A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt kezdeményezi, hogy halasszák el az új köznevelési törvény vitáját 2012. március 31-ig, az érdekvédelmi tömörülés a jogszabályhoz megfogalmazott módosító javaslatait eljuttatta a parlamenti képviselőknek.
Nincs összhangban a magyar gazdaság állapotával a forint árfolyamának gyengülése - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Gerhardt Ferenc, a Monetáris Tanács Orbán-kormány által tavasszal kinevezett új tagja...
Csak nagyon szigorú szabályok között szedhetnének bölcsődei díjat az önkormányzatok; a díjnak több feltétele van - mondta Soltész Miklós szociális államtitkár csütörtökön a MR1-Kossuth Rádióban....
Tegnapi záróértéke közelében kezdte a csütörtököt a pesti parkett, a BUX a nyitást követően 0,1%-os emelkedést mutat, mellyel igazodik a vezető nyugat-európai indexek mozgásához. A vezető részvények...
Csúcson vannak az üzemanyagárak, és ez már a fogyasztásban is látszik. A Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint az üzemanyagok fogyasztásának visszaesése az év első 10 hónapjában 2,4 százalékos volt, de igazából a benzinfogyasztás esett vissza.
Csak nagyon szigorú szabályok között szedhetnének bölcsődei díjat az önkormányzatok; a díjnak több feltétele van - mondta Soltész Miklós szociális államtitkár csütörtökön a MR1-Kossuth Rádióban. ...
A munkaképes lakosság számának csökkenése miatt Európa az elkövetkező évtizedek során csökkenő keresletet tapasztal majd az irodapiacon, derül ki a Colliers International legutóbbi kutatásából. A...
Mindössze kilenc osztályt végzett az a kolozsvári fiatalember, aki ellen az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) számítógépes rendszerének a feltörése miatt indult bűnügyi eljárás. Butyka Róbertet szerda délután 29 napos vizsgálati fogságba helyezte a Kolozsvári Bíróság.
Csak nagyon szigorú szabályok között szedhetnének bölcsődei díjat az önkormányzatok; a díjnak több feltétele van - mondta Soltész Miklós szociális államtitkár csütörtökön a MR1-Kossuth Rádióban.
Harapófogóba került az euró övezet, két megoldás van, vagy megvalósul egy szorosabb együttműködés az országok között, vagy a monetáris unió összeomlik. A fertőzési hatás megállítása érdekében az...
Az LMP közel száz módosító indítványt nyújt be a munka törvénykönyvére vonatkozó kormányjavaslathoz, amelyet családbaráttá szeretne tenni - jelentette ki szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón Kaufer Virág.
Dinamikus hozamemelkedést tapasztalhattunk az elmúlt hetekben. Október közepén 7,63 százalékról pattant vissza a ráta, és azóta tart a hegymenet. Pár nappal ezelőtt a 8,45 százalékos szintet is gond nélkül áttörte a 10 éves hozam, ami két és féléves csúcsot jelent. Ha kitart a negatív hangulat, akkor nem várható, hogy megfordul a ráta, erős szint nem található az útjában. Ha nem jön egy fordulós…
Magyarország kínos helyzetéről és annak lehetséges fertőzési következményeiről ír friss számában a Financial Times. Az FT cikke szerint Magyarország bóvliba minősítése már csak idők kérdése. A brit...
Több állami intézmény is fizetéshalasztást kér a beszállítóktól, és csak jövőre akarja teljesíteni a kötelezettségeit - értesült az origo. A kormány célja ezzel, hogy biztonságba helyezze az idei költségvetést, ám ezzel közben a 2012-es büdzsét terheli meg....
Győr-Moson-Sopron megyében 4,7 százalék a nyilvántartott álláskeresők aktív népességen belüli aránya az októberi adatok szerint. Az álláskeresők száma 10 ezer alá csökkent, nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség a 2008-2009-es gazdasági válság óta - mondta Rimányiné Somogyi Szilvia, a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának vezetője szerdán sajtótájékoztatón Győrött.
A Magyar Nemzeti Bank közzétette legújabb hitelezési felmérésének eredményeit. A 2011. októberében végzett felmérés elsősorban a vállalati hitelezésre fókuszál, és megállapítja, hogy tovább...
Görögország megkezdte a tárgyalásokat a magánszféra hitelezőivel egy kötvénycsere-programról, amely adósságállományából mintegy 100 milliárd eurós leírást tenne lehetővé.
Novemberi ellátásuk folyósításával egy időben a nyugellátásban és baleseti járadékban részesülők egyszeri, 6 százalékos kiegészítést kapnak. A nyugdíjasok a napokban kapják meg a pluszpénzt....
A feketelista.hu összesítése szerint 458 cégnek van egyenként 100 millió forintnál nagyobb adóhiánya, huszoneggyel kevesebbnek, mint egy évvel ezelőtt. Az adófizetési morál egy év alatt azonban mit sem változott, amit bizonyít, hogy e cégek együttes adóhiányának összege 142,5 milliárd forintra rúg, körülbelül ötmilliárddal több, mint egy évvel korábban volt - állapítja meg a portál elemzése.
Az Appeninn 2011 első kilenc hónapját 204 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel zárta, míg a csoport konszolidált árbevétele 676 millió Ft-ot tett ki. A társaság 2010-es, hasonló időszaki,...
Ma reggel érdekes statisztikákat közölt a Bloomberg hírügynökség az arany fizikai keresletéről, melynek lényegét úgy lehetne összefoglalni, hogy az idei év harmadik negyedévében tapasztalt 6%-os keresletbővülés java része a befektetői célú vásárlások felől jött, azaz főleg az arany ETF-ek, aranyrudak és pénzérmék felé tóduló hatalmas pénzösszegeknek volt köszönhető az arany 1921 dolláros…
A Fitch az amerikai bankok jelentős fertőzési kockázataira figyelmeztetett tegnap az amerikai piacok nyitvatartásának utolsó órájában, amire lefordultak a tengerentúli indexek. Ez nyomás alá helyezte...
A nyáron megkezdett nyugdíjkorhatár-emelés sorsa a Berlusconi kormány távozásával bizonytalanná vált, ez pedig megnehezíti a nyugdíjalapok dolgát, hogy érdemben tudják portfóliójukat megtervezni. A...
Végéhez közeledik az egyszerűsített vállalkozó adóval kapcsolatos huzavona. A kormány szerdai ülésén ugyanis Giró-Szász András csütörtöki bejelentése szerint döntött arról, hogy az eva-kulcsot 37%-ra...
A tegnap piaczárást követően közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentés után ma sajtótájékoztatót tart a Rába. Az eseményen a társaság menedzsmentje beszél a 2011-ből eddig eltelt 9 hónap...
Hiába tölti a magyar alkalmazott európai szinten a harmadik legtöbb időt a munkahelyén a román és a lengyel társai után, produktivitása nincs arányban a többletmunkával, hiszen felmérések szerint 10 órás teljesítményét német, vagy holland társai 6 óra alatt véghezviszik - áll a Big Five Szervezetfejlesztési Akadémiának a hazai humántőke állapotáról szóló elemzésében, melyet a Világgazdaság közöl.
Hetek óta ismét lefelé araszol az OTP árfolyama. Napról-napra közelebb kerül a korábbi 2.680 forintos lokális maximumhoz, ahol jöhet egy kis pihenő, de nagyobb fordulatnak kicsi a valószínűsége. Az októberi medvepiaci rally már a múlté, csökkenő trend van érvényben, mely megerősítést nyerhet a 2.680 forintos támasz törésével. Amíg nem kapunk fordulós jelzést, addig nem érdemes vételekben…
A Magyar Nemzeti Bank közzétette legújabb hitelezési felmérésének eredményeit. A 2011 októberében lefolytatott felmérés megállapítja, hogy a kereskedelmi ingatlan- illetve a kis- és mikrovállalati hitelezés nem-árjellegű feltételei tovább szigorodtak. A bankok azt is jelezték, hogy 2011 negyedik és 2012 első negyedévét lefedő időszakban a lakossági jelzáloghitelek kamatai emelkednek.
Végéhez közeledik az egyszerűsített vállalkozó adóval kapcsolatos huzavona. A kormány szerdai ülésén ugyanis Giró-Szász András csütörtöki bejelentése szerint döntött arról, hogy az eva-kulcsot 37%-ra...
A Shell megszakította a kurdisztáni kormánnyal folytatott tárgyalásait a régiós olajkitermelésben való esetleges részvételről - írja a Financial Times. A Shell ezzel a lépéssel kívánja biztonságban...
Idén jelentősen elmaradhat a korábbi becslésektől a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) váltók száma - állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) előzetes összesítése. A...
Az utóbbi napokban a befektetők az olasz mellett ismét egyre jobban aggódnak a spanyol gazdasági és államadósság folyamatok miatt és közben az eurózóna egyben tarthatósága miatt is. Utóbbi tényező a...
Az októberi 100 milliárd forint értékű nagyberuházások után, szerdai ülésén a kormány egy 9 és egy 16,1 milliárd forintos környezetvédelmi és egy 3 milliárdos műemlék felújítási beruházásról döntött. A kormány határozott arról is, hogy a vállalkozások adminisztratív terheit csökkentő 400 milliárd forintos programot indít útjára - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.
Végéhez közeledik az egyszerűsített vállalkozó adóval kapcsolatos huzavona. A kormány szerdai ülésén ugyanis Giró-Szász András csütörtöki bejelentése szerint döntött arról, hogy az eva-kulcsot 37%-ra...
Az utóbbi napokban a befektetők az olasz mellett ismét egyre jobban aggódnak a spanyol gazdasági és államadósság folyamatok miatt és közben az eurózóna egyben tarthatósága miatt is. Utóbbi tényező a...
Miként teremtettek értéket a magántőke befektetők Európában, tehát a beszállás és a kiszállás között milyen módon járult hozzá a tőke egy célvállalat felvirágoztatásához - erre irányul az Ernst &...
A piac most leginkább az IMF delegáció jelentésére vár, ami valószínűleg hétfőre várható. Jó lenne, ha a Standard & Poors, és a Moody’s minél hamarabb állást foglalna a magyar besorolást...
Nőhet a megváltozott munkaképességűek száma, részben amiatt, hogy átalakítják a rokkantnyugdíj-rendszert: rehabilitációs és rokkantrendszerre bontják. Így kevesebb lesz a rokkant, de több a megváltozott munkaképességű ember Soltész Miklós szavai szerint - írja a hirado.hu.
Az operatív programok fel nem használt kereteiből 160 milliárd forintot csoportosítanak át épületenergetikai, illetve megújuló energiát alkalmazó korszerűsítésekre - tudósít az MTI Bencsik János mai hajdúszoboszlói beszédéről.
Senki sem tehet meg mindent, de mindenki megtehet valamit. A tél beköszönte sok embertársunk számára komoly veszélyt jelent, így fokozottan figyelnünk kell egymásra. Keserű tapasztalat, hogy sok esetben a kihűléses halálesettel végződő tragédiák megelőzhetőek lettek volna egy kicsit nagyobb odafigyeléssel. A szakemberek sokat segítenek, de nem állhatnak ki mindenki mellett - hívja fel a figyelmet…
A természetben okozott károk megtérítésére 41,8 millió forint megfizetésére kötelezte nem jogerősen az Ewing Kft.-t a Zala Megyei Bíróság, mert a csömödéri tározó vízszintjének tavalyi csökkentésekor tömegesen pusztultak el a védett békák egyedei - írta csütörtöki számában a Zalai Hírlap.