Noha nem várható el, hogy a társadalombiztosítás fedezze a költségeket, a mérések szerint a súlytalanság állapotában igen hatékonyan csökkenthető a magas vérnyomás - számoltak be a NASA orvos szakértői az Amerikai Hipertónia Társaság most befejeződő kongresszusán.
Miután az OPEC tagok a héten nem tudtak megegyezni a kitermelési kvóta emelésében, az olaj árfolyama emelkedni kezdett, a Brent egészen a 120 dolláros szintekig jutott. Egyes szaúdi lapok szerint a...
Benyújtotta a devizahitelesek megsegítését célzó törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlésnek - írja az MTI. A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a...
Továbbra is vonzónak tartja a thaiföldi részvénypiacot a Templeton feltörekvő piaci guruja, Mark Möbius. Hiába ajánlja ügyfeleinek a Goldman Sachs és a Credit Suisse is, hogy a júliusban esedékes...
Egyre több londoni burkoltatja le kertjének egy részét, és emel különböző épületeket a gyepre, aminek következtében a brit főváros kertjei zöldből fokozatosan szürkére váltanak - hívta fel a figyelmet egy helyi természetvédelmi szervezet.
Megváltoztatott örökítőanyaggal rendelkező klónozott tehénborjút mutattak be argentin kutatók, akik szerint az állat felnőtt korában egyfajta "emberi" anyatejet adhat.
Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken aláírta azt az Országgyűlés által hétfőn elfogadott alkotmánymódosítást, amely csökkenthetővé, illetve szociális ellátássá alakíthatóvá, valamint megszüntethetővé teszi az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt folyósított nyugellátást.
Határidőre átadta átlépő tagjainak vagyonát az Államadósság Kezelő Központnak az OTP Magánnyugdíjpénztár - áll a szolgáltató közleményében. A vagyon 685 milliárd forintra rúg.
Az Atlanti-óceán mindkét partján a gazdasági lassulás irányába mutató makrogazdasági adatok érkeztek az utóbbi hetekben, aminek hatására a befektetők nagy része egészen a hónap végéig partvonalról...
Bezárták Olaszország legnagyobb és legrégibb nudista strandját. A nudisták búcsút mondtak a Ravenna városához közeli Adriai-tengerpartnak, ahonnan szerintük igazságtalanul kergették el őket.
Amerikai kutatók rájöttek, hogyan fejti ki az agyban étvágycsökkentő hatását a nikotin; a felfedezés majdan az elhízás elleni küzdelmet is segítheti - közölték a Science tudományos magazin legfrissebb számában.
Óriási mágneses "buborékok" lehetnek a Naprendszer peremén - állítják a Voyager-űrszondák mérési adatai alapján amerikai kutatók, akik tanulmányukat az Astrophysical Journal legújabb számában tették közzé.
Hárommilliárd felvételt készített a Földről ötéves "pályafutása" során a Calipso francia-amerikai műhold, az összegyűjtött adatok tízezerötszáz DVD-t, vagy hetvenötezer CD-t töltenének meg.
A személyi jövedelemadó bevallások alapján 61,367 milliárd forint adóvisszatérítést utalt ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 925 ezer személy részére a június 5-i adatok alapján - közölte az adóhatóság az MTI érdeklődésére.
"Át tudja törni a forint euróval szembeni árfolyama a 260-as falat?" - tette fel a kérdést a Financial Times minapi rövid írásában. A lap emellett az elmúlt hónapokban tapasztalható magyar piaci...
Az újabb pénzügyi mentőhitel folyósítását lehetővé tevő megszorító csomag elfogadásához nemzeti konszenzusra szólította fel a görög parlamenti pártok vezetőit Jeórjiosz Papandreu, Görögország miniszterelnöke pénteki televíziós beszédében.
Magyarország és Budapest sokat tanulhat Svédországtól a gazdaságosság és a környezetvédelem szempontjainak összehangolásáról - mondta Tarlós István a Fenntarthatóság svéd szemmel címmel megrendezett...
Az szja-kulcsok csökkentése helyes lépés volt, azonban a mértéke már vitatható, különösen azért, mert az adóbevétel-kiesést a válságadók kivetésével kompenzálta a kormány - mondta az InfoRádiónak Bod...
Újabb öt Volán-társaság ezúttal 2,52 milliárd hitel felvételére hirdetett meg közbeszerzési eljárást a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Közösségi Közlekedésfejlesztési Hitelprogramjának keretében autóbuszok vásárláshoz a közbeszerzési értesítőben megjelent felhívás szerint.
A nyáron külföldre utazó magyar turisták egy százaléka Görögországban piheni ki fáradalmait. Nekik idén nem árt a megszokottnál is körültekintőbben megtervezni az utazást, nehogy a pihenés rémálommá változzon....
A Tiszántúlon 50-150 ezer forint a családi házak négyzetméterenkénti ára, a Dunántúlon a legtöbb vásárló 100-200 ezer forintos áron vett házat, és elkelt néhány 30-40 millió fölötti ház is - állapította meg elemzésében a Duna House, amely azt vizsgálta, hogyan viszonyul egymáshoz a családi házak ára az ország két felén.
Az egy főre jutó összes élelmiszer-fogyasztás Magyarországon 665 kg volt, ami a teljes népességet figyelembe véve 6,7 millió tonna fogyasztott élelmiszert jelent - derül ki a KSH élelmiszer...
A munkáltatók, úgy tűnik, 2011 második negyedévében sem voltak túl optimisták: a Foglalkoztatási Szolgálat által végzett felmérésben résztvevők 3 hónapon belül összességében 1,7%-os, egy év...
Az ING Nyugdíjpénztár június 9-én, a jogszabályban meghatározott határidő előtt sikeresen átadta minden, az állami rendszerbe visszalépést választó tagjának vagyonát a Nyugdíjreform és Adósságcsökkent...
A Fehér Ház David Liptont, Obama elnök világgazdasági tanácsadóját szeretné látni a Nemzetközi Valutalap (IMF) kettes számú pozíciójában, a vezérigazgató-helyettesi székben - jelentette pénteken a The...
Prágát teljesen megbénító tömeges sztrájkot hirdettek június 13-ára a cseh szakszervezetek, tiltakozásul a jobb-közép kormány intézkedései ellen. Prága válságbizottságot hozott létre, és azt...
Vámosszabadi térségében a 14. számú főúton ellenőriztek egy szlovák honosságú gépjárműszerelvényt, amely az okmányok szerint két tonna törölközőt szállított egy magyarországi címzett részére. A pénzüg...
Az Egyesült Államok az idén közel 46 milliárd dollárért exportál fegyvereket és hadianyagot, a kivitel értéke közel másfélszerese az egy évvel korábbinak
Az árkülönbség abból adódik, hogy más az áfája egy éttermi szolgáltatásnak, mint a termékértékesítésnek - derül ki a Nemzeti Adó-és Vámhivatal nemrég módosított állásfoglalásából, melyet a Nemzetközi Adókonferencia második napján ismertetett az egyik előadó az országon belüli áfaanomáliák kapcsán. Szó volt még csportos adóalanyiságról, láncügyletekről. Olvassa el rövid összefoglalónkat!
Öt Volán-társaság, 2,52 milliárd hitel felvételére hirdetett meg közbeszerzési eljárást az MFB Közösségi Közlekedésfejlesztési Hitelprogramjának keretében
A személyi jövedelemadó bevallások alapján 61,367 milliárd forint adóvisszatérítést utalt ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 925 ezer személy részére a június 5-i adatok alapján - közölte az adóhat...
Jelentős csökkenéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde vezető mutatói. A DJIA index 172,45 ponttal, azaz 1,42 százalékkal 11.951,91 pontra esett. Az S&P 500-as mutató 18,02 ponttal, 1,40 százalékkal 1270,98 pontra mérséklődött. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 41,14 ponttal, 1,53 százalékkal csökkent és 2643,73 ponton zárt.
Az Országgyűlés július 15-ig hagyhatja jóvá a Mol-részvények visszavásárlását, a képviselők teljes egészében megismerhetik a visszavásárlásról szóló szerződést
A héten Ben Bernanke nem tett utalást a monetársi lazítás (QE3) újabb körére, mely John Higgins, a Capital Economics szenior elemzője szerint hosszabb távon is nyomást helyezhet a részvénypiacokra. ...
Legyőzendő ellenségnek nevezte az államadósságot Orbán Viktor a legnagyobb példányszámú osztrák újságnak, a Kronen Zeitung című bulvárlapnak adott interjúban. Mint mondta, örömmel tölti el, hogy míg...
A családok által igénybe vehető pénzbeli ellátások összegének maximalizálását indítványozza a kormány a közfoglalkoztatást érintő törvénymódosítási javaslataiban
A személyi jövedelemadó bevallások alapján 61,367 milliárd forint adóvisszatérítést utalt ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 925 ezer személy részére a június 5-i adatok alapján - közölte az adóhatóság.
A kiemelkedő jelentőségű fejlesztés mérföldkövének számító eseményre hivatalos Orbán Viktor is - írják meg nem nevezett forrásuk alapján, emlékeztetve arra, hogy a miniszterelnök tavaly szeptember 23-...
A sportcipők, a sportruházat és sportfelszerelések piacán folyamatos a növekedés, cipőt ráadásul nagyjából egyforma arányban vásárolnak a nők és a férfiak. A tavaszi szezon beköszöntével a sportolni vágyók nagyon figyelik a sportáruházak akcióit - derül ki a GfK Hungária Kereskedelem és Technológia területének adataiból.
Az Országgyűlés július 15-ig hagyhatja jóvá a Mol-részvények visszavásárlását. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szombaton az MTI-vel azt is közölte: Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter korábbi bejelentésének megfelelően a képviselők teljes egészében megismerhetik a visszavásárlásról szóló szerződést.
A miniszterelnök a legnagyobb példányszámú osztrák újságnak, a Kronen Zeitung című bulvárlapnak nyilatkozva kijelentette, örömmel tölti el, hogy míg egy éve Magyarországot még Görögország előtt emlegették a válsággal összefüggésben, de ma már nem "válságtéma" az ország. Az államadósságot ellenségnek kell tekinteni - jelentette ki
Az Európai Unió tagállamai pénteken megállapodtak abban, hogy szigorúbban szankcionálják a jövőben az ahhoz hasonló, információs rendszereket ért hekkertámadásokat, amelyek az utóbbi hónapokban a...