Dinamikus növekedéssel, 3.367 millió Ft értékű szerződésállománnyal zárta az elmúlt évet a Start Tőkegarancia Zrt. A szerződésállomány az első félévben 667, a második félévben pedig 705 millió...
Az elmúlt két hónap a devizapiacon az amerikai dollár erősödését hozta. Cikkünkben az EURUSD és az USDHUF példáján azt vizsgáljuk, hogy rövid távon milyen szintekig juthat el ez a folyamat. EURUSD...
Ungár Klára, a Szabad Emberek Magyarországért párt elnökségi tagja nyilvános, a média által is közvetítendő vitára hívja ki Bokros Lajost, az MDF miniszterelnök-jelöltjét. A vitát kezdeményező poli...
A tervekhez képest hamarabb, akár már nyár elejére elkészülhet a 4-es metró teljes alagútja - mondta Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója kedden azt követően, hogy a...
A cseh Subterra a.s. és a szlovák Doprastav a.s. S-D konzorciuma nyerte el a Budapest Kelenföld és Tárnok közti vasútvonal átépítését, amely magában foglalja a Kelenföldi pályaudvar átépítését, valamint a 4-es metróval történő összekapcsolását is. A vállalási ár 26,9 milliárd forint - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Reményik Kálmán a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.…
A Ecostat Ingatlan Barométere tavaly a negyedik negyedévben 38,5 százalék volt, 3,1 százalékponttal magasabb a harmadik negyedévinél, és 6 százalékponttal magasabb a második negyedévi mélypontnál - mondta Tóth G. Csaba, az Ecostat osztályvezetője keddi sajtótájékoztatóján.
Mind a bevétel, mind az egy részvényre jutó nyereség szintjén az elemzői konszenzust felülmúló eredményekről számolt be a DuPont percekkel ezelőtt közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentésében,...
A Pénzcentrum információi szerint tegnap délután óta hibásan működik az OTPdirekt rendszere. A legnagyobb magyar netbank várhatóan csütörtöktől lesz újra hibátlanul használható....
A gazdasági válság előtti szintre emelkedett a K&H Bank bizalmi indexe, amelyből arra lehet következtetni, hogy az idei évben már pozitív változásokra számítanak a vállalkozások.
Nyilvánosságra hozta 2009 negyedik negyedévére vonatkozó felmérését az Ecostat. Bár az Ecostat IngatlanBarométer értéke 2009 második negyedéve óta mérsékelt növekedést mutat, a jelenlegi érték még...
Mint arról beszámoltunk, tegnap délután óta hibásan működik az OTPdirekt rendszere. Az OTP tájékoztatása szerint a bankkártyás tranzakciókkal kapcsolatosan észleltek funkcionális hibát....
A múlt hetivel megegyező meghirdetett összeg, közel azonos érdeklődés és magasabb kibocsátás mellett változatlanul 5,70 százalék maradt a három hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
A befektetői szentiment romlása felénk is érezteti hatását, a régió Nyugat-Európát alulteljesítve esik. A sor végén az oroszok haladnak 3% feletti mínusszal, de a magyar piac sem sokkal “marad...
Folytatta a zuhanást a tegnapi eladási jelzést követően a gyapot árfolyama. Aki már régebb óta olvassa gyapotelemzéseinket, talán még emlékezhet arra, hogy a nagyon erős támaszunkat még a múlt héten 69,72 centre tettük. Ezt módosítottuk 68,88-ra, ahol sokkal több szint található, amit a múltban megtesztelt, illetve tartósabb ideig tartózkodott ott. (Solar Capital)
A Genii Capital befektetési csoport visszalépett a Saab megvásárlására tett ajánlatától, így egyedül a Spyker Cars folytat tárgyalásokat a General Motors autógyárral a svéd vállalat átvételéről. A ...
A magyar pénzügyi-gazdasági szaksajtó legelismertebb és legdinamikusabban fejlődő szereplője, a Portfolio.hu komoly szakmai ambiciókkal rendelkező fiatal munkatársat keres RÉSZVÉNYPIACI...
Az "eszeveszett" költekezés miatt az Egyesült Államok adósságrátája a 100 százalékos érték felé tart, így ne lepődjünk meg akkor, ha egyszer csak azzal az ötlettel állnak elő a döntéshozók, hogy az...
Ungár Klára, a Szabad Emberek Magyarországért párt elnökségi tagja nyilvános, a média által is közvetítendő vitára hívja ki Bokros Lajost, az MDF miniszterelnök-jelöltjét.. A vitát kezdeményező pol...
Az Egészségügyi Világszervezet tagadta az Európa Tanácsban, hogy oltóanyaggyártók befolyásolták, s ezért nyilvánította világjárvánnyá a H1N1 influenzát
Idén több mint ötszörösére nőtt a rehabilitációs járulék, és a Work Force személyzeti tanácsadó tapasztalatai szerint számos érintett cégnek ugyan volna lehetősége megtakarítani ezt az összeget, mégsem tudnak élni a lehetőséggel. A vállalat rehabilitációs programja a szabályváltozásból előnyt kovácsol: a munkaadó időt és pénzt takarít meg, a megváltozott munkaképességű élete pedig kiteljesedhet.
A Pénzcentrum rendszeresen foglalkozik a nyugdíjak folyósításával, ezúttal egy szomorúbb témakört vizsgálunk. Felmerül a kérdés, hogy mi a teendő akkor, ha egy nyugdíjas elhalálozik. Mikor, kinek és hogyan kell bejelenteni az elhalálozás tényét, kinek, meddig és mennyi pénz jár?...
A rendőrség gyanúsítottként hallgatja ki Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját - értesült az MTI kedden, nem sokkal 13 óra előtt. Tóth Gábor, Budapest rendőr-főkapitánya az MTI információját m...
Nem működnek az OTPdirekt, az OTP Bank internetes szolgáltatásának egyes bankkártyás funkciói, a rendszer múlt hét végi verzióváltása következtében fellépett hiba miatt.
Lehet, hogy újra esésre áll a zászlaja a búzának. Bár a múlt heti minimuma 485 dollárcentnél volt, onnan visszatesztelte az 500 centes árfolyamszintet, ahol egy hosszabb kanócú gyertyát csinált magának és újra a negatív iránnyal kacérkodik. Ahhoz, hogy a nagyobb idősíkon folytatódni tudjon az árfolyamesés a 485-ös szintnek el kell esnie. (Solar Capital)
A KÖVET Egyesület negyedik alkalommal hirdeti meg a Zöld Iroda Versenyt, amelyre már csak egy hétig, 2010. február 1-jéig nevezhetnek azok a szervezetek, ahol irodai munka folyik.
A Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálatnak (MKDSZ) van létjogosultsága Magyarországon, az érintetteknek érdemes volna a szolgáltatást az eddiginél jobban igénybe venni - mondta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter egy keddi szakmai workshopon.
Február 15-étől ismét nyújt lakossági devizahitelt a K&H Bank, igaz csak az euró alapú lakáshitelek és ingatlanfedezetű személyi hitelek esetében. Ezzel feloldja a bank a devizahitelezés tavaly...
A várakozásoknak megfelelően döntött a felerészben megújult lengyel monetáris tanács, a refinanszírozási ráta rekord alacsony szinten, 3,5%-on maradt. Az év elején kilenc monetáris tanácstag...
A Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) közzétette a 2009 negyedik negyedévére vonatkozó irodapiaci adatokat. 2009-ben összesen 294,415 nm-nyi irodaterület került bérbeadásra, a...
Nem működnek az OTPdirekt, az OTP Bank internetes szolgáltatásának egyes bankkártyás funkciói, a rendszer múlt hét végi verzióváltása következtében fellépett hiba miatt. Az OTP Bank Nyrt. az MTI-ve...
Dinamikus növekedéssel zárta az elmúlt évet a Start Tőkegarancia Zrt., amelynek szerződésállománya 2009-ben 67 százalékkal 3,367 milliárd forintra nőtt az előző évhez viszonyítva.
Az elmúlt időszak pozitív változásai, így a makrogazdasági környezet fokozatos javulása, a lakossági hitelezéssel kapcsolatos törvényi szabályozás szigorodása, valamint a szektorszintű önszabályozás h...
Csökkent a Vienna Insurance Group (VIG) adózás előtti konszolidált eredménye tavaly, a míg díjbevételek tovább nőttek a kedden Bécsben ismertetett előzetes adatok szerint.
Újra kínál euró alapú lakossági hitel a K and H Bank, s ezt a makrogazdasági környezet fokozatos javulásával, a lakossági hitelezéssel kapcsolatos törvényi szabályozás szigorodásával, valamint a szektorszintű önszabályozással indokolja.
Gordon Brown is a nagy labdarúgó klubok súlyos eladósodottságának veszélyeire figyelmeztetett, a brit miniszterelnök a legnagyobb angol csapat, a Manchester United hatalmas hitelállományáról szóló...
A Feketelista.hu elkészítette az első összesítéseket a 2009 évi cégmozgásokról. A statisztikai adatok arról tanúskodnak, hogy bár tízezer-számra szűntek meg vállalkozások, mégis folyamatosan nő a cégbíróságnál bejegyzett társas vállalkozások száma....
A vártnál jobb eredményeket tett közzé a Johnson & Johnson negyedik negyedéves gyorsjelentésében, a cég egy részvényre jutó nyeresége 1.02 dollárra rúgott az egyszeri tételek hatásait kiszűrve,...
Az Egészségügyi Világszervezet tagadta az Európa Tanácsban, hogy oltóanyaggyártók befolyásolták, s ezért nyilvánította világjárvánnyá a H1N1 influenzát
Májustól akár 4 órás határidővel is indulhat a pihenésre vágyó utas, ha megvalósul az úgynevezett Ultra Last Minute utakat értékesítő kioszk Ferihegyen
Véget ér a számlagyűjtő játék, az egyik decemberi pályázónak egy H1N1 elleni oltás beadása hozta meg a szerencsét. Utoljára adták át a Tiszta Haszon Program egymillió forintos nyereményeit kedden, ...
A paksi atomerőműben tervezett 2000 milliárd forint értékű bővítés, vagyis a két újabb blokk építésében 30-35 százalékban magyarországi beszállítókra, alvállalkozókra számítanak - mondta az erőműtársaság vezérigazgatója.
A nap eleji ázsiai riadalom óta némileg megfogyatkozott az amerikai határidők mínusza, ebben a kedvező Ifo index mellett a vállalati szektorból érkező kedvező gyorsjelentések is szerepet játszhatnak....
Jó úton jár Magyarország az Európai Bizottság szerint ahhoz, hogy jövőre az előírt uniós szint alá szorítsa államháztartási hiányát - derül ki brüsszeli sajtóértesülések szerint annak a dokumentumnak a tervezetéből, amelyet az Európa Unió végrehajtó testülete hivatalosan szerdán fogad majd el.
A főpolgármester szerint reális, vállalható alternatívát jelenthet az MDF kormányfőjelöltjének programja azoknak, akik nem akarják a Fidesz kétharmados parlamenti többségét és nem szavaznak a szociali...