Alan Greenspan volt amerikai jegybankelnök tegnap azt mondta: már csak hetekre lehet a görög államcsőd bejelentése, az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának egyik tagja pedig tegnap éjjel pedig...
Az idei Magyar Munkajogi Konferencia középpontjában a közeledő új MT lesz. Az érdeklődést az is mutatja, hogy Thermal Hotel Visegrád már most betelt, korlátozott számban ugyanakkor még van lehetőség a részvételre - ha még nem jelentkezett, itt az ideje.
A tegnapi jelentős veszteségek és a 26 havi mélypont elérése után ma reggel emelkedéssel nyitottak a vezető európai részvénypiacok, miután a G20 pénzügyminiszterei és jegybankelnökei megállapodtak, hogy közös erővel lépnek fel az európai adósságválság ellen.
Sértheti az európai és a magyar gazdák érdekeit az Európai Unió és Ukrajna között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő szerint, írja az MTI. A...
Ismét a recessziós időszakokra jellemző "bear market" állapotba került a globális részvénypiac, miután egyik fő összesített árfolyamindexét több mint 20 százalékkal legutóbbi csúcsértéke alá sodorta az utóbbi napok hatalmas tőzsdei eladási hulláma.
A tegnapi jelentős 6%-os zuhanást követően egy gyenge emelkedési kísérlettel kezdték a napok a magyar nagypapírok. A BUX ennek megfelelően jelenleg 1,4%-os emelkedést mutat. A nap során nem jön...
Az Európában már ismert közbringa-rendszerek mintájára 2013-tól Budapest számos pontján ülhetnek közkerékpárra a közlekedők, hiszen elindul a Budapest Bicikli, azaz a BuBi. A rendszer kiépítéséhez...
Hol az olajár emelkedése, hol pedig a forint árfolyamának gyengülése hajtja újabbnál újabb magasságokba a hazai üzemanyagárakat. Milyen olajárra, vagy forint árfolyamra van ahhoz szükség, hogy a benzinár ismét jelentősen csökkenjen, vagy adott esetben tartósan meghaladja a 400 forintos szintet?...
Az adójóváírás, valamint a szuperbruttó kivezetése mellett az eva (egyszerűsített vállalkozói adó) és az ekho (egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás) eltörlését is elképzelhetőnek tartja Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, volt pénzügyminiszter a Heti Válasznak adott interjújában.
Igaznak bizonyultak a Hewlett-Packarddal kapcsolatos hírek. A társaság tegnap, zárás után jelentette be, hogy leváltja vezérigazgatóját. Leo Apotheker helyére, aki alig egy évet töltött az amerikai...
Devizakitettség-kezelő hetet zár a Pénzcentrum.hu. Az elmúlt napokban bemutattuk olvasóinknak, hogy hogyan alakult az elmúlt években a hazai kisvállalatok hitelezési helyzete, hogy milyen gondokat okozhat az árfolyamingadozás, és mit lehet tenni ellene, adtunk tanácsokat a megfelelő szolgáltató kiválasztásához, és hasznos tippekkel szolgáltunk a vállalatoknak a kitettség kezelésére is. Arra is…
Éles fordulatot láthatunk a 10 éves hozam grafikonján, 6,9%-ról pár hét alatt 8% fölé kapaszkodott az árfolyam. Ha a negatív hangulat nem enyhül, akkor tovább emelkedhet a hozam, a következő megállót 8,45%-nál láthatjuk - olvasható az Erste elemzésében.
Ma érkezik a légkörbe a NASA egyik műholdja, és szakértők szerint egyes darabjai szárazföldre is eshetnek. Bár annak az esélye, hogy a Földre érkező alkatrészek anyagi kárt, vagy netán személyi sérülést okozzanak, minimális, az ehhez hasonló extrém esetekre is létezik biztosítási védelem....
Pesszimista válaszok születtek az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants) legfrissebb kutatásában, mely a világgazdaság legfrissebb trendjeit kutatja. A felmérésben 99 ország, 2186 pénzügyi szakembere vett részt.
Először fordult elő, hogy az Európai Központi Bank vezetéséből mondja ki valaki: egyáltalán nem biztos, hogy a görögök nem mennek csődbe. Klaas Knot megtörte a jeget
Az euro / dollár árfolyama egyirányú utcának tűnik: alig van érv, ami amellett szólna, hogy az euro erősödjön a zöldhasúval szemben, ellene viszont annál több - mutat rá délelőtti devizapiaci...
Az 1,2 százalékos gazdasági növekedés a hitelezés növekedése nélkül valósult meg tavaly, mivel a vállalati hitelállomány 400-450 milliárd forinttal csökkent - hangzott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteki tájékozatóján, ahol a vállalati hitelezés alakulását elemezték.
Napjaink HR-ének egyik legnépszerűbb eszköze a 360 fokos értékelés. A népszerű munkatársértékelő módszer növekvő használata miatt érdemes megismerni, pontosan mit jelentenek a módszerrel nyerhető adatok a munkavállalók és a szervezetek számára. Három cikkből álló sorozatunk első részében azt a kérdést járjuk körül, hogy milyen célokra érdemes a 360 fokos értékelés módszerét bevezetni.
11%-os mínuszban zárta a bankpapír a tegnapi kereskedést. Nem ez volt az első negatív nap, szerdán közel 7%-os veszteségben fejezte be a napot az OTP. Meglehetősen negatív hangulat uralkodik az egész világban, a régiós bankpapírokat szintén az eladók uralják. A 25-ös RSI túladottságról árulkodik, de fordulós jelek hiányában, további esésre is fel kell készülnünk - olvasható az Erste elemzésében.
Súlyos következményekkel járhat a közmunkások és a minimálbéresek közötti bérszakadék: ekkora eltérés mellett már gondolkodóba eshet a munkáltató, hogy ne inkább közmunkást vegyen fel a munkára - cikkezi a Népszabadság.
Szigorú ellenőrzésre számíthatnak azok a "kétes adózói múlttal rendelkező" vállalkozások, amelyek székhelyüket az ország más területéről Budapestre, illetve Pest megyébe helyezik át, illetve azok az adózók is, akik a régió székhelyszolgáltatói által biztosított címekre vannak bejelentkezve - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
A tegnapi hatalmas fejlett nyugat-európai 4-6%-os zuhanásokat követően egy minimális fellélegzés látszik a nap első felében az európai tőzsdéken, ahol általánosságban továbbra is érezhetően...
Reggel már kis erősödéssel kezdte a napot a forint, mivel enyhült a tegnapi igen nagy feszültség a nemzetközi piacokon. Aztán a délelőtti órákban további lendületet vett a magyar fizetőeszköz, így az...
A mai napra vonatkozóan az Equilor szakértői az elmúlt napok jelentős eséseit látva három jó hozam/kockázatú short pozíciót fogalmaztak meg a DAX indexben, az ezüstben és a Yahoo-ban. Tovább...
Mostanság a folyamatos emelkedést mutató részvény ritka, mint a fehér holló - egy friss elemzés szerint azonban az Apple számos hátráltató körülmény ellenére száguld
El tudja képzelni, hogy reggel egy füstölgő műholddarabra lel a kerti grillsütő mellett - és hogy van biztosító, aki az ebből eredő károkat meg is téríti?
Nők a családban, a munkahelyen és azon túl - Közép-európai együttműködés a női esélyegyenlőségért címmel rendez nemzetközi konferenciát a magyar és a lengyel európai uniós elnökségi év tiszteletére a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség Budapesten, 2011. szeptember 29-én.
A Mol Nyrt. 2007 és 2010 között 154 millió dollárt fektetett be az oroszországi, Szibériában található Matyushkinskoje (Matyusinszkoje) blokkban található mezőkön, az idei évben 87 millió dollárt tervez költeni, s a következő három évben is jelentős összeget fordít fejlesztésekre például kutatásra, új kőolajkitermelő kutak fúrására, s egy kilencven kilométeres kőolajvezeték első ütemének…
Mikor és miben érdemes megtakarítani, ha a növekedési kilátások szerte a világban romlanak, a tőzsdei árfolyamok jelentősen ingadoznak, csökkennek, és a kamatok alacsony szinten vannak – merül fel jogosan a kérdés a befektetők részéről. Ilyen időszakban azokra a befektetési lehetőségekre érdemes fokozottan figyelni, amelyek néhány év távlatában esélyt adnak a növekedésnek, miközben megvédenek a…
A hazai bankszektor a válság alatt leginkább azért fogta vissza a vállalati hitelezést, mert nem akarta a kockázatokat felvállalni, pedig a tőkehelyzete elvileg elégséges lett volna arra, hogy a...
2011 I. félévében a pénz- és tőkepiaci szektorral kapcsolatos 1 996 db beadvány tette ki a Felügyelethez érkezett összes fogyasztói panasz 63 százalékát. Ez az arányszám igen magasnak tekinthető, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a beérkező pénzpiaci témájú kifogások száma 2010 elejétől negyedéves időszakonként folyamatosan csökkenő tendenciát mutat....
Két nap alatt 5 dollárt vagyis több mint 12 százalékot esett az ezüst árfolyama, így jelenleg 34,6 dollárba kerül a nemesfém unciája. Az ezüst mélyrepülés azután indult meg, hogy szerdán az amerikai...
Az 1,2 százalékos gazdasági növekedés a hitelezés növekedése nélkül valósult meg tavaly, mivel a vállalati hitelállomány 400-450 milliárd forinttal csökkent
Szigorú ellenőrzésre számíthatnak azok a "kétes adózói múlttal rendelkező" vállalkozások, amelyek székhelyüket az ország más területéről Budapestre, illetve Pest megyébe helyezik át, illetve azok az adózók is, akik a régió székhelyszolgáltatói által biztosított címekre vannak bejelentkezve - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Ha lesz olyan bank, ami kivonul az országból, "azért a bankért nem kár", csupán ürügyet keres arra, hogy elmehessen - mondta Rogán Antal fideszes politikus az InfoRádió Aréna című műsorában. Rogán...
Két órával a kereskedés kezdete után még mindig pluszban álltak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók, de a nyitáshoz képest jelentősen csökkent a nyereségük. A tőzsdemutatók csütörtökön 5 százalék körüli veszteséggel 26 havi mélyponton zártak.
Az 1,2 százalékos gazdasági növekedés a hitelezés növekedése nélkül valósult meg tavaly, mivel a vállalati hitelállomány 400-450 milliárd forinttal csökkent - hangzott el a Magyar Nemzeti Bank pénteki tájékoztatóján, ahol a vállalati hitelezés alakulását elemezték.
A Fotex tegnap 151 112 darab saját részvényt vásárolt a Concorde-on keresztül 300 Ft/darab átlagáron. Ezen tranzakcióval a Fotex közvetlen tulajdonában 993 201 db, a Társaság leányvállalatainak...
Egyre rafináltabb csalási módszerekkel találkozhatunk az bankjegykiadó automatáknál és a bankkártyáknál is. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy legyünk résen, ha szokatlan problémával találkozunk az ATM-nél, PIN-kódunkat pedig tartsuk fejben, ne hagyjuk kártyánk közelében!...
A teltházat hozó júniusi Portfolio.hu Nyugdíjpénztári Klub szerdán újra megnyitotta kapuit a nyugdíjpénztári vezetők előtt, hogy egy délután erejéig az aktuális eseményekről a szektor szereplői...
A Rába tegnap a Budapesti Értéktőzsdén 5000 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 553 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt. A tranzakciót...
Az 1,2 százalékos gazdasági növekedés a hitelezés növekedése nélkül valósult meg tavaly, mivel a vállalati hitelállomány 400-450 milliárd forinttal csökkent
Túl késői lehet a Bernanke által meghirdetett hadművelet, ami tulajdonképpen azt üzente a piacoknak, hogy a Fed-elnöknek elképzelése sincs, mitévő legyen
A Workania állásportál által működtetett Fizetések.hu legutóbbi kutatásából megtudhatjuk, mennyit keresnek ma a menedzserek és cégvezetők a gazdaság különböző szektoraiban.