Szeptembertől a QUANTIS Investment Management Zrt. befektetési alapjai már az Erste Private Banking ügyfelei, valamint az Erste Befektetési Zrt. által üzemeltetett Hozamplaza.hu befektetési...
A tegnapi napon korrigálták a múlt hét szép emelkedését a főbb tengerentúli piacok. Egy nap azonban még nem a vég, és amíg az S&P 500 1,080 felett áll, addig nincs ok különösebb aggodalomra. A mai...
Átalakítja a termékdíj rendszert és a jövőben a hulladék-gazdálkodást egyetlen, állami tulajdonú szervezet irányítása alá vonja a Vidékfejlesztési Minisztérium.
A kedvező kamatkörnyezet is hozzájárult ahhoz, hogy a második legnagyobb hazai alapkezelő által kezelt vagyon nagysága 110 milliárd forinttal nőtt az első félévben
A fogyasztóvédelemre helyezi a hangsúlyt a PSZÁF, mely fogyasztóbarát szolgáltatókkal tartaná fenn a hazai pénzpiac stabilitását. De ki fizet meg mindezért?
Megint felfüggesztették az RFV részvényeinek kereskedését a budapesti parketten, a papírok 2.3%-os pluszban pihennek. Időközben megjött a BÉT közlemény is, eszerint a papírok holnap tőzsdezárásig fel...
Több mint tizenhárom éves csúcsra emelkedett az arabica kávé ára: szerdán az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén egy font (45,36 dekagramm) arabica ára 2,4 százalékkal 1,9715 dollárra emelkedett.
Enyhült az eladói nyomás az európai piacokon, miután az olaj- és gázipari szektor erősödése ellensúlyozni tudta a banki részvények veszteségeit. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 135,21 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Új fogyasztóvédelmi stratégiát dolgozott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A szervezet elnöke elmondta: közérthető tájékoztatást, tisztességes reklámot, átlátható díjakat, illetve gyors, díjmentes ügyintézést várnak a pénzügyi szolgáltatóktól.
Több mint tizenhárom éves csúcsra emelkedett az arabica kávé ára: szerdán az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén egy font (45,36 dekagramm) arabica ára 2,4 százalékkal 1,9715 dollárra em...
A vártnál jobban csökkent Görögországban a hazai össztermék a második negyedévben: a statisztikai hivatal szerdai jelentése szerint a GDP 1,8 százalékkal zsugorodott április-június között az előző negyedévhez, és 3,7 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest.
Az ezüst ára 2008 eleji csúcsára került szerdán, miután a befektetők a menedék befektetési eszközök felé fordultak az európai bankszektorral kapcsolatos aggodalmak felerősödésére.
Az orosz Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) nem tud arról, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezdett volna vele a kezében lévő 21,2 százaléknyi Mol-részvény kivásárlásáról - idézte a termelés alapján negyedik legnagyobb orosz olajipari cég sajtóosztályát szerdán a Business FM (BFM.ru) orosz gazdasági rádióadó internetes oldala.
Varga Mihály azt reméli, hogy a következő évi hiány 3 százalékhoz lesz közel - számol be az MTI az államtitkár sajtótájékoztatójáról, ahol a politikus a tényfeltáró bizottság jelentését ismertette. ...
2009. január elsején 31,9 millió külföldi élt az EU 27 tagállamában, akik közül 11,9 millió valamelyik tagország állampolgára volt, a többi pedig EU-n kívüli országból érkezett. Az Unió teljes lakosságának 6,4 százaléka számít külföldinek az otthonát jelentő országban....
A monetáris tanács 4 tagja szavazott a jegybanki alapkamat szinten tartására, egy 25 bázispontos csökkentési és két 25 bázispontos emelési szavazat is volt a legutóbbi, augusztus végi kamatdöntő ülésen - derül ki az ülés szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvéből.
63 olyan tételt gyűjtött össze a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Oroszország közepes befektetői - Magyarországéval egyező - adósosztályzatának kilátását szerdán a Fitch Ratings, arra a véleményére hivatkozva, hogy...
A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 1 százalékra emelte irányadó rátáját a kanadai jegybank. A jegybankárok a fogyasztási és a beruházási hajlandóság erősödésében bíznak. Bár az amerikai...
A kormány vállalta, hogy jövőre 3% alá csökkenti a költségvetés hiányát - hangzott el Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatóján. A tárcavezető 5 feltételt említett, melynek...
Az, hogy 220-ig ment a svájci frank-forint árfolyam, nem azt jelenti, hogy nagy baj van, hanem azt, hogy még csak most jön a java - nyilatkozta Jaksity György, egykori tőzsdeelnök
A Pannon Egyetem jó példával szolgál arra, hogyan lehet az oktatás és a gazdaság szorosabb együttműködésével, a képzés összehangolásával enyhíteni a frissdiplomásokat sújtó munkanélküliséget - mondta ...
Piaci alapon az elkövetkezendő egy évben nem várható, hogy a lakáspiaci forgalom megélénküljön Magyarországon, ezért elengedhetetlen, hogy egy minél hatékonyabb kormányzati program, minél hamarabb elinduljon. Ez szűrhető le a piaci szereplők várakozásából és a nyáron megjelent adatokból a 17. Budapesti Lakásvásár előtt....
Az OPEC 100 dolláros olajárat tartana megfelelőnek, hogy a tagországok ellensúlyozni tudják az importált cikkek, elsősorban az élelmiszerek árának emelkedését - fejtette ki egy magas rangú líbiai olajipari illetékes szerdán a Reutersnek.
Emelkedéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok, miután az újra kiújult európai adósságválság miatti sikeresen csillapítani tudta a sikeres portugál kötvényaukció. A korábban veszteségben lévő európai piacok is fordulni tudtak a hír nyomán.
A GfK Hungária előrejelzése szerint a hiper- és szupermarketek, valamint a diszkont üzletek tovább növelik piaci részesedésüket az elkövetkező tíz évben, a kisboltok jelentősége pedig fokozatosan csökken.
Az álláskeresők száma augusztusban 546.100-ra, az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal csökkent Magyarországon - közölte az Állami Foglalkoztatási Szolgálat
Az OPEC 100 dolláros olajárat tartana megfelelőnek, hogy a tagországok ellensúlyozni tudják az importált cikkek, elsősorban az élelmiszerek árának emelkedését - fejtette ki egy magas rangú líbiai olaj...
Már délután három órakor erősödni kezdett a forint, majd Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nyugtató hatású bejelentésére további erősödés bontakozott ki. Utóbbi hullám azonban nemcsak a...
A tegnapi és a ma reggeli megingás után a délután folyamán fellélegzett a pesti parketten, így a BUX 1.8%-os pluszban zárt 23.8 milliárd forintos forgalom mellett. Ezzel az index megérkezett a...
Felfüggesztették az RFV részvények tőzsdei kereskedését szerdán röviddel három óra előtt a Budapesti Értéktőzsdén, a papírokkal csütörtökön sem lehet majd kereskedni.
A kanadai központi bank kamatot emelt szerdán, harmadszor egymás után. Az első kamatnövelésre júniusban került sor, a G7-ek csoportjában elsőként a globális pénzügyi válság kirobbanása óta.
Elképesztő fordulatot hozott a délután a devizapiacon, miután a sikeres portugál és lengyel aukciók után erőteljes enyhülés mutatkozott az európai adósságválság kiújulásával kapcsolatos aggodalmakban. A kockázatvállalási hajlandóság visszatérte nemcsak a részvénypiacokon, de a devizapiacokon is érezhetővé vált.
Közel tizennyolc millió forint bírság kiszabása várható az adóellenőrök nyári akciója alapján a Nyugat-Dunántúlon - tájékoztatott az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatósága.
Pénzügypolitikai szempontból már fontosabb tényezővé válhatott a svájci frank, mint az euró forintárfolyama, mivel a rekordokat döntögető frankárfolyam immár bankszektor-stabilitási kérdéseket is felvet - vélekedtek a svájci frank szerdai újabb forintárfolyam-rekordja után londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a magyar kormány valószínűleg rákényszerül a tárgyalások újrakezdésére a…
A forint kora délutánra korrigálta nap közben elszenvedett veszteségeit: az eurót 287,40 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben szerdán délután négy órakor, szemben a kedd délután négy órai 287...
Több mint 110 milliárd forinttal, 16%-kal nőtt a K&H Alapkezelő által kezelt befektetések nagysága, ezzel közel 800 milliárd forintra növekedett a második legnagyobb hazai alapkezelő által kezelt vagyon értéke....
Magyarország októberben és novemberben lezárja a Nemzetközi Valutalappal (IMF) és az EU-val fennálló hitelszerződést, de új kölcsönszerződést nem kíván kötni - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Az idei első nyolc hónap volt minden idők legjobb szezonja a horvát idegenforgalomban - jelentette ki az ország miniszterelnöke szerdán Opatijában a kormány idegenforgalmi szakbizottságának kihelyezet...
Fizetésük elmaradása miatt munkaidejük befejezte előtt elhagyták a magyar pavilont a sanghaji expón a kínai műszaki dolgozók és a takarítók, de a biztonsági személyzetet sikerült a pavilonvezetésnek visszatartania - tudta meg az MTI Sanghajból szerdán.
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. rendkívüli Közgyűlést tart, melynek időpontja és helye az alábbi: 2010. szeptember 23., délelőtt 10:00 óra, 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u....
A Political Capital elemzése szerint a Fidesz várhatóan nagyarányú győzelmet arat az önkormányzati választásokon, az MSZP legfeljebb támogatottsága szinten tartásában bízhat. A Jobbik akár polgármesteri címeket is szerezhet, az LMP legfőbb célja pedig, hogy megakadályozza a Fidesz fővárosi közgyűlési többségét
Magyarország jövőre 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez, erről döntött a kormány szerdai ülésén - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón szerdán Budapesten.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 417 pontos, 1,82 százalékos emelkedéssel, 23.372,66 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 24,1 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények er...
Előre rögzített céldátumra optimalizált befektetési alapot kínál a Budapest Alapkezelő. A TBSZ-re fejlesztett Budapest 2015 Alap valamint az új Budapest Zenit Alapok Alapja jelentősebb tőkeveszteségek elkerülése mellett kifejezetten dinamikus részvénykezelésével kiemelkedő hozamlehetőséget kínál....