A tavalyi rekord külkereskedelmi többletet a német gazdasági fellendülés nyomán jelentősen élénkülő export generálta - elemzők a többlet csökkenésére számítanak
Arra egyelőre nem számítunk, hogy az árfolyam a közeljövőben tartósan képes lenne 270 alatt lehorgonyozni, erre fundamentálisan akkor lenne reális esély, ha a február második felében bejelentendő...
A szerdai napot is emelkedéssel kezdték a vezető nyugat európai indexek köszönhetően a jó hangulatú ázsiai zárásoknak. A londoni index már a 6000 pontos határt is áttörte és jelenleg 0,8%-os...
A tavalyi rekord külkereskedelmi többletet a német gazdasági fellendülés nyomán jelentősen élénkülő export generálta, és bár az MTI által megkérdezett elemzők a többlet csökkenésére számítanak az idén, a várt 4,5 milliárd euró körüli aktívum így is jelentős.
Inkább rövid és középtávú megtakarításban gondolkodik a magyar lakosság, ezért a nyugdíj célra is felhasználható megtakarítások közül a rugalmasabb és rövidebb futamidejű tartós befektetési számlát (TBSZ) részesíti előnyben a nyugdíj előtakarékossági számlával (NYESZ) szemben
Ma délután fél háromkor Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tart az Országházban. A Portfolio.hu úgy tudja, hogy az esemény témája a nyugdíjrendszer lesz. A sajtótájéjkoztatót kiemelt...
Megújult a PSZÁF hitel- és lízingtermék választó programja, február 1-jétől a gépjármű lízingtermék, valamint lakáscélú finanszírozás mellett valamennyi ingatlan célú (például üdülő) finanszírozási konstrukció is megtalálható benne - tette közzé a felügyelet a honlapján....
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2010 negyedik negyedévében 184 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt. A dobogó legfelső fokán 12,7 milliárd forinttal egy cég áll, míg a magánszemélyek közül 698 millió forinttal lehetett "nyerni" - cikkezi a Magyar Nemzet.
A vezető európai részvények árfolyamát követő FTSEurofirst 300 index 0,4 százalékkal erősödött. A globális MSCI index, a világ tőzsdéinek egyik legpontosabb összetett mutatója 0,5 százalékkal 2008 augusztusa óta nem látott magas szintre emelkedett. Az MSCI fejlett országokat követő indexe 0,5 százalékkal, a fejlődő országok tőzsdéit követő indexe pedig 0,8 százalékkal erősödött.
Nyereséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet az OTP ukrajnai leányvállalata. A JSC OTP Bank honlapján olvasható közlemény alapján a nyereség az ukrán számviteli szabályok szerint számolva 609,4 milli...
Sikerként értékelte Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke, hogy 100 ezer fölé került a maradási nyilatkozatot kitöltők száma az összesített adatok szerint. A mai sajtótájékoztatón...
A magánnyugdíjpénztári rendszer átalakításának első fejezete lezárult, a pénztártagok nyilatkozhattak a maradásról illetve a visszalépésről. Az ÁKK-hoz átkerülő pénztári vagyon értékesítése még idén...
A gyógyszer-, illetve a nyugdíjkiadásokat, a tömegközlekedés finanszírozását és a munkanélküli-ellátások rendszerét érintő változások közvetetten ugyan, de javíthatják majd a vállalkozások versenyképességét - vélik egyöntetűen a Világgazdaság által megkérdezett szakemberek.
A legtöbb ember elégedetlen saját pénzügyi ismereteivel, ám nem tudja, hogyan kezdjen hozzá ezek fejlesztéséhez, derül ki az ING kutatásából. Az ING által fejlesztett Pénzügyi Intelligencia kérdőívv...
Intenzív érdeklődés, összesen 45,2 milliárd forintnyi kereslet mutatkozott a 2020-ban lejáró kötvény iránt a mára meghirdetett két államkötvény csereaukción. Az Államadósság Kezelő Központ az...
Egy magyarországi mikro- és kisvállalkozások körében végzett felmérés megdöbbentő eredményeinek hatására nagyszabású, vállalkozásokat segítő programot indítottak hazánkban. A Neten a Cégem kezdeményezéstől a szervezők azt várják, hogy még idén 25 000 vállalkozás nyit a digitális jelenlét felé, hoz létre honlapot, és alapozza meg jövőbeni sikereit az online eszközök segítségével....
Az IMF budapesti képviseletének vezetője biztatónak látja a 660 milliárd forint megtakarítását célzó magyarországi terveket, de szeretné jobban megismerni a részleteket
A napokban teszi közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését az Egis és a Richter. Az elemzők az Egistől jelentős növekedést, a Richtertől pedig nagyobb csökkenést várnak a főbb eredménysorokon, amit a...
Többhavi mélypontra süllyedt a szerdai londoni kereskedésben a magyar államadósság-törlesztés kockázati árazása, követve az euróövezeti perifériával kapcsolatos, szintén javuló piaci hangulatot a héten közzétett erőteljes feldolgozóipari teljesítménynövekedési mutatók nyomán.
Az IMF budapesti képviseletének vezetője biztatónak látja a 660 milliárd forint megtakarítását célzó magyarországi terveket, de szeretné jobban megismerni a részleteket - tudósított a Magyar Rádió szerdán.
Rendezte tartozásait az Emfesz gázkereskedelmi cég és most folynak az elszámolások a partnerekkel - közölte Góczi István, az Emfesz Kft. ügyvezetője az MTI-vel szerdán.
Az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. korábbi ígéretének megfelelően kifizette tartozásának azon részét, amely miatt a KELER Zrt. korábban felszámolási eljárást kezd...
Lemondott Szapáry György az OTP Banknál betöltött igazgatósági tagságáról. Az OTP Bank Nyrt. a BÉT honlapján tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy dr. Szapáry György - nagyköveti kinevezésére...
Szijjártó Péter havi jövedelme meghaladja az állami szférában bevezetett kétmillió forintos bérplafont - mondta Molnár Csaba szocialista országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón a miniszterel...
Bencsik János energiaügyekért felelős államtitkár a Magyar Televízió Ma reggel című műsorának vendégeként úgy fogalmazott, hogy teljesen nem lehetett váratlan az áram árának emelése, hiszen különböző...
A gyógyszer-, illetve a nyugdíjkiadásokat, a tömegközlekedés finanszírozását és a munkanélküli-ellátások rendszerét érintő változások közvetetten ugyan, de javíthatják majd a vállalkozások versenyképességét - vélik egyöntetűen a Világgazdaság által megkérdezett szakemberek.
A magán-nyugdíjpénztári tagok a pénztári portfóliótól függően 1,25 és 6,26 százalék közötti pozitív reálhozamot értek el 2010-ben, a 4,7 százalékos inflációval összevetve - jelentették be a Stabilitás Pénztárszövetség vezetői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Szapáry György, nagyköveti kinevezésére tekintettel február 1-i hatállyal lemondott az OTP Bank igazgatósági tagságáról - közölte a bank a BÉT honlapján szerdán.
Szapáry György, nagyköveti kinevezésére tekintettel február 1-i hatállyal lemondott az OTP Bank igazgatósági tagságáról - közölte a bank a BÉT honlapján szerdán. Szapáry György, Orbán Viktor miniszte...
Az eredményesebb működés, gyorsabb pályázati rendszer megvalósítása érdekében átszervezi a vidékfejlesztési tárca a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) működését. Mindezt Fazekas Sándor miniszter jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztériumban.
Ha nem pusztán kiadást csökkent a Fidesz, hanem jól kommunikál, akkor könnyebben el tudja adni a választóknak a reformokat - mondta a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője az InfoRádióban. A kormány várhatóan február közepén tárgyalja a reformcsomagot. Az Index szerint 4-500 milliárdos spórolás mellett jöhet például a dugódíj, a zöldadó, és az ezer forintos TB-hozzájárulás.
A legkorábban az év második felében léphet életbe az a jogszabályi változás, amely lehetővé tenné, hogy a megfelelő biztonsági szeleppel rendelkező gázüzemű autókat zárt térben (parkolóházakban, mélyg...
Kemény bírálatok érték a magyar gazdaságpolitikát hétfőn, amikor a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa napirendre vette a IV. cikkely szerinti felülvizsgálat keretében készülő országjelentést. A...
Euróját akarta forintra váltani a későbbi sértett, amikor egy ismeretlen tettes odalépett hozzá és kedvezőbb feltételeket kínált. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a magánpénzváltó ellen....
Valamelyest visszavett a reggeli lendületből a pesti parkett, a BUX jelenleg 0,8%-os erősödést mutat. A forgalom átlagot valamivel meghaladónak mondható, 11 milliárd forintos, a vezető részvények...
Schmitt Pál köztársasági elnök szerint baj van a magyar oktatással, mivel a szakképzés jelenlegi rendszere által kínált foglalkozások és azok minősége nem találkozik a társadalom igényeivel - cikkezi a Magyar Nemzet.
Brit parlamenti képviselők arra kérték a londoni City felügyeleti hatóságát, közölje, hány brit bankalkalmazott keres évente többet egymillió fontnál - írja a Világgazdaság.
Az izlandi központi bank 25 bázisponttal 4,25 százalékra csökkentette irányadó kamatát szerdán, ugyanakkor jelezte, hogy véget érhet a kamatcsökkentési periódus.
A Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara vállalati felelősségvállalás munkacsoportjának „Láncreakció” nevű rendezvénysorozata február elsején újabb állomásához érkezett. A soron következő találkozónak, amelynek díszvendége Greg Dorey brit nagykövet volt, a Dreher Sörgyárak Zrt. adott otthont. A résztvevők megismerhették a vállalat Zöld Béka díjjal elismert fenntarthatósági jelentését, a…
A Stabilitás Pénztárszövetség előzetes becslése szerint 350-400 milliárd forint összegű vagyon maradhat a magánnyugdíj kasszákban, a pénztártagokat várhatóan 4-8 pénztár viszi tovább.
Rekordnyereséget ért el 2010-ben a svéd Electrolux háztartási berendezés gyártó konszern, az idén azonban az emelkedő nyersanyag árak miatt növekvő kiadásokkal, valamint fokozódó árversennyel kell szembenéznie.
Szolgálatban könyökölő, támaszkodó, állampolgárral beszélgető, mobiltelefonáló, ásító rendőr látható egy rejtett kamerás felvételekből összevágott filmen, melyet "állománynevelő" célzattal készített a rendőrség - a szakszervezet tilatkozik.
A magán-nyugdíjpénztári tagok a pénztári portfóliótól függően 1,25 és 6,26 százalék közötti pozitív reálhozamot értek el 2010-ben, a 4,7 százalékos inflációval összevetve - jelentették be a Stabilitás Pénztárszövetség vezetői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Előzetes becslés szerint 350-400 milliárd forint összegű vagyon maradhat a magánnyugdíjkasszákban, a pénztártagokat várhatóan négy-nyolc…
A Standard & Poor's szerdán Írország hosszú távú adósbesorolását "A" minősítésről "A mínusz" minősítésre rontotta, míg a rövid lejáratú ír adósságok besorolása A-2-ről A-1-re módosult. A hitelminősítő közölte emellett, hogy a minősítések továbbra is negatív kilátás mellett szerepelnek a figyelőlistán.
Miniszteri rendeletben határozzák meg a magyar termék fogalmát az élelmiszeriparban - mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára
Egy fokozattal "A"-ról "A-"-ra rontotta Írország hosszú lejáratú adósságainak besorolását a Standard and Poor's, a másik két nagy hitelminősítővel ellentétben azonban továbbra is A-kategóriában...