Az Egyesült Államokban az első alkalommal munkanélküli segélyt igénylők száma 2 ezerrel nőtt a november 19-ével záródott héten. A szakértők is 2 ezres növekedést vártak.
Negatív nyitást vetítenek előre a tengerentúli határidős indexek, a hangulat továbbra sem javul. Ma reggel egy vártnál gyengébb kínai, majd egy európai makroadat rontotta a hangulatot, míg nyitás...
A Mol-csoport megnyitotta legújabb, saját arculatára átalakított benzinkútját a szlovéniai Dramlje-ban csütörtökön, jövőre a csoport közel 10 millió eurót készül további terjeszkedésre költeni Szlovéniában, s célja az, hogy legalább 10 százalékos részesedést érjen el az üzemanyag kiskereskedelemben.
Franciaország közfinanszírozási mutatói várhatóan összhangban maradnak a lehetséges legjobb, "AAA" szintű francia államadós-besorolással, ám az euróövezeti válság intenzívebbé válása esetén előállhat olyan helyzet, amelyben ez a francia elit osztályzat veszélybe kerülhet - közölte szerdai Londonban kiadott elemzésében a Fitch Ratings.
A mára két, 2013-ben lejáró államkötvény sorozat esetén meghirdetett csereaukció segítségével összesen 10 milliárd forintnyi, 2019-ben lejáró államkötvényt tudott kibocsátani az Államadósság Kezelő...
A német Deutsche Bank szóvivője is megerősítette azt az értesülést, miszerint a bank átvizsgálja a csoport vagyonkezelési üzletágát, aminek a következménye akár az is lehet, hogy egyes üzletágakat...
Bár egyre többen a banki tranzakciókhoz is használják a mobiltelefonjukat, még mindig nagyon jelentős azok aránya, akik csak szóban kommunikálnak a készülék segítségével. Így még óriási a növekedési potenciál a mobilkészülékek pénzügyi szolgáltatásokhoz történő használatában....
Szerda délután több, a költségvetés sorait módosító költségvetési bizottsági javaslat került fel a Parlament honlapjára. Ezek egyikéből kiderül, hogy az egyszerűsített vállalkozói adó módosítása 24,4...
60,9 pontról 64,1 pontra emelkedett a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének értéke novemberben. Az előzetes értéket (64,2 pont) 0,1 ponttal korrigálták. A Michigani Egyetem felülvizsgált...
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapír piacokon, a hangulatra negatív hatással volt a kínai feldolgozóipari aktivitás novemberi visszaesése. A DJIA-30 index 0,86 százalékos, a S& P-500 index 1,01 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,87 százalékos veszteséggel kezdett.
A hitelintézeti szektor aktivitása szeptemberben sem változott, árfolyamszűrten számítva a vállalkozások hitelállománya stagnált, a háztartásoké enyhén visszaesett. A bankok eredménye az első háromnegyedévben csökkent az előző év azonos időszakához képest, amiben fontos szerepet játszott a portfolió minőségének romlása, valamint a végtörlesztés miatt várható veszteségekre képzett tartalék - derül…
Az összes 3-5 csillagos vidéki szálloda online vendégéjszakáinak száma elérte a teljes kereslet harmadát - derül ki a BDOnline.hu és a Turizmus.com közös átfogó online felméréséből.
Az adótörvényeket módosító törvény végszavazásával véglegessé váltak a személyi jövedelemadó törvény 2012-ben hatályos szabályai. Az adójóváírás megszűnése mellett, a legnagyobb várakozás a munkavállalókat a béren felül megillető juttatások sorsát övezi. Mi adózik kedvezményesen és mennyi az éves keret?
A magyar kormány Nemzetközi Valutaalappal (és az Európai Bizottsággal) tervezett megállapodása bejelentésének másnapján, múlt pénteken még mérsékelten nőtt a külföldi befektetők magyar állampapír...
A délelõtt már egyébként is borongós nemzetközi befektetõi hangulat délutánra egyre negatívabbá vált részben a globális gazdasági aktivitás lassulására utaló jelek (beszerzési menedzser...
A hazai és uniós forrásból származó agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege a 2011-es 592 milliárd forintról jövőre, a 2012-es költségvetés tervezete szerint 628 milliárd forintra nő - közölte...
Szerdán jelentősen emelkedett, és elérte az 5,41 százalékot a tíz éves lejáratú belga állampapírok hozama, ami a legmagasabb szint 2008 - a Lehman Brothers "bedőlésével" kezdődött globális hitelválság kezdete - óta.
Múlt héten az amerikai nyersolajtartalékok 6,2 millió hordóval csökkentek, a benzintartalékok 4,5 millió hordóval emelkedtek, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó tartalékok 0,8 millió hordóval kerültek...
Elindult a visszaszámlálás, egy hét múlva véget ér az idei kötelező gépjármű felelősség biztosítási kampány, hiszen aki váltani akar, annak 2011. december 1-ig fel kell mondania érvényben lévő szerződését. A Pénzcentrum.hu most mutatja, a tennivalókat és a határidőket, és arra is kitérünk, hogy hogyan igazolhatjuk, hogy biztosítva vagyunk....
A százezer euróra növelt kártalanítási értékhatár mellett, a hazai betétesek 99,6 százaléka az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) teljes körű védelmét élvezi - közölte Fekete-Győr András, az OBA...
Az MNV Zrt. ma közleményt adott ki, amelyben tájékoztatja a Rába részvényeseit, hogy december elején be fogja nyújtani a versenyhivatali jóváhagyás áttétel keretében történő beszerzésére vonatkozó...
A jelenlegi 7,2%-os szlovén kiskereskedelmi részesedését 2012 végére 10%-ra növelné a MOL, idézi a The Slovenia Times Piry Lászlót, a társaság értékesítési alelnökét. A MOL a szlovén növekedésre...
A jelenlegi 7,2%-os szlovén kiskereskedelmi részesedését 2012 végére 10%-ra növelné a MOL, idézi a The Slovenia Times Piry Lászlót, a társaság értékesítési alelnökét. A MOL a szlovén növekedésre...
Nem sok idő van már vissza az idei kötelező biztosítási kampányból, de vajon az, aki most kap észbe, nem késett még el? Az alábbiakban a kötelező váltással kapcsolatos legfontosabb dátumokat vesszük sorra....
A százezer euróra növelt kártalanítási értékhatár mellett, a hazai betétesek 99,6 százaléka az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) teljes körű védelmét élvezi - közölte Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója szerdán Kecskeméten.
A sorkötelezettség visszaállítását megalapozó nyilvántartás összeállítását írja elő a honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről szóló sarkalatos törvény tervezete a Demokratikus Koalíció (DK) szerint.
Szerdától megemelte lakáscélú, végtörlesztésre is alkalmas forinthitelének díját az eddig legolcsóbbnak számító Volksbank - tudta meg az Origo. Ez azt jelenti, hogy alig kínálnak már 10 százalék alatti teljes hiteldíjmutatóval (THM) kínált forinthitelt a bankok a végtörlesztők számára....
A legrosszabb teljesítményt mutató szektorok között találjuk ma a technológiai papírokat az amerikai tőzsdén, különösen a tőzsdén nemrég debütált papírokat ütik, a Groupon például több mint 13%-ot...
A Parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága szerda délután benyújtott egyik módosító javaslata 1,4 milliárd forinttal emelné meg az Országgyűlés hivatali szerveinek támogatásait, amire a...
Szerdán késő délután közleményben fejezte ki aggodalmát a Bankszövetség alelnöke amiatt, hogy új jogszabályok és "kommunikációs felhanggal erősített" vizsgálatok a bankok ellen megkérdőjelezik a...
A tegnapi pozitív zárás után ma negatív hangulat uralkodott a magyar piacon a nap nagy részében, azonban a záráshoz közeledve egyre feljebb kúszott a BUX. Az index végül 0,3 százalékos emelkedést...
Az MNV Zrt. ma közleményt adott ki, amelyben tájékoztatja a Rába részvényeseit, hogy december elején be fogja nyújtani a versenyhivatali jóváhagyás áttétel keretében történő beszerzésére vonatkozó...
Az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva jövő évi átalakítása - kulcsának megemelése 30-ról 37 százalékra és körének bővítése - 24,4 milliárd forint pluszbevételt jelent a költségvetésnek 2012-ben - derül ki egy számvevőszéki és költségvetési bizottsági módosító indítványból.
A FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyrt. benyújtotta törzsrészvényeinek bevezetési kérelmét a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT), a bevezetés tervezett időpontja november 28.
Múlt héten az amerikai nyersolajtartalékok 6,2 millió hordóval csökkentek, a benzintartalékok 4,5 millió hordóval emelkedtek, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó tartalékok 0,8 millió hordóval kerültek...
A jelek szerint soha nem fogynak ki a trükkökből azok, akik ingyen akarnak tankolni a benzinkutaknál. Most egy újabb csalási próbálkozásra hívja fel a figyelmet a rendőrség....
A százezer euróra növelt kártalanítási értékhatár mellett, a hazai betétesek 99,6 százaléka az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) teljes körű védelmét élvezi - közölte Fekete-Győr András, az OBA...
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán ötödik napja csúsztak mind mélyebbre a lejtőn. Az euróövezeti államadósság-válság okozta aggodalmakat szerdán súlyosbította az előzetes adatsor arról, hogy novemberben már harmadik hónapja gyengül a magángazdaság teljesítménye az euróövezetben, és Kínában is csökken a feldolgozóipar teljesítménye.
A nyersanyagárak elmúlt hetekben tapasztalt csökkenése - különösen az agrártermékek piacán - nem a fundamentumoknak volt köszönhető, hanem sokkal inkább az árupiacokon egykor aktívan tevékenykedő MF...
A 2012-es év az óvatos tervezés éve lesz, a legnagyobb kihívást Magyarország számára az európai adósságválság második hulláma fogja jelenteni - erről Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke az Infotér (Informatika a társadalomért) konferencia záró előadásában beszélt szerdán Balatonfüreden.