A kgfb-díjak liberalizációja nemcsak a biztosítóknak kedvező, hamarosan az ügyfelek "profitálhatnak" belőle. A hazai árérzékeny piacon az idei kampányban előtérbe kerülnek a kiegészítő biztosítások, de van még hova fejlődnie a magyar biztosítási piacnak. Mire érdemes figyelni a kötelező kampányban, érdemes-e váltani? Interjú Simon Zsolttal, a Generali Biztosító gépjármű-biztosítási üzletágának…
Magyarországon is globális beszállítókat keres a Tesco Group, amely itthon jövőre ezer új munkahely létrehozását tervezi. A cég nemzetközi beszerző csapata és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által szervezett exportfórumon 22 kis- és közepes magyar vállalkozás mutatkozhatott be.
Papp Magor úgy döntött, hogy a Magyar Rezidens Szövetség decemberi tisztújításakor - korábbi terveivel ellentétében - nem vonul vissza a szövetség éléről, hanem elnökként folytatná eddig megkezdett munkáját, s bízik benne, hogy jövő tavasszal sikerül elérniük a bérrendezés folytatását is.
Az Európai Bizottság úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországnak a telekommunikációs és a kiskereskedelmi szektorra kivetett különadók, valamint a cafeteria-utalványok piacának korlátozása miatt, ezzel második szakaszukba léptek a Magyarország ellen ezekben az ügyekben indított kötelezettségszegési eljárások - tudatta szerdán az Európai Bizottság.
Indoklás nélkül visszavonta Baranya, Fejér, Heves és Tolna megye bűnügyi rendőrfőkapitány-helyetteseinek vezetői megbízatását Hatala József országos főkapitány - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szerdán az MTI-t.
Novemberben alig javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban - derül ki a Michigani Egyetem friss felméréséből. Az előzetesen közzétett adatot jelentősen (84,9 pontról 82,7 pontra)...
A Mol áttanulmányozta a Zágrábi Megyei Bíróság keddi ítéletének bírói indoklását és az abban szereplő magyarázatokat. Ha kell, nemzetközi lépéseket tesznek.
Egy debreceni székhelyű, egészségügyi szolgáltatással foglalkozó cégbe, a HandInScan Kft-be fektet 80 millió forintot az ötmilliárd forintos kockázati tőkelap kezelő DBH Investment.
Az Európai Bizottság úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországnak a telekommunikációs és a kiskereskedelmi szektorra kivetett különadók, valamint a cafeteria-utalványok piacának korlátozása miatt, ezzel második szakaszukba léptek a Magyarország ellen ezekben az ügyekben indított kötelezettségszegési eljárások - tudatta szerdán az Európai Bizottság.
Stratégiai megállapodást kötött a kormány és a Magyar Suzuki Zrt., amelyet Magyarország egyik büszkeségének nevezett a szerdai budapesti aláírási ünnepségen a miniszterelnök. Orbán Viktor egyúttal bejelentette, hogy a kormány döntése szerint megépítik a Suzuki-gyárnak otthont adó Esztergom és az M1-es autópálya közötti csatlakozást biztosító útszakaszt. A magyar Suzuki vezetője elmondta, hogy egy…
Várhatóan emelkedik az Európai Unió következő költségvetési időszakában a mezőgazdasági szaktanácsadás finanszírozását szolgáló forrás - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A 2012-es év nem lesz a kedvenc éve a bankoknak és egyéb pénzintézeteknek. Bankadó, végtörlesztés, árfolyamgát, tranzakciós illeték, várakozás az IMF-hitelre, a Bankszövetséggel kötött megállapodás felrúgása… Vajon hogyan vészelik át az újabb és újabb megszorításokat, változásokat a pénzügyi szektorban? Mik lehetnek a kitörési pontok? Van-e jó és hosszútávon használható stratégia a válságos…
Novemberben alig javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban - derül ki a Michigani Egyetem friss felméréséből. Az előzetesen közzétett adatot jelentősen (84,9 pontról 82,7 pontra)...
Stratégiai megállapodást kötött a kormány és a Magyar Suzuki Zrt., amelyet Magyarország egyik büszkeségének nevezett a szerdai budapesti aláírási ünnepségen a miniszterelnök. Orbán Viktor egyúttal bejelentette, hogy a kormány döntése szerint megépítik a Suzuki-gyárnak otthont adó Esztergom és az M1-es autópálya közötti csatlakozást biztosító útszakaszt. A magyar Suzuki vezetője elmondta, hogy egy…
Az egymillió hordós emelkedést valószínűsítő elemzői várakozásokkal szemben az amerikai olajtartalékok 1,5 millió hordóval csökkentek, ami igen pozitív hír az olaj számára. A nyersanyag a hírre...
Bár ma nem folytatódott külföldön a pénz- és tőkepiaci hangulat javulása a görög üggyel kapcsolatos bizonytalanságok, illetve a holnapi amerikai szünnappal kapcsolatos óvatosabb befektetői hozzáállás...
Környezetbarát, úszó vízi erőmű készül a Murán, a már legyártott berendezés az engedélyekre vár, hogy vízre tudják bocsátani - tájékoztatta Tótszerdahely polgármestere szerdán az MTI-t.
A Netrisk.hu esetében a PSZÁF három apró pontosítást kér, ezek egyike sem volt olyan, amely a Netrisk.hu-n kötött szerződéseket, vagy a Netrisk.hu bármely ügyfelét érintette volna.
Stratégiai megállapodást kötött ma a kormány a Suzukival, az eseményen Orbán Viktor bejelentette, megépítik a Suzuki-gyárnak otthont adó Esztergom és az M1-es autópálya közötti csatlakozást biztosító...
A közelgő Hálaadás miatt az európai börzéken is érezhető volt a tengerentúli ünnepi hangulat, a vezető indexek szűk sávban mozogtak, a BUX 0,2 százalékos csökkenéssel zárta a napot. A befektetőket az...
Az OTP 2012. november 20-án 410 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az OTP saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények...
Pert indított egykori munkaadója ellen az amerikai pénzügyi felügyelet (SEC) egyik volt alkalmazottja, David Weber. A múlt héten menesztett dolgozó - akinek azért kellett távoznia a cégtől, mert...
A Mol Dunai Finomítójában zajló nagyarányú elbocsátás miatt munkahelyüket elveszítő százhalombattai lakosok megsegítése érdekében tesz előterjesztést a november végi képviselő-testületi ülésre a város polgármestere.
Az eddigi adóhatósági gyakorlattól eltérő, szigorú ellenőrzésekre számíthatnak azon külföldi cégek hazai leányvállalatai, amelyek anyavállalataik dolgozóit foglalkoztatják – hívja fel a figyelmet a MAZARS. A vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint a NAV elsősorban azt vizsgálja majd, hogy a külföldi vagy a hazai társaság a dolgozó gazdasági munkáltatója – utóbbi esetben ugyanis a…
160 milliós beruházással, 47 új munkahelyet létrehozva indul újra a salgótarjáni üveggyár, a távlati cél 300 ember foglalkoztatása és egy teljesen automata gyártósor beindítása.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megtámadta a Kúrián az állami mobiltársaságot elmeszelő bírósági döntést, írja az Index.hu. A beadvány múlt héten érkezett meg a bíróságra. Ez alapján még...
A közművezeték adó kivetésével a Magyar Telekomnak 9-11 milliárd forintos adófizetési kötelezettsége keletkezik 2013-tól, ez pedig egyre inkább fenntarthatatlanná tesz a Magyar Telekom...
A Daimler csoporthoz tartozó Mercedes 2014-ben olyan új S modellt tervez bemutatni, ami önmagát kormányozza, ezzel nagyrészt önmagát irányítaná az autó.
Jövőre adják át a győri Audi Hungaria Motor Kft. új járműgyárát, 2015-től pedig jön a második ütem, újabb hatalmas kapacitásbővítéssel - értesült az Autopro szakmai honlap.
A hazai autósok közel 30 százaléka már hajtott bele kátyúba a magyarországi utakon úgy, hogy mindez sérülést is okozott a gépjárművében - derül ki a Generali Biztosító felméréséből. A biztosítónak az idei évben már több mint 6,6 milliárdos casco kárkifizetése volt, a becslések szerint ennek 3-5 százaléka volt a kátyúkároknak köszönhető.
A paksi atomerőmű kettes blokkján elektromos meghibásodás következett be szerdán, emiatt a reaktornak egy időre csökkent a teljesítménye, de még este ismét eléri teljes kapacitását - tájékoztatta az MTI-t Kovács Antal kommunikációs igazgató.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai szerint közel 3,9 millió járulékot, illetve adót fizető biztosítottra több mint 9,6 millió igénybevevő jogosult jut ma Magyarországon. Sélleiné...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,46 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel, 18.025,40 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.
Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok adósságát nem vállalja át az állam - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Dombóváron, sajtótájékoztatón.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az Európai Bizottság nyitott kapukat dönget, amikor azt kéri a magyar kormánytól, hogy 2013. január elsejével vezesse ki teljes egészében az átmeneti jelleggel bevezetett, egyes ágazatokat - így a kiskereskedelmet és a telekommunikációs szektort - terhelő különadókat.
A MOL-csoport álláspontja szerint tárgyi tévedéseket és félreértelmezéseket tartalmaz a MOL-t érintő vádakat illetően a Sanader-ítélet bírói indoklása. Az olajtársaság szerdai közleményében -...
Két fokozattal rontotta Ciprus eddig is spekulatív adóskockázati besorolását szerdán a Fitch Ratings, egyebek mellett azzal indokolva a döntést, hogy a vártnál lassabban haladnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap, az EU és az eurójegybank (EKB) alkotta trojkával a majdani pénzügyi támogatás feltételrendszeréről.
A harmadik negyedévben tovább folytatódott a forintbankjegy-hamisítványok számának csökkenése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) harmadik negyedévi tevékenységéről szóló beszámoló szerint.
Az Európai Bizottság megbízásából elindított, a Roland Berger Stratégiai Tanácsadók szervezésében megvalósuló „AZ EGYENLŐSÉG KIFIZETŐDIK" kezdeményezés a női tudásbázis jobb kihasználásával segíti a vállalatokat a munkaerő-piaci kihívások kezelésében. A 34 országban mintegy 40.000 vállalat közreműködésével zajló programsorozat budapesti állomásának célja volt, hogy az érintett döntéshozóknak…
A globális gazdasági bizonytalanság ellenére a kormányzatok tovább reformálják adórendszereiket: a Világbank és a PwC tanácsadó cég új kutatása alapján 2011 júniusától 2012 májusáig 31 ország tett lépéseket a kis- és középvállalkozások adózásának megkönnyítése érdekében.
Két fokozattal rontotta Ciprus hitelbesorolását a Fitch Ratings, döntését a fiskális pozíció romlása mellett azzal indokolva, hogy a Ciprus megsegítéséről folyó megegyezés elhúzódása miatt...