2011. szeptember 29. csütörtök

szept. 29
11:51
Furgonokkal előzzük le Európát (Privátbankár)
A nyári hónapokban megugrott a haszongépjárművek forgalma az Európai Unióban, Magyarországon az uniós átlagot jóval meghaladó mértékben nőtt az új járművek regisztrációja
szept. 29
11:57
Nem létezik nemhez kötött munka! (HR Portál)
A férfiak és a nők által betöltött állások erőteljes elkülönülésének hátterében a szakértő szerint az eltérő nemi szocializáció és az ennek való megfelelési vágy áll. A nemi szereposztás pedig karrieregyenlőtlenséget okoz. Az is megfigyelhető ugyanakkor, hogy a sztereotípiák átalakulóban vannak - cikkezi a Népszabadság.
szept. 29
11:57
6,9 százalékra csökkent a munkanéküliség Németországban (ProfitLine)
Szeptemberben a vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent a munkanélküliek száma Németországban. A munkanélküliség így a két évtizeddel ezelőtt megvalósult újraegyesítése óta a legalacsonyabb szintre került.
szept. 29
11:59
Öt éves bércsökkentési program vagy viszlát Görögország (HR Portál)
A CEBR londoni elemzői kimutatták, hogy az egységnyi termékértékre jutó munkaköltség –az elsődleges versenyképességi mutató – Görögországban 36 százalékkal emelkedett a 2000 után eltelt tíz évben, Németországban azonban mindössze 6 százalékkal. A megoldás négy-öt évnyi meredek bércsökkentés lehet - írja a Magyar Nemzet.
szept. 29
11:59
Devizapiaci helyzetkép - CHF/HUF, EUR/HUF, EUR/USD (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat tekintjük át. (Commerzbank)
szept. 29
12:00
Huszonhetedik hónapja csökken a német munkanélküliség (Portfolio)
Németországban szeptemberben sorozatban a 27. hónapja csökkent a munkanélküliség, mely ezzel az NDK-NSZK újraegyesítés óta nem látott alacsony szintre esett. Szezonálisan igazítva 26 000 fővel 2...
szept. 29
12:01
Felmondott kétezer orvos (HR Portál)
A 6500 szlovák kórházi orvosból már több mint kétezren beadták a felmondásukat. Az orvosszakszervezet szerint ez egy utolsó kétségbeesett aktus, hogy megmentsék az egészségügyet - adja hírül a Világgazdaság.
szept. 29
12:02
Újra vett a Rába (Portfolio)
A Rába tegnap a Budapesti Értéktőzsdén 1500 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 517 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt. A tranzakciót...
szept. 29
12:04
Példátlan eset történt a mai 12 hónapos kincstárjegy aukción (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 40 milliárd forintos kerettel meghirdetett 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióra (D120822) mindössze 30,2 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett. Ez...
szept. 29
12:09
Kedvezménnyel ösztönöznék a cégeket a minimálbér emelésére (Privátbankár)
Járulékkedvezményt kaphatnak a minimálbért emelő cégek, és miközben az ÁFA-kulcs emelkedik, több alapvető élelmiszer forgalmi adója csökkenhet
szept. 29
12:11
Újabb 1500 részvényt vett a Rába (Privátbankár)
A Rába Járműipari Holding Nyrt. szeptember 28-án a Budapesti Értéktőzsdén 1500 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 517 forintos átlagáron. A tranzakciót követően a RÁBA Nyrt. saját tulajdonában lévő tö...
szept. 29
12:13
Afrikát vette célba a Germanwings (Privátbankár)
2003 óta a Budapest-Köln és Budapest-Stuttgart járatok egyaránt eredményesen működnek, kihasználtságuk összességében 80, 2011 nyarán 90 százalékos volt
szept. 29
12:15
Változó hangulatban: lendületbe jöhet az euró (Privátbankár)
A devizapiacon a Görögországgal kapcsolatos információk alakítják javarészt a befektetői hangulatot
szept. 29
12:18
Indul a roham, végtörlesztenéd-e a devizahiteled? - Szavazz! (Portfolio)
Hatályba lépett a törvény, így mától igényelhető a hitelintézeteknél a rögzített árfolyamon való végtörlesztés lehetősége. A frankhitelesek 180, az euróhitelesek 250, a jenhitelesek pedig 2 forintos...
szept. 29
12:24
Brüsszel elmeszelte a telekomadót (Infostart)
Az Európai Bizottság közleménye szerint a magyar kormánynak el kell törölnie a távközlési vállalatokra kivetett különadót, hiszen az összeegyeztethetetlen az európai távközlési szabályokkal. A kormányfő szóvivője közölte: vállaljuk a vitát az Európai Bíróság előtt is.
szept. 29
12:30
Tovább erodálódott az euróövezeti gazdasági hangulat (ProfitLine)
Szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben romlott az összetett gazdasági hangulat-index az üzleti hangulatmutató és a fogyasztói index az euróövezetben.
szept. 29
12:32
Brüsszel a távközlési adó eltörlésére szólította fel Magyarországot (ProfitLine)
A távközlési szolgáltató cégeket sújtó, tavaly októberben bevezetett különadó eltörlésére szólította fel Magyarországot csütörtökön az Európai Bizottság.
szept. 29
12:36
Példátlan eset történt a mai 12 hónapos kincstárjegy aukción (2.) (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 40 milliárd forintos kerettel meghirdetett 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióra (D120822) mindössze 30,2 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett. Ez...
szept. 29
12:38
Délelőtt magára talált a pesti parkett (Portfolio)
A tegnapi kereskedés végén látott jelentős amerikai megingás ellenére egyelőre egész jól tartják magukat az előző napok során felülteljesítő európai tőzsdék habár délhez közeledve elfogyott a reggeli...
szept. 29
12:40
Az EU elmeszelte a telekomadót! (Portfolio)
Az Európai Bizottság közleménye szerint a magyar kormánynak el kell törölnie a távközlési vállalatokra kivetett különadót, hiszen az összeegyeztethetetlen az európai távközlési szabályokkal. A hír...
szept. 29
12:42
Jóváhagyta a német parlament az uniós mentőalap kiterjesztését (Portfolio)
Abszolút többséggel elfogadta a német parlament az uniós mentőalap kibővítését. A németekhez hasonlóan az észt parlamentben is ma szavaznak a képviselők. A német parlamenti képviselők többsége...
szept. 29
12:44
Kérdőjel a törvényhez: a "devizahitelesek" nem végtörleszthetnek? (Portfolio)
Nincs egyetértés a bankok között és sok esetben a bankokon belül sem arról, vonatkozik-e a kedvezményes végtörlesztés lehetősége a devizahitellel rendelkezőkre is. Ők azok, akiknek devizában...
szept. 29
12:45
Újabb sokk a költségvetésnek: elkaszálták a telekomadót! (Privátbankár)
A távközlési szolgáltató cégeket sújtó, tavaly októberben bevezetett különadó eltörlésére szólította fel Magyarországot csütörtökön az Európai Bizottság. Éves szinten 61 milliárdos bevétel eshet ki a költségvetésből. A kormány szerint nincs ok a változtatásra, állnak az Európai Bíróság vizsgálata elé
szept. 29
12:47
Lenyomhatja az ingatlanárakat a végtörlesztés (Privátbankár)
Sokaknak nem kérdés, hogy a végtörlesztés egy olyan egyszeri alkalom, amelyet nem szabad elszalasztani - az adósok mellett a vásárlók nyerhetnek vele
szept. 29
12:54
Önkéntes nyugdíjpénztárak: adózási és kifizetési szabályok (Adózóna)
A nyugdíjrendszer átalakításával egyre fontosabbá válik az öngondoskodás, melynek egyik lehetséges eszköze az önkéntes nyugdíjpénztárakba történő hosszú távú befektetés. Ez a megtakarítási forma rendkívül elterjedt a cafeteria rendszerekben is. De mit is érdemes tudni róla? Összegyűjtöttük
szept. 29
12:54
Zavaros a törvény: a "devizahitelesek" nem végtörleszthetnek? (Portfolio)
Nincs egyetértés a bankok között és sok esetben a bankokon belül sem arról, vonatkozik-e a kedvezményes végtörlesztés lehetősége a devizahitellel rendelkezőkre is. Õk azok, akiknek devizában...
szept. 29
12:54
Indul a lottóláz Magyarországon: hatalmas a tét az Ötösön (Pénzcentrum)
10 hete nem volt telitalálatos szelvény az Ötöslottón, a várható főnyeremény átlépte az egymilliárd forintos álomhatárt....
szept. 29
13:03
A Bundestag igent mondott a kibővített támogatásra (Privátbankár)
Hatalmas többséggel - az ellenzéki képviselők támogatásával - a német Bundestag csütörtökön megszavazta a kibővített euróövezeti támogatási alapot. Az úgynevezett EFSF mellett 523 képviselő szavazott...
szept. 29
13:03
Jóváhagyta a német törvényhozás az EFSF bővítését (ProfitLine)
Hatalmas többséggel - az ellenzéki képviselők támogatásával - a német Bundestag csütörtökön megszavazta a kibővített euróövezeti támogatási alapot.
szept. 29
13:05
Több mint 2400 orvos adja be felmondását Szlovákiában (ProfitLine)
Legalább 2411 szlovákiai orvos kezdeményezi csütörtökön munkaszerződésének felmondását, tiltakozásul a kórházak részvénytársaságokká való tervezett átalakítása és az alacsony bérek miatt - jelentette be Marian Kollár, az Orvosi Szakszervezeti Szövetség (LOZ) elnöke csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén.
szept. 29
13:21
Merkel megcsinálta: átment az alap kibővítése a Bundestagon (Privátbankár)
Hatalmas többséggel - az ellenzéki képviselők támogatásával - a német Bundestag csütörtökön megszavazta a kibővített euróövezeti támogatási alapot. A szavazás közvetett diadal a német kancellár számár...
szept. 29
13:23
Magyar befektető épít aquaparkot Horvátországban (Privátbankár)
A horvátországi Split közelében letették az alapkövét a régió első aquaparkjának, amelyet mintegy 8,5 milliárd forintos beruházással a magyar Margaritum cég épít
szept. 29
13:25
Távozik Kolozsvárról a Nokia, itthon is rezeg a léc (Privátbankár)
Bezárja kolozsvári gyárát a Nokia, egyszersmind felülvizsgálja több külföldi érdekeltségének - köztük a magyarországi gyárnak - hosszútávú szerepét is a cégcsoport átszervezése jegyében
szept. 29
13:30
Elfoglalták a minisztériumokat Görögországban az alkalmazottak (Portfolio)
Több minisztériumot is elfoglaltak Görögországban közalkalmazottak, hogy az Európai Unió (EU), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértőinek érkezése előtt így...
szept. 29
13:36
Teljes érdektelenség a 12 hónapos DKJ aukción (ProfitLine)
A 12 hónapos kincstárjegyből a meghirdetett mennyiségnél kevesebbet jegyeztek és értékesítettek, a változó kamatozású ötéves államkötvényből a meghirdetett 5 milliárd forint kelt el az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
szept. 29
13:38
KFIB - Jelentős költségvetési kiigazításra lesz szükség (ProfitLine)
A költségvetés központi alrendszerét jellemző pénzügyi folyamatokat a maastrichti egyenlegre átvezetve a hatályos konvergencia programhoz képest 2012-ben több mint 900, a későbbi években több mint 1400 milliárd forintos kiigazítás válik szükségessé - állapítja meg a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) csütörtökön publikált tanulmányában.
szept. 29
13:39
Befektetések: idén már legyünk óvatosak! (Privátbankár)
Egy friss elemzés szerint továbbra sem várható gyors megoldás Európa problémáira. Az év végén a kockázatosabb eszközök megint eladói nyomás alá kerülhetnek
szept. 29
13:48
Újabb leminősítést kapott Szlovénia (Portfolio)
A Moody's után a Fitch is leminősítette a szlovén államadósságokat. A kilátások itt is negatívak. A Fitch Ratings az eddigi AA helyett AA- besorolást rendelt Szlovénia hosszú lejáratú adósságaihoz...
szept. 29
13:48
Európai Bizottság: el kell törölni a távközlési különadót (Pénzcentrum)
Az Európai Bizottság közleménye szerint a magyar kormánynak el kell törölnie a távközlési vállalatokra kivetett különadót, hiszen az összeegyeztethetetlen az európai távközlési szabályokkal....
szept. 29
13:50
Reagált a kormány: nem törli el a telekomadót, jöhet a Bíróság (Portfolio)
Nincs ok a telekomadó megváltoztatására, a kormány kész vállalni az Európai Bíróság előtt is a vitát - reagált közleményben az Európai Bizottság mai bejelentésére Szijjártó Péter, a miniszterelnök...
szept. 29
13:57
Göröngyös út áll Magyarország és Európa előtt (Privátbankár)
Ugrásszerűen megnőtt a veszélye annak, hogy újabb recesszió következik. Európa lelassulása különösen érzékenyen érintené hazánkat
szept. 29
13:57
Brüsszel üzent: el kell törölni a távközlési szektor különadóját (Adózóna)
A távközlési szolgáltató cégeket sújtó, tavaly októberben bevezetett különadó eltörlésére szólította fel Magyarországot csütörtökön az Európai Bizottság.
szept. 29
14:06
Nagyobb BUX-súlyt kap ajándékba a CIG - Mi lesz a hatás? (Portfolio)
A szeptember 23-i záróárfolyamok, illetve a tőzsde által meghatározott közkézhányad értékek alapján a BUX összetételéről és a bekerülő részvények súlyáról a napokban tájékoztatott a tőzsde. Ez...
szept. 29
14:09
Holnaptól javul a kereskedelmi televíziós csatornák digitális vételi lehetősége (ProfitLine)
Péntektől jelentősen javulnak az RTL Klub és a TV2 vételi lehetőségei a MinDig TV szolgáltatás keretében, ez a leglátványosabban az Alföldön és a Kisalföldön érzékelhető majd - közölte az MTI-vel az Antenna Hungária Zrt. csütörtökön azzal kapcsolatban, hogy a hónap végén közszolgálati multiplexet alakít ki, ezért a két legnézettebb országos kereskedelmi csatornákat áthelyezi másik multiplexre.
szept. 29
14:11
Távközlési adó - Nem izgatja a kormányt a brüsszeli döntés (ProfitLine)
A kormány szerint nincs ok változtatásra a távközlési cégek nyereségalapú adójával kapcsolatban - közölte a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel, kijelentve, hogy a magyar kabinet vállalja az erről szóló vitát az Európai Bíróság előtt is.
szept. 29
14:15
Kártyacsata: egy csapatban küzd az OTP, a Visa és a rendőrség (Privátbankár)
A készpénz-helyettesítő fizetési eszközökben a bűnözők felismerték a gyors pénzszerzési lehetőséget - szoros együttműködéssel küzdenének ez ellen
szept. 29
14:17
Megdőlhet az arany mítosza (Privátbankár)
Kínai befektetőkről szóló piaci pletykák és a befektetők étvágytalansága okozott izgalmakat a fémpiacon: megdőlhet az a tétel is, hogy az arany biztos menedék?
szept. 29
14:24
Az EU elmeszelte a telekomadót! (2.) (Portfolio)
Az Európai Bizottság közleménye szerint a magyar kormánynak el kell törölnie a távközlési vállalatokra kivetett különadót, hiszen az összeegyeztethetetlen az európai távközlési szabályokkal. A...
szept. 29
14:26
Reagált a kormány: nem törli el a telekomadót, jöhet az Európai Bíróság (Portfolio)
Nincs ok a telekomadó megváltoztatására, a kormány kész vállalni az Európai Bíróság előtt is a vitát - reagált közleményben az Európai Bizottság mai bejelentésére Szijjártó Péter, a miniszterelnök...
szept. 29
14:33
Nem jó irányba tart a gazdaság (Privátbankár)
Negyedik hónapja zsugorodik a magyar gazdaság, s mivel a kilátások sem sokkal biztatóbbak, valószínűsíthető, hogy jön a recesszió

Keresés