Befejeződött a fokozottan védett Tapolcai-tavasbarlang átfogó természetvédelmi rekonstrukciója, amelyhez a barlang vagyonkezelője, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében csaknem 70 millió forint támogatást nyert.
Közönséges lisztből és cukorból készült termékeket árultak Schobert Norbi egyik boltjában. A fitneszguru azonnal megvonta az üzlet franchise-jogát - írja a Bors....
Mérsékelt növekedésre számíthat a görög idegenforgalom az idén az ENSZ turisztikai szervezete szerint, miközben a helyiek úgy vélik, az eddigi tapasztalatok alapján a bevételek csökkenni fognak az idén.
A Médiatanács idén nyáron új pályázatot ír ki kisközösségi rádiók részére, a testület a folyamat első lépéseként - rádiós szakmai szervezetekkel is konzultálva - új alapokra helyezte a pályáztatás elveit - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szombaton közleményben az MTI-vel.
Szinte teljesen leállt a normál lakossági hitezés az elmúlt hónapokban Magyarországon, hisz a bankokat a végtörlesztés és a végtörlesztési célú hitelezés foglalta le. Februárban már csillapodott a dömping, a hitelezés azonban még nem tért vissza a rendes kerékvágásba. A végtörlesztés mérlege viszont már megvonható: a lakosság deviza jelzáloghiteleinek állománya a szeptember végi 5303 milliárd…
Elsősorban felsőfokú informatikai végzettséggel rendelkező munkavállalókat keresnek a cégek ma a munkaerőpiacon - mondta a Profession.hu értékesítési vezetője. Zsédely Krisztián szerint a legfontosabb a nyelvtudás, két nyelv ismeretével már gyorsan elkelnek a piacon a jelentkezők.
Egymilliárd fölé emelkedett a mobiltelefont használók száma Kínában - jelentette szombaton az ipari és informatikai minisztérium közleményére hivatkozva a kínai sajtó.
Aki nem tud eleget tenni a hiteltörlesztésnek, és a Nemzeti Eszközkezelő vásárolja meg, majd adja bérbe a lakását, annak nem kell energetikai tanúsítványt készíttetnie - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Fenntartja a "sztrájkkészültséget" a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége - közölte Selmeczi Kamill, a szervezet elnöke szombaton az MTI-vel.
Elegendő olaj van a világpiacon - beleértve a rendkívüli tartalékokat - ahhoz, hogy az iráni importot kiváltva kemény szankciókat lehessen bevezetni Irán ellen - hangsúlyozta Barack Obama amerikai elnök.
Kihúzták az Ötöslottó 13. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így egy hét múlva már 2 milliárd 382 millió forint várja, hogy valaki mind az 5 számra ráhibázzon....
Erősödő gazdasági növekedésre és csökkenő inflációra számítanak a Bank of China (BoC) közgazdászai a második negyedévben Kínában - derül ki a pénzintézet jelentéséből.
Lehetséges, hogy egy francia szakácsnő a nagymamája a jelenlegi brit uralkodónak - legalábbis ha hinni lehet egy megjelenés előtt álló botránygyanús életrajzi kötet szerzőjének, akinek elméletét máris komoly bírálatok érik.
Három konzervatív napilap, a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), az osztrák Die Presse és a cseh Lidové Noviny is foglalkozott szombaton Schmitt Pál államfő kisdoktorijának visszavonásával.
A Jobbik szerint a Fidesz az MSZP útját járja azzal, hogy a kormánypárt megtartja pozíciójában a köztársasági elnököt, mint ahogy a szocialisták sem váltották le a miniszterelnöküket a botrányai után.
Több tízezer brit orvos és orvostanhallgató kényszerülhet külföldi munkavállalásra a brit állami egészségügyben kialakuló "orvostúlkínálat" miatt - írta a szombati Financial Times, amely szerint a nagy-britanniai foglalkoztatásból kiszoruló brit orvosok egyik célállomása Kelet-Európa lehet.