2012. október 18. csütörtök

okt. 18
8:45
Gazdasági hangsúlyok uralják a csütörtök-pénteki EU-csúcsot (ProfitLine)
Bár az Európai Unió kialakult szokásrendje szerint az évente legalább négyszer megrendezett csúcstalálkozók sorában általában az állam-, illetve kormányfők tavaszi tanácskozását szentelik alapvetően gazdasági témáknak, a válság ezúttal - és nem először - törvényt bontott, így a most csütörtök-pénteken tartandó brüsszeli EU-csúcs napirendjét is a gazdasági-pénzügyi kérdések uralják.
okt. 18
8:45
A kínai adatok fűtik a kedvező hangulatot (Portfolio)
Bár Amerikában tovatűnt a korábbi napok lendülete, a kínai indexek a kedvező GDP-kilátások és a várakozások feletti kiskereskedelmi forgalom alakulása miatt újra jelentős emelkedést mutatnak. Az...
okt. 18
8:47
Emelkedés várható Európában a határidős indexek alapján (ProfitLine)
A negyedik egymást követő napon nyithatnak indexemelkedéssel csütörtökön az európai tőzsdék, miután tegnap a meglepően jó amerikai lakásépítési adatok, ma reggel pedig a kínai gazdasági teljesítmény év végi fellendülésére utaló adatok erősítették a befektetői bizalmat a nemzetközi értékpapír piacokon.
okt. 18
8:51
Lemondhat a bankszövetség elnöke (HR Portál)
Felajánlotta lemondását Patai Mihály, a bankszövetség elnöke, ha a szerdán bejelentett egyenlegjavító-csomag bankokat sújtó részéből törvény lesz - írta egy neve elhallgatását kérő bankvezetőre hivatkozva szerdán este az origo.
okt. 18
8:53
Vámosi-Nagy: Keresik a réseket, ahol még lehet adóztatni (HR Portál)
A költségvetési hiány 3 százalék alatt tartása Vámosi-Nagy Szabolcs szerint nemcsak az EU és az IMF elvárása, hanem utódaink jövője miatt is fontos. Úgy látszik, hogy ehhez muszáj adóemelésekhez folyamodni, és mivel az áfát már nem lehet tovább emelni, újabb réseket keresnek, ahol még lehet adóztatni - reagált az adószakértő a kormány újabb intézkedéscsomagjára szerdán az MTI-nek.
okt. 18
9:03
" Egy átlagember több borravalót fizet, mint amennyi tranzakciós illetéket fog" (Adózóna)
A kormány garantálja, hogy a közműdíjak az infláció mértékénél jobban nem fognak emelkedni - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerda este a Hír TV Rájátszás című műsorában, amelyben kitért arra, hogy a háztartások 96 százalékában változatlan marad a gázár. Hangsúlyozta: nem a lakosság, hanem a bankok és alapvetően a multinacionális vállalatok terhei emelkednek.
okt. 18
9:03
Közelít lokális csúcsához az S&P; 500 (Portfolio)
Nem mutattak érdemi elmozdulást az amerikai részvénypiacok, a fontosabb indexek tegnapi zárószintjük közelében állapodtak meg. Az S&P 500 0,4%-kal került feljebb, megközelítve a lokális csúcsokat. Jó...
okt. 18
9:03
Lekapcsolják a súlyos bűncselekményeket megvalósító honlapokat (Pénzcentrum)
Már a nyomozások idején is blokkolhatnak olyan internetes oldalakat a hatóságok, amelyek súlyos bűncselekményt valósítanak meg - írja a Magyar Nemzet....
okt. 18
9:05
Figyelmeztetnek a bankok: ezzel 10%-kal is zuhanhat a magyar GDP (2.) (Portfolio)
A Magyar Bankszövetség bízik abban, hogy még változnak a bankokkal kapcsolatos legutóbbi bejelentések (teljes bankadó fennmaradása, tranzakciós illeték emelése) a parlamenti elfogadás előtt. Kovács...
okt. 18
9:07
Az okostelefonok adhatnak lökést az eBay-nek is (Portfolio)
Kétszámjegyű növekedésről számolt be a profit tekintetében az eBay tegnap, a piacok zárása után közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében, amit az biztosított, hogy mind az online fizetési,...
okt. 18
9:09
A lejáró E-Star kötvények harmadától szabadultak meg a befektetők (Privátbankár)
4782 kötvényes döntött úgy, hogy beéri a kevés, de biztos pénzzel: 35 százalékos árfolyamon lejárat előtt eladták papírjukat az E-Starnak. Továbbra is szünetel a tőzsdei kereskedés.
okt. 18
9:09
Meglódult a forint, 276 közelében az euró! (Portfolio)
A vártnak nagyjából megfelelő ma hajnali kínai GDP-adat mérsékelt hangulatjavulást okozott ma reggelre a nemzetközi főbb határidős részvényindexeknél, és a devizapiacokon sem látszik kockázatkerülés,...
okt. 18
9:11
Kiderült, hogy eddig mennyit kerestünk idén (Privátbankár)
A nemzetgazdaságban – a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézmé­nyek­­nél és a meg­fi­gyelt nonprofit szer­ve­zeteknél – a bruttó átlag­ke­re­setek 4,7, a csa­ládi ked­vezmény fi­gye­lem­bevé­te­le nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,9 százalékkal ha­ladták meg az előző év azonos időszakit az első kilenc hónapban.
okt. 18
9:11
A nemzetközi hangulat irányíthatja a budapesti börzét (Portfolio)
Tegnap az újabb kiigazító csomag révén heves eladói nyomás jelent meg a magyar piacon a kedvező nemzetközi hangulat ellenére. Az OTP jelentős mértékben értékelődött le. Ma ezt korrigálhatják a...
okt. 18
9:13
Kilőtt a gyapot - Évtizedes mélyponton a készletek (Portfolio)
Miután az Egyesült Államokból kedvező ingatlanpiaci adatok érkeztek, az európai remények pedig új havi csúcsra húzták az európai fizetőeszközt a dollárral szemben, a nyersanyagárak is emelkedni...
okt. 18
9:21
Mennyi a bruttó átlagkereset? (Infostart)
Január-augusztusban a bruttó átlagkeresetek 4,7, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,9 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 18
9:21
Ezekben a papírokban vétellel érdemes próbálkozni - Technikai elemzés (Portfolio)
Mintha újból éledeznének a piacok, volt olyan papír, mely már tegnap új lendületet kapott, van amelyik még küzd ellenállásaival. Mai cikkünkben ilyen papírokból szemezgettünk, a Richter és a...
okt. 18
9:21
276 az euró (Pénzcentrum)
A forint euróval szembeni jegyzése 276 közelébe esett, ami csaknem kéthónapos forintcsúcsot jelent. Mindez amellett következett be, hogy tegnap este a Moody's felől nem túl pozitív hangvételű nyilatkozat jelent meg a magyar hitelminősítési kilátásokkal kapcsolatban....
okt. 18
9:23
A bankszektor eleve elrendelt nyertese a prémium csatának (Portfolio)
Az Erste Banknál úgy látják, hogy a privát banki piac korlátozott növekedési potenciálja miatt az alacsony penetrációjú prémium banki piacon lehetnek nagy növekedési lehetőségek, nem véletlen, hogy a...
okt. 18
9:24
Megérheti az ajtó-és ablakcsere hitelből (Privátbankár)
Már évi 2 százalékos energiaár-emelkedés esetén megéri hitelből felújítani a lakást, ha nagyobb lesz az áremelkedés, akkor pedig már jelentősebb haszonhoz juthat a tulajdonos - közölte az OTP Lakástakarék.
okt. 18
9:24
Adóemelés: megéri-e továbbra is fenntartani a cafeteria juttatást? (HR Portál)
Jelentős feszültséget okoz majd, hogy ki viselje az adóemelés terhét - mondta Hegedüs Sándor, az RSM DTM adópartnere a cafeteriával kapcsolatos változásokról. Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő úgy vélekedett: "ez még így is olcsóbb lesz, mint ha a juttatást munkabérben adnák." Az intézkedéssel tömegeknek fog csökkenni a jövedelme - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke.
okt. 18
9:39
Nem csak a mobilgyártók profitálnak az okostelefonokból (Portfolio)
Kétszámjegyű növekedésről számolt be a profit tekintetében az eBay tegnap, a piacok zárása után közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében. A jó eredményeket az biztosította, hogy mind az online...
okt. 18
9:39
Botrány: gyerekmunkások készítik az iPadet (Pénzcentrum)
Az Apple legnagyobb beszállítója, a Foxconn beismerte, hogy az egyik kínai gyárban tizennégy éves gyerekeket dolgoztatott....
okt. 18
9:41
Kevés pénze maradt az E-Starnak a visszavásárlásokra (Portfolio)
A 2012-es lejáratú kötvények tulajdonosai utoljára a mai kereskedés során tudják felajánlani papírjaikat az E-Starnak bruttó 35%-os árfolyamérték mellett. Mivel azonban a társaságnak a közlemény...
okt. 18
9:42
A fizetések sokkal lassabban emelkednek, mint az árak (Privátbankár)
A nemzetgazdaságban – a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézmé­nyek­­nél és a meg­fi­gyelt nonprofit szer­ve­zeteknél – a bruttó átlag­ke­re­setek 4,7, a csa­ládi ked­vezmény fi­gye­lem­bevé­te­le nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,9 százalékkal ha­ladták meg az előző év azonos időszakit az első kilenc hónapban. Az augusztusi infláció ezzel szemben 6 százalékos volt.
okt. 18
9:43
Uniós csúcs kezdődik Brüsszelben (Portfolio)
Az Európai Unió állam- és kormányfőinek ma kezdődő, kétnapos találkozóján elsősorban gazdaságpolitikai kérdések lesznek napirendben. Szó lesz a júniusi csúcson elfogadott, a növekedés és a...
okt. 18
9:51
Meredeken csökkentek a reálbérek augusztusban (ProfitLine)
A KSH adatai alapján augusztusban a nemzetgazdaságban – a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 3,8, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az augusztusban mért 6 százalékos inflációt figyelembe véve a reálbérek…
okt. 18
9:53
Vegyes nyitás Európában (ProfitLine)
Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapír piacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti Xetra DAX index 0,10 százalék emelkedést, a londoni FTSE-100 index 0,12 százalék emelkedést, a párizsi CAC-40 index 0,02 százalék csökkenést, a vezető európai részvények árfolyamát követő EU Stoxx 50 index pedig 0,03 százalék emelkedést mutatott. ABudapesten a BUX index 0,21…
okt. 18
9:55
Vasas szakszervezet: a lakosságot sújtják az intézkedések (ProfitLine)
A teljes lakosságot, különösen a bérből és fizetésből élő munkavállalókat fogják sújtani a nemzetgazdasági miniszter által szerdán bejelentett intézkedések a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöksége szerint.
okt. 18
9:57
Az állam nem vonul ki a felsőoktatásból (HR Portál)
Megnyugvással vették tudomásul a felsőoktatás vezetői, hogy az állam nem kíván kivonulni a finanszírozásból, a kormányzati felelősség változatlanul fennáll - mondta Mezey Barna, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke szerdán Debrecenben, a testület legfőbb döntéshozó szerve, a plénum kétnapos tanácskozása utáni sajtótájékoztatón.
okt. 18
9:57
Újra nagy reálbér-csökkenésen van túl a magyar gazdaság (Portfolio)
Az augusztusban 6%-osra gyorsult éves infláció mellett a nemzetgazdasági nettó bérek éves növekedési üteme jelentősen lassult (4,4%-ról mindössze 1,1%-osra), ami oda vezetett, hogy augusztusban a...
okt. 18
9:59
Gyors cselekvéssel menthetők meg a gyulai munkahelyek (HR Portál)
Csak gyors cselekvéssel menthetők meg a munkahelyek a Gyulai Húskombinátban a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) szerint, ehhez kéri a szaktárca segítségét a szakszervezet.
okt. 18
9:59
Cséfalvay sajnálja, hogy felrúgták a megállapodást (Portfolio)
A nemzetgazdasági minisztérium államtitkára szerint a bankoknak is előnyös, ha stabil az államháztartás. A többi között ezt válaszolta arra, hogy a kormány megszegte a bankszövetséggel kötött...
okt. 18
10:00
Így lett hat Volán-társaság a huszonháromból (Privátbankár)
Zajlik a Volán-társaságok átalakítása. Az már biztos, hogy az eddigi 23 helyi egységet 6 régiós cégbe vonják össze. A Vagyonkezelő szerint sokkal hatékonyabb lesz a vállalat a jövőben.
okt. 18
10:01
Sorra minősítik le az OTP-t az elemzőházak (Portfolio)
A Concorde mellett a UBS és a VTB Capital is rontott az OTP részvényeire vonatkozó ajánlásán. A működési környezet romlásán túl a kormány tegnapi bejelentései is negatívan hatnak a bankra. ...
okt. 18
10:15
Nem tért magához a pesti parkett (Portfolio)
Nem szűnik az eladói nyomás a hazai parketten annak ellenére, hogy a kínai makrogazdasági adatok kedvező kilátásokat jeleztek. A BUX a kereskedés indítását követően 1,1 százalékos csökkenést mutat,...
okt. 18
10:15
Jön a hosszú hétvége: így változik a tömegközlekedés (Pénzcentrum)
Munkanap-áthelyezés és az iskolai őszi szünet miatt is változik a közösségi közlekedés menetrendje; a változás a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a Volánbusz és a MÁV járatait is érinti....
okt. 18
10:17
Itt a legkockázatosabb országok listája! (Portfolio)
Továbbra is Görögországban a leginkább valószínű az államcsőd bekövetkezése - derül ki a CMA londoni adatszolgáltató harmadik negyedéves összeállításából. A jó hír, hogy Magyarország (a szeptember...
okt. 18
10:24
Ma van az E-STAR 2012/A kötvények utolsó kereskedési napja (ProfitLine)
Az E-Star Alternatív Nyrt. tájékoztatása szerint a KELER Zrt. vonatkozó szabályai értelmében az E-STAR 2012/A kötvények utolsó kereskedési napja a mai nap.
okt. 18
10:26
Idei csúcsához közelít a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint csütörtök délelőtt és másfél forinttal megközelítette idei legerősebb árfolyamát. Az eurót délelőtt negyed tizenegykor 276,85 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben, míg reggel hét órakor 278,20 forinton, szerda este pedig 277,92 forinton állt a jegyzés.
okt. 18
10:30
Régi-új tanárképzés - vészhelyzet alakulhat ki egyes területeken (HR Portál)
A magyar tanárképzés újabb változás előtt áll a 2013/14-es tanévben. A szakemberek jelentős része szerint ugyanis a bolognai típusú képzés megbukott ezen a területen. Meggyőződésük, hogy jobb lett volna a 2008-tól alapképzésre és mesterképzésre bontott egyetemi tanulmányi rendszerből eleve kivonni a pedagógusokat, ahogyan az orvos- és jogászjelöltek is maradtak a régi rendszerben. Jövőre ismét…
okt. 18
10:33
Európa megálljt hirdet az etanoliparnak? (Portfolio)
Az Európai Bizottság új korlátok közé kívánja szorítani a bioüzemanyag mezőgazdasági termelését a klímavédelemre és az élelmiszerellátási biztonságra gyakorolt negatív hatása miatt - számol be az MTI...
okt. 18
10:36
Pont a köztévéken ordít a reklám - ment a büntetés (Privátbankár)
A televíziókban vetített reklámok hangereje miatt már régóta folyamatosan érkeztek panaszok a médiahatósághoz. Az új médiatörvény a nézői igényekre reagálva már kifejezetten tiltja az ordító reklámokat, és a gyakorlat szankcionálását is lehetővé teszi.
okt. 18
10:51
Első fokon elbukott a Bakonyi Erőmű 870 MW-os fejlesztési terve (Portfolio)
A győri környezetvédelmi felügyelőség természetkárosító hatások miatt első fokon elutasította a Bakonyi Erőmű Almásfüzitőre tervezett létesítményének környezetvédelmi engedélykérelmét - közölte a...
okt. 18
10:51
A legszegényebb magyar települések 2012-ben: it a lista! (Pénzcentrum)
Egyre jobban lemarad Magyarország a vásárlóerő szempontjából: a regionális országokon kívül megelőz minket már Horvátország és Törökország is - hangzott el a GfK Hungária Piackutató Intézet csütörtöki sajtótájékoztatóján. A legfrissebb adatok szerint az egy főre jutó, évente elkölthető jövedelem Magyarországon 4884 euró (1,3 millió forint), a legtehetősebb településnek Telki és Üröm számít....
okt. 18
10:54
Ebből a top 10-ből jó, hogy kimaradtunk (Privátbankár)
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül négy az euróövezet tagja. Magyarország már az előző negyedévben kikerült a tízes mezőnyből, és a harmadik negyedéveben tovább javított helyezésén a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport csütörtökön ismertetett idei harmadik negyedéves országkockázati összesítése szerint.
okt. 18
10:57
Nem működik az új rokkantnyugdíj rendszer (ProfitLine)
A kormány célja az volt, hogy minél több rokkantnyugdíjast vezessenek át a nyílt munkaerőpiacra. A megvalósítás valahol megtorpant, a remélt 90 milliárdos megtakarítást nem sikerült teljesíteni.
okt. 18
10:59
Komoly bajba kerülhet a magyar gazdaság (ProfitLine)
A Magyar Bankszövetség folyamatosan, napi szinten tárgyal a kormánnyal, és ha a parlament elfogadja a pénzügyi tranzakciós illeték emelését, akkor a szövetség a bevezetés legalább negyedévvel való elhalasztásáért fog küzdeni - mondta Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
okt. 18
11:03
Mennyire vezetik tudatosan munkatársaikat a magyar menedzserek? (HR Portál)
Egy a magyar menedzserek körében végzett felmérés szerint a bevált vezetői gyakorlatok alkalmazása egyáltalán nem tekinthető általánosnak. A kutatásból kiderült: a vezetők nagyon fontosnak tartják a jövőkép kommunikálását, a vállalat értékeinek képviseletét, az elvárások egyértelmű tisztázását, a munkatársak tudatos motiválását és egyéni szintű fejlesztését. Ennek ellenére legfeljebb minden…
okt. 18
11:09
Nincs nagy élet a nyugati piacokon (Portfolio)
Többségében alig mozdultak el az irányadó nyugat-európai indexek, mely a ma kezdődő Európai Uniós csúccsal kapcsolatos kivárással magyarázható. Az eladói oldalt erősítheti az a hír, miszerint a német...

Keresés