Somogy megyében az országos átlagot jóval meghaladó, 22 százalékos a munkanélküliség. A megyei munkaügyi központ legfrissebb összesítése szerint csaknem harmincezer állástalant tartanak nyilván.
Bár a feltörekvő részvénypiacokon komoly korrekció bontakozott ki a szerdával végződött héten, amit jelez az MSCI Emerging Markets index közel 4 százalékos esése, a bizalom továbbra sem tört meg a...
Két, adósságuktól szabadulni vágyó fiatal virágzó üzletet hozott össze. Az arcukat adják bérbe reklámfelületként és mindeközben még jól is érzik magukat. Az ötlet viszonylag egyszerű, arcfestésként felvitt hirdetéssel járnak színházba, moziba, síelni de még akár ejtőernyőzni is, persze mindezt a hirdető költségén....
A szegedi székhelyű Solvo Zrt., Közép-Európa egyik vezető biotechnológiai vállalkozása a közelmúltban leányvállalatot alapított az USA-ban – tájékoztatta a cég az MTI-t.
Nem törlesztőnek tekinti az euróövezeti tag Görögországot a világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Moody's Investors Service, és továbbra is a nála lehetséges legrosszabb adóskockázati osztályzaton, "C"-n tartja számon a görög besorolást.
A nemzeti parkok hatalmas idegenforgalmi vonzerővel rendelkeznek, emellett hozzájárulnak az emberek neveléséhez is - hangoztatta Schmitt Pál köztársasági elnök az Őrségi Nemzeti Park alapításának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, a Vas megyei Őriszentpéteren pénteken.
A pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. működése biztosított, a cég idén túljut minden nehézségen - mondta Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely alpolgármestere, országgyűlési képviselő az MTI-nek pénteken.
Termőföldvédő mozgalmat indítanak a kisgazdák annak érdekében, hogy a parlament időben elfogadja azokat a törvényeket, amelyek biztosítják Orbán Viktor ígéretének teljesülését: amíg ő a miniszterelnök, addig egyetlen hektár magyar föld sem kerül külföldi kézbe - közölte Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület-Kisgazda Polgári Szövetségpárt országos elnöke szombaton Budapesten.
Barack Obama amerikai elnök felhívta Vlagyimir Putyin megválasztott orosz elnököt, hogy gratuláljon neki az orosz elnökválasztáson elért minapi győzelméhez - közölte a washingtoni Fehér Ház helyi idő szerint péntek este kiadott közleményében.
Bevarrta a saját száját Brüsszelben egy illegális bevándorló, aki több társával együtt éhségsztrájkkal próbálja elérni, hogy az idegenrendészeti hatóságok rendezzék a jogállását - jelentette pénteken a belga hírügynökség.
Megtört az Airbus öt éve tartó uralma a repülőgépek piacán, az év első két hónapjában ugyanis a Boeing toronymagasan vezet a beérkező megrendelések tekintetében. Idén eddig a Boeing négyszer annyi...
Az A sorozatú törzsrészvényekre részvényenként 43 forint osztalék kifizetését javasolja a 2012. április 20-ra összehívott éves rendes közgyűlésen az Állami Nyomda igazgatósága - olvasható a BÉT honlapján pénteken közzétett közgyűlési előterjesztésben.
Az Illinois államban működő New City Banké lett a tizenharmadik idei bankcsőd az USA-ban - közölte a Szövetségi Betétbiztosítási Társaság (FDIC) pénteken. Az előző héthez hasonlóan egy bank ment...
A Futó Péter nevével fémjelzett, tőzsdén jegyzett Finext Vagyonkezelő Nyrt. folytatja a konzervatív befektetési politikáját a jövőben, és olyan bel- és külföldi befektetési portfolió kialakítására törekszik, amelyben az adott üzleti szektorban elvárt profitot el tudja érni - olvasható a Finext 2011. évi auditált jelentésében, amit a BÉT honlapján pénteken tett közzé.
A CET kulturális-szórakoztató központ beruházás miatt 25 millió euró (mintegy 7,5 milliárd forint) és kamatai megfizetéséért pert indított az MKB Bank a Főváros Önkormányzat ellen a Fővárosi Törvényszéknél.
Nem áll fenn a veszélye annak, hogy megismétlődik Görögország esete, "nyoma sincs annak, hogy más euróövezeti országban is az adósságok átütemezésére kerülne sor" - fejtette ki pénteken Berlinben a német pénzügyminiszter.
A magyarországi multinacionális vállalatok 95 százaléka szerint a cég vezetése támogatja a dolgozók külföldi kiküldetéseit, ám csupán 57 százalékuk szerint növekszik majd ténylegesen a kiküldetések száma a következő három-öt évben - derül ki a Deloitte könyvvizsgáló és tanácsadó cég legújabb, munkavállalói mobilitást vizsgáló felméréséből.
A budapesti agglomerációhoz tartozó lakáspiacon, bár a térség összességében megszenvedte és még jelenleg is szenvedi a válságot, a nyugati és a keleti oldal között továbbra is jelentős eltéréseket lehet tapasztalni. A kínálati árak drasztikus esése és az árak további csökkenését segítő alkuk mértéke mindenhol éreztették a negatív hatásukat. Míg a nyugati oldalon a nagy értékű ingatlanok eladási…
A Ryanair megállapodásra jutott a budapesti repülőtéri rendőrséggel a személyzet biztonsági határellenőrzésének új módjáról, így a légitársaság nem töröl újabb budapesti járatokat.
A takarékossági intézkedéseknek és az innovatív megoldásoknak köszönhetően tavaly 8 százalékkal 1,86 milliárd eurós rekordértékre emelkedett a Henkel üzemi eredménye - közölte a düsseldorfi székhelyű társaság csütörtökön.
A nők gazdasági lehetőségei rangsorában 128 ország közül Magyarország a 21. helyet érte el, és így hazánkban a legtöbb kelet-európai országnál jobbak a női munkavállalók és vállalkozók lehetőségei - állítja az Economist Intelligence Unit március 8-ra készült elemzése. Az első helyezett a korábbi évekhez hasonlóan Svédország lett.
A vállalkozások támogatását és a munkahelyteremtést nevezte az ország sikeressége zálogának Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Orosházán, egy üzemcsarnok átadásán.
A Tisza-tóban őshonosnak számító tőpontyok szaporításával biztosítja a következő években a víz pontyutánpótlását a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. – jelentette be a cég ügyvezető igazgatója Tiszafüred-Örvényen csütörtökön, sajtótájékoztatón.
Kihúzták az Ötöslottó 10. heti nyerőszámait. A héten telitalálat nem volt, ezért a 11. játékhéten 1 milliárd 916 millió forint keresi majd gazdáját....
Az év során értékesített ruhák egymás mellé téve a Földtől a Holdig érnének, a házhoz szállított csomagokból pedig havonta egy gízai Kheopsz-piramist lehetett volna felépíteni - derül ki az Alibaba Csoporthoz tartozó vállalat 2011-es év fogyasztási statisztikáit összegző jelentéséből.
A gyakoribb áfa-elszámolásra vonatkozó korlátozás a Deloitte szerint körültekintő eljárásra sarkallja az adózókat az adózói "tiszta lap" megőrzése érdekében. A tanácsadó cég ennek kapcsán hangsúlyozza: végrehajtási cselekménynek minősül az is, ha az adótartozást az adóhatóság más adónemben fennálló túlfizetés átvezetésével egyenlíti ki.
A tavalyinál erősebb drágulásra számítanak az elemzők a húsvéti időszakra a magyar élelmiszer-kereskedelemben, a szezon kezdetén ugyanis a gyengébb hazai árualap miatt importtal kell fedezni a keresletet - írja a Napi Gazdaság.
A német Nordzucker magyarországi érdekeltsége, a Mátra Cukor Zrt. négy évvel ezelőtt, ezen a napon fejezte be a répacukorgyártást Magyarországon, ekkor zárta be utolsó, akkor még működő magyar gyárát, a szerencsit, erre emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen szombaton. Az önkormányzat ezt a napot már korábban emléknappá nyilvánította.
Olyan joghézagot talált néhány fedezeti befektetési alap, amely megítélésük szerint rákényszeríti Görögországot arra, hogy névértéken fizesse vissza államadóssága egy részét - közölte az ügyet ismerő három forrás. Amennyiben az alapok ki tudják használni a jogi kiskaput, az várhatóan tovább növeli a feszültséget a görög állam és hitelezői között.
Több mint 10,6 milliárd, illetve csaknem 5 milliárd forintot különítettek el az idei fővárosi költségvetésben a már ténylegesen felvett és még az év végéig tervezett hitelek tőketörlesztésére és kamatainak kifizetésére - írta meg értesülését a Napi Gazdaság.
Mondott is valamit meg nem is az IMF magyarországi misszióvezetője. Úgy tűnik a szándéknyilatkozatok szintjén ragadtak meg a "tárgyalások", a Valutaalap most már tetteket vár, és valószínűleg Brüsszel zöld jelzése nélkül nem veszi fel hivatalosan a kapcsolatot Magyarországgal egy esetleges hitelkeret ügyében.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hozza nyilvánosságra, hogy kik állnak az állami megbízások sorát elnyerő építőipari vállalat, a Közgép Zrt. mögött.
Együttműködik az interneten elérhető szórakoztató tartalmak, valamint szoftverek, adatbázisok jogi szabályozásának továbbfejlesztésében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).
Kihúzták az Ötöslottó 10. heti nyerőszámait. A héten telitalálat nem volt, ezért a 11. játékhéten 1 milliárd 916 millió forint keresi majd gazdáját....
Az MSZP célja, hogy minden családban legyen legalább egy kereső, és a kormánynak is erre kellene törekedni - mondta Gúr Nándor, a parlament foglalkoztatási bizottságának MSZP-s elnöke pénteken sajtótájékoztatón.
A Vatikán is felkerült az amerikai külügyminisztériumnak a pénzmosás gyanújában álló országokról készített listájára; a tárca aggasztónak nevezi a pápai állam helyzetét, dacára a vatikáni pénzügyi tranzakciók átláthatósága érdekében bevezetett intézkedéseknek.
A magyar miniszterelnök jelzése szerint már két hónapja a tárgyalóasztalnál ül, "csak nem jönnek" a nemzetközi hitelt nyújtó szervezetek és a kormány érvelése szerint mindent megtett a...
Az élemiszerláncoktól beszedni tervezett felügyeleti díj nem adó, nem a központi költségvetés bevétele, azt célzottan az élelmiszerbiztonságra, az élelmiszerlánc felügyelettel kapcsolatos tevékenységekre, fejlesztésekre kell fordítani, írja a Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye. A törvényt is idézi a közlemény, miszerintaz élelmiszerlánc-biztonsági hatóságot felügyelő Országos Főállatorvos…
Óriási verseny folyik a befektetőkért a tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) között. A legnagyobb szolgáltatók, mint a Vanguard, az iShares-t birtokló BlackRock, vagy a State Street egyre több...
A világ leggazdagabb embere Carlos Slim Helu lett 2012-ben is, ez sorozatban az 3. győzelme annak ellenére, hogy az utolsó megmérettetése óta 5 milliárd dollárt veszített. Jelenlegi vagyonát 69 milliárd amerikai dollárra becsülik. A mexikói milliárdost Bill Gates és Warren Buffett követi a Forbes listáján. A leggazdagabb magyarnak, Csányi Sándornak viszont még 68 milliárd forintot kellene…
Komoly hozadékai lesznek a Szlovákia déli régiói számára a magyar agrár tárca által kidolgozott nemzeti stratégiai program, amely próbálja összeegyeztetni a Kárpát-medencében élő magyarok...
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter, a vasárnap életbe lépett intézkedés átmeneti időre szól - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája az MTI-t.
A BÉT részvénypiacának forgalma az előző hetinél közel 30 milliárd forinttal nagyobb volt, de az árfolyamok tovább estek ezen a héten, részben a nemzetközi hangulat, részben a késlekedő IMF-megállapodás miatt.
Kína fokozatosan megnyitja a monopolágazatokat a magántőke előtt a gazdasági átalakítás jegyében - a lépést a Kína jövőjéről szóló kiadványában a Világbank is szorgalmazta. Li Ji-csong (Li...
Még ki sem nyitotta kapuit Londonban az Európa legmagasabb épületeként beharangozott The Shard (Üvegszilánk) nevű felhőkarcoló, de a franciák már most bejelentették igényüket a megtisztelő címre, és hozzáláttak saját, rekorddöntő ikertornyaik megépítéséhez.
A BÉT részvénypiacának forgalma az előző hetinél közel 30 milliárd forinttal nagyobb volt, de az árfolyamok tovább estek ezen a héten, részben a nemzetközi hangulat, részben a késlekedő IMF-megállapodás miatt.