Kereskedők ezrei tervezik peres eljárás indítását, akik kevesellik a Visa és a MasterCard 7,25 milliárd dolláros kártérítési összegét, amelyet a kereskedelmi szereplőktől beszedett bankközi...
Októberben volt a legolcsóbb az amerikai dollár már több mint egy éve, a lakosság pedig 8,6 milliárd forint értékű dollárt helyezett el csak a hazai befektetési alapokban. Az euró is eléggé népszerű volt, több mint tízmilliárd ment oda. Leginkább megint a legalacsonyabb kockázatú alapokat kedvelték, de ismét nagyon népszerű volt a másik véglet is, az abszolút hozamú alapok világa is.
Kedden tartották az Amerikai Egyesült Államokban az elnökválasztást, mely során a jelenlegi elnököt, Barack Obamát választották a következő négy évre is a Fehér Ház lakójának. Ez a piacok számára nem...
Hétfőn összeülnek az eurózóna pénzügyminiszterei, hogy döntsenek az újabb hellén mentőcsomag folyósításáról. Az euró-dollár árfolyama a piac bizonytalanságát és idegességét tükrözi, az 1.27-es szint tesztelésével. A spanyol másodpiaci hozamok ismét kritikus szinten vannak.
Több mint 800 ezer magyar dolgozó, a munkahelyi interneteléréssel rendelkező összes munkavállaló 55 százaléka tölti munkaidejének egy részét facebookozással - írja a Világgazdaság Online.
Novemberben 82,6 pontról 84,9 pontra emelkedett a Michigani Egyetem fogyasztói hangulat indexének értéke, ami bő ötéves csúcsnak számít. A hangulatjavulást az ingatlan- és munkaerőpiaci problémák...
A parlament költségvetési bizottsága csütörtökön módosító javaslatot terjesztett be, amelynek értelmében 2014. január 1-jétől a pénzügyi tranzakciós illeték hatálya kiterjed az értékpapírügyletekre,...
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hivatalosan is bejelentette a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szándékát a telephelyi illetékes munkaügyi központoknak és az üzemi tanácsi rendszer szereplőinek - tájékoztatta az MTVA sajtóirodája pénteken az MTI-t.
Az átlagbér környékén több mint tízezret veszíthetünk évente az átszabott tranzakciós adó miatt. Az állam ugyanis minden pénzmozgásunknál ott lesz, és mindig lecsíp a pénzünkből egy kisebb összeget. A csütörtökön benyújtott módosító javaslatok nagy meglepetése, hogy a kormány a kölcsöntörlesztésre is kiveti az új adót. Ezzel azokat a hiteleseket is terheli, akiket a másik oldalon meg kell…
Nehéz lesz a vezető kormánypárti politikusoknak a banki összeesküvést bizonyítaniuk, ha a tranzakciós adó áthárítása után vizslatnak. A díjak drágítása több lépcsős lesz és különféle formában megy majd végbe - írj a pénzkerdes.blog.hu.
Rövid távon csökkent Görögország euróövezeti távozásának kockázata, miután a görög parlament jóváhagyta a 13,5 milliárd eurós további költségvetési szigorításról szóló intézkedéscsomagot. Görögországnak azonban - ezúttal a hivatalos hitelezők részéről - ezzel együtt is további adósságteher-enyhítésre lesz szüksége ahhoz, hogy ismét fenntarthatóvá váljanak a görög közadósság-folyamatok - áll a…
Az NGM szerint szükséges és arányos a kockázatkezelési kérdőívvel kapcsolatos szigor, ami miatt tiszta cégek is könnyen a megszűnés sorsára juthattak. Változtatnak a jogszabályon: nem törlik azonnal az adószámot.
Az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. (MV Zrt.) 2012. augusztus 31-ig 110 milliárd forintot meghaladó összeget helyezett ki a hazai KKV szektor számára. 240 milliárd forint összeg áll az MV Zrt. részére, hogy visszatérítendő jellegű uniós támogatásokkal segítse a vállalkozások beruházásait. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt konstrukciók - az Új Széchenyi Hitel, a Kombinált…
Sorozatban harmadik egymást követõ napon mutatkozott jelentõs esés kora délutánig a fõbb nyugat-európai részvénypiacokon és az amerikai határidõs indexeknél, majd az...
A Thomson Reuters/Michigan Egyetem előzetes novemberi fogyasztói bizalmi indexe 84,9 pontra emelkedett a végleges októberi 82,6 pontról, ami 2007 júliusa óta a legmagasabb szintnek számít. Elemzők arra számítottak, hogy a Sandy hurrikán és az amerikai költségvetési aggodalmak miatt 81,5 pontra csökkent a bizalmi index értéke.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szükségesnek és arányosnak tartja azt a 2012. január 1-jétől élő szabályt, amely szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) törli azon cégek adószámát, amelyek a kockázatkezelési eljárás részét jelentő kérdőív kitöltését az adóhatóság felszólítása ellenére elmulasztják.
Az Európai Unió mostantól pályázati forrással támogatja a munkaerő-piaci érvényesüléshez, a hatékony munkavégzéshez szükséges, valamint a mindennapi élet számos területén használatos nyelvi és informatikai készségek fejlesztését.
A Nemzetközi Coach Szövetség 2012-ben kiosztott díjaiból kettőt is Magyarország érdemelt ki. A volt MALÉV dolgozók számára szervezett nagyszabású karrier-coaching projektért a szervezet "Törődöm" (I Care For) díját kapta. Vezetői és személyes elismerésként pedig Hegedűs Dóra elnökségi tag kapta a nemzetközi Elnök Díját (President’s Award).
Az MSZP foglalkoztatáspolitikai programjának célja, hogy minden családban legyen valaki, akinek biztos munkahelye van, és tisztességes bért kap – közölte Mesterházy Attila a dokumentumot ismertető konferencián pénteken, Budapesten.
Egy hitelminősítő államcsődnek tekintené, ha az önkormányzati adósság leépítésére magánakciót hirdetne a kormány - miközben a számok azt mutatják, nagyon is messze vagyunk a csődhelyzettől.
Rövid távon csökkent Görögország euróövezeti távozásának kockázata, miután a görög parlament jóváhagyta a 13,5 milliárd eurós további költségvetési szigorításról szóló intézkedéscsomagot. Görögországnak azonban - ezúttal a hivatalos hitelezők részéről - ezzel együtt is további adósságteher-enyhítésre lesz szüksége ahhoz, hogy ismét fenntarthatóvá váljanak a görög közadósság-folyamatok - áll a…
Az elmúlt hetekben ismét felgyorsult a tőkebeáramlás a feltörekvő részvényalapoknál, a szerdával végződött héten ugyanis már nettó 2,54 milliárd dollárnyi friss pénz érkezett az alapokba. A...
A korábbi évekkel ellentétben az idén télen nem zár be a sármelléki repülőtér, a németországi charterjáratok szezonzárása után novemberben és decemberben a keleti piacokról várhatók újabb gépek - közölte a Hévíz-Balaton Airport Kft. felügyelőbizottságának elnöke pénteken az MTI érdeklődésére.
Novemberben 82,6 pontról 84,9 pontra emelkedett a Michigani Egyetem fogyasztói hangulat indexének értéke, ami bő ötéves csúcsnak számít. A hangulatjavulást az ingatlan- és munkaerőpiaci problémák...
Pénztárcabarát bankkártyát dob piacra a Raiffeisen Bank, melynek használatával akár 15 százalékot is elengednek vásárlásaink során - értesült a Pénzcentrum.hu....
A Magyarországgal kapcsolatos legjelentősebb kockázati tényező az új jegybankelnök megválasztása 2013 márciusában - írja pénteken kiadott összefoglaló anyagában Peter Attard Montalto, miután...
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és a kecskeméti Mercedes-gyár tulajdonosa, a Daimler AG. A Parlamentben tartott aláírási ünnepségen a kormányfő hangsúlyozta: ez már a negyedik stratégiai egyezmény, a kabinet globális szövetségesnek tekintett nagyvállalatokkal köt hasonló megállapodásokat.
Vámosi-Nagy Szabolcs szerint 2015-től a társasági adó is egykulcsos lesz. A Világgazdaság napilap által Budapesten rendezett konferencián az adószakértő arról is beszámolt, hogy a jelenlegi rendszer kifejezetten gátolja a vállalkozásokat, és ezzel az ország növekedését.
Bár mérséklődött a pesszimista hangulat a nemzetközi tőkepiacokon a délutáni kereskedés folyamán, az európai indexek többsége nem tudott a pozitív tartományba visszakapaszkodni, a BUX 0,1 százalékos...
Erősödött kissé a forint pénteken: az eurót délután 283,38 forinton is jegyezték a bankközi piacon a reggeli 284,76 forint és a csütörtök esti 284,32 forint után. Mélyponton az euró.
Nem kívánja kifizetni tartozásait, így a mintegy egymilliárd forintos frekvenciadíj-tartozását sem a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. - mondta pénteken az MTI-nek Medveczky Mihály, a rádió tulajdonosa azt követően, hogy a csatorna adásában bejelentette: éjféltől befejezi földfelszíni sugárzását a rádió.
Az új magyar gazdasági modell szinte hibátlanul kapcsolódik a némethez Orbán Viktor szerint, aki ezt a kormány és a Daimler AG közötti stratégiai partnerségi megállapodás pénteki aláírási ünnepségén mondta, az Országházban.
Legyártották az Opel bochumi gyárában a magyar rendőrség megrendelésére készült 1250 Astra Classicot - tájékoztatta az Opel Magyarország pénteken az MTI-t.
A kormányszóvivő szerint jó lenne, ha mindenki "tartózkodna a találgatásoktól" az önkormányzatok tartozásainak állami átvállalását érintő pénzügyi kérdések kapcsán.
Megerősítette pénteken Ausztria lehetséges legjobb, AAA hosszú távú államadós-osztályzatát stabil kilátással a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor felhívta a figyelmet az osztrák bankrendszer kelet-európai jelenlétéből fakadó kockázatokra is.
a magyar-német kapcsolatok jövőbeli összetartó ereje, "cementje" a modern német gyáripar megjelenése, tartós jelenléte Magyarországon, valamint a magyar gazdaság modernizálásában játszott német...
Az elkövetkező évtizedekben a világ vezető ipari nagyhatalmai közé emelkedik Kína és India, az Egyesült Államok és Németország pedig veszít a súlyából - állapítja meg az OECD Looking to 2060: A...
Demján Sándor, a VOSZ elnöke szerint a szakmunkásoknak kezet kell csókolni és nem lenézni az Európára jellemző fonnyadt arisztokráciával. A Trigránit alapítója a termelés, a vállalkozások megbecsülését, és a brüsszeli források lehívását sürgette.
Valóban dömpingáron adják a kínai cégek a milliárdos állami támogatásokból gyártott napelemeket Európában? Erről kezdett vizsgálatot az EU, az európai gyártók panaszaira reagálva. Az ügy akár kereskedelmi háborúhoz is vezethet. Az Egyesült Államok a héten sújtotta büntetővámokkal a kínai napelemtermékeket.
Az elmúlt napok esését követően megnyugodni látszanak a befektetők a hét végére és pénteken végre emelkednek az amerikai részvénypiacok. A kedvező adatok most háttérbe szorították a költségvetéssel...
Keddi újraválasztása óta először tartott beszédet nyilvánosság előtt Barack Obama. Az amerikai elnök 5 perces beszédében a költségvetéssel kapcsolatos kihívásokról szólva hangsúlyozta, hogy nyitott a...
Az elmúlt napok esését követően nyugodtabban indult a kereskedés a hét utolsó napján. A kezdeti pluszok azonban gyorsan eltűntek Barack Obama amerikai elnök beszéde alatt.Újra felfelé kapaszkodnak az...