szinten tartását várják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának jövő kedden soron következő ülésétől az elemzők a Reuters hírügynökség csütörtökön ismertetett felmérése szerint.
Az amerikai makrogazdasági folyamatokban közelmúltban látott javulás a Gluskin Sheff közgazdásza, David Rosenberg szerint csupán illúzió, és nem fenntartható. A CNBC-nek adott interjújában a szakértő...
Forgalomba helyezte a Balaton térségi pénzhelyettesítő utalványt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban áprilisban alkalmazható üzemanyagárakat.
Az elmúlt két évben összesen 51.755 céget töröltek a cégnyilvántartásból, és ugyanebben az időszakban összesen 101.718 új vállalatot alapítottak; az üzleti élet tisztulására minden bizonnyal kedvező hatással lesz a cégalapítás szabályainak szigorítása, az egyórás bejegyzés megszüntetése és a cégvezetéstől eltiltott személyek szorosabb ellenőrzése - állapítja meg a feketelista.hu adatbázis…
A hétvégén várható jó időnek köszönhetően napközben szüneteltetik a távfűtést Miskolcon - mondta el Pásztor Imre, az önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding Zrt. szóvivője....
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban áprilisban alkalmazható üzemanyagárakat.
A Kravtex-Kühne cégcsoport kész arra, hogy akár 300 saját gyártású autóbusszal személyszállítási szolgáltatásra vállalkozzon Budapesten és ezzel bekapcsolódjon a BKV-nál megindult kiszervezési...
Az Est Media közzétette, hogy Bencze György igazgatósági tag részére a társaság 2011. szeptember 14-én elhatározott alaptőke-emelése során 2012. március 14-én 150 000 darab törzsrészvény került...
Csaknem 8 év után távozik a McDonald's vezetője, Jim Skinner, aki igen sikeres időszakot tudhat maga mögött, irányítása alatt ugyanis a vállalat részvényeinek árfolyama megháromszorozódott - írja a...
A nyugat-európai értéktőzsdék gyengüléssel zárták a csütörtöki kereskedési napot. A legnagyobb vesztesek a bányaipari részvények voltak, miután a gyenge kínai és euróövezet beszerzői menedzser indexek a gazdaságnövekedés lassulását jelzik.
Huszonhat magyar cég 142 érmet - köztük 18 aranyat - hozott haza a Tirolban megrendezett Destillata elnevezésű - a Közép-Európában a legnagyobbnak tartott - osztrák pálinkaversenyről.
A Wall Streetet övező nagy optimizmus az ellenkező hatást válthatja ki a tőzsdéken, ez ugyanis a tipikus kisbefektetők piacokról való távozását eredményezheti - adta hírül a CNBC. Egymás után...
Fontos ellenállásról pattant le a devizapár árfolyama a délelőtti órákban. A fennálló csökkenő trend irányába fordult a kurzus, és a következő napokban nagy a valószínűsége a további dollárerősödésnek. Az egyre távolodó QE3 is erősíti a dollárt - olvashatjuk az Erste mai elemzésében.
A szűkös vízkészletekért világszerte folytatott versengés a terrorveszély növekedéséhez, konfliktusokhoz és politikai instabilitáshoz vezethet a következő évtizedekben - jelentette ki csütörtökön Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
Módosítaná a nemzeti vagyonról szóló törvényt a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Kósa Lajos szerint a kisebb területű és értékű önkormányzati ingatlanok esetében a közérdek, illetve a közösségi célra történő hasznosítás elvei nem indokolják az állam elővásárlási jogának biztosítását.
Sok vállalkozásnál komoly problémát okoz az üzleti terv elkészítése, részleteinek, ok-okozati összefüggéseinek bemutatása - véli a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.
A regionális politikáért felelős európai uniós biztos a támogatási programok ellenőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet csütörtöki prágai tárgyalásai után.
Az államháztartás első kéthavi bevételei 2.278,8 milliárd forintra rúgtak, a kiadások 2.565,4 milliárd forintot tettek ki ki - tudatta a Nemzetgazdasági Minisztérium a honlapján csütörtökön.
Magyarország még azelőtt kibocsáthat devizakötvényt, hogy megállapodna az új hitelről az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), amennyiben kedvezően alakulnak a piaci feltételek -...
Januárban 212 milliárd forinttal csökkent a hitelintézetek háztartási betétállománya; a vállalati hitelállomány visszaesése a decemberihez képest lényegesen mérséklődött, a háztartásoké pedig a végtörlesztés miatti állománycsökkenéstől megtisztítva gyakorlatilag stagnált - derül ki a PSZÁF gyorselemzéséből.
December 21-én, a maja naptár végével megszűnik a nemenként eltérő díjszámítás a biztosítási szektorban. Az eltérő kockázatok miatt olcsóbb női biztosítások év végén, akár 30 százalékkal drágulhatnak. Biztosítókat kérdeztünk; milyen termékek esetén várható nagyobb árváltozás?...
Pozitív-e a reálkamat Magyarországon, aki megtakarítja a pénzét, az később többet tud rajta vásárolni, vagy így is veszíteni fog a vásárlóerejéből? Az adatok azt mutatják, hogy az átlagbetétes pórul járt az utóbbi egy évben. Nagyon oda kell figyelnünk, mit választunk, és az adó is sokat számít. A normál lekötés általában nem elég a pozitív reálkamathoz, de az egy évre lekötött akciós betétek…
Az óraátállítások mintegy 6 milliárd forinttal csökkentik az ország áramszámláját - közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. csütörtökön.
Itt az idő a mostani piaci környezetben újra a gyenge láncszemnek számító feltörekvő piaci devizák ellen fogadni és ebből a szempontból a forint ideális célpont lehet - hívják fel ügyfeleik figyelmét...
Lapinformáció szerint akár hatmilliárd forint bevételt jelenthet a közjegyzőknek és ugyanekkora többletkiadást a bankoknak, ha az új árfolyamgát szerződésmódosításait közjegyzői okiratba kell foglalni.
A regionális politikáért felelős európai uniós biztos a támogatási programok ellenőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet csütörtöki prágai tárgyalásai után. Ha nem teszik rendbe a rendszert, akár le is állíthatják az uniós támogatási programot.
Halálos balesetet szenvedett egy munkás az Audi győri üzemének bővítési munkálatainak során - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök este az MTI-vel.
Markáns fordulatot hozott a múlt pénteki nap, a 7200 pontig emelkedő index határozott csökkenésnek indult a héten, tegnap már visszaesett a 7000 pontos szint alá.
Komornyik-gyakornokot keres a brit királyi ház. Az udvar saját honlapján meghirdetett állásra EU-állampolgárok jelentkezhetnek, de az angol nyelv tökéletes ismerete követelmény.
Akár hatmilliárd forint bevételt jelenthet a közjegyzőknek és ugyanekkora többletkiadást a bankoknak, ha az árfolyamgát II. szerződésmódosításait közjegyzői okiratba kell foglalni - írta a Napi Gazdaság.
A szülőknek nem kötelességük jövedelemigazolást adni a bölcsődei gondozási díj megállapításához, de ebben az esetben akár napi ezer forintot is fizethetnek az intézménynek.
Lemondott posztjáról Darvasi Ilona, a Soproni Petőfi Színház igazgatója. Mint az MTI-nek elmondta, azért döntött a távozás mellett, mert a színház fenntartója nem hosszabbította meg Huszti Péter művészeti tanácsadó szerződését.
Vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítani az órát. Az óraátállítások mintegy 6 milliárd forinttal csökkentik az ország áramszámláját - közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli...
December 21-én, a maja naptár végével megszűnik a nemenként eltérő díjszámítás a biztosítási szektorban. Az eltérő kockázatok miatt olcsóbb női biztosítások év végén, akár 30 százalékkal drágulhatnak. Biztosítókat kérdeztünk; milyen termékek esetén várható nagyobb árváltozás?...
Gyengüléssel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók csütörtökön. Felerősödtek ugyanis az aggodalmak a globális gazdaságnövekedéssel kapcsolatban azután, hogy csütörtökön ismertetett adatok szerint márciusban csökkentek az új megrendelések Kínában és az euróövezetben.