2011. január 20. csütörtök

jan. 20
12:42
Hamarosan Ferihegyen landol az airBaltic (Privátbankár)
Két év szünet után ismét lesz közvetlen légi összeköttetés Budapest és a Baltikum között, miután megállapodás született a Budapest Airport és az airBaltic között az új járat beindításáról. Május 16-tó...
jan. 20
12:45
EU-elnökség - karrierlehetőség pályakezdő újságíróknak (HR Portál)
Húsz, magyar felsőoktatási intézményben tanuló hallgató profi körülmények között tudósíthat majd a soros elnökség fejleményeiről. A tanulók a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjaiként közelebbről is megismerhetik a hazai és európai döntéshozók soros elnökséghez kapcsolódó munkáját - értesült a Magyar Hírlap.
jan. 20
12:45
Na ezt ne csináld az ásványvízzel... (Pénzcentrum)
Magyarországon 2010-ben - az előző évi 110 literhez képest alig változott, azaz - 109 liter volt az egy főre jutó ásványvízfogyasztás....
jan. 20
12:48
NFM - márciusig 1.100 milliárd forint értékű pályázat (ProfitLine)
Márciusig 1.100 milliárd forint összegű európai uniós pályázatot hirdet meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az Új Széchenyi Terv keretében, majd az év további részében 900 milliárd összegű pályázatot - mondta Fellegi Tamás, a tárca vezetője a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének csütörtöki budapesti rendezvényén.
jan. 20
12:50
QUAESTOR- idén az infláció jelentheti a legnagyobb kockázatot (ProfitLine)
Az idei év legfőbb kockázatát globális szinten az emelkedő élelmiszerárak, illetve nyersanyagárak jelentik, amelyek költségoldali inflációt idézhetnek elő a QUAESTOR Zrt. szakértői szerint.
jan. 20
12:52
6 százalék alatti hozam a 12 hónapos kincstárjegy aukción (ProfitLine)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a meghirdetett 50 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyet értékesítette csütörtöki aukcióján. Az átlaghozam bő kétszeres túljegyzés mellett ismét csökkent.
jan. 20
12:54
Új leányvállalattal bővíti kínai tevékenységét az Infineon (ProfitLine)
Az Infineon erősíti kínai piaci jelenlétét, a müncheni félvezető gyártó vállalat ennek érdekében autóipari elektromos fejlesztésekkel foglalkozó leányvállalatot alapított Kínában.
jan. 20
13:09
A Magosz a GVH-hoz fordult a vis maiort jelentő gazdálkodók érdekében (Infostart)
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult január 13-án az agrárpiaci rendtartásról szóló, a múlt évben módosított törvény megsértése miatt, mivel egyes mezőgazdasági integrátorok és termeltető cégek továbbra is kártérítésre, úgynevezett fedezetvásárlásra kötelezik a vis maiort jelentő gazdálkodókat - közölte a levelet aláíró Jakab István,…
jan. 20
13:18
Mennyivel emelkednek a jövő évi nyugdíjak? (HR Portál)
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a 2011-ben megállapítandó nyugellátások minimumösszegeiről szóló tájékoztatóját - közölte a penzcentrum.hu nyomán az InfoRádió.
jan. 20
13:21
Dioxinbotrány - Még nem derült ki a szennyeződés oka (ProfitLine)
A német mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszter szerint a dioxinbotrány kapcsán még mindig nem világos, mi volt a schleswig-holsteini takarmány dioxinszennyezettségének pontos oka.
jan. 20
13:21
Fittyet hány a BUX az európai lecsorgásra (Portfolio)
A reggeli, gyengébb nyitást követően erősödni tudott a magyar börze, a BUX jelenleg tegnapi szintje közelében 0,1%-os pluszban tartózkodik, annak ellenére hogy a régiós és a nyugat európai indexek is...
jan. 20
13:36
Magyar szálloda a világ legjobbjai közt (Privátbankár)
A 8. helyen szerepel a Hotel Palazzo Zichy a TripAdvisor turisztikai információs portál "Travellers´ Choice Award 2011" elnevezésű összeállításában az utazók szavazatai alapján - közölte a Magyar Turi...
jan. 20
13:39
Saját hedge fundot tervez alapítani Möbius (Portfolio)
A gyakran idézett feltörekvő piaci guru, Mark Möbius is egy saját hedge fund alapításán gondolkodik - mondta el a szakember. A jelenleg is Szingapúrban dolgozó, és több mint 40 milliárdos vagyont...
jan. 20
13:39
Tényleg elveszik a GYES-t, ha megszületik a kistestvér? - a szakértő válaszol (Pénzcentrum)
Egyik olvasónk gyermekgondozási segélyre vonatkozó kérdésére a Magyar Államkincstár Központi Ügyfélszolgálatának szakértője adta meg a választ....
jan. 20
13:54
Ismét nőnek a reáljövedelmek Németországban (ProfitLine)
A gazdaság fellendülésének köszönhetően hat év óta először nőtt tavaly a németek reáljövedelme, igaz, csak szerény mértékben.
jan. 20
13:56
A Magosz a GVH-hoz fordult a vis maiort jelentő gazdálkodók érdekében (ProfitLine)
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordult január 13-án az agrárpiaci rendtartásról szóló, a múlt évben módosított törvény megsértése miatt, mivel egyes mezőgazdasági integrátorok és termeltető cégek továbbra is kártérítésre, úgynevezett fedezetvásárlásra kötelezik a vis maiort jelentő gazdálkodókat - közölte a levelet aláíró Jakab…
jan. 20
13:57
Jobbat jelentett a Morgan Stanley a vártnál (Portfolio)
Mind a bevételek, mind az egy részvényre jutó eredmény szempontjából jobb negyedéves gyorsjelentést tett közzé a Morgan Stanley a vártnál. A bank EPS-e 0,43 dollár lett, a bevételek pedig 7,8...
jan. 20
13:58
Az euróövezetnek Marshall-tervre van szüksége? (ProfitLine)
Európai uniós Marshall-terv kidolgozását sürgeti az euróövezet megroggyant államai számára egy német szakértő, egyúttal lándzsát törve a tagállamok közös eurókötvény-kibocsátása mellett.
jan. 20
13:59
Járai: "meglehetősen kockázatos" a magyar gazdasági út (Portfolio)
Miközben a makrogazdasági alapfolyamatok inkább kedvezőek, a befektetők Magyarországgal kapcsolatos megítélése továbbra is negatív, ez pedig főként azzal magyarázható, hogy "az elmúlt időszakban nem...
jan. 20
14:12
Sláger kerestetik: mi lesz az év befektetése? (Privátbankár)
Egy friss elemzés szerint a válság jónéhány korábbi alapelvet megdöntött: nem hagyhatjuk többé magukra a befektetéseinket. Kockázat nélkül pedig nem lesz hozam
jan. 20
14:15
Járai: "meglehetősen kockázatos" a magyar gazdasági út (2.) (Portfolio)
Miközben a makrogazdasági alapfolyamatok inkább kedvezőek, a befektetők Magyarországgal kapcsolatos megítélése továbbra is negatív, ez pedig főként azzal magyarázható, hogy "az elmúlt időszakban nem...
jan. 20
14:17
Szoros döntés előtt állhat az MNB (Portfolio)
Megosztottak az elemzők a jövő hétfői kamatdöntés eredményét illetően. Ugyan a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők többsége az alapkamat 25 bázispontos emelését várja, de az emelésre számítók...
jan. 20
14:19
Folytatódhat az emelkedés, de jelentősek a kockázatok (Portfolio)
Közzétette a 2011-es kilátásokra vonatkozó legfrissebb elemzését a QUAESTOR. Véleményük szerint a jegybankok pénznyomtatása, a vállalatok jelentősen javuló profitabilitása és hatalmas...
jan. 20
14:21
Az USA-ba érkezhet először a nyugdíjazási "cunami" (Portfolio)
Ketyeg a nyugdíjbomba a föld valamennyi fejlettebb régiójában, akárcsak Kínában, de legelőször az USA-ra csaphat le a nyugdíjazási "cunami" - olvasható az Allianz friss tanulmányában. A kedvezőtlen...
jan. 20
14:24
CAPTain Online Tesztbemutató - 2011. február 2. (HR Portál)
Tesztbemutatót tart a Captain Hungary Kft. 2011. február 2-án.
jan. 20
14:27
6,25 százalékra csökent Törökországban az alapkamat (ProfitLine)
A török központi bank 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot csütörtökön, hogy megállítsa a "forró pénzek" (rövid lejáratú portfólió befektetések) beáramlását, amely aggasztó magasságba emelte a fizetési mérleg folyó tételeinek hiányát.
jan. 20
14:29
Zuhan az easyJet árfolyama a profit warning nyomán (ProfitLine)
Megduplázódhat az easyJet vesztesége az üzemanyagárak emelkedése miatt, és a légi közlekedést akadályozó kemény tél és a sztrájkok is jelentős terhet jelentenek a társaság csütörtökön kiadott közleménye szerint.
jan. 20
14:30
Marshall-tervre van szüksége az euróövezetnek (Privátbankár)
Európai uniós Marshall-terv kidolgozását sürgeti az euróövezet megroggyant államai számára egy német szakértő
jan. 20
14:31
Hétfőn ismét kamatot emelhet az MNB (ProfitLine)
Megemelték idei kamatvárakozásukat a Reuters által kérdezett elemzők, többségük 25 bázispontos kamatemelést vár hétfőn és arra számít, hogy az így 6 százalékra emelkedő alapkamat nem változik az év végéig - derül ki a Reuters által készített felmérésből.
jan. 20
14:32
Megduplázódhat az easyJet vesztesége (Privátbankár)
Megduplázódhat az easyJet vesztesége az üzemanyagárak emelkedése miatt, és a légi közlekedést akadályozó kemény tél és a sztrájkok is jelentős terhet jelentenek a társaság csütörtökön kiadott közlemén...
jan. 20
14:33
Van némi pozitív változás a hazai hozamszintekben (Portfolio)
Európában az első osztályú kereskedelmi ingatlanok hozamváltozása fékeződött 2010 negyedik negyedévében, eltérően a korábbi évekkel, amikor jelentősen nőttek ezen ingatlanok értékei. A hozamok...
jan. 20
14:48
Kamatemelést várnak az elemzők (Privátbankár)
Megemelték idei kamatvárakozásukat a Reuters által kérdezett elemzők, többségük 25 bázispontos kamatemelést vár hétfőn és arra számít, hogy az így 6 százalékra emelkedő alapkamat nem változik az év vé...
jan. 20
14:50
Fellegi: a multikra is szükségünk van, de nem kivételezünk (Privátbankár)
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint a multinacionális vállalatokra is szüksége van a magyar gazdaságnak, de a válságadók kapcsán "kivételezésről" a tárca hallani sem akar
jan. 20
14:51
USA: 37 ezerrel csökkent a segélykérők száma (Portfolio)
Múlt héten 37 ezerrel kevesebben (404 ezren) folyamodtak első ízben munkanélküli segélyért az Egyesült Államokban, mint egy héttel korábban. Tekintettel arra, hogy az elemzők visszafogottabb mértékű...
jan. 20
14:51
Megjelentek a lettek Ferihegyen (Pénzcentrum)
Két év szünet után ismét lesz közvetlen légi összeköttetés Budapest és a Baltikum között, miután megállapodás született a Budapest Airport és az airBaltic között az új járat beindításáról. Május 16.-tól az airBaltic heti négy alkalommal repül Riga és Budapest között....
jan. 20
14:52
Már megint utcán a görögök (Privátbankár)
Csütörtökön 24 órás munkabeszüntetést tartanak a görög orvosok és fogorvosok is, tiltakozva az egészségügyben tervezett reformok miatt, a gyógyszerészek és az ügyvédek már szerda óta sztrájkolnak, és ...
jan. 20
14:54
Az államháztartás pénzforgalmi hiánya a GDP 3,2 százaléka volt 2010-ben (Infostart)
Az államháztartás központi - helyi önkormányzatok nélküli - alrendszerének pénzforgalmi egyenlege 2010-ben az előzetes adatoknak megfelelően 869,8 milliárd forintos deficittel zárt, ami a GDP 3,2 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormányzati portálon.
jan. 20
15:00
NAV: február közepéig igényelhető a jövedéki adó visszatérítése (ProfitLine)
Első ízben 2011. február 15-ig regisztrálhatnak a közúti fuvarozók a jövedéki adó visszaigénylésére az első negyedévre vonatkozóan - mondta Suller György Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője a szervezet sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
jan. 20
15:02
88 százalékkal nőtt a Morgan Stanley nyeresége (ProfitLine)
A Morgan Stanley 88 százalékkal növelte adózott eredményét a tavalyi negyedik negyedévben.
jan. 20
15:04
Oroszországban közel 30 ezer hamis rubelt vontak ki a forgalomból (ProfitLine)
Orosz pénzintézetek 29.229 hamisított bankót vontak ki a forgalomból a tavalyi utolsó három hónapban - közölte az orosz központi bank csütörtökön.
jan. 20
15:06
Stagnált az ásványvíz-fogyasztás tavaly (ProfitLine)
Lényegében nem változott tavaly az ásványvíz-fogyasztás mennyisége az előző évhez képest Magyar Ásványvíz Szövetség és Terméktanács által csütörtökön közzétett legfrissebb adatok szerint.
jan. 20
15:08
Hozamesés a befektetési ingatlanpiacon (ProfitLine)
Az elmúlt év utolsó negyedében Magyarországon az első osztályú ingatlanok hozama kismértékben esett - követve az európai trendet - az irodák hozama 7,5 százalék, a kiskereskedelmi ingatlanoké 7 százalék, míg az ipari ingatlanoké 9,25 százalék volt - közölte a CB Richard Ellis ingatlan-tanácsadó az MTI-vel csütörtökön.
jan. 20
15:09
Ma sem tud rendesen esni Amerika (Portfolio)
Ma is mérsékelt eséssel kezdhetik a kereskedést az amerikai részvénypiacok, miután Európában is csökkennek a vezető indexek. A befektetők a vállalati hírek mellett, a délután folyamán fél háromkor és...
jan. 20
15:09
A Vodafone a karácsony nyertese (Pénzcentrum)
Decemberben 111 ezerrel emelkedett, így 2010 végére 12,012 millió volt a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma. A forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest 171 ezerrel 11,049 millióra nőtt....
jan. 20
15:11
Econet: már a 2010-es számokat is megdobja a Sziget-akvizíció (Portfolio)
Az econet.hu bejelentette, hogy a Sziget megszerzésének és teljes körű konszolidációba vonásának árbevétel növelő és üzemi eredményjavító hatása - a korábbi kapcsolódó közzétételeinkben...
jan. 20
15:24
Belassult Európa ingatlanpiaca (Privátbankár)
Európában az első osztályú kereskedelmi ingatlanok hozamváltozása fékeződött 2010 negyedik negyedévében, eltérően a korábbi évekkel, amikor jelentősen nőttek ezen ingatlanok értékei
jan. 20
15:26
Nyugdíjcunami fenyeget: az USA az első áldozat (Privátbankár)
A demográfiai csúcs gyermekeinek, avagy az úgynevezett „erős generációnak” a történelem talán legsúlyosabb nyugdíj-kihívásával kell szembenéznie
jan. 20
15:27
Év végén történt valami a magyar költségvetésben (Portfolio)
Az államháztatás központi alrendszere hozta a kötelezőt, igaz ehhez a kormány rendkívüli intézkedéseire is szükség volt, miután a kabinet a kiadásnövelő és bevételcsökkentő intézkedéseivel saját...
jan. 20
15:30
Munkahelyi Önkéntesség Díjat nyert a Magyar Telekom (HR Portál)
A Magyar Telekom civil stratégiai partnerével közösen indított Jövő/Menő programja elnyerte a magyarországi Munkahelyi Önkéntesség Díjat - tudatta a cég sajtóközleményében.
jan. 20
15:33
Az államháztartás pénzforgalmi hiánya a GDP 3,2 százaléka volt 2010-ben (ProfitLine)
Az államháztartás központi - helyi önkormányzatok nélküli - alrendszerének pénzforgalmi egyenlege 2010-ben az előzetes adatoknak megfelelően 869,8 milliárd forintos deficittel zárt, ami a GDP 3,2 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormányzati portálon.

Keresés