Szükségesek a jelentős munkaerőpiaci reformok, de ezek csak a szociális partnerek bevonásával valósíthatóak meg, ez a Brüsszelben tartott, háromoldalú szociális csúcs tanulsága.
Visszaemelte a befektetésre ajánlott osztályzati kategóriába az OTP Bankot és az OTP Jelzálogbankot csütörtökön a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy az OTP-csoport üzleti és pénzügyi profilja jelentős ellenállóképességet mutatott a cég működési területét sújtó, "meglehetősen súlyos recesszió" közepette is.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter ünnepélyes keretek között adta át "A Magyar Köztársaság jó tanulója - jó sportolója 2010" pályázat díjazottjainak az elismerést. A kiemelkedő tanulmányi- és sporteredményeket jutalmazó pályázatot több mint húsz éve hirdetik meg, a tavaly 407 fiatal jelentkezett.
Az ajánlatkérők csak akkor írhassanak ki közbeszerzést, ha rendelkeznek a hitelesen kalkulált (mérnök-) ár ellenértékével, azt az ajánlattevőt pedig ki kell zárni az eljárásból, amelyik a mérnökártól több mint 20 százalékkal olcsóbban, vagy drágábban vállalná a munkát - egyebek mellett ezt javasolja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
Csökkenteni kell Európában az államadósságot, és munkahelyeket kell teremteni, bármi áron - hangsúlyozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben.
Az alkotmányozás kezdetén nem is volt félház a Parlamentben: megtehetik-e a képviselők, hogy nem mennek be a munkahelyükre? A házszabály szerint nem. Kivéve ha vállalják az anyagi következményeket
A várt emelkedéssel ellentétben februárban 1,9 milliárd dollárral, 0,9 százalékkal csökkent a tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban, ami már a negyedik havi csökkenés az elmúlt öt hónap folyamán.
Varga Mihály egy csütörtöki előadásában úgy fogalmazott: a tűzoltás szakasza befejeződött, a stabilizáció megtörtént, most a versenyképesség növelésén kell dolgozni. Az elsődleges cél az államadósság csökkentése: erre szükség is lesz, mert úgy tűnik, a korábbi bejelentésekkel ellentétben a kormány is kénytelen lesz elfogadni, hogy a 2010-es hiánycél nem jött össze
A kormány száz százalékig végrehajtja a Széll Kálmán Tervben kitűzött strukturális reformokat, egyetért a 3,0 százalékos inflációs cél fenntartásával és nem tervez előrehozott választásokat - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára újságírók kérdésére a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) csütörtöki budapesti rendezvényén.
Az Egyesült Királyság vezető pénzügyi jogi folyóirata, az International Financial Law Review (IFLR) az Allen & Overy budapesti irodájának ítélte oda ’Az év ügyvédi irodája Magyarországon’...
Helyben hagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) csütörtökön hozott döntésében az alsóbb fokú bíróságok ítéletét, amelyben elutasították a Soros Fund Management LLC keresetét a Pénzügyi Szervezetek Állami Fel...
Elutasította a Legfelsőbb Bíróság a Soros Fundnak a Fővárosi Ítélőtábla határozatát megtámadó keresetét, azaz az alap nem kapja vissza a korábban befizetett közel 500 millió forint büntetést. Az alap...
Az ÁKK Zrt. mandátumot adott a BNP Paribas, a Citi és a Deutsche Bank pénzintézeteknek egy amerikai dollárban denominált benchmark kötvénykibocsátásnak a Magyar Köztársaság részére történő...
A délelőtti kimagasló kereslet és csökkenő hozamok után a délutáni nem-kompetitív aukciókon még további 23 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket az ÁKK. A délelőtti intenzív kereslet...
Mikor hagy cserben a kocsid, mennyit kell ráköltened szervizeléskor? - fontos kérdés lehet használt, vagy új gépjármű vásárlásakor. Olvasd végig az 5 legmegbízhatatlanabb autómárka listáját....
A vegyes makroadatok megjelenését követően a határidős indexek nem mutattak jelentős mozgást. A Dow futures 64 pontos a Nasdaq futures 19 pontos az S&P futures 7 pontos emelkedést mutat. Az indexek...
Folytatta erősödését a forint a csütörtök déli órákban, az euróval szembeni jegyzések a 268-as szintet is áttörték. A hazai fizetőeszköz először a sikeres kötvényaukciók után vett újabb lendületet,...
Több mint ötszörös túljegyzés nyomán jelentős hozamcsökkenéssel értékesített a meghirdetettnél több, összesen 65 milliárd forintnyi 3-, 5 és 10 éves államkötvényt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a minden második csütörtökön rendezett aukcióján.
Pert vesztett a Soros Fund a PSZÁF-fal szemben Budapest, 2011. március 24., csütörtök (MTI) - Helyben hagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) csütörtökön hozott döntésében az alsóbb fokú bíróságok ítéletét, amelyben elutasították a Soros Fund Management LLC keresetét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) piacbefolyásoló magatartás miatt hozott határozata ellen.
A múlt héten ismertette a Budapest Értéktőzsde a legutóbbi BUX-felülvizsgálat eredményét, az indexbe két új papír, a CIG Pannónia és az Orco kerül majd be. A befektetők feltehetik a kérdést, hogy...
Magyarország dollárban jegyzett világkötvényeket bocsát ki csütörtökön tízéves és harmincéves lejáratra, ezt jelentette a Reuters IFR Investor Service.
Az E-Star (korábbi nevén RFV) bejelentette, hogy az Aviva BZ WBK SA 56 000 darab részvényt vásárolt, amellyel a társaságban 2,33%-os részesedést szerzett. Az Aviva BZ WBK SA Lengyelország második...
A humán erőforrással való gazdálkodás egyre növekvő szerepe eredményezte a kontrolling eszközök kiterjesztését a HR területre is. Így egy olyan szolgáltató és tanácsadó funkció jött létre, mely a vállalat különböző szintjein az élőmunkával összefüggő intézkedések és célok hatékony megvalósítását szolgálják.
A piaci várakozásoknak megfelelően rekordalacsony, 0,75 százalékos szinten tartotta az irányadó kamatlábat a cseh nemzeti bank monetáris tanácsa csütörtöki ülésén.
Felfelé indultak az indexek az amerikai piacokon, a tegnapi irány folytatásaként, annak ellenére, hogy a tartós cikkek megrendelésállománya a várakozásokkal ellentétben csökkenést mutatott. A múlt hét folyamán az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a várakozásoknak megfelelően alakult, kissé csökkent.
A tervek szerint a jövőben egy állami intézményen, az Államadósság Kezelő Központon keresztül vehetnek majd fel hiteleket az önkormányzatok annak érdekében, hogy a hitelfelvétel olcsóbb és a költségvetés számára átláthatóbb legyen - mondta a Miniszterelnökség államtitkára, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén. Varga Mihály arról beszélt, hogy a kormány legfontosabb célja…
Kissé mérsékelte, 3,3 százalékról 3,1 százalékra módosította a GDP idei várható növekedési ütemét a Századvég Gazdaságkutató Zrt., megjegyezve, hogy a növekedés motorja továbbra is az export lesz - derül ki a társaság legfrissebb előrejelzéséből.
A Századvég Gazdaságkutató rontotta a 2011-re adott GDP-prognózisát: 3,3%-os növekedés helyett 3,1%-ot vár. A növekedés motorja a kissé fékező export maradhat
A Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke szerint nem elég hangsúlyos az igazságszolgáltatási hatalmi ág szerepe és funkciója a Fidesz-KDNP alaptörvény-javaslatában. Baka András csütörtökön a parlamentben, ...
A szétszaggatott aszfaltcsíkot ábrázoló kép jól szemlélteti a márciusi földrengés erejét. A japánoknak azonban egy hét sem kellett hozzá, hogy tökéletesen helyreállítsák az útszakaszt, ami egyértelmű üzenet, hogy szigetország talpra fog állni a kettős természeti katasztrófa után....
Miközben Budapesten elismerték a tavalyi hiánycél elszállását, a kormányfő Brüsszelben - többek között - az államadósság-lefaragás prioritásáról beszélt
Több mint ötszörös túljegyzés nyomán jelentős hozamcsökkenéssel értékesített a meghirdetettnél több, összesen 65 milliárd forintnyi 3-, 5 és 10 éves államkötvényt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a minden második csütörtökön rendezett aukcióján.
Az E-Star (korábbi nevén RFV) bejelentette, hogy az Aviva BZ WBK SA 56 000 darab részvényt vásárolt, amellyel a társaságban 2,33%-os részesedést szerzett. Az Aviva BZ WBK SA Lengyelország második...
Az Auchan Magyarország Kft. alapító vezérigazgatója, Jean-Paul Filliat tizenhat év után távozik a vállalat éléről. Helyét Dominique Ducoux veszi át 2011. április 1-jével....
Megfordult a támaszról és áttörte a csökkenő trendvonalat a Microsoft árfolyama. A tecnikai kép alapján további emelkedés várható, ezért vételi oldalon érdemes piacra lépni.
Nouriel Roubini szerint a dollár még ha most nem is olyan népszerű a befektetők körében, nem fogja belátható időn belül elveszíteni menedék- és legfőbb tartalékdeviza szerepét, mivel egyelőre nincsen...
Magyarország dollárban jegyzett világkötvényeket bocsát ki csütörtökön tízéves és harmincéves lejáratra, ezt jelentette a Reuters IFR Investor Service csütörtökön.
A sármelléki FlyBalaton nemzetközi repülőtéren április 16-tól a Lufthansa és a Hamburg Airways charterjárataival indul el a szezon. Az még egyelőre kétséges, hogy a Ryanair mikor tér vissza a Balaton...
Két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt csütörtökön első fokon a Fővárosi Bíróság. Geréb Ágnes az ítélet szerint bűnös foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszél...
Nem változtat a 6 százalékos jegybanki alapkamat szintjén hétfőn a monetáris tanács a Reuters elemzői konszenzusa szerint, a megkérdezettek többsége az év végén is 6 százalékos alapkamatot vár, a kons...
A Mid Europa Partners független magántőke-befektető társaság 49,05 százalékos üzletrészt szerzett a Waberer's Holdigban és vállalta, hogy 12 millió eurós tőkeemelést hajt végre - közölte a fuvarozó társaság csütörtökön az MTI-vel.
A 3 ezer milliárd forintot meghaladó magán-nyugdíjpénztári vagyon mintegy 6 százaléka van hazai, tőzsdén jegyzett részvényekben, a részvényportfólióban a legnagyobb súllyal az OTP, a Mol, a Richter, a Magyar Telekom valamint az Egis szerepel, míg a legnagyobb befolyással a Rábában, illetve az Állami Nyomdában rendelkeznek a magánnyugdíjpénztárak.
Egy 10, illetve egy 30 éves futamidejű, dollárban denominált államkötvény kibocsátásának folyamatát indította el a mai napon az Államadósság Kezelő Központ - számolt be az információkról a Reuters...
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint a tankötelezettséget 16 éves korig kellene fenntartani. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke is a 16 éves korhatár mellett érvelt a P...
A jelenlegi, 6 százalékos kamatszint változatlanul hagyását várják a hétfői kamatdöntéstől a Reuters által megkérdezett elemzők. A későbbiekre szóló előrejelzésekben azonban már nem ilyen homogének a...
Továbbra is rekordmagasságban az üzemanyagár. Egyre többen hagyják otthon autóikat és váltanak át tömegközlekedésre. Azonban vannak, akik inkább illegális módszerekhez folyamodnak és így jutnak hozzá a kellő mennyiségű üzemanyaghoz. Így tett egy kiskőrösi férfi is, aki közel 10 millióval károsította meg az eladót....
Kérdésünkre nem erősítették meg az OTP-nél, hogy egy horvát lap értesüléseinek megfelelően valóban a Karlovacka Banka lenne a pénzintézet újabb kiszemeltje dél-nyugati szomszédunk bankpiacán. Bár a...