A Computerworld második alkalommal rendezi meg a hazai open source mozgalomnak szentelt konferenciáját, amely tavaly közel négyszáz szakembert és felhasználót vonzott. Március 7-én a tavaly jól bevált helyszínre, a budapesti Aréna Plaza Cinema Citybe várják a szervezők a nyílt forráskódú megoldások iránt érdeklődő cégek, önkormányzatok és iskolák képviselőit, valamint az open source rendszerek…
Cséfalvay Zoltán államtitkár megint csak annyit mondott, az IMF-megállapodásról, hogy annak létrejötte mindenki érdeke. Úgy tűnik azonban, hogy az első negyedévben nem lesz már megegyezés, a kormányfő megint megmutatta Brüsszelnek, milyen amikor épp nem békülékeny hangnemben van. A piacok egyelőre kivárnak.
A német Signal Iduna magyar leányvállalata a vidéki kis- és középvállalatok biztosítójává akar válni, ezért intenzívebbé teszi a takarékszövetkezetekkel meglévő kapcsolatát - mondta Kálózdi Tamás elnök-vezérigazgató a biztosító, a takarékszövetkezetek és a Takarékbank szakmai rendezvényén.
Az Erste Bank legkorábban 2014-ben, „normalizált körülmények között” vár nyereséget Magyarországon - mondta a nemzetközi bankcsoport vezérigazgatója szerdán egy bécsi sajtótájékoztatón. Andreas Treichl elmondta azt is, hogy a tőkemegfelelési mutatókat mindenhol teljesíteni tudja a bank.
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) is üdvözli az OTP Bank által bejelentett árfolyamrögzítéses konstrukciót; utóbbi bízik abban, hogy több pénzintézet is követni fogja a "jó példát".
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta, a köztársasági elnök pedig a parlament honlapja szerint tegnap meg is kapta aláírásra azt a törvénymódosítási javaslatot, amely arra ad lehetőséget az államnak, hogy...
Az Erste Bank legkorábban 2014-ben vár nyereséget Magyarországon - mondta a nemzetközi bankcsoport vezérigazgatója szerdán egy bécsi sajtótájékoztatón. Andreas Treichl elmondta azt is, hogy a tőkemegfelelési mutatókat mindenhol teljesíteni tudja a bank.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2012. június 1-je és november 30. között összeírja a Magyarországon található gyümölcsös ültetvényeket, gyümölcsfával beültetett területeket, mivel az unió...
Nem csak a bankok eredményén hagyott mély nyomot a végtörlesztés: 2012 januárjában a szezonálisan nem igazított adatok szerint a háztartások forintban nettó hitelfelvevők, míg devizában nettó-törlesztők voltak, összességében a hitelállomány csökkent. A betétállomány 201,8 milliárddal csökkent - ebből 28,6 milliárd biztosan nem a végtörlesztés miatt.
Reggel óta rövid pihenőkkel, de folyamatosan erősödik a forint, az euró jegyzése az egy héttel ezelőtti helyi minimumszinteket közelíti. A reggeli árfolyamhoz képest már 1 százalékkal olcsóbb a közös pénz. Az EKB pénzinjekciója ismét telenyomta szabad tőkével a bankokat, az előzetesen közöltnél jobb amerikai GDP-adat megfejelte a jó hangulatot.
Ismét nőtt az optimizmus az amerikai feldolgozóiparban. A chicagói beszerzési menedzser index értéke 60,2 pontról 64 pontra emelkedett, míg a konszenzus 60 pont volt. A chicagói beszerzési...
A kedd esti szinteknél erõsebben kezdte a napot a forint, majd fokozatosan, a délutáni órákban pedig hullámszerûen erõsödött. Az euróval szemben reggel óta már 1%-os...
Fabrizio Centrone lett a CIB Bank új vezérigazgatója. A szakember 2009 szeptembere óta volt az Intesa Sanpaolo Nemzetközi Leánybankok Divíziója közép-kelet-európai régiójáért felelős vezetője; ebben...
Döntött a kormány arról, milyen feltételek mellett pályázhatnak támogatásra azok a vállalkozások, amelyeknek gondot okoz az ötszázalékos bérkompenzáció végrehajtása. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosításokat várhatóan még márciusban elfogadhatja a parlament - közölte a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.
Február a várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett az aktivitás az Egyesült Államok középnyugati régiójának feldolgozóiparában. Az üzleti barométer (Chicago PMI) értéke a januári 60,2 százalékról februárra 64 százalékra, április óta nem látott szintre emelkedett. Az előzetes várakozások 61,6 százalékról szóltak.
A munkanélküliség közelmúltban tapasztalt csökkenése ellenére szorosan követjük a friss fejleményeket, a többi mutató ugyanis mást jelez - nyilatkozta Ben Bernanke az amerikai képviselőház egyik...
A kedd esti szinteknél erősebben kezdte a napot a forint, majd fokozatosan, a délutáni órákban pedig hullámszerűen erősödött. Az euróval szemben reggel óta már 1 százalékos felértékelődik beszélhetünk....
Az Európai Központi Bank (EKB) fedezet mellett nyújtott likviditásbővítő tenderén az olcsó, évi egy százalékos hitelből 529 milliárd eurónyira tartottak igényt az európai bankok. A hitel alacsony, 1 százalékos kamatozású. Az elemzők 300 és 500 milliárd euró közötti igényt vártak előzetesen.
Január eleje óta a hazai kispapírok összességében nem remekeltek, mostanra azonban a lemaradás csökkenni látszik, az egyes részvényekben már érezhető vételi érdeklődés kezd kibontakozni....
A világ legnagyobb vállalatává nőtte ki mostanra magát az Apple piaci kapitalizáció alapján, köszönhetően az elmúlt időszakban látott meredek árfolyamemelkedésnek. Csak az idén 120 milliárd dollárral...
A munkanélküliség közelmúltban tapasztalt csökkenése ellenére szorosan követjük a friss fejleményeket, a többi mutató ugyanis mást jelez - nyilatkozta Ben Bernanke az amerikai képviselőház egyik...
Továbbra is magabiztosan vezet a FIDESZ-KDNP az MSZP és a többi parlamenti párt előtt, ugyanakkor a 2010-es országgyűlési választások óta idén januárban és februárban állt a két nagyobb párt a...
Véget ért a jegybanki kamatcsökkentés 3 évtizedes korszaka, amelyben a hitelből finanszírozott kockázatos befektetések bizonyultak sikeres stratégiának. Az új korban már inkább a védekezésen lesz a...
A CIG Pannónia Életbiztosító a múlt évet 20,6 milliárd forint rendszeres díjú biztosításból származó és 7,4 milliárd forint eseti díjú biztosítási díjbevétellel zárta, az előbbi 34,2 százalékkal több, míg az utóbbi 28,8 százalékkal kevesebb az előző évinél - mondta Gaál Csaba vezérigazgató a biztosító elemzői rendezvényén szerdán Budapesten.
A német Signal Iduna magyar leányvállalata a vidéki kis- és középvállalatok biztosítójává akar válni, ezért intenzívebbé teszi a takarékszövetkezetekkel meglévő kapcsolatát - mondta Kálózdi Tamás elnök-vezérigazgató, a biztosító, a takarékszövetkezetek és a Takarékbank szakmai rendezvényén szerdán Budapesten.
Reggel óta rövid pihenőkkel, de folyamatosan erősödik a forint, az euró jegyzése az egy héttel ezelőtti helyi minimumszinteket közelíti. A reggeli árfolyamhoz képest már 1 százalékkal olcsóbb a közös pénz. Az EKB pénzinjekciója ismét telenyomta szabad tőkével a bankokat, az előzetesen közöltnél jobb amerikai GDP-adat megfejelte a jó hangulatot.
Folyik a Malév február 14-én megkezdett felszámolása, a vagyon feltérképezése és a lehetséges források feltárása, s a vizsgálatok jelenlegi szakaszában biztosnak látszik, hogy az összes hitelezői igényre a cég vagyona nem nyújt fedezetet.
A januárban elindult 3 éves futamidejű inflációkövető kötvény (2015/J) után jövő hétfőtől egy új, szintén vonzó lehetőségnek tűnő, inflációhoz igazodó lakossági államkötvényt hoz forgalomba az...
2006 augusztusa óta nem látott betétkivonást hajtottak végre januárban a magyar háztartások, 202 milliárd forintnyi betétet vettek ki ugyanis a bankokból. A jelenséget részben magyarázza a deviza...
A Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság a 2001. évi CXX törvény (Tpt.) 201/B. § (1) alapján tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy a Társaság elnöke, Zsiday Viktor a mai napon 4 167...
Kis erõsödéssel kezdte a mai napot a forint, majd fokozatosan, a délutáni órákban pedig hullámszerûen erõsödött. Az euróval szemben átmenetileg 1%-os felértékelõdést is...
A szélesebb értelemben vett felzárkózó európai térségben a török és a magyar gazdaság a legérzékenyebb az euróövezeti sokkokra a Standard & Poor's szerint, amely új "eurósokk-érzékenységi indexet" dolgozott ki a régióra. A jelentős külső adósság hátrányt jelent. Mindazonáltal ha nem lesz vihar, a Fitch szerint kezelhetőek a hitelfinanszírozási igényeink.
A magántőke alapok iránt rendkívül megcsappant a befektetői érdeklődés a válság óta, az alapok még tavaly is kevesebb mint fele annyi pénzt tudtak gyűjteni, mint a legjobb években. Bár a csődhullám...
Magyarországon 43 szolgáltató központ (Shared Service Center - SSC) működik, az általuk bérelt irodaterület 200 ezer négyzetméter, amely közel egytizede a teljes A-kategóriás irodaállománynak - közölte a CA Immo ingatlan befektető és a DTZ ingatlan tanácsadó felmérése eredményét az MTI-vel.
Németországban az államfőváltás körüli bonyodalmak ellenére a legutóbbi parlamenti választások óta a legmagasabbra emelkedett Angela Merkel kancellár népszerűsége egy szerdán ismertetett közvélemény-kutatás szerint.
A Malév Ground Handlingnél (GH), a Malév földi kiszolgáló cégénél folyó csoportos létszámleépítés ésszerűségét vitatja a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ), a cég szerint azonban az a hatékony működés érdekében történik, a törvényi előírások betartásával.
Döntött a kormány arról, milyen feltételek mellett pályázathatnak támogatásra azok a vállalkozások, amelyeknek gondot okoz az ötszázalékos bérkompenzáció végrehajtása - közölte a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
A szélesebb értelemben vett felzárkózó európai térségben a török és a magyar gazdaság a legérzékenyebb a potenciális euróövezeti sokkokra a Standard and Poor's szerint, amely új "eurósokk-érzékenységi indexet" dolgozott ki a régióra.
Röviddel ezelőtt esés bontakozott ki a főbb európai és tengerentúli piacokon, mellyel párhuzamosan a magyar tőzsde által összegyűjtött pluszok is majdnem teljes egészében "elolvadtak". A piacot a...
Kötelező lenne megtéríteniük a munkáltatóknak július 1-től a közigazgatási határon belül lakók munkába járási költségeit is. Sőt, a csak a munkavégzés miatt ideiglenesen az adott településen élőknek még a hétvégi, állandó lakóhelyükre történő hazautazásuk kiadásait is ki kellene fizetniük - derül ki a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslatból....
A meglehetősen alacsony számokat tartalmazó várakozásoknál is gyengébb negyedik negyedéves gyorsjelentést tett közzé a mai piaczárást követően az Állami Nyomda, melynek nettó profitja mindössze 75 m...
A Standard & Poor`s szerint a szélesebb értelemben vett felzárkózó európai térségben a török és a magyar gazdaság a legérzékenyebb az euróövezeti sokkokra.
Kötelező lenne megtéríteniük a munkáltatóknak július 1-től a közigazgatási határon belül (helyben) lakók munkába járási költségeit is - derül ki a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslatból....
A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat egyértelműen rögzíti az alapellátás szintjét, az utasok számára biztosítandó szolgáltatások minimális követelményeit, több évtizedes elmaradást pótolva - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI érdeklődésére.
A résztvevő települések és elfogadóhelyek gyarapodásával együtt közös kerékpárkölcsönző hálózat kialakítását, turisztikai buszjáratok indítását és törzsutas program megvalósítását tervezik a Balaton nyugati térségében, ahol egy évvel ezelőtt vezették be az ingyenes West-Balaton kártyát - tájékoztatta a kibocsátó Nyugat-balatoni Turisztikai Nonprofit Kft. szerdán az MTI-t.
Fabrizio Centrone lett a CIB Bank új vezérigazgatója, az új vezérigazgató 2009 szeptembere óta volt a CIB olasz anyabankja, az Intesa Sanpaolo Nemzetközi Leánybankok Divíziója közép-kelet-európai régiójáért felelős vezetője; ebben a pozícióban a magyarországi, a szlovákiai és a szlovéniai CIB-et felügyelte.
A közép-kelet-európai országok idei költségvetési hitelfinanszírozási igényei "kezelhetők", és a gazdasági teljesítményhez mérve általában nem haladják meg a jobb állapotban lévő euróövezeti...
Sokan az utolsó pillanatra hagyták a kötelező kamarai regisztrációt, így túlterheltség miatt nem lehet regisztrálni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendszerében - írja az Index....