2012. március 21. szerda

márc. 21
11:30
Átutalás pár órán belül: felgyorsítanak a takarékszövetkezetek (Privátbankár)
Felgyorsul a pénzforgalom a takarékszövetkezeti szektorban júliustól, amikor a banki forintátutalásoknál elindul a napon belüli jóváírás rendszere. Míg a bankok között elektronikusan benyújtott megbízások nyomán 4 óra alatt kerül majd át a pénz egyik számláról a másikra, addig a fizetési forgalmukat a Takarékbankon keresztül lebonyolító hitelintézetek között erre jóval gyorsabban kerül sor.
márc. 21
11:31
Támogatjuk az albán agrárszakember-képzést (HR Portál)
Közös agrárszakember-képzésről és kutatási együttműködési lehetőségekről egyeztetett Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár és Tokli K. Thomaj albán mezőgazdasági miniszter-helyettes a Vidékfejlesztési Minisztériumban - közölte a szaktárca.
márc. 21
11:33
Esztergom: jogellenes volt a hét tanár elbocsátása (HR Portál)
A Tatabányai Munkaügyi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint jogellenesen bocsátották el 2009 augusztusában az esztergomi Szent István Gimnázium hét tanárát. Számukra a bíróság összesen mintegy bruttó 70 millió forint kifizetését ítélte meg - mondta el a tanárokat képviselő ügyvéd.
márc. 21
11:36
Csak pénz kérdése, hogy lesz-e új magyar légitársaság (Portfolio)
Nincs árháború a légitársaságok között Budapesten a Malév megszűnése után, bár a verseny kiélezettebb, ami idén alacsonyabb jegyárakhoz vezet. Ez azonban nem tart sokáig, akár fél éven belül...
márc. 21
11:39
Matolcsy: kiszámítható, versenyképes adórendszerrel lehet itt tartani a jövedelmeket (Adózóna)
Matolcsy György szerint kiszámítható, versenyképes adórendszerrel lehet biztosítani, hogy a vállalatok a megtermelt eredményt újra Magyarországon fektessék be; a polgári kormány ebbe az irányba tesz lépéseket - fejtette ki a nemzetgazdasági miniszter Scheirig Gábor (LMP) országgyűlési képviselő kérdésére adott írásbeli válaszában.
márc. 21
11:41
A nyugdíjrendszerrel változnak az utazási kedvezmények (Adózóna)
A nyugdíjrendszer átalakításához igazodnak az utazási kedvezmények - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden.
márc. 21
11:45
Ingatlanpiac - Egy évet még várni kell a valódi fellendülésre (ProfitLine)
Bár a keresletélénkítő intézkedések fontosak a lakáspiac bővüléséhez, a sikerhez azonban a vásárlási és hitelfelvételi kedvnek is nőnie kell az Otthon Centrum (OC) szerint. A Dun and Bradstreet Hungária Kft. pedig úgy látja, hogy az ingatlanértékesítési piacon valódi fellendülés csak 2013-ban várható.
márc. 21
11:47
Okostelefonból bankkártya terminál? Erre kínál megoldást a PayPal (ProfitLine)
Kisvállalkozások számára is lehetővé teszi bármilyen fizetési mód kezelését a PayPal új szolgáltatása, amellyel az okostelefon teljes értékű bankkártya terminállá alakítható.
márc. 21
11:48
A kormány 300 forint alatti euró mellett nem köt IMF-megállapodást? (Privátbankár)
Az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója, Szalma Csaba szerint "jelenleg időhúzás, maszatolás" látszik az IMF-el folytatott tárgyalásokban. Szerinte 300 forint alatti euróárfolyamnál a magyar kormány nem igyekszik a megállapodással, a piac pedig nem mer a forint gyengülésére játszani, mert tudja, hogy 300 forint feletti szintnél a kormány azonnal megállapodást kötne.
márc. 21
11:54
OC: a vásárlási és hitelfelvételi kedvnek is nőnie kell (Infostart)
Bár a keresletélénkítő intézkedések fontosak a lakáspiac bővüléséhez, a sikerhez azonban a vásárlási és hitelfelvételi kedvnek is nőnie kell az Otthon Centrum (OC) szerint.
márc. 21
12:00
Nem Magyarországra hozza a 800 új munkahelyet a multi (HR Portál)
Varsóban bíznak benne, hogy az Apollo Tyres indiai gumiabroncs-gyártó Lengyelországban építi meg kelet-európai üzemét, miután ez a terve Magyarországon 2008-ban - a helyi ellenállás miatt - kudarcot vallott - írja a Napi Gazdaság.
márc. 21
12:02
HR-es sikerfilozófia a Hiltinél (HR Portál)
"Nem ijedünk meg, ha valaki az állásinterjún azt mondja: öt év múlva én akarok lenni az ügyvezető igazgató" - érzékelteti Jackson Mónika a Hilti Hungária Kft. HR stratégiájának egyik legfontosabb sarokpontját. A HR vezető portálunknak adott interjújában rámutat, a társaság a Legjobb Munkahely elismerést a családi értékeket valló cégkultúrának, és a kiforrott HR folyamatoknak köszönheti.
márc. 21
12:04
Keveslik a béremelést az egészségügyi szervezetek (HR Portál)
Az egészségügyi szervezetek szerint nem állítja meg az orvosok elvándorlását a tegnap bejelentett béremelés. A letétbe helyezett felmondólevelek sorsáról még egyeztetnek, a döntést szerdán hozzák nyilvánosságra.
márc. 21
12:06
Coach a coachnak: A hetedik napon "pihenhetsz"! (HR Portál)
Közelgő tavaszi ünnepeink kapcsán elgondolkodtunk azon, mi szükség az ünnepekre, mi a funkciója a rítusainknak, mi a haszna a haszontalannak látszó pihenőidőnek. A coachok képesek megmutatni az utat, hogy nemcsak a dátumok alkalmával érezhetjük a teljesebb élet örömeit. Akkor is hozzá tudják segíteni ehhez a tanácsot kérőt, ha erre ő ebben a pillanatban esélyt sem lát.
márc. 21
12:12
Méretes túlköltést mutat eddig a gyógyszerkassza (Portfolio)
A korábbi években tapasztalt hiánnyal szemben idén februárban többletet halmozott fel az Egészségbiztosítási Alap, melynek köszönhetően az első két hónap után egyensúlyban van az alap - derül ki az...
márc. 21
12:12
Filléres lakbérrel számolhatnak a bedőlt hitelesek (Pénzcentrum)
Meghatározta a kormány a Nemzeti Eszközkezelő által kezelt szociális bérlakások esetében maximálisan alkalmazható lakbér tarifákat. Ennek értelmében az eszközkezelő kezelésébe került ingatlanok esetében maximum 18 750 forintot kérhetnek el azoktól a bedőlt hitelesektől, akiknek az ingatlanát felvásárolta a társaság - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Giró-Szász András kormányszóvivő....
márc. 21
12:14
Lehúzza a MOL a magyar piacot (Portfolio)
Csendesen folyik a kereskedés ma az európai tőzsdéken, az irányadó nyugat-európai indexek minimális erősödést mutatnak, miután úgy tűnik, hogy enyhültek a kínai növekedéssel kapcsolatos befektetői...
márc. 21
12:18
Jobbik: 2009-es szintre kell csökkenteni az üzemanyagok jövedéki adójának mértékét (ProfitLine)
A jobbik azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés csökkentse a 2009-es szintre az üzemanyagok árát terhelő jövedéki adó mértékét - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Volner János frakcióvezető-helyettes.
márc. 21
12:20
Erősít az üzleti számítógép-piacon a Samsung (ProfitLine)
A Samsung Electronics Hungary az elmúlt évben mintegy 40 ezer hordozható személyi számítógép eladásával 13-14 százalékos részesedést szerzett a magyar lakossági piacon, az idei cél ennek megtartása, kisebb növelése, illetve az üzleti szegmensben is a jelenleginél jobb pozíció elérése.
márc. 21
12:22
Rekordévet zárt 2011-ben a Sixt autókölcsönző (ProfitLine)
Történelmének legjobb pénzügyi évét zárta 2011-ben a német Sixt autókölcsönző: az előzetes számítások szerint az adózás előtti eredmény 35,8 százalék százalékkal nőtt az előző évhez képest, és ezzel megközelítette a 140 millió eurót - közölte a Sixt Magyarország szerdán az MTI-vel.
márc. 21
12:30
Cáfol az IMF, gyengülni kezdett a forint (Portfolio)
Egyelőre nincs tervezett látogatása Magyarországra a Nemzetközi Valutaalapnak április közepére sem - jelezte az IMF magyarországi állandó képviselője a Reuters-nek. Ezzel Iryna Ivaschenko cáfolta a...
márc. 21
12:33
A szinkrontolmács is holtig tanul - nem elég a jó nyelvtudás (HR Portál)
"Általánosságban azt tudom mondani, hogy nagyon sok ügyfelünk nem ismeri a szakmánkat, és ezért nem igazán teszi lehetővé, hogy jól végezzük a munkánkat." - mondta el Sós Éva. Az MTI-Press a tolmácsok világába igyekezett bepillantani a harminchat éve szinkrontolmácsoló szakember segítségével.
márc. 21
12:35
A nyelvvizsga-amnesztia révén tízezrek szerezhetnek diplomát (HR Portál)
Tízezreket juttathat diplomához a nyelvvizsga-amnesztia, melynek lényege, hogy nem kell állami nyelvvizsgát tenni, hanem elég az adott intézmény belső szűrőjén megfelelni - írja a Magyar Nemzet.
márc. 21
12:42
A casco önrészének felét elengedi az Uniqa (Privátbankár)
Az Uniqa Biztosító casco biztosításának új szolgáltatásai segítik az ügyfelet a kárrendezés ügyintézésében a megfelelő javítószerviz ajánlásával, és az ügyfélre háruló önrész megfelezésével.
márc. 21
12:44
Forradalmi újítás: így lehet majd mindenhol bankkártyával fizetni? (+ videó) (Privátbankár)
Kisvállalkozások számára is lehetővé teszi bármilyen fizetési mód kezelését a PayPal új szolgáltatása, amellyel az okostelefon teljes értékű bankkártya-terminállá alakítható. A kereskedők ingyenesen igényelhetik a kártyaolvasót, havidíjat és üzembehelyezési díjat sem kell fizetniük, csak a kifizetések után vonnak le jutalékot.
márc. 21
12:48
Már van rá szabvány - Euro 6 (Portfolio)
Az év elején az Európai Unió hivatalosan ismertette az Euro 6 károsanyag-kibocsátási norma követelményeit, lehetővé téve, hogy megkezdődjön a normának megfelelő nehéz-tehergépjárművek forgalomba...
márc. 21
12:50
Nyereséges a magyar Allianz, a nyugdíjpénztár maradhat (Portfolio)
9,8 milliárd forintos nettó profittal és 12 milliárd forintos működési eredménnyel zárta 2011-et a hazai Allianz Biztosító. A társaság célja továbbra is, hogy csökkentse díjbevételein belül...
márc. 21
12:51
Idén fokozódhat a gyűrűző nemfizetésből adódó üzleti kockázat (ProfitLine)
Az építőipar, az élelmiszeripar, a kiskereskedelem, illetve az informatika területén működő cégeket érintik leginkább a szándékosan halasztott szállítói kifizetések az Atradius legfrissebb országjelentése szerint. A hitelbiztosítási, viszontbiztosítási és követelésbehajtási szolgáltatásokat nyújtó cég a szállítói hitelezés súlyának további növekedésére, illetve az ebből adódó kockázatok jelentős…
márc. 21
12:53
Döntött a kormány az eszközkezelő bérleti díjairól (ProfitLine)
A Nemzeti Eszközkezelő programjában érvényesíthető lakbér kiszámításának módját a Kormány a társadalmi szolidaritást szem előtt tartva és az Otthonvédelmi Akciótervben foglaltakkal összhangban rögzítette. A kormányrendelet alapján kiszámítható, arányos bérleti díjak meghatározására nyílik lehetőség. A megoldás a nehéz helyzetbe került hiteladósok érdekét és az állami források ésszerű…
márc. 21
13:00
Az olajártól fél az angol jegybank (Privátbankár)
A brit jegybank már második hónapja nem bővítette a kötvényvásárlási (QE) programját. Ma viszont kiderült, hogy legutóbb két tanácstag már bővítette volna a pénznyomdát. Nagy dilemma előtt állnak: az inflációval kardozzanak, vagy a gazdaságot támogassák?
márc. 21
13:06
Londoni elemzők: a harmadik negyedévben lehet IMF-megállapodás (Infostart)
Az idei harmadik negyedév előtt már nem valószínű a megállapodás a magyar kormány, az EU és az IMF között, tekintettel a továbbra is fennálló nézetkülönbségekre, és bár a jelenlegi külső piaci kondíciók közepette biztosítható a finanszírozás, annak középtávú fenntarthatósága érdekében Magyarországnak később szüksége lesz a megállapodásra - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni…
márc. 21
13:06
Késve kaphatnak csak kedvezményes bérletet a nyugdíjasok (HR Portál)
Nem kapnak kedvezményes bérletet azok a budapesti nyugdíjasok, akik nem tudják felmutatni az erre jogosító hatósági utalványukat - erről számolt be az ATV Híradónak több érintett néző is. A szükséges utalványt a Nyugdíjfolyosító Főigazgatóság keddig nem postázta ki az érintett, 65 évesnél fiatalabb öregségi nyugdíjasoknak.
márc. 21
13:06
Cáfol az IMF, gyengülni kezdett a forint (2.) (Portfolio)
Egyelőre nincs tervezett látogatása Magyarországra a Nemzetközi Valutaalapnak április közepére sem - jelezte az IMF magyarországi állandó képviselője a Reuters-nek. Ezzel Iryna Ivaschenko cáfolta a...
márc. 21
13:08
Elképesztően magas munkanélküliségi ráta Baranyában (HR Portál)
Elképesztően magas, 33-34 százalékos jelenleg a munkanélküliségi ráta Baranyában, mely többek között az Elcoteq kudarcának is betudható - írja a Pécsi STOP.
márc. 21
13:08
Még több saját részvényt vesz a Fotex (Portfolio)
A FOTEX megbízást adott a Concorde Zrt. részére 20 000 db Fotex részvény legfeljebb 0,9 EUR/db áron a Luxemburgi Értéktőzsdén történő, illetve 80 000 db Fotex részvény legfeljebb 260,- HUF/db áron a...
márc. 21
13:10
Kiderült: Ennyiért bérelheted vissza a lakásodat az államtól (Portfolio)
A Nemzeti Eszközkezelő programjában érvényesíthető lakbér kiszámításának módját a Kormány az Otthonvédelmi Akciótervben foglaltakkal összhangban rögzítette. A kormányrendelet alapján kiszámítható,...
márc. 21
13:12
Átadták a EDF szegedi biogázerőművét (Portfolio)
Átadták ma Szeged térségében az EDF Démász többségi tulajdonába tartozó Zöldforrás Biogázerőművet, ami francia hátterű társaság első megújuló energiaforrásra épülő zöld mezős erőművi beruházása. Az 1...
márc. 21
13:18
Jubileumi profit: végtörlesztéssel is összejött 9,6 milliárd a Budapest Banknak (Privátbankár)
Az idén 25 éves Budapest Bank 11,1 milliárd forintot bukott a végtörlesztésen, köszönhetően annak, hogy az érintett ügyfelek több mint negyede élt a kedvezményes árfolyamon történő visszafizetés lehetőségével. Ezt ellensúlyozta a javuló portfólió, ami miatt így kevesebb céltartalékot kellett képezni, mint korábban. 9,6 milliárd forint lett az adózott eredmény.
márc. 21
13:20
Elárulták, mennyi lesz a bérleti díj Ócsán és az Eszközkezelőnél (Privátbankár)
Az ingatlan forgalmi értékének másfél százaléka lesz az éves bérleti díja annak a lakásnak, amelyet megvásárol a bajba került devizahitelestől a Nemzeti Eszközkezelő, a korábbi tulajdonos pedig visszabérel a társaságtól - közölte a kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 21
13:22
Mire jó az egészségpénztári tagság? (Privátbankár)
Hiába a válság, egyre többen áldoznak egészségpénztári tagságra - a jobban tervezhető és drágább egészségügyi ellátásokra kiváló megoldást jelenthetnek ezek a kasszák. Egyre nagyobb az igény az újabb ellátások olcsóbbá tétele iránt.
márc. 21
13:24
Biogázerőművet adtak át Szegeden (ProfitLine)
Átadták az EDF Démász Zrt. többségi tulajdonában álló Zöldforrás Energia Kft. 1200 kilowatt névleges kapacitású biogázerőművét szerdán Szeged határában.
márc. 21
13:24
Átadták az EDF szegedi biogázerőművét (Portfolio)
Átadták ma Szeged térségében az EDF Démász többségi tulajdonába tartozó Zöldforrás biogázerőművet, ami a francia hátterű társaság első megújuló energiaforrásra épülő zöld mezős erőművi beruházása...
márc. 21
13:24
Mobilra szerelhető kártyaolvasóval fizethetünk a jövőben? (Pénzcentrum)
Bankkártya-olvasóvá alakíthatják mobiltelefonjukat a kereskedők. Márciusban, San Francisco-ban mutatta be új szolgáltatását, a PayPal Here-t, amely a kisvállalkozások számára is lehetővé teszi, hogy bármilyen fizetési módot kezelhessenek. Az új megoldás egy iPhone-ra és rövidesen Android operációs rendszert futtató készülékekre csatlakoztatható kisméretű kártyaolvasóból, valamint egy ingyenes…
márc. 21
13:26
Program indul a makói hagymatermesztés újjáélesztéséért (ProfitLine)
A Vidékfejlesztési Minisztérium a termelők bevonásával Makói Hagyma Programot dolgoz ki az elmúlt évtizedekben válságba került, nagy hagyományokkal rendelkező, világszinten is kiemelkedő értékű makói hagyma termesztésének újjáélesztése érdekében. A valaha hatalmas területen fellelhető hagyományos makói vöröshagymát ma már csak 150 hektáron termesztik.
márc. 21
13:39
A HR-esek már a Facebook jelszót is kérik (HR Portál)
Az Egyesült Államokban a HR-esek egyre gyakrabban kérik el állásinterjún a pályázó Facebook jelszavát, hogy szétnézzenek a privát profiljában - adta hírül a The Telegraph brit napilap nyomán az origo.hu.
márc. 21
13:42
Emelkedéssel kezdődhet a nap Amerikában (Portfolio)
Emelkedéssel indíthatják a mai kereskedést az amerikai tőzsdék a határidős indexek alapján, a Dow futures 27 pontos, a Nasdaq és az S&P pedig 3 pontos pluszban tartózkodik jelenleg. A nap folyamán...
márc. 21
13:54
Egyre kevesebb a munkanélküli Győrben (Privátbankár)
Februárban is csökkent a munkanélküliség Győr-Moson-Sopron megyében, miközben emelkedett a bejelentett üres álláshelyek száma. A megyében a munkanélküliségi ráta javulása 2011 egészében megfigyelhető volt, amely a szezonális munkáknak, a közfoglalkoztatási programoknak, és az ipar élénkülésének volt köszönhető. Így országos szinten Győr-Moson-Sopron megyében a második legalacsonyabb a…
márc. 21
13:56
Óriási elismerést kapott Szemerédi Endre matematikus (Privátbankár)
A legmagasabb matematikai elismerésben, Abel-díjban részesült Szemerédi Endre matematikus, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének és az egyesült államokbeli Rutgers Egyetemnek a tudósa. A diszkrét matematika és az elméleti számítástudomány terén elért eredményeiért, illetve ezeknek az additív számelméletre és ergodelméletre tett hatása elismeréseként kapja a díjat.
márc. 21
13:57
Három lépcsőben emelkedhetnek a baromfi árak (ProfitLine)
Három lépésben tervezik emelni a csirkehús átadási árakat a baromfifeldolgozó üzemek, mivel jelentős mértékben nőttek az előállítási költségek, illetve az utóbbi időben keresleti piac alakult ki a szektorban - mondta Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke szerdán az MTI-nek.
márc. 21
13:59
Külföldi sajtó a magyar igazságszolgáltatásról és március 15-ről (ProfitLine)
A brit The Guardian, a francia Le Monde és La Croix a magyar igazságszolgáltatási rendszerről írtak a Velencei Bizottság jelentése kapcsán, míg a Gazeta Polska részletesen beszámolt a március 15-i budapesti ünnepségeken való lengyel részvételről.

Keresés