Első ízben 1995. áprilisában fordult az árfolyam a 80.00-as árszintről, akkor még nem is sejtve egy erős támasz létrejöttét, majd ezt követően „csak” 2010. októberében érintette azt meg újra fentről. Először 2011. márciusában volt képes ezen szint alá erősödni a japán deviza, végül 2011. júliusától már a tartósan alá jegyző deviza árfolyam, sokkolta a világpiacokat, okozva ezzel „gondot” a keleti…
Két fokozattal a "C" kategóriába rontotta le mai határozatával Görögország hosszú lejáratú adósminősítését a Fitch Ratings. Az új lépéssel még mindig egy fokozattal jobbra értékeli a dél-európai...
Az Európai Bizottság az uniós állami támogatási szabályok alapján jóváhagyta a magyar FHB Bank 30 milliárd forint (mintegy 100 millió euró) összegű feltőkésítését és a magyar likviditási program alapján a banknak nyújtott közel 120 milliárd forint (mintegy 400 millió euró) összegű kölcsönt.
Stratégiai partnerségről kezdett tárgyalásokat a francia PSA Peugeot Citroen a világ elsőszámú autógyártójával, az amerikai General Motors-szal - erősítette meg szerdán a lapértesülést a francia munkaügyi miniszter.
Tovább rontotta Görögország adósminősítését a Fitch Ratings. Bár sok mozgástere már nem maradt a hitelminősítőnek, a privát hitelezőkkel történt megegyezés náluk is kiverte a biztosítékot. Az új minősítés CCC, ennél már csak egy fokozat van lejjebb. Görögország gyakorlatilag régóta csődben van.
Az elmúlt év utolsó napján 2215,4 milliárd forint adótartozást tartott nyilván a hatóság, szemben a 2010. év végi 2308,8 milliárd forinttal. Egy év alatt tehát 93,4 milliárd forinttal mérséklődött a kiegyenlítetlen adókötelezettségek összege. Ugyanakkor az adóhatóság a 2010. évi 1 495 372 adóssal szemben tavaly év végén - a magánszemélyeket is beszámítva -összesen 1 548 394 adóst regisztrált. Az…
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy fagyasszanak be 495 millió euró Magyarországnak szánt kohéziós támogatási forrást 2013-tól, mert az ország nem teljesítette a túlzott hiány eljárás keretében...
Tovább rontotta Görögország adósminősítését a Fitch Ratings. Bár sok mozgástere már nem maradt a hitelminősítőnek, a privát hitelezőkkel történt megegyezés náluk is kiverte a biztosítékot. Az új minősítés CCC, ennél már csak egy fokozat van lejjebb. Görögország gyakorlatilag régóta csődben van.
Mától ismét emelkedett az üzemanyagok ára, jelenleg a gázolaj átlagára 436 forint, míg a 95-ös benzinért literenként 425 forintot kell fizetni. Az olajpiacra nehezedő feszültségek miatt azonban továbbra sem lehet az üzemanyagok árának csökkenésére számítani. Ha tartósan folytatódik a kőolaj árának emelkedése, akkor a globális GDP 0,5 százalékkal is csökkenhet.
2011 végén 2215,4 milliárd forint adótartozást tartott nyilván az adóhatóság, szemben a 2010. év végi 2308,8 milliárd forinttal. Egy év alatt tehát 93,4 milliárd forinttal mérséklődött a kiegyenlítetlen adókötelezettségek összege. Ugyanakkor az adósok száma - a magánszemélyeket is beleértve - több mint 50 ezerrel 1 548 394-re emelkedett.
Bumeráng-ívű karriert csinál a BKV vezérigazgatója. Az origo.hu azt írja, Várszegi Gyula alig két hete ajánlotta fel lemondását a főpolgármesternek a BKV prémiumügye miatt, most viszont a Metró DBR vezetőjeként folytathatja.
Meredeken, a csődbesorolás szélére minősítette vissza Görögország szuverén adóskockázati osztályzatát szerdán a Fitch Ratings, közölve egyben, hogy az előző nap elfogadott segélyprogram magánszektorbeli adósságcsere-elemének végrehajtása után nem törlesztői kategóriába süllyeszti tovább a görög államadós-osztályzatot.
Szerdán a kockázatosabb deviza befektetési eszközökkel szemben fokozódó piaci fenntartások miatt gyengültek a térségbeli devizák, miközben az euró árfolyama 1,3230 dolláros jegyzés szűk környezetében stagnált.
Az Európai Bizottság az uniós állami támogatási szabályok alapján jóváhagyta a magyar FHB Bank 30 milliárd forint összegű feltőkésítését és a magyar likviditási program alapján a banknak nyújtott közel 120 milliárd forint összegű kölcsönt.
Szerda este felfüggeszti a csütörtök óta tartó sztrájkot a frankfurti légi kikötő repülőbiztonsági dolgozóit képviselő GdF szakaszervezet, miután új tárgyalások kezdődhetnek a repülőteret üzemeltető Fraport vezetésével - közölte Matthias Maas, a GdF képviselője szerda délután.
A jól teljesítő adósok egy része végtörlesztett, a kevésbé tehetős ügyfelek hitelei azonban maradtak a bankok portfoliójában, és ez most már a késedelmek arányán is látszódik. A szeptember végi 11...
Pénteken lejár a jelentkezési határidő a felsőoktatási intézményekbe, e napon a fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Szintén ezen a napon jár le az érettségire jelentkezés módosított határideje, a diákok a május-júniusi vizsgaidőszakra eddig adhatják be kérelmüket....
A Magyarországnak szánt kohéziós kötelezettségvállalások 2013-tól történő részleges felfüggesztésére tett mai Európai Bizottság-i javaslat megalapozatlan és méltánytalan - olvasható a kormányszóvivő...
A kormány nem hajt végre kiigazítást a költségvetésen, és annak elfogadott irányán sem változtat, célkitűzése továbbra is az, hogy az államháztartás hiánya tartósan a GDP 3 százaléka alatt maradjon és évről évre csökkenjen. Mindezt strukturális intézkedésekkel kívánja elérni a kabinet - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI kérdésére.
Az Európai Bizottság az uniós állami támogatási szabályok alapján jóváhagyta a magyar FHB Bank 30 milliárd forint (mintegy 100 millió euró) összegű feltőkésítését és a magyar likviditási program alapján a banknak nyújtott közel 120 milliárd forint (mintegy 400 millió euró) összegű kölcsönt.
A jól teljesítő adósok egy része végtörlesztett, a kevésbé tehetős ügyfelek hitelei azonban maradtak a bankok portfoliójában, és ez most már a késedelmek arányán is látszódik. A szeptember végi 11...
A Magyarországnak szánt kohéziós kötelezettségvállalások 2013-tól történő részleges felfüggesztésére tett mai Európai Bizottság-i javaslat megalapozatlan és méltánytalan - olvasható a kormányszóvivő...
Júniusi és októberi lejáratú államkötvényekből 5-5 milliárd forintnyit ajánlottak fel a szerdai visszavásárlási aukcióra. Ennél sokkal több ajánlat érkezett be, de korántsem mindegyik ért célba, végül 14,5 milliárdnyi papírt vásároltak meg. A külföldiek állampapír-állománya rekordközeli szinten van.
A Magyarországnak szánt kohéziós kötelezettségvállalások 2013-tól történő részleges felfüggesztésére tett mai Európai Bizottság-i javaslat megalapozatlan és méltánytalan - ismertette szerkesztőségünkkel a Miniszterelnökség.
Egyetért az Európai Bizottság szerdai döntésével Andor László EU-biztos, aki méltányosnak nevezte az uniós testület javaslatát a kohéziós támogatások befagyasztásáról.
495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt felzárkóztatási támogatási összeg folyósításának felfüggesztését javasolja az Európai Bizottság, miután az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. A témáról kiadott közlemény szerint a mindeddig „példátlan" lépés „az Európai Bizottság Magyarországnak szóló ismételt figyelmeztetéseit követi, hogy…
A prágai tömegközlekedési vállalat pénzhiány miatt szűkíti szolgáltatásait. A költségcsökkentés miatt törlik a metrók, és a hozzájuk kapcsolódó buszjáratok hétvégi hosszabbított éjjeli járatait, valamint júliustól hosszabb lesz a két járat közötti idő, és felszámolják azokat a járatokat, melyek kihasználtsága minimális.
A mai naptól ismét emelkedik idehaza az üzemanyagok ára, és az olajpiacra nehezedő geopolitikai feszültségek miatt ez várhatóan a következő hetekben sem fog csökkenni. Habár idén a várhatóan globális szinten lassuló gazdasági növekedés miatt stagnáló kereslet nem indokolja a kőolaj drágulását, az elhúzódó iráni konfliktus tartósan magas szinten tarthatja azt – mondta el Horváth István, a K&H…
A magyar ingatlanpiac átlagos hozama 7,5 százalék, amely 1 százalékponttal meghaladja a prágai és varsói hozamot, így a német befektetési alapoknak sorba kellene állniuk Budapesten, de megbízóik a gazdasági bizalom hiánya miatt ezt tiltják - mondta Salamon Adorján, az Eston International ingatlan tanácsadó elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Meredeken, a csődbesorolás szélére minősítette vissza Görögország szuverén adóskockázati osztályzatát szerdán a Fitch Ratings, jelezve egyben, hogy az előző nap elfogadott segélyprogram magánszektorbeli adósságcsere-elemének végrehajtása után nem törlesztői kategóriába süllyeszti tovább a görög államadós-osztályzatot.
Pirosba borultak a tengerentúli határidős piacok, miután az eurózóna BMI-je a vártnál rosszabb lett, valamint Kínából is kiábrándító ipari adatok érkeztek. Az S&P 500 és a Dow Jones is új csúcsokat...
Az elmúlt év utolsó napján 2.215,4 milliárd forint adótartozást tartott nyilván a hatóság, szemben a 2010. év végi 2.308,8 milliárd forinttal, ugyanakkor az adósok száma a 2010. évi 1.495.372-ről – a magánszemélyeket is beszámítva – 1.548.394-re növekedett egy év alatt - közölte a feketelista.hu gazdasági adatokat gyűjtő honlap.
A két héttel ezelőtt megjelent előzetes adatoknak megfelelően 107,3 milliárd forintos többletet produkált a költségvetés (helyi önkormányzatok nélkül) januárban. Az idei költségvetés szempontjából...
Az előző árfolyamrögzítés óta több pozitív változás történt, ami az új mentőcsomagot kedvezőbbé teszi. A bankok és az állam által átvállalt kamattörlesztés miatt, a legtöbb esetben alapos mérlegelés után érdemes belevágni az árfolyamrögzítésbe. A jenhiteleseket viszont kedvezőtlen változás is érte, 2 forintos rögzített árfolyam helyett 2,5 forinton törleszthetik tartozásukat a következő öt évben…
Az E-Star pénzügyi igazgatójának, műszaki vezérigazgató-helyettesének, valamint stratégiai és üzletfejlesztési igazgatójának munkaviszonya 2012. első negyedévében, közös megegyezéssel megszűnik, és a...
Részben az uniós jövedéki adóminimum elérésére vonatkozó kötelezettséggel magyarázza Matolcsy György, hogy miért nem csökkentik az üzemanyagok jövedéki adóját. A miniszter egy képviselőnek adott válaszában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a költségvetési hiány GDP-hez mért három százalék alatt tartása és az államadósság csökkentése okozhatja az üzemanyagárak forintban kifejezett…
Az elmúlt két hónapban a tavalyi év havi átlagához képest négyszeresére nőtt a Patika Egészségpénztárba és a prémium Új Pillér Egészségpénztárba belépő tagok száma - olvaható a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.
Jelentős károkat szenvedett a Lufthansa a frankfurti repülőtéri sztrájk miatt: a forgalomkiesésből eredő károk millió euróban kifejezve kétszámjegyűek, annak is a felső tartományában járnak - közölte a Lufthansa személyzeti vezetője a Financial Times németországi kiadásával.
Az adóemelések következtében 107,3 milliárd forintos többlettel kezdte az évet az államháztartás. A januári többletet elsősorban a vártnál nagyobb áfából, jövedéki adóból, valamint a játékadóból származó bevételek okozták. A 2,5 százalékos hiánycél tartása érdekében azonban máris takarékossági intézkedéseket kellett eszközölnie a kormánynak.
Az elmúlt év utolsó napján 2215,4 milliárd forint adótartozást tartott nyilván a hatóság, szemben a 2010. év végi 2308,8 milliárd forinttal. Egy év alatt tehát 93,4 milliárd forinttal mérséklődött a kiegyenlítetlen adókötelezettségek összege. Ugyanakkor az adóhatóság a 2010. évi 1 495 372 adóssal szemben tavaly év végén – a magánszemélyeket is beszámítva –összesen 1 548 394 adóst regisztrált. Az…
Az Apple piaci értéke már megközelíti Magyarország tavalyi GDP-jének háromszorosát - ehhez valóban kellett egy karizmatikus vezető, de nem kizárólag Steve Jobson múlt, hogy egy vállalat akkorára duzzadjon, mint egy közepes európai gazdaság. Mi a recept?
Az OMV újból a polgárháború előtti szintre akarja növelni a kitermelést Líbiában, és konszern szinten is fokozni akarja a kitermelését - közölte az osztrák energiaipari óriás szerdán.
Ötven Nógrád megyei állástalan vett részt egy 12 hónapos képzésben, amelynek célja, hogy beilleszkedhessenek a munkaerőpiacra; a projektet csaknem 58 millió forinttal támogatta a Társadalmi Megújulás Operatív Program - tájékoztatott a projektvezető.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül - januárban 107,3 milliárd forint többlettel zárt - közölte a részletes pénzforgalmi mérleget a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán. Az adat megegyezik a szaktárca által február elején közölt előzetes adattal.
A két héttel ezelőtt megjelent előzetes adatoknak megfelelően 107,3 milliárd forintos többletet produkált a költségvetés (helyi önkormányzatok nélkül) januárban. Az idei költségvetés szempontjából...
A lakossági, lakáscélra idegen deviza alapon felvett hitelek törlesztésére, visszafizetésre meghirdetett kormányzati programokkal szemben a Magyar Lízingszövetség részéről tett lépések nem minősülnek...
Nagyot gyengült a forint az elmúlt napok erősödése után. Az eurót reggel még 286, délután 289 forint körül jegyezték. Az egyik ok, hogy a nemzetközi hangulat is romlik a csúcsdöntés után, miután kétséges a görög helyzet fenntarthatósága. A másik, hogy ismét kétségek vannak Magyarországgal kapcsolatban.
A magyarországi építőipari cégek 59 százalékánál csökkent, 30 százalékánál nem változott az értékesítés nettó árbevétele tavaly - derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 500 céget érintő idei év eleji felméréséből.