A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 269,66 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 21.611,25 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 20,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősö...
A Volánbusz Zrt. és a MÁV-Start Zrt. elővárosi járataira is kiterjed a háromnapos bérletérvényesség-hosszabbítás - közölte a BKV Zrt. az MTI-vel kedden. A közlekedési társaság közleményében emlékez...
A válság hatására jelentkező bizalomhiány és a rejtett gazdaság térnyerése nyomán nőtt meg a készpénzállomány Magyarországon - mondta Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke kedden, egy Budapesten tartott konferencián.
Egészen jól alakult a kereskedés első fele Amerikában, a vezető tőzsdeindexek mind 0.6-08 százalékos pluszt tudtak felmutatni, nagyrészt a kedvező fogyasztói bizalmi indexnek köszönhetően. A...
A térségbeli devizákat követve ingadozott kedden a forint árfolyama: az eurót kedden délután háromnegyed ötkor 271,11 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 271,88 forint után.
Multimédiás MP3 fájltól remélnek előrelépést a kalózkodás elleni küzdelemben a technológia kifejlesztői. A MusicDNA olyan plusz információkat ad a zenei fájl mellé, amely talán újra vásárlásra csábítja a letöltőket....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 269,66 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 21.611,25 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 20,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az amerikai munkanélküliség 2014-ig nem tér vissza az 5 százalékos hosszú távú átlaghoz - vélte az amerikai kongresszus költségvetési hivatalának a vezetője kedden.
A U.S Steel veszteséggel fejezte be a tavalyi utolsó negyedévet, és ezzel már a negyedik egymást követő negyedévben zárt mínuszban - közölte az acélipari cég kedden.
Magyarországon a sok kisvállalkozás tevőleges szerepet játszik a készpénz iránti kereslet növelésében és a rejtett gazdaság térhódításában - derült ki az MNB keddi konferenciáján....
Az adóhatóság nem állapíthatja meg az ingatlan értékét, azt csak az adóhivataltól és a tulajdonostól is független szakértő mondhatja meg - reagáltak az MTI által megkérdezett ingatlanszakértők az Alkotmánybíróság keddi döntésére, amellyel megsemmisítette az ingatlanadót.
Bill Gross nem váratta sokáig a médiát, a világ legnagyobb kötvényalapjának a kezelője a legújabb hírek szerint kifejezetten rossz véleménnyel van a fejlett országokról. A 200 milliárd dolláros...
A felszámolási eljárás megindulása ellenére úgy látszik, megoldódik a Saab helyzete, és a több mint fél évszázados múltra visszatekintő autógyártó márkája megmenekül. A GM még korábban jelezte, hogy...
Az amalgám töméseknek nagyjából 200 éves múltja van, mégis sokan félnek tőle, mert higanyt is tartalmaz. Tévhitek és tények a fogászat legvitatottabb kérdéséről
Csányi Sándor az OTP Bank és Hernádi Zsolt a MOL elnök-vezérigazgatója is szerepel a Financial Timesnak a fejlődő piacok legjobb üzletembereiről közzétett TOP 50-es listáján.
Kétmilliárd dolláros a magyar kötvénykibocsátási ajánlat, 2,65 százalékpontos ajánlati felárral az azonos futamidejű, tízéves amerikai kincstárjegy felett - mondták kedd este, a New York-i árazás előtt londoni források.
Kína 800 millió euró kölcsönt hagyott jóvá Szerbiának részben egy széntüzelésű erőmű bővítéséhez - jelentette be a szerb villamos művek (EPS) vezérigazgatója kedden. Az erről szóló megállapodást két héten belül aláírják.
A crude olaj határidős árfolyama 0.6 százalékos csökkenés után 74. 81 dolláron állapodott meg, a fő ok a leértékelődés mögött a dollár erősödése volt. Szakértők szerint a zöldhasú mellett a holnap...
Kína 800 millió euró kölcsönt hagyott jóvá Szerbiának részben egy széntüzelésű erőmű bővítéséhez - jelentette be a szerb villamos művek (EPS) vezérigazgatója kedden. Az erről szóló megállapodást két héten belül aláírják.
A javuló amerikai fogyasztói hangulat hatására a kezdetben veszteséggel nyíló amerikai piacok emelkedésbe csaptak át a kereskedés vége felé közeledve. Közép-európai idő szerint 20 óra után a DJIA index 0,85 százalék emelkedéssel 10.283,47 ponton állt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,76 százalékkal 2.227,61 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 0,61 százalékkal 1.103,52 pontra…
A gazdasági válság miatti foglalkoztatás-csökkenés enyhítésére 2009-ben 55 milliárd forint hazai és európai uniós forrás jutott, amelyből százezer munkahelyet sikerült megtartani - közölte Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára kedden Kecelen sajtótájékoztatón.
A kereskedelmi óriás évente belső felmérést végez, melynek segítségével egyrészt felmérik a dolgozói igényeket, továbbá megpróbálnak minél többet megtudni a dolgozóikról a munkakörülmények javítása érdekében. Az anyaországban végzett legutóbbi vizsgálat egyik kérdése azonban kiverte a biztosítékot a válaszadóknál, mivel a munkáltató a dolgozók nemi identitását firtatta....
Egyre mélyebb gödörbe süllyed a Porsche, nem elég hogy 2008-ban túl nagy falatnak bizonyult a Volkswagen, és az autóipar válsága miatt a csőd szélére került a cég, most egy milliárd dolláros pert...
Meghátrál az Aldi: a világszinten is sikeres áruházlánc, amely az elmúlt években hatalmas lendülettel szerezte újabb és újabb piacait most visszakozni kényszerül: "szünetelteti" utazási üzletágát Nagy-Britanniában....
Jelentősnek mondható vételi érdeklődés mellett Magyarország tegnap végül 2 milliárd dollár értékben bocsátott ki 10 éves dollárban denominált államkötvényt. A papír hozamfelára az amerikai benchmark...
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) legfrissebb adatai szerint december hónapban összesen 3 023 769 tételt folyósítottak, melyből 1 677 110 darab (55,46 %) postai úton, míg 1 346 659 tétel (44,54 %) bankszámlára történő utalással jutott el a jogosultakhoz. A bankok közül egyre többen rendelkeznek kimondottan a nyugdíjasok pénzügyi szokásaihoz igazított számlacsomagokkal....
Sólyom László április 11-re írta ki az országgyűlési választások első fordulóját. Ennek kapcsán megkérdeztük Önöket, hogy elmennek-e választani tavasszal, illetve hogy tudják-e már, kire adják voksukat
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
400 millió euróért a holland Spyker Cars luxussportkocsi-gyártó vállalatnak adja el a svéd Saabot a General Motors - jelentette be az amerikai óriásvállalat alelnöke.
Két meghatározó magyarországi cég egy-egy vezetője, Csányi Sándor és Hernádi Zsolt is szerepel a Financial Times 50-es, a fejlődő piacokat képviselő üzleti vezetőket szerepeltető toplistáján - írta a ...
Tavaly a fizetésképtelenségi eljárások száma meghaladta a 14.600-at, ami 2008-hoz képest 29 százalékos emelkedés, a végelszámolások esetében a növekedés több mint 53 százalék - közölte a Creditreform Kft. az MTI-vel.
Magyarországon évente mintegy 2,0-2,5 millió tonna kukoricából lehet majd előállítani bioetanolt, ha az ország ki tud építeni legalább 600 ezer tonna új gyártókapacitást. Ez a mennyiség nem veszélyezteti a magyar belső takarmányellátást, mivel ennyi felesleg mindig rendelkezésre fog állni az országban - jelentette ki Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM)…
Kétmilliárd dollár értékben bocsátott ki kötvényt az este a magyar kormány. Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. a Citigroupot és a Deutsche Bankot bízta meg a tranzakció lebonyolításával. A tízéves futamú kötvény kibocsátási ára 99,86 százalék, szelvénye 6,25 százalék, hozamfelára az azonos futamidejű amerikai kincstárjegy felett 2,65 százalékpont.
Ma tartja éves rendes közgyűlését az Egis Gyógyszergyár Nyrt. A társaság igazgatósága az előző évekhez hasonlóan ismét részvényenként 120 forint osztalék kifizetését javasolja a 2008/2009-es üzleti év nyereségéből.
Tovább szedi áldozatait a kemény tél Európa-szerte: az elmúlt 24 órában Lengyelországban tízen, Romániában nyolcan fagytak meg. Németországban is dideregnek
Az elmúlt napok korrekciója után a bátrabb kedvű befektetők elkezdhetnek visszacsorogni a nagyobb blue chipekbe. Nézzük meg, mire számíthatunk az OTP esetében!
A negyedik negyedéves gyorsjelentési szezonban a vállalati eredmények inkább pozitív, mint negatív meglepetéseket okoztak eddig, azonban a felülteljesítők aránya már nem olyan magas, mint három...
Másfél hét múlva, február 8-án kezdik kézbesíteni az érintett több mint 8 millió választópolgárnak az áprilisi országgyűlési választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt
A BKV 110 volt munkatársának végkielégítését, a kifizetések jogosságát, illetve 144 tanácsadói szerződés megkötésének körülményeit vizsgálják a nyomozók – derült ki Ihász Sándor fővárosi főügyés...
A Start-részmunkaidős kártya bevezetését, a család és a munkahely közötti rugalmasabb "átjárhatóság" megteremtését és a részmunkaidős foglalkoztatás további bővítését javasolja a Népesedési Kerekasztal Család és munka elnevezésű munkacsoportja. A vitaanyagot kedden ismertették újságíróknak Budapesten.
A BKV száztíz volt munkatársának végkielégítését, a kifizetések jogosságát, illetve 144 tanácsadói szerződés megkötésének a körülményeit vizsgálják a nyomozók - derült ki Ihász Sándor fővárosi főügyész Magyar Nemzetnek adott interjújából.
A gazdasági válság miatti foglalkoztatás-csökkenés enyhítésére 2009-ben 55 milliárd forint hazai és európai uniós forrás jutott, amelyből százezer munkahelyet sikerült megtartani - közölte Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára kedden Kecelen sajtótájékoztatón.
A fogyasztói bizalom mutatója (CCI) 103,9-re nőtt Kínában tavaly, az utolsó negyedévben - derül ki az országos statisztikai hivatal elemző központjának jelentéséből.