A pénzügyi piacok ugyan megszilárdultak az elmúlt hónapokban a gazdaság javulása közepette, de a pénzügyi piaci szereplők talán túlértékelik a javulás fokát
A pénzügyi piacok ugyan megszilárdultak az elmúlt hónapokban a gazdaság javulása közepette, de a pénzügyi piaci szereplők talán túlértékelik a javulás fokát, így vélekedett a nemzetközi Pénzügyi Stabilitási Tanács elnöke, az olasz Mario Draghi a hét végén. Arra is figyelmeztetett, hogy a megnövekedett államháztartási hiányok elszívhatják a tőkét a gazdaság elől.
Kínában idén is folytatódik a kormányzati gazdaságösztönzés, főleg a hazai, azon belül is a lakossági fogyasztást erősítendő, ezt jelentette hétfőn a Hszinhua hírügynökség, a kínai pénzügyminiszter nyilatkozatát idézve.
A kisgyermekes nők foglalkoztatásának legfontosabb feltétele, hogy legyen megfelelő mennyiségű és minőségű napközbeni gyermekellátó hálózat. Mindenkinek jogában áll igénybe venni ezt az ellátórendszert, csak éppen a működési anomáliák miatt sokaknak nincs erre lehetősége.
Mintegy 2 százalékkal - az elmúlt öt év adataihoz képest a legkisebb mértékben - nőtt decemberben a nyilvántartott álláskeresők száma Zala megyében, de még így is 30 százalékkal több a munkanélküli, mint egy évvel korábban.
A Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor szerint pártja megnyerheti mind a 176 egyéni választókerületet. Kormányprogram majd csak akkor lesz, ha már nyertek?
A Portfolio.hu által megkérdezett piaci szakemberek mindegyike az idei magyarországi választásokat és a globális környezetet emelte ki, amikor a magyar állampapírok idei kilátásairól kérdeztük őket....
Erősödtek az ázsiai piacok hétfőn, mely mögött a legfrissebb kínai exportadat állt, és az, hogy a kínai pénzügyminiszter bejelentette, hogy az idén is folytatják a gazdaság kormányzati ösztönzését. Mindez pedig ellensúlyozni tudta a pénteken nyilvánosságra került csalódást jelentő decemberi amerikai foglalkoztatottsági adatokat. A tokiói értéktőzsde hétfőn zárva volt, országos ünnepnap miatt.
Bár a pénteken nyilvánosságra került amerikai foglalkoztatottsági adat némi bizonytalanságot okozott a piacokon, azonban a hétvégi kínai kereskedelmi adat mindezt várhatóan ellensúlyozni tudja, melynek következtében felfelé mozdulhatnak a vezető nyugat-európai részvénypiacok.
A bérköltségek egy vállalkozás költségei között gyakran a legnagyobbak. Kifizetése nemritkán komoly tehertétel a vállalkozások számára, egy elhibázott megállapodás komoly erkölcsi-gazdasági kár forrása is lehet. Mivel újév környékén van a bértárgyalások ideje, ezek lefolytatásához adunk segítséget a munkaadóknak.
A péntek délutáni munkaerőpiaci adatok okozta ijedtség gyorsan elmúlt a tengerentúlon, az irányadó amerikai indexek mindegyike végül enyhe pluszban tudta zárni a napot. A befektetők már a ma induló...
A BKV nem tud arról, hogy volt humánpolitikai igazgatója, Szalainé Szilágyi Eleonóra másnak is intézett volna nagy összegű végkielégítést - mondta Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese...
A BKV-nál alakult sztrájkbizottság szóvivője szerint a hétvégi egyeztetés sikertelensége miatt elkerülhetetlen a keddi sztrájk. A társaság vezetése és a szakszervezetek egyelőre a munkabeszüntetés...
Egy közbeszerzési eljárás keretében nettó hárommilliárd forint jut fénymásolók beszerzésére. A Gyurcsány- és a Bajnai-kormány az elmúlt két évben már másfél milliárdot költött el hasonló célra....
A Magyar Telekom nyerte a Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynöksége által mobil távközlési szolgáltatásokra kiírt közbeszerzési eljárást, mivel a becsült nettó 951 millió helyett...
Pénteken a kereskedés utolsó perceiben pluszba rántották az amerikai tőzsdéket és az ázsiai piacok is többnyire emelkedést mutatnak a mai reggelen. A japán részvénypiacon nem volt ma kereskedés, így...
Amennyiben a tavaszi választásokon győztes politikai erő is elkötelezett lesz az alacsony államháztartási hiány megőrzésére, akkor elsők lehetünk a régiós, még nem euróval fizető országok között az...
Lezajlott a térség első idei választása: a horvát elnökválasztás vasárnapi, második fordulóján Ivo Josipovic szociáldemokrata jelölt került ki győztesen meggyőző fölénnyel - írja a Reuters a horvát...
Érdemes volt tárgyalni, meglett az eredménye. A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. nyerte a Honvédelmi Minisztérium által kiírt tárgyalásos közbeszerzést: a becsült nettó 951 millió helyett 491 millió forintért vállalta a kétéves szolgáltatást !
A pénteki amerikai kereskedésre a kedvezőtlen munkaerőpiaci adatok nyomták rá a pecsétjüket, de a nap végére mégis pluszba tudtak fordulni a mutatók, ami bika viselkedés. A foglalkoztatottak száma 85 ezerrel csökkent, ami jócskán alulmúlta az elemzői várakozásokat, de a hír nem zökkentette ki a piacokat a héten lefektetett vágányról. (Solar Capital)
Botrányoktól bűzlik a cég, ezt lassan tudomásul vesszük, de lehetetlen hozzászokni. Mindenesetre idén még többet fogunk fizetni a közlekedésért, ám van némi reményünk, hogy ezt ezentúl nem Szalainé teszi zsebre...
Egyelőre pozitív irányba mozdult el az év elején, amivel megtörni látszik a negatív korrekciót. Jelenleg egy három napos konszolidációt épít, amin belül többé kevésbé szabályosan felfele rendeződést mutat. A pénteki kereskedést ezen az 1120 és 1140 közötti oldalazáson belül a felső ellenállásra tapadva folytatta, ahonnan jó eséllyel menetel tovább első körben 1150-ig. (Solar Capital)
Az ING Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár becslései szerint tavaly átlagosan több mint 20 %-os hozamot értek el a magán-nyugdíjpénztári portfóliók. A kasszáknak sikerült ledolgozniuk a 2008-as veszteségek nagy részét, amikor a felügyelet és a nyugdíjalapok becslései szerint 20 %-os mínuszba kerültek....
Az optimizmus láthatóan az új évben is kitart a részvénypiacokon, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy ebben ma lenne bármi változás. A BUX picit feljebb nyithat, napközben aztán majd kiderül, hogy van-e...
Tartósan alacsony szinten maradhat az irányadó ráta az USA-ban - nyilatkozta James Bullard. A St. Louis-i Fed kormányzó kijelentése egyfelől csökkenti az esetleges kamatemeléssel kapcsolatos...
Tovább tarthat a részvényárfolyamok lassú erősödése a héten a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett részvénypiaci elemző szerint. Balásy Zsolt, a Concorde Zrt. elemzője szerint nem válto...
Ismét nagy felhördülést válthat ki a közvéleményben, hogy a Goldman Sachs és a JPMorgan Chase mellett több más amerikai bank is sokmilliárd dollárnyi bónusszal tervezi jutalmazni idén is...
Az idén nyárig tartó első ütemben 29 útszakasz felújítását tervezi a főváros, összesen 22 kilométeren. A kátyúk kijavítását a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. végzi, e munkák megkezdése elsősorban az időjárási viszonyoktól függ....
Nem vette el a vártnál jóval gyengébb, péntek délután közzétett amerikai munkaerőpiaci adat a befektetők kedvét (a jegybanki pénzpumpa hosszabb ideig fennmaradásának reménye miatt), így a...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: A ROSSZ ADAT ELLENÉRE FOLYTATÓDOTT AZ EMELKEDÉS -a gyenge munkaerőpiaci adat (ld. lentebb) csak átmeneti esést okozott, később visszatért az optimista hangulat,...
A hétfő reggeli tárgyaláson sem született megállapodás a BKV vezetősége és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről - közölte újságírókkal Földényi György, a sztrájkbizottság elnöke a megbe...
A Magyar Energia Hivatal honlapján pénteken kikerültek a kötelező átvételi meghosszabbítások ügyében hozott határozatok. A közzétett lista szerint összesen 116 esetben született határozat, és ezek...
Stabil emelkedés, az utóbbi két napban látványos alsó kanóccal a gyertya diagramon, ami annak a jele, hogy napközben mélyebb tartományokat is megjárt az árfolyam, de a zárás rendre jól sikerült. Ez tipikus bika viselkedés. Mindezt különösen „széppé" teszi a kis volatilitás. (Solar Capital)
Már nem is jelent meglepetést, hogy óriási többlet halmozódott fel a külkereskedelmi mérlegben novemberben. A 411 millió eurós szufficit mellett jó hír, hogy élénkül az export. Novemberben az...
Az előzetes adatok alapján a külkereskedelmi mérleg tavaly novemberben 411 millió euró (115 milliárd forint) exporttöbbletet mutatott, ami az egyenleg 334 millió eurós (91 milliárd forintos) javulását jelenti az előző év novemberéhez képest - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójában.
Horvát lapértesülések szerint átváltható kötvényt bocsátana ki az INA, aminek eredményeképpen a MOL 50% feletti tulajdonrészt tudna szerezni a társaságban. A horvát kormányzat azonban ellenzi a...
A Népszabadság szerint Nyírkátán csak azért nem halnak éhen több százan ezekben a hónapokban, mert a Baptista Szeretetszolgálat élelmiszeradományokat juttatott el a faluba. Az önkormányzat ugyanis szeptember óta nem, vagy csak részben fizeti ki a munka híján segélyre szorult emberek rendelkezésre állási támogatását.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,64 pontos emelkedéssel, 22.331,75 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,61 százalékkal erősödött.
Koránt sem olyan optimista a világ legnagyobb állami befektetési alapjának, az ADIA-nak a vezetője, mint például az elemzők többsége, Sheikh Ahmed szerint ugyanis még mindig komoly kockázatok övezik...
Nyírkátán szeptember óta több százan nem kapták meg rendelkezésre állási támogatásukat, az önkormányzat ugyanis önkényesen úgy döntött, nem fizet. A Baptists Szeretetszolgálat adománya nélkül akár éhen is halhattak volna....
Az új év első hetében is kitartott a jókedv a részvénypiacokon, a tőzsdék még egy vártnál rosszabb amerikai munkaerőpiaci adatra sem tudtak esni. Egyelőre a mai nap is emelkedéssel indul, a BUX a...
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség helyesbítést tett közzé a TV2 Napló című műsorában 2010. január 3-án elhangzottakkal kapcsolatban....
11 hónap alatt a külkermérleg 1185 milliárd forint aktívumot mutatott, felerősödtek azok a várakozások, hogy a teljes, 2009. évi folyó fizetési mérleg is pozitív lehet
Hiába a vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adat, a kínai 2009-es olajimport statisztika és a dollár árfolyamának gyengülése újabb magasságokba repítette a WTI februári határidős árfolyamát. A...
Rájár a rúd a légitársaságokra, ugyanis nem elég, hogy a gazdasági válság miatt az utasforgalom csökkenésével kell szembenézniük, de az elmúlt napokban a terrorfenyegetettség erősödése és a...
181 orvosnak kell kötelező és önköltséges képzésen részt vennie, miután a korbácsrendelet élesítése után kiderült: az átlagosnál jóval drágább gyógyszereket írtak fel betegeiknek - írja a...