Jövő kedden hallgatja meg a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója Orbán Viktor miniszterelnököt és Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert a jövő évi költségvetés tervezetéről.
Járai Zsigmond a Költségvetési Tanács ülését követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a grémium egyetértett a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által megküldött 2012. évi költségvetési tervezettel. A háromtagú KT-ben Simor András nemmel szavazott a költségvetés elfogadására - a kockázatokat mindannyian látják
Elképzelhető, hogy valaki a lakás-takarékpénztári megtakarítást használja fel a deviza lakáshitelének végtörlesztésére, de aki új szerződés alapján akar azonnali forinthitelhez jutni, annak szigorú feltételeknek kell megfelelnie - mondta a Fundamenta Lakásvásár megnyitóját megelőző konferencián Gergely Károly, a Fundamenta Lakáskassza Zrt. elnök vezérigazgatója pénteken Budapesten.
Egy héten belül a második komoly elismerést kapta meg a Generali. Miután az elmúlt napokban a független biztosítási alkuszoktól vehette át a Szolgáltatásminőségi Verseny első díját öt kategóriában, te...
Míg az MSZP-kormányok évről évre csökkentették a nyugdíjak reálértékét, a nemzeti ügyek kormánya ígéretének megfelelően megőrzi a nyugdíjak értékét és féken tartja a nyugdíjasok számára komoly terhet jelentő rezsiköltségeket - közölte a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel pénteken.
Végelszámolással megszűnik a több mint száz éve alapított Egri Nyomda Kft. A társaság szűkülő árbevétel mellett tavaly százmillió forintot meghaladó veszteséget termelt. A nyomda két éve 10 millió forintot kapott az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázójaként....
A Költségvetési Tanács mai ülésén egyetértett a 2012-es költségvetési törvényjavaslat hitelességében és a végrehajtására vonatkozóan alapvető ellenvetést nem tett, így elfogadta azt - jelezte a...
A tegnapi hatalmas eladói hullámot követõen minimális fellélegzéssel kezdõdött a nap az európai piacokon, ahol mostanra újra az eladók vették át a fõszerepet. Jelenleg 1%-os eséseket...
2011. október 5-én, szerdán kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, ahol szakértő vendégeink, Horváth István, Nagy Viktor és Bence Balázs az OTP részvényekben rejlő befektetési...
A hitelpiacot sújtó rendkívül kedvezőtlen gazdasági és szabályozási körülmények miatt az Erste Bank Hungary Zrt. október 1-jétől megszünteti együttműködését hitelközvetítő partnereivel, de nem vonul ki Magyarországról - erősítette meg a hitelintézet az MTI-nek a Napi Gazdaság Online információját.
Kartellgyanúba keveredett az Axel Springer-Magyarország, megyei lapkiadókkal oszthatták fel a piacot, hogy senki se járjon rosszul - a GVH vizsgálódik már
Október elején teszi közzé a Európai Bizottság azt a jelentését, amely a pénzügyi tranzakciókra kivetett illeték bevezetésének lehetőségeit tartalmazza
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 211,77 pontos, 1,40 százalékos csökkenéssel, 14.940,77 ponton zárt pénteken. A nap vesztese ismét az OTP volt.
A Költségvetési Tanács (KT) egyetértett a kormány jövő évi költségvetési tervezetével, de az jelentős kockázatokat hordoz - mondta Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Nem volt unalmas napunk, pedig különösebb gazdasági hírt, ami a devizapiacokat mozgathatta volna nem vártunk pénteken. Az ideges piaci hangulatban a forint többször "bemozogta" a 288-292-es sávot....
A végtörlesztésről szóló törvény jelenlegi állapotában nem mentesíti a szabadfelhasználású jelzáloghiteleseket a 16 százalékos szja-tól, és a 10 százalékos illetékkötelezettség alól sem mentesülnek - írja a Napi Gazdaság Online....
A Költségvetési Tanács 2011. szeptember 23-i ülésén részt vett és kifejtette véleményét Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a Költségvetési Tanács tagja. Simor András szerint pusztán az eddig...
A tegnapi komoly lejtmenetet követően ma sem oldódott a feszültség a rendkívül ideges tőkepiacokon, így az elmúlt napokban már megszokott módon az OTP vezetésével a BUX is tovább esett. A pesti...
A tegnapi hatalmas eladói hullámot követõen minimális fellélegzéssel kezdõdött a nap az európai piacokon, ahol heves eladásokat láthattunk, mely az amerikai nyitást követõen oldódott....
Az idén 87 millió dollárt tervez költeni a Mol a szibériai Matyusinszkojéban, a következő 3 évben pedig jelentős összeget kíván kutatásra, kutak fúrására fordítani
Meg akarod tanulni a technikai elemzést az alapoktól a konkrét stratégiákig? A Portfolio.hu füzetek sorozat segítségével most akciós áron, 2000 Ft kedvezménnyel teheted ezt meg. A kiadvány ár: 7...
A Workania állásportál által működtetett Fizetések.hu legutóbbi kutatásából kiderül, mennyit keresnek ma a menedzserek és cégvezetők a gazdaság különböző szektoraiban.
Ha elhatároztuk, hogy kereskedni szeretnénk a tőzsdén és már a pénzt is befizettük értékpapír számlánkra, akkor már csak arra kell figyelnünk, mit mikor és hogyan szeretnénk megvenni vagy eladni. A megbízás típusa az egyik legfontosabb dolog a kereskedés során, hiszen ha rosszul választjuk meg a módját, akkor akár elszalaszthatunk nagy üzleteket, vagy adott esetben akkora veszteséget szenvedhetünk…
A nagy gazdasági világválság óta a legrosszabb évtizeddel néznek szembe az amerikai bankok, ami bevételeik növekedését illeti - mondta a CNBC-nek Mike Mayo, a CLSA bankelemzője. Szerinte a japán...
Meglepő módon az elmúlt napokban a pesszimista piaci hangulat ellenére az arany, mint a korábban kiválóan működő "biztonságos menedék" ezúttal nem működött. Az arany ma harmadik napja esik, ma eddig...
Egyre több lehetősége van az idegen nyelveket tanulni szándékozó fogyasztóknak, hogy a választott nyelv szépségeibe betekintést nyerhessenek, egyszersmind elsajátítsák annak szabályait, szókincsét, akár magántanárok, akár nyelviskolák által. Mielőtt belevágunk azonban a nyelvtanulásba, nem árt alaposan átgondolni, melyik módszert választjuk, és milyen feltételekkel ismerkedünk az adott idegen…
Változtatna az országgyűlési képviselők javadalmazási rendszerén a Fidesz frakcióvezetője, a jelenlegit ugyanis rendkívül képmutató szisztémájának tartja. Lázár János javaslata szerint a képviselők havi bruttó illetménye 2012. szeptember 1-jétől csaknem 750 ezer forint lenne, vagyis megegyezne a helyettes államtitkári javadalmazással. Ezen felül más pénzbeli juttatásra nem lennének jogosultak a…
Meglepő volna, ha az első mentőhitel újabb részletkifizetésének feltételei megváltoznának, de nem lenne meglepő, ha az euróövezeti vezetők által július 21-én elfogadott második mentőcsomag...
A nap eleji enyhe pluszok után felfelé vették az irányt a legfőbb amerikai részvényindexek. Az emelkedést a pénzügyi szektor papírjai vezetik. Az európai piacokon korábban heves eladásokat láthattunk...
Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke, aki Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mostani elnöke előtt volt a jegybank első számú vezetője, úgy véli: rendkívül kockázatos, ha egy ország...
Két nap alatt közel 10 dollárt vagyis közel 25 százalékot esett az ezüst árfolyama. A mai nap az ezüst az amerikai idő szerint 17,7 százalékot esett, amire utoljára 1984-ben volt példa. Az ezüst...
A nap eleji enyhe pluszok után felfelé vették az irányt a legfõbb amerikai részvényindexek. Az emelkedést a pénzügyi szektor papírjai vezetik. Az európai piacokon korábban heves eladásokat...
Módosítani kell a devizahitelek fix árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztésével összefüggő adószabályozást, annak egy részét ugyanis az előterjesztő szándékával ellentétes tartalommal fogadta el hétfőn az Országgyűlés. Rogán Antal az MTI-nek azt mondta, "véletlenről" van szó, a korrekció pedig technikai jellegű.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 211,77 pontos, 1,40 százalékos csökkenéssel, 14.940,77 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 21,3 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A nap vesztese az OTP volt, amely jelentősen gyengült, a Richter is kisebb mínuszban zárt, míg a Mol, az Egis és a Magyar Telekom erősödni tudott.
A nap eleji enyhe pluszok után felfelé vették az irányt a legfõbb amerikai részvényindexek, majd végül enyhe pluszban zártak. Az emelkedéshez nagyban hozzájárultak a bankpapírok. Az európai...
A Mol részéről történt megvesztegetés gyanúja miatt vádat emelt Ivo Sanader volt horvát kormányfő ellen a zágrábi államügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodája (USKOK). Sanadert azzal...