A Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Szövetségének (DIHK) felmérése szerint jövőre mintegy 180 ezer új munkahely jöhet létre a német gazdaságban. A kutatásból ugyanakkor az is kiderül, hogy a német vállalkozók pesszimistán ítélik meg vállalataik jelenlegi helyzetét és kilátásait.
A mára meghirdetett aukción a 12 hónapos diszkontkincstárjegyekre 2,8-szoros túlkereslet mutatkozott, amit látva az ÁKK ezúttal is megemelte az elfogadott mennyiséget. 15 milliárd forinttal többet,...
Eddig nem volt igazi tétje annak, ha a vállalkozások nem fizették be az idén bevezetett kamarai díjat, jövőre azonban már az ötezer forint köztartozás is adók módjára behajtható - írja a Népszabadság.
Az E-Star bejelentette, hogy nem tudta az összes most lejáró kötvényét visszavásárolni, és a piacon maradt kötvények után járó összeget nem tudta visszafizetni. A részvényt tegnap egy hét után engedték vissza a kereskedésbe, azóta újabb és újabb történelmi mélypontokra süllyed. A cég vár az állam által kötött megállapodásban beígért milliárdokra.
Az új Mt. hatályba lépésével a közalkalmazottak jogállásáról (Kjt.) szóló törvény is több lényeges elemében módosult. A változások iránya egyértelműen a két jogviszony közelítését jelzi. Megszűnt az a közalkalmazottakat védő garanciális előírás, mely szerint csak a fegyelmi eljárás szabályainak betartásával lehetett őket fegyelmi vétség esetén elmarasztalni. Mi változott még?
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint az október 30-án meghirdetendő kgfb-díjak átlagosan 4-5 százalékkal kerülhetnek a tavalyi szint alá, ugyanakkor a biztosítót váltók száma az idei évben várhatóan már a harmadát sem fogja elérni a három évvel ezelőtt tapasztalt másfélmilliós értéknek....
Közel háromszoros túljegyzés mellett az eredetileg tervezettnél 15 milliárddal több állampapír kelt el a csütörtöki aukción. Az átlaghozam 6,01 százalékra esett.
A magyar vállalatok számára a legjelentősebb problémát a finanszírozási lehetőségek szűkülése jelenti - közölte az idei év első felében, a magyarországi vállalatvezetők körében végzett felmérésének eredményeit a Roland Berger stratégiai tanácsadó.
A legrosszabbul fizetett diplomások a pedagógusok, amit több felmérés is alátámaszt. Az Európai Unióban a magyaroknál kevesebb pénzt csak bolgár, lett, litván, román és szlovák kollégáik vihetnek haza - cikkezi a Magyar Hírlap.
Elemzők szerint továbbra sem lehet a belső fogyasztás élénkülésére számítani, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) 2012-ben 1-2 százalék körüli visszaesést vár a fogyasztói piacon. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arra hívta fel a figyelmet, hogy az élelmiszer és élelmiszer jellegű termékek forgalma augusztusi visszaesése kedvezőbb az egy hónappal korábbinál. A bevásárlóközpontok…
Egész délelőtt a pozitív tartományban tartózkodott a budapesti parkett, a BUX 0,3 százalékos emelkedéssel várja a délutánt. A Moody's magyar bankokkal és gazdasággal kapcsolatos borús kilátásokat...
Uniós forrásból két programot indít a nemzetgazdasági tárca, a cél, hogy minél több fiatal jusson munkához. A nonprofit cégek pályázhatnak és azok, akik gyakornokokat foglalkoztatnának.
A reggeli stagnálás után délelőtt lendületes erősödésnek indult a forint, melynek következtében a 280-as szint alá süllyedtek az euróval szembeni jegyzések. A CDS-felár is csökkent 2012.10.25 12:54A...
A budapesti szállodák augusztusban a szobafoglaltság szempontjából a 11. helyen, a nettó átlag szobaárakat tekintve viszont csak a 30. helyen végeztek a vizsgált 31 európai város között - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szerdán a nemzetközi és hazai szállodaipar 2012. január-augusztusi teljesítményéről szóló értékelésében....
A megszokott összegben meghirdetett 12 hónapos diszkont kincstárjegyből közel háromszoros túljegyzésre megemelt összeget értékesített az előző aukcióénál jóval kisebb, a másodpiaci hozamnál kissé nagyobb hozamon az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Az előzetes adatok szerint a harmadik negyedévben 1,0 százalékkal nőtt a brit GDP az előző negyedévhez képest és nem változott a 2011-es harmadik negyedévihez képest - közölte csütörtökön az ONS brit nemzeti statisztikai hivatal.
Visszahívja az INA felügyelőbizottságának három tagját a horvát kormány, helyettük új embereket nevez ki - olvasható a Jutarnji list napilap internetes kiadásában. Az újság értesülései szerint...
A Wizz Air bejelentette, hogy a Polgári Légiközlekedési Hatóság tájékoztatása szerint a légitársaságot jelölték ki, hogy Budapestről Antalyába, Isztambulba és Moszkvába repüljön. A jogok elnyerése az...
Ha sokan mondják akkor biztosan igaz. Egy német lap és a görög pénzügyminiszter szerint Athén megkapja a hitelcsomag újabb részletét és még két év haladékot a reformokkal.
Két újabb foglalkoztatási program indul pályakezdő fiataloknak uniós forrásból, a pályázatokat még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején kiírják - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Wizz Air bejelentette, hogy a Polgári Légiközlekedési Hatóság tájékoztatása szerint a légitársaságot jelölték ki, hogy Budapestről Antalyába, Isztambulba és Moszkvába repüljön. A jogok elnyerése az...
A budapesti szállodák augusztusban a szobafoglaltság szempontjából a 11. helyen, a nettó átlag szobaárakat tekintve viszont csak a 30. helyen végeztek a vizsgált 31 európai város között - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szerdán a nemzetközi és hazai szállodaipar 2012. január-augusztusi teljesítményéről szóló értékelésében....
Piaci szereplők örömmel üdvözölték az Egyesült Királyság régen várt kormányzati jelentését, amely a magas frekvenciájú kereskedés (HFT) hatásait vizsgáló kutatás eredményeit tartalmazza. A tanulmány...
A kormány által elfogadott intézkedésekkel teljesíthető a jövő évi 3 százalék alatti GDP-arányos hiánycél Kovács Árpád szerint. Hozzátette: a magyar adósság alakulásának szempontjából kulcskérdés egy megállapodás megkötése az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal.
Embertpróbáló erőfeszítések folynak Görögország megmentése érdekében - erről mostanra már orvosi papír is van. A pénzügyminiszter egész éjszaka tárgyalt, majd orvoshoz kellett mennie.
Az ESM mintegy hatvan fővel kezdte meg működését, ez a szám jövő év nyárig mintegy százra növekedhet. Az új intézmény felváltja az eddig működő EFSF-t.
Az új intézkedésekkel teljesíthető 2013-ban a 3% alatti hiánycél Kovács Árpád szerint. A Költségvetési Tanács elnöke azt is elmondta, hogy a Matolcsy György által bejelentett kettő, összesen 764...
A Groupama Garancia Biztosító gépjármű szakértői szerint az idei kgfb-kampányban is várható, hogy az előző évek tendenciáját követve bizonyos szegmensekben tovább is csökkenhetnek a biztosítási díjak. A biztosító társaság az ügyfelek elvárásainak megfelelően a korábbi évekhez hasonlóan az ár mellett a szolgáltatásokat is előtérbe helyezi - indul a KárExpressz szolgáltatás expressz közúti…
A Wizz Air bejelentette, hogy a Polgári Légiközlekedési Hatóság tájékoztatása szerint a légitársaságot jelölték ki, hogy Budapestről Antalyába, Isztambulba és Moszkvába repüljön. A jogok elnyerése az...
A 2012. év végi munkanap áthelyezések kapcsán, illetve a 2013. évi munkarendről megjelent a Magyar Közlöny 116. számában a naptár szerinti munkarendtől való eltérésekről a nemzetgazdasági miniszter rendelete. (28/2012. (IX. 4.) NGM rendelet). Az RSMDTM tanácsadó cég összefoglalta a változásokat.
A nagykereskedelmi cégek bedőlési aránya 5,3 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 4,52 százalékról, és jelentősen meghaladja a 4,21 százalékos országos átlagot - áll a Bisnode csoporthoz tartozó PartnerControl céginformáció szolgáltató csütörtökön közölt elemzésében.
A piac által szorosabban követet eredménysorokon a várakozásoknál szebb harmadik negyedéves számokat közölt a német vegyipari óriás, a BASF. A jelentés hatására a részvény árfolyama 1,6%-kal került...
Az iskolakezdés sem lendített az augusztusi kiskereskedelmi forgalmon. Ugyanakkor az őszi időszakra előretekintve bizakodóak a bevásárlóközpontok üzemeltetői, kereskedelmileg aktívabb időszak elé nézünk, melyet követ a karácsonyi, kiemelt kereskedelmi tevékenység, közölte a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ)....
A kizárólag hazai tulajdonban lévő szövetkezeti hitelintézetek megfontolt hitelezési gyakorlatuknak köszönhetően a működésükhöz szükséges pénzforrásokat saját erőből biztosítják, nyereségük pedig itthon marad, az országot gyarapítja - mondta Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke csütörtökön Tatabányán, ahol az OTSZ a Takarékossági Világnap alkalmából tartott…
A web alapú szerverek és szoftverek piacán új szolgáltató jelent meg, tovább erősítve a versenyt az ügyfelekért, és színesítve a termékpalettát. A kérdés egyre aktuálisabb, megéri-e a felhőbe vonulni...
A Wizz Air ma bejelentette, hogy a Polgári Légiközlekedési Hatóság tájékoztatása szerint a légitársaságot jelölték ki, hogy Budapestről Antalyába, Isztambulba és Moszkvába repüljön.
Érvényesnek nyilvánította a Synergon Nyrt. leányvállalata és kínai partnere által alkotott konzorcium részvételét az elektronikus útdíj tenderen az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. - közölte a...
Jelentős font erősödésnek lehettünk szemtanúi az elmúlt napokban, így ennek a devizának valamilyen másik fizetőeszközzel szembeni elmozdulását mindenképpen érdemes pozíciófelvételre kihasználni....
Kiújult a vita a válságkezelés lehetséges módozatairól, amióta az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap közölte a költségvetési kiigazítás hatásairól szóló becsléseit. Eszerint ugyanis a nagy...
Szeptemberben a várt 8 százalék helyett 9,9 százalékkal nőtt a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban - jelentette a kereskedelmi minisztérium. Az ugrás a repülőgépek piacán...
A Wizz Air ma bejelentette, hogy a Polgári Légiközlekedési Hatóság tájékoztatása szerint a légitársaságot jelölték ki, hogy Budapestről Antalyába, Isztambulba és Moszkvába repüljön.
A kizárólag hazai tulajdonban lévő szövetkezeti hitelintézetek megfontolt hitelezési gyakorlatuknak köszönhetően a működésükhöz szükséges pénzforrásokat saját erőből biztosítják, nyereségük pedig itthon marad, az országot gyarapítja - mondta Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke csütörtökön Tatabányán, ahol az OTSZ a Takarékossági Világnap alkalmából tartott…
A Gazeta Wyborcza című baloldali liberális lengyel napilap csütörtöki cikkében Bajnai Gordon visszatéréséről írva üdvözölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek végre van konkurense.
Szeptember folyamán az Egyesült Államokban a tartós fogyasztási cikkek megrendelésállománya 19,6 milliárd dollárral, 9,9 százalékkal 218,2 milliárd dollárra emelkedett a felülvizsgált augusztusi 13,1 százalékos zuhanás után. Elemzők 7,1 százalékos csökkenésre számítottak. Éves szinten a tartós cikkek megrendelésállománya 4,8 százalékkal emelkedett.
Szeptemberben a várt 8 százalék helyett 9,9 százalékkal nőtt a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban - jelentette a kereskedelmi minisztérium. Az ugrás a repülőgépek piacán...
A Primus Capital kockázati tőkebefektető 350 millió forinttal száll be az elektromos áramanalizáló technológiát kifejlesztő Remagine Technologies Zrt.-be, a befektetés két lépcsőben valósul meg -...
Az újabb eljárás azért indult, mert a magyar hatóságok a magyarországi telephely meglétét szabták a műsorszórási engedély kiadásának feltételéül egy műholdas műsorszóró cég számára.