2011. január 20. csütörtök

jan. 20
7:50
13 ezer munkanélküli kezd a közfoglalkoztatásban (HR Portál)
A következő hét elejétől mintegy 13.600 munkanélküli kezdhet el dolgozni az országos közfoglalkoztatási programban, amelyben idén az ár- és belvíz elleni megelőző védekezésé a főszerep - jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
jan. 20
7:51
10 százalék fölött volt 2010-ben a gazdasági bővülés üteme Kínában (ProfitLine)
Kína gazdasága 10,3 százalékkal bővült 2010-ben, az infláció 3,3 százalék volt - jelentette a kínai központi statisztikai hivatal csütörtökön.
jan. 20
7:52
Ki kellene egészíteni a magánnyugdíj-pénztári törvényt (HR Portál)
Mivel külföldön csak a törvényben meghatározott szűk körben, külképviselet hiányában pedig helyben egyáltalán nem lehet nyilatkozni a nyugdíjpénztári tagság fenntartásáról, szükséges lenne kiegészíteni a jogszabályt - állapította meg Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
jan. 20
7:53
Hamarosan rövidebb lesz a BAR lista (ProfitLine)
Hamarosan megfogyatkozik a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) "feketelistáján" (közismert nevén: BAR lista) nyilván tartott lakossági hiteladósok száma, egy decemberi törvénymódosítás nyomán ugyanis a korábbi öt év helyett csak egy évig lehet megőrizni az adataikat.
jan. 20
7:54
Már nem a víz az úr: újra az autósoké a rakpart (Privátbankár)
Megnyitották a budapesti alsó rakpartokat csütörtök reggel - olvasható a Fővinform honlapján. Mind a budai, mind a pesti alsó rakpart újra végig járható - írták a fovinform.hu oldalon. A budai rakpar...
jan. 20
7:55
Az őstermelők közel harmada támogatásból él? (ProfitLine)
A magyarországi őstermelők 23-28 százaléka, mintegy 33 ezer ember vallja, hogy nulla forint jövedelemből él, de ebből még fejlesztésekre is futja, e körben magas a támogatásból származó bevétel, ezért a kutatók azt feltételezik, hogy adóköteles egyéb jövedelem híján a támogatásokból élnek - írta a Napi Gazdaság csütörtökön az Agrárgazdasági Kutatóintézet tanulmánya alapján.
jan. 20
7:56
Meg lehet-e élni agrártámogatásból? (Privátbankár)
Az őstermelők negyedének nincs más bevallott jövedelme, így a feltételezések szerint az agrártámogatásból tartja fenn magát. Emellett az adórendszer sem ösztönöz igazán a bevetélelek és kiadások kimutatására - írja egy tanulmány
jan. 20
7:57
USA - A banki szektor vezetésével csökkentek a részvényindexek (ProfitLine)
Eséssel zárták a szerdát a New York-i értéktőzsde vezető mutatói a Goldman Sachs és a Wells Fargo csalódást keltő gyorsjelentése nyomán.
jan. 20
8:12
10 százalék fölé kúszott a kínai GDP növekedése (Privátbankár)
Kína gazdasága 10,3 százalékkal bővült 2010-ben, az infláció 3,3 százalék volt - jelentette a kínai központi statisztikai hivatal csütörtökön. A világ második legnagyobb gazdasága 2009-ben 9,2 százalé...
jan. 20
8:14
Infláció: olcsóbb cigi és olivaolaj a fogyasztói kosárban (Privátbankár)
Az idei infláció kiszámításánál - a fogyasztói szokások változását követve - a tavalyinál olcsóbb cigarettával kalkulál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), ugyanakkor a csirkemellfilé és az extra s...
jan. 20
8:15
Szárnyal idén az OTP, mire érdemes figyelni? (Portfolio)
Az OTP papírjai tavaly alulteljesítők voltak, a nemzetközi összevetésben magas tőkemegfelelési mutatóval rendelkező, a régiós szektortársakhoz képest alulárazott bank vonzó sztorinak tűnik 2011-ben,...
jan. 20
8:21
Szlovákiában nőtt a munkanélküliség decemberben (HR Portál)
Szlovákiában 12,46 százalékra nőtt a decemberi munkanélküliség a novemberi 12,22 százalékról az ország munkaügyi hivatalának szerdai közlése szerint.
jan. 20
8:24
Ezért nem érdemes kis lakást venni (Infostart)
A Portfolio.hu és a Thesys Group elemzése szerint a fővárosi lakáspiacon a kisebb alapterületű lakások ára fajlagosan még mindig magasabb, mint a közepes, ötven-hetvenöt négyzetméter közöttieké. A vizsgálat kimutatta azt is, hogy a hetven négyzetméter feletti lakások kínálati ára nem csökkent az elmúlt egy évben.
jan. 20
8:24
Ázsiában is az eladók uralják a piacokat (ProfitLine)
Az amerikai piacok után meghátráltak az ázsiai indexek is, a Goldman Sachs eredményének köszönhetően, emellett az eladói nyomást erősítette a legfrissebb kínai inflációs adat is, amely alapján a várakozások szerint Peking további szigorításokat léptethet érvénybe az árak leszorítása érdekében.
jan. 20
8:26
Van még olyan hely a világon, ahol kétszámjegyű az éves gazdasági növekedés (Infostart)
Kína gazdasága 10,3 százalékkal bővült 2010-ben, az infláció 3,3 százalék volt - jelentette a kínai központi statisztikai hivatal csütörtökön.
jan. 20
8:26
Olcsóbb cigit 'szív' a KSH (ProfitLine)
Az idei infláció kiszámításánál - a fogyasztói szokások változását követve - a tavalyinál olcsóbb cigarettával kalkulál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), ugyanakkor a csirkemellfilé és az extra szűz olívaolaj is bekerült a fogyasztói kosárba - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.
jan. 20
8:30
London: kamatemeléssel kezd az MNB idén (Privátbankár)
Általánossá vált az a várakozás a londoni elemzői közösségben, hogy a magyar jegybank monetáris tanácsa jövő hétfőn esedékes idei első kamatdöntő ülésén ismét végrehajthat egy negyed százalékpontos kamatemelést
jan. 20
8:33
Tovább püfölik a kínai piacot, mínuszban az amerikai határidők (Portfolio)
Javában tart a gyorsjelentési szezon Amerikában, nem véletlen tehát, hogy alapvetően a vállalatok felől érkező friss adatok határozták meg tegnap is a kereskedési hangulatot. Ezek közül is a nyitás...
jan. 20
8:33
Kitakarítják a BAR-listát! Egy év után törlik, aki rendezi a tartozását (Pénzcentrum)
Hamarosan megfogyatkozik a Központi Hitelinformációs Rendszer "feketelistáján" nyilván tartott lakossági hiteladósok száma, egy decemberi törvénymódosítás nyomán ugyanis a korábbi öt év helyett csak egy évig lehet megőrizni az adataikat....
jan. 20
8:35
Törvénymódosítás az adósoknak: csak egy évre szól a BAR-lista (Portfolio)
Hamarosan megfogyatkozik a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) "feketelistáján" (közismert nevén: BAR- lista) nyilván tartott lakossági hiteladósok száma, egy decemberi törvénymódosítás nyomán...
jan. 20
8:51
Nem okoz zavart a piacon az OBA vagyonértékesítése (Portfolio)
Egyes piaci szereplők aggodalmai ellenére a Világgazdaságnak nyilatkozó két szakértő azt hangsúlyozta, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) vagyonából 8,5 milliárd forintnyi állampapír...
jan. 20
8:53
Órákon belül megtudhatjuk, hogyan jött össze a 2010-es hiány (Portfolio)
A Nemzetgazdasági Minisztérium ma délután hozza nyilvánosságra a költségvetés tavaly decemberi, illetve az egész évre vonatkozó részletes adatait, amelyből bővebb információkat kaphatunk arról, hogy...
jan. 20
8:55
Eltűnhet a Volcker-szabályok miatti bizonytalanság (Portfolio)
Támogatja a bankok saját számlás kereskedését tiltó Volcker-szabályok ötletgazdája azokat a javaslatokat, melyek a napokban láttak napvilágot a szabályok pontos alkalmazásának irányelveiről - írja a...
jan. 20
8:57
További csökkenés mutatkozhat az európai piacokon (ProfitLine)
A legfrissebb kínai makroadatok nyomán további veszteségek várhatóak a vezető nyugat-európai piacokon a mai nap folyamán. Kínában a gazdaság a negyedik negyedévben 9,2 százalékkal bővült, míg az egész 2010-es évet tekintve 10,3 százalékkal. Az infláció decemberben 4,6 százalékra enyhült a novemberben mért 5,1 százalékról, így összességében tavaly 3,3 százalékos inflációs ráta mutatkozott, amely…
jan. 20
8:57
Megbillent a forint - Eddig tartott a tündöklés? (Portfolio)
Több napig tartó nagyfokú nemzetközi piaci optimizmus után szerdán délután gyengülni kezdtek az amerikai részvénypiacok, a csökkenés ma hajnalban Ázsiában már esésbe kapcsolt, noha a vártnál jobb...
jan. 20
8:59
OTP - ma eljött a visszatesztelés ideje (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,31 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 22.895,80 ponton zárt szerdán. A piacon két vezető papír, a Mol és az OTP iránt volt nagy az érdeklődés, ezek a részvények húzták szerdán a piacot. Az OTP részvények ára 40 forinttal, 0,71 százalékkal 5.650 forintra nőtt, forgalmuk 13,3 milliárd forintot tett ki. Bár az elemzők többsége további pozitív…
jan. 20
9:00
Nyugdíjemelés! Ennél kevesebb nem lehet az ellátás (Infostart)
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a 2011. évben megállapítandó nyugellátások minimumösszegeiről, valamint a nyugellátások és a baleseti járadék 2011. januári emeléséről szóló tájékoztatóját - közölte a Pénzcentrum.hu.
jan. 20
9:01
Lejtmenetbe kapcsoltak tegnap a részvénypiacok (ProfitLine)
A vezető külföldi indexek többsége a pirosban zárta a napot a szerdai kereskedést követően. A DAX visszacsúszott a 7100-as szint alá, de az általános trenddel ellentétben tudott mozogni a magyar piac. A BUX egész nap szűk sávban mozgott, de végül kicsi emelkedést tudott produkálni.A hazai blue-chipek vegyes képet mutattak, a MOL (+1.3%) és az OTP (+0.7%) húzták felfelé az indexet, míg a vesztes…
jan. 20
9:03
Ma már esés jöhet a BÉT-en is (ProfitLine)
Az árfolyamok csökkenésére, korrekcióra számítanak az MTI által megkérdezett elemzők a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki kereskedési napján.
jan. 20
9:09
Gyógykezelések határok nélkül (Pénzcentrum)
Az Európai Parlament plenáris ülése tegnap elfogadta azt az iránytervezetet, ami a határokon átnyúló egészségügyi ellátásokról szól. A tervezet megszavazásával a jövőben egyszerűbb lehet az uniós polgárok számára, hogy speciális egészségügyi szolgáltatást vegyenek igénybe más EU-tagállamban....
jan. 20
9:09
Jót jelentett az eBay (Portfolio)
A várakozásokat meghaladó profitról számolt be az eBay a negyedik negyedévre, az első negyedévre pedig az elemzői konszenzusnak megfelelő számokat közölt a társaság tegnap,a zárás után közzétett...
jan. 20
9:11
Lendületvesztés, vagy kezdődő korrekció? - Figyeljük a támaszokat! (Portfolio)
Picit lendületét veszítette az emelkedés, a mai napot inkább negatív hangulatban kezdhetjük, miután a tegnapi amerikai esés Ázsiára is átterjedt - véli Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője, aki...
jan. 20
9:13
Túl gyorsan növekszik Kína, érik az újabb kamatemelés? (Portfolio)
Az ipar és a kiskereskedelem jó teljesítményének köszönhetően 2010 negyedik negyedévében a vártnál gyorsabban, 9,8 százalékkal növekedett a kínai gazdaság. Elemzők szerint a gyors növekedés miatt...
jan. 20
9:15
48 helyett alig félmilliárdot spórolt a kormány (Portfolio)
A nyáron bejelentett 48,2 milliárd forintos bértömegcsökkentésnek alig egy százalékát sikerült eddig megvalósítani. Az Orbán Viktor huszadik pontjaként nyáron meghirdetett program az állami cégek...
jan. 20
9:18
Eséssel nyitott a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 113,31 pontos csökkenéssel, 22.782,49 ponton nyitott csütörtökön.
jan. 20
9:24
A laktóz-intolerancia felnőttkorban is jelentkezhet (Privátbankár)
A tejcukor érzékenység bármilyen korosztályban előfordulhat, szekunder változata viszont az étrendünk változtatásával idővel elmúlhat
jan. 20
9:26
A jó hírek ellenére is elbukhat az euró (Privátbankár)
Jelentősen javították az idei világgazdasági növekedésre adott előrejelzésüket londoni pénzügyi elemzők, az euróövezet fennmaradása azonban továbbra sem biztos
jan. 20
9:27
Közösségi iroda - az egyéni vállalkozó legmodernebb munkatere (HR Portál)
Vállalkozásunk életben tartásához és karrierünk kiépítéséhez rengeteg kapcsolati tőkére van szükségünk, amelyeket lakásunk négy fala között igen nehéz kialakítani. Az úgynevezett coworking, azaz közösségi irodák minden szempontból tökéletes munkahelyszínt jelentenek az egyéni vállalkozóknak.
jan. 20
9:27
Válságadóról tárgyalna hazánkban a német E.ON vezérigazgatója (Portfolio)
Az E.ON vezérigazgatója, Johannes Teyssen Budapestre készül látogatni, hogy a visszamenőlegesen kivetett energetikai szektort sújtó adókról tárgyaljon. A cégvezér egy berlini konferencián beszélt...
jan. 20
9:27
Luxusvilla jár az álomálláshoz: magyarokat is keresnek! (Pénzcentrum)
Jobbnál jobb állásajánlatokkal keresik meg fejvadász cégek az európai - köztük a magyar - pilótákat. A nemzetközi pilótahiány miatt a dubaji légitársaság egyéb extrákkal, például adómentes fizetéssel és négy hálószobás villákkal csábítja a kapitányokat....
jan. 20
9:28
A BUX gyengülésre van ítélve (Privátbankár)
Az árfolyamok csökkenésére, korrekcióra számítanak az MTI által megkérdezett elemzők a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki kereskedési napján. Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője ...
jan. 20
9:29
Sorra jönnek a leleplezések az elfolyó orosz olajmilliárdokról (Portfolio)
Az energetikai szféra kapcsán szinte mindig a kitermelés körülményeiről és az export—import bonyodalmairól szólunk, pedig könnyen belátható, hogy legalább ilyen nagy a szállító hálózatok...
jan. 20
9:30
Alábbhagyott az aranyláz, kapaszkodik az árfolyam (ProfitLine)
A tavalyi év végéhez képest lecsökkent a volatilitás az arany mozgásában. Pillanatnyilag azzal küzd az árfolyam, hogy visszakapaszkodjon a trendvonala fölé, mely 1370 felett van. (Solar Capital)
jan. 20
9:31
Töretlen az érdeklődés a hedge fundok iránt (Portfolio)
Már csak egy hajszál választja el a hedge fundokat attól, hogy kezelt vagyonuk meghaladja a 2008 közepi csúcsot - derül ki a Hedge Fund Research legújabb jelentéséből. A fedezeti alapok vagyona...
jan. 20
9:32
Devizapiac: GBP/CHF kilátások (ProfitLine)
A rengeteg fehér, azaz emelkedő gyertya közé ismét egy sötét gyertya keveredett. Év eleje óta több mint 700 pontot emelkedett a devizapár jegyzése és a jelenlegi megálló, az elmúlt évi esés 61.8%-os korrekciós szintjére esik, 1.54 közelében. (Solar Capital)
jan. 20
9:45
Svájci leányvállalatot alapított a MOL Energiakereskedő (Portfolio)
MOL Energy Trade International néven svájci leánycéget alapított a MOL Energiakereskedő Zrt - értesült a Népszabadság. A MOL Energiakereskedő 50%-ban a MOL, 50%-ban pedig egy orosz hátterűnek...
jan. 20
10:00
Rövidülhet a BAR-lista (HR Portál)
Több mint 10 százalékkal csökkenhet a banki adósok úgynevezett BAR-listája. Nem a hitelvisszafizetési morál javult: közel egymillió személynek van élő tartozása. A kormány döntése szerint viszont azt, aki fizetett, öt helyett csak egy évig tartják nyilván - írja a Népszabadság.
jan. 20
10:03
Folytatódott a tegnapi csökkenés az európai piacokon (ProfitLine)
A vártnál erősebb kínai gazdasági bővülés és a továbbra is magas inflációs adat felerősítette a további monetáris szigorítással kapcsolatos aggodalmakat, melynek nyomán az ázsiai piacok példáját követve Európában is lefelé mozdultak a részvényindexek.
jan. 20
10:03
Eséssel nyitott a BUX (Portfolio)
A negatív nyitást követően már tegnapi záróára közelében tartózkodik a BUX. A blue chipek közül csak az OTP nyitott jelentősebb mínuszban, de azóta a bankpapírok is felfelé vették az irányt. A mai...
jan. 20
10:05
Izgalmas szinteken a BUX - mi jöhet? (ProfitLine)
Izgalmas szinteken mozog a BUX index a napokban. Kedden szép emelkedéssel sikerült áttörnie a 22700-as ellenállást és a végül egy teli gyertyát rajzolt. (Solar Capital)

Keresés