Valószínűleg gyorsult a múlt hónapban a fogyasztói árak emelkedési üteme Magyarországon, elsősorban az élelmiszerek és az energiaárak felhajtóereje miatt - jósolták londoni felzárkózó piaci elemzők a februári inflációs adatsor ismertetése előtt.
Nagyon magas a magyar gazdaság készpénzigénye, a forgalomban lévő készpénz állománya meghaladja a GDP 8 százalékát, ez jelentős társadalmi költséget okoz, a lakosság a GDP mintegy 1,5 százalékát fordítja az egymás közötti fizetési műveletekre - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke egy csütörtöki szakmai konferencián.
A 2009-es 803-ról 1024-re nőtt tavaly a felszámolás alá vont cégek száma a vendéglátásban, az ezzel foglalkozó vállalatok száma mégis folyamatosan emelkedik
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) szerint az államháztartási és közigazgatási reform kapcsán rendezni kellene az érdekképviseletek és a gazdasági kamarák helyzetét, jogállását.
Engedélyezték az Európai Unió tagországainak versenyképességi ügyekért felelős miniszterei csütörtökön, hogy 25 tagállam úgynevezett megerősített együttműködés keretében létrehozza az egységes európai...
Folytatódik a boszorkányüldözés - így kommentálta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az MTI-nek azt, hogy az Európai Parlament (EP) a magyar médiatörvényt kifogásoló határoz...
A délelőtti bő kereslet és emelt kibocsátási szintek után a délutáni nem kompetitív tenderen további 6 milliárd forint értékben bocsátott ki 3, 5 és 10 éves államkötvényeket az ÁKK, bőven a...
Januárban 15,1 százalékkal 46,3 milliárd dollárra nőtt az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya, az elemzői konszenzus -41,5 milliárd dollár volt. A munkanélküli segélykérelmek száma 26 ezerrel 397...
Versenyfelügyeleti eljárást kezdeményez a Jobbik a Magyar Posta és az Erste Bank ellen - jelentette be az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön. Volner János hozzátette: pénteken nyú...
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) álláspontja szerint az új alkotmánytervezettel megnyílik az út a fogyasztók jogait sértő jogszabályok alkotmányos felülvizsgálata előtt, és ez hatalmas előrelépést jelent a jelenlegi szabályozáshoz képest.
Januárban 15,1 százalékkal 46,3 milliárd dollárra nőtt az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya, ami meglepetést okozott, hiszen az elemzők egy ennél jóval kisebb, 41,5 milliárd dollár körüli...
A meghirdetettnél magasabb összegben a szerdai másodpiaci hozamnál magasabb, de az előző aukcióénál 7-8 bázisponttal alacsonyabb átlaghozammal értékesített 3-, 5- és 10 éves kötvényeket az Államadósság Kezelő Központ csütörtöki aukcióján.
Néhány tized százalékos mínuszban várják a határidős mutatók a tengerentúli piacok nyitását. A Dow futures 50, a Nasdaq futures 10, az S&P futures 7 pontos csökkenést mutat. Hiába került a fekete...
Az amerikai kereskedelmi minisztérium ma közzétett adatai alapján januárban az export 167,7 milliárd dollár, míg az import 214,1 milliárd dollár volt. Ennek eredményeként a külkereskedelmi hiány 46,3 milliárd dollárra emelkedett a felülvizsgált decemberi 40,3 milliárd dollárról. A szakértők 41,5 milliárd dollár hiánnyal számoltak.
Lengyelország külkereskedelmében 100 millió euró hiány keletkezett januárban - jelentette csütörtökön az ország statisztikai hivatala. Az idei első hónapban a lengyel kivitel 17,3 százalékkal 9,34 ...
A Porr Építési Kft. nem kíván kivonulni Magyarországról – jelentette ki Magyar István a Porr Építési Kft. ügyvezetője azt követően, hogy a sajtóban több ezzel ellentétes híradás jelent meg. A P...
Néhány tized százalékos mínuszban várják a határidős mutatók a tengerentúli piacok nyitását. A Dow futures 50, a Nasdaq futures 10, az S&P futures 7 pontos csökkenést mutat. Hiába került a fekete...
Két jelentős elismerést is begyűjtöttek a Raiffeisen Bank kártyái: Az Év Bankkártyája díj pályázaton a bank Oxigén hitelkártyája, valamint a vállalati ügyfelek számára elérhető Visa üzleti kártyája is nyert....
Városüzemeltetési gyakorlatokról tartott megbeszélést Tarlós István és Sten Nordin, Stockholm polgármestere a franciaországi Cannes-ban megrendezett MIPIM ingatlankiállításon - közölte Szűcs Somlyó...
Idén januárban közel 21 ezerrel 11,991 millióra csökkent a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma. A forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest 27 ezerrel kevesebb, így 11,021 millió volt - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)....
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 26.000 fővel 397.000 főre emelkedett az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 371.000 főről, ami meghaladta az elemzők által várt 375.000 főt.
A héten napvilágot látott hír szerint a Deutsche Telekom tárgyalásokat folytat az amerikai leányvállalata eladásáról. A vevő az amerikai távközlési óriás, a Sprint Nextel lehet. A hírek kiszivárgása után a DT és a Sprint árfolyama egyaránt rallyzni kezdett.
A holnapi eurózóna csúcstalálkozó előtt újra rendkívüli mértékben felerősödtek a perifériához sorolt eurózóna tagállamok állampapírpiaci feszültségei, amelyeket csak tovább fokozott a ma reggeli...
A K&H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint az idei első külkereskedelmi adatok továbbra is az export bővülését mutatják, amely a lakossági fogyasztás bővülésének hiányában, valamint a nemzetgazdasági beruházások csökkenő tendenciája mellett így kulcsszerepet játszhat a 2011-re tervezett, 3% körüli gazdasági növekedés megvalósulásában.
Magán és kormányán kezdi a takarékoskodást az új ír miniszterelnök: Enda Kenny első lépésként az egész kabinetre vonatkozóan 6,6 százalékos fizetéscsökkentést jelentett be, beleértve a miniszterelnöki fizetést is, amely így évi 200 ezer fontra csökken.
Hamarosan dönthet a kormány az Audi és az Opel magyarországi beruházásainak támogatásáról - Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár egyelőre nem említett konkrét összeget. A két cég összesen 2600 munkahelyet hoz létre - de az államtitkár már annak is örülni fog, ha az autógyárak beszállítóinak 15-20%-a magyar cég lesz
Városüzemeltetési gyakorlatokról tartott megbeszélést Tarlós István és Sten Nordin, Stockholm polgármestere a franciaországi Cannes-ban megrendezett MIPIM ingatlankiállításon - közölte Szűcs Somlyó...
A CBA növelte forgalmát tavaly: a hálózat összforgalma 555 milliárd forint volt, 2009-hez képest 7,5 milliárd forinttal magasabb - közölte a CBA Kereskedelmi Kft. csütörtökön....
Nagy eséssel indították a mai kereskedést az amerikai tőzsdék, az irányadó indexek mindegyike másfél százalék körüli csökkenést mutat a nyitást követő percekben. A negatív hangulatot táplálták a ma...
A MIPIM második napját a Polgármesterek Napjának keresztelték a szervezők. A városatyák mellett reflektorfénybe került több főváros is, melyek közül csak kiragadott példa a 2012-es Olimpia helyszíne...
Nagy eséssel indították a mai kereskedést az amerikai tőzsdék, az irányadó indexek mindegyike másfél százalék körüli csökkenést mutat a nyitást követő percekben. A negatív hangulatot táplálták a ma...
Miközben a nemzetközi befektetői hangulat igencsak borongós, a forint ma is szokatlanul stabil képet mutat az euróval szemben, a jegyzések a 273-as szinthez "tapadtak". Eközben a lengyel zloty és a...
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) szerint az államháztartási és közigazgatási reform kapcsán rendezni kellene az érdekképviseletek és a gazdasági kamarák helyzetét, jogállását.
Gyengülő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai tőzsdéken.A nemzetközi befektetői hangulaton már az ázsiai és az európai kereskedési periódusban rontott a váratlanul nagy februári kínai külkereskedelmi deficit híre.
Valószínűleg felvásárlással hamarosan piacra lép Horvátországban is a Tesco kiskereskedelmi lánc, amely praktikusan Magyarországról láthatja el üzleteit - nyilatkozta a horvát kereskedelmi szövetség elnöke csütörtökön.
Ritka, de nem egyedülálló az Európai Unió történetében, hogy egy tagállamot bíráló állásfoglalást fogadnak el - nekünk az új médiatörvény kellett mindehhez
Nagy eséssel indították a mai kereskedést az amerikai tőzsdék, az irányadó indexek mindegyike másfél százalék körüli csökkenést mutat a nyitást követő percekben. A negatív hangulatot táplálták a ma...
Egyiptomban a júniussal záródó évben akár három százalékra is lassulhat a gazdaságnövekedés, hacsak nem indul újra a termelés - közölte az ország pénzügyminisztere csütörtökön.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,53 pontos, 0,85 százalékos csökkenéssel, 22.098,12 ponton zárt csütörtökön. Jelentős gyengüléssel zártak az európai tőzsdék is: a 0,70-0,80 százalékkal mínuszban kezdő indexek már a meredeken csökkenő amerikai nyitás idején is egy százalék feletti veszteségben jártak.
Enyhén gyengült a forint csütörtökön a romló nemzetközi befektetői hangulat hatására, az eurót 272,80 forinton jegyezték délután a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 272,57 forint után. Reg...
A Liga Szakszervezetek értetlenséggel fogadta Magyarország új alkotmányának nyilvánosságra hozott tervezetét, miután az egyrészt műfaját tekintve nem illeszkedik a magyar joganyagba, másrészt az alkot...
A borongós nemzetközi befektetői hangulat mellett is újra igen erős vételi érdeklődés mutatkozott a ma megtartott magyar államkötvény aukciókon. Az Államadósság Kezelő Központ összesen 45 milliárd...
Korlátozzák a nehéz gépjárművek forgalmát a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódó munkaszüneti napokon, illetve a megelőző hétvégén - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön az MTI-...
A délutáni megingást követően nem estek tovább a magyar részvények, az index végül átlagos, 16,4 milliárd forintos forgalom mellett, 0,9%-kal zárt alacsonyabban. A vezető részvények a Richter...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,53 pontos, 0,85 százalékos csökkenéssel, 22.098,12 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,94 százalékkal 22.800 forintra csökkent, az OTP részvény...
Gyurcsány Ferenc szerint gazemberség az ország nevének megváltoztatása, a kormánypártok alkotmánytervezetének elfogadása esetén pedig Magyarország "helytartó által uralt állampárti köztársaság" lesz. ...