A BKV szakszervezetei, az autóbusz sofőrök és a mérnökök már biztosan nem sztrájkolnak szerdán, illetve a legfrissebb hírek szerint a mozdonyvezetők munkabeszüntetése is meghiúsult. Félpályás útlezárások ettől függetlenül lesznek, a szakszervezetek nem adják fel a küzdelmet, bár a LIGA szerint a sztrájktörvény ellehetetleníti őket.
Az IECD, Közép-Kelet-Európa első menedzsment iskolája ösztöndíjjal támogatja a magyar menedzsereket is. A program célja a gazdasági fejlődés elősegítése és a vezetőképzés támogatása. A nyertes pályázóknak az iskola lehetőséget biztosít arra, hogy a tandíj feléért vehessék igénybe az IECD nemzetközi MBA képzéseit.
Nem érinti a Malév görögországi járatait a sztrájk, járatot nem kellett törölni - közölte a légitársaság. A kora reggeli járatok Athénból és Theszaloníkiből időben megérkeztek, és a délben is várhatóan rendben elindulnak a járatok ebbe a két városba.
A lízingpiac visszaesése miatt a szereplők egy része eltűnt, más részük beolvadt az anyavállalatba. Az utóbbi időben azonban egyre jobban felértékelődik a konstrukció
Ma folytatódott a "bohózat" görög ügyben: az Európai Bizottság pénzügyi biztosa közleményben cáfolta azt a tegnapi hírügynökségi értesülést, hogy lenne B-terve az EU-nak arra az esetre, ha a görög...
A Költségvetési Felelősségi Intézet tanulmánya szerint a rokkantsági ellátás megvonása és az előrehozott nyugdíjak megszüntetése nélkül a kormány nem tudná javítani a költségvetési egyenleget
Péntektől augusztus végéig ismét magyar rendőrök is dolgoznak Horvátországban, az Adriai-tenger partján - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodája.
A múlt hét keddi, szokatlanul gyenge vételi érdeklődés után a ma megtartott újabb 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción már élénkebb volt az elsődleges forgalmazók aktivitása. Az Államadósság Kezelő...
Kína a következő öt évben a jelenlegi hatszorosára növeli globális importját, ami jó lehetőséget teremt a világ exportőreinek - fejtette ki Londonban a kínai miniszterelnök.
Fesztiválkártya mellett Fesztiválórával is fizethetnek a Sziget idei rendezvényein a látogatók. A Fesztiválóra egy feltölthető Fesztiválkártya tudása egy, az adott rendezvény arculatára szabott, limitált kiadású órába építve. A tulajdonosa rendezvény területén mindenhol fizethet vele....
Fehéroroszország ismét elmaradt az orosz áramszállításokból felhalmozódott adósságai törlesztésével, ezért az Inter Rao EESZ orosz exportőr kedden újra kilátásba helyezte, hogy szerdán 0 órától leállítja a szállításokat.
Csütörtökön lesz az utolsó munkanap a Bosch húsz éve működő walesi járműalkatrész-üzemében, ahonnan Magyarországra telepíti a gyártást a német ipari csoport - számolt be kedden a BBC a honlapján. A né...
Az építőipar és azon belül a lakásépítési piac a hazai gazdaság utóbbi öt-hat évének legnagyobb veszteségeket elszenvedő területei közé tartozik. A mélyrepülés azonban nem csak a globális válságnak...
A lengyel kormány 2015-ig fel akarja számolni az államháztartás folyó hiányát - mondta a lengyel pénzügyminiszter a Gazeta Wyborcza című napilap keddi számában megjelent nyilatkozatában. Jacek...
A reggel megszerzett pluszok jelentős részét egyelőre sikeresen tartja a magyar piac, ahol a BUX jelenleg 0,5%-os emelkedést mutat 4,4 milliárd forintos forgalom mellett. Az OTP jelenleg az 5750-5800...
Nincs érdemi mozgástere a kormánynak, amikor az érdekképviseletekkel tárgyal - mondta a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Palócz Éva szerint a fogyasztás a második...
Csütörtökön lesz az utolsó munkanap a Bosch húsz éve működő walesi járműalkatrész-üzemében, ahonnan Magyarországra telepíti a gyártást a német ipari csoport - írja a BBC-re hivatkozva az MTI. A...
Háromhónapos diszkont kincstárjegyeket kínált megvételre az Államadósság Kezelő Központ kedden. A D111005 jelű, október 5-i lejáratú DKJ-ből 50 milliárd értékben hirdetett meg az ÁKK, az elsődleges fo...
Az állandó munkaviszony egyre ritkább, ehelyett sokaknak a 25-50-es korosztályból saját maguknak kell megkeresni a munkaajánlatokat. Ebből a helyzetből alakult ki a coworking jelenség, melynek lényege, hogy a hasonló területen tevékenykedők egy térben dolgozzanak. Egyrészt a költséghatékonyság miatt, másrészt az állandó partnerek reményében.
A kínai-német kereskedelmi forgalom további jelentős bővítésének a terveiről beszélt az ázsiai ország miniszterelnöke és a német kancellár a kedden Berlinben kezdődött kormányközi konzultáción.
Az Országgyűlésben elfogadott módosító javaslat szerint literenként 50 forinttal nőhet a bioetanol adótartalma. Az előterjesztő, a KDNP-s Aradszki András a Kossuth Rádiónak kifejtette: eddig túlzott állami támogatást kaptak az üzemanyag előállításához azzal, hogy nem változtattak az adón.
A kifizetőt terhelő, adó mellett adható, valamint a béren kívüli juttatások új rendszeréről ad felvilágosítást Honyek Péter, a NAV adószakmai szóvivője
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa jóváhagyta a Romániának tavasszal megítélt elővigyázatossági hitelcsomag első, 480 millió euró értékű részletét - közölte a washingtoni pénzintézet.
Csütörtökön lesz az utolsó munkanap a Bosch húsz éve működő walesi járműalkatrész-üzemében, ahonnan Magyarországra telepíti a gyártást a német ipari csoport - számolt be kedden a BBC a honlapján.
Fellélegezhettek a szőlő- és bortermelők. Idén a magyar borászok ismét megközelíthetik a 3.5 millió hektoliteres bortermést, ami majdnem a tavalyi kétszerese
Magyarországon a múlt évben összességében mintegy 1,9 millió tonna zöldséget és gyümölcsöt termesztettek, ami zöldség esetében 32 százalékkal, a gyümölcsnél pedig 10 százalékkal volt kevesebb az előző évinél - közölte Fórián Zoltán, az Agrár Európa Kft. üzletág-igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Július elsején vége a a kilakoltatási moratóriumnak, legalábbis a 30 millió forintnál értékesebb, vagy 20 milliónál nagyobb hitellel terhelt ingatlanok esetén. Már most is sokan hirdetik lakásukat sürgős címkével, épp a moratórium végére hivatkozva. Viszont az InfoRádió által megszólaltatott ingatlanszakértő úgy véli, nyomott árú lakások nem jelentek meg tömegesen a kínálatban. Az aktív hirdetések…
A gazdasági aktivitás globális szinten kétségkívül lassulást mutat, ennek mértéke azonban nem olyan jelentős, hogy a befektetőknek a W-alakú recessziótól kellene tartani - olvasható a Nomura eheti...
Az autóüzemeltetés során fellépő költségek egy részét jelentős mértékben lehet csökkenteni olyan javításokkal, melyek a tényleges hiba elhárítására szorítkoznak, és így nem kell kifizetni az egész...
A tegnapi napon kiemelkedő teljesítményt mutattak a Sandisk papírok árfolyama. Szükség is volt a jó produkcióra, hiszen a részvények éves mélyponton jártak a 40 dolláros fontos támasszint alatt. (Solar Capital)
Németországban némileg javult a fogyasztói bizalom, a júliusra előre tekintő, kedden ismertetett hangulatmutató 5,7 pont lett, magasabb a júniusi 5,6 pontnál.
Magyarország adósminősítésében akkor következhet be érdemi pozitív fordulat, ha a strukturális intézkedések nyomán egyértelmű lesz, hogy az adósság nem termelődik tovább - véli a Generali Alapkezelő elemzője.
A keddi általános sztrájkkal egyidejűleg megkezdődtek a tüntetések és felvonulások Athén utcáin. Az élő képsorok alapján úgy tűnik, hogy megint egy kemény mag veszi fel a küzdelmet a rendőrök ellen. ...
Egyelőre három ingatlanjától kénytelen megválni a Pest megyei önkormányzat, hogy törleszhesse négymilliárd forintos adósságát. További két ingatlanjára pedig jelzálogot jegyeztetett be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - tudatta a megyeháza sajtófőnöke.
A termékadónak az lesz az egyik célja, hogy a fogyasztóknak sugallja, milyen termékeket célszerű fogyasztaniuk. A kakaót eközben mégis kihúzhatják a negatív listáról
Itt a nyári utazások szezonja, sokakban felmerül a kérdés, mikor és hol lenne érdemes eurót váltani. A Pénzcentrum.hu mutatja a legjobb váltóhelyeket, és ahhoz is adunk tippeket, mikor és hogy váltsunk....
Botrányok kísérték a fukusimai erőművet üzemeltető Tokyo Electric Power Co. (Tepco) keddi közgyűlését, miután több részvényes is az atomenergia ellen szólalt fel és a cég vezetésének válságkezelő intézkedéseit bírálta.
Új adópolitikai elképzeléssel állt elő Németországban a söralátét méretű adóbevallás ötletének atyja, Paul Kirchhof heidelbergi jogászprofesszor, aki szerint a jelenleg több mint 30 ezer paragrafusból álló német adójogot 146 paragrafusra kell szűkíteni, és be kell vezetni az egykulcsos jövedelemadót.
A fiatal munkavállalók csaknem fele tart attól, hogy a közeljövőben elveszíti az állását, de többségük nem szánta el magát munkaerő-piaci pozíciójának megerősítésére
Miközben az OTP részvényárfolyama 4,2%-ot esett, az amerikai alapkezelők által nyitott short pozíciók darabszáma mindössze 25 ezerrel, 0,7%-kal nőtt június első felében - derül ki az USA-ban...
Hatból egy bank elbukhat a 91 európai bank várhatóan júliusban véget érő stressztesztjén - tudta meg a Reuters, mely úgy értesült, a stresszteszteken elbukó bankok számát nem a véletlen alakítja majd...
10 millió forintos bírságot szabott ki a Lidl-re a Gazdasági Versenyhivatal. Az üzletláncot azzal vádolja a hatóság, hogy átverős szlogeneket használt reklámújságjaiban....
A mezőgazdasági bizottság javaslatára a parlament módosíthatja a földügyi tárgyú törvényeket, amelyek technikai jellegű módosítások, illetve a kormány céljait megvalósító módosításokat eszközölnének,...