Új nemzeti otthonteremtési program készül a szakminisztériumban - mondta Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium energiaügyi és otthonteremtési államtitkára egy szakmai konferencián....
Az Európai bevásárlóközpont fejlesztések mértéke 2005 óta nem járt ilyen mélységben. Csupán 2,1 millió négyzetméter - 64 központ- új kínálat került a piacra az év első felében, amely 50 százalékos...
A rádiókommunikációs rendszerek kiépítésében vezető Nokia Siemens Networks Budapesten hozza létre a GSM-R technológiás megoldások tudásközpontját - írja a Népszabadság. A létrehozandó technológiai...
A vízparti nyaralásról visszatérő dolgozók folytatják leghatékonyabban munkájukat. A hatékonyságot tekintve egy hét szabadság is éppen olyan jó, mint kettő - állapította meg a Hewlett-Packard (HP) kutatása.
Az előző négy havi csökkenés után júliusban jelentősen, 12,8 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelőiár-szintje az előző év azonos időszakához képest, míg január-júliusban 5 százalékkal voltak magasabbak az árak az egy évvel korábbinál, ami a növényi termékek árszínvonalának 9,7 százalékos növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 2,0 százalékos csökkenéséből…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,22 pontos emelkedéssel, 23.343,93 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 1,29 százalékkal erősödött.
Bízom benne, hogy a lehető leghamarabb be tudjuk vezetni Magyarországon az eurót, és biztos vagyok benne, hogy 2014-2015 körülre el fogjuk érni a bevezetéshez szükséges feltételek teljesítését -...
A K&H szenzációs forinthitelek a devizaalapú hitelekhez hasonló kedvező törlesztőrészlet fizetést jelentenek anélkül, hogy árfolyamkockázattal kéne számolni. A K&H ingatlanfedezetű hitelek most 24 órás előzetes hitelbírálattal és mától november 30-ig induló banki költségek nélkül igényelhetők....
A hét folyamán többször is 84.00 alatt járt a jegyzés, de pénteken zárásra, sikerült feltolni az árfolyamot. Jelenleg pont a csökkenő trendvonalnál mozog, ezért kiváltképp fontos figyelni a következő napok eseményeit. Ha most sikerül megmaradni 84 felett, akkor esély nyílik egy egészségesebb korrekcióra, első ízben 86-ig. (Solar Capital)
A múlt keddi Ecofin tanácskozás után egyre valószínűtlenebb, hogy elfogadják a kezdeményezésünket, miszerint a nyugdíjreform költségeit a hivatalos statisztikákban is el kéne ismerni. A vezető...
Erősödő indexekkel nyugtázták nyitáskor az európai tőzsdék a hét végén elfogadott Bázel III pénzügyi szabályrendszert, ami a vártnál hosszabb időt adott a bankoknak a korábbinál szigorúbb tartalék előírásokhoz való alkalmazkodásra.
A továbbra is kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően a pénteki rossz teljesítmény után a BUX is magához tért, és 1.2%-os erősödést mutat. Az index továbbra is a 23,500 pontos sávtetejével küzd....
Karcsúsítaná a BKV-t Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje, a pénzügyi kérdésekben pedig együttműködne Atkári János korábbi főpolgármester-helyettessel
Több mint egy hónapja nem látott szintekre kapaszkodott a WTI októberi határidős árfolyama, ma 1.3%-os emelkedés mutatkozik a 77.4 dolláros szintekig. Kedvező kínai makroadatok, az Atlanti óceánon...
Velencében jelenleg hatvanezren élnek, igaz, harminc éve még ennek duplája volt az állandó lakosok száma. Évente 2500 olasz költözik el a lagúnák városából....
Alakulása óta Soros György fedezeti alapja, a Quantum szerezte a legnagyobb hozamot, amivel számos olyan óriás vállalatot előzött meg nyereségességben, mint az Apple, vagy Boing. A tíz legsikeresebb...
A hideg és meleg italok mellett új szolgáltatást nyújt egy berlini söröző: a bárpult mellett külön pultnál tanácsokat kaphatnak a tartósan munkanélküliek.
Továbbra is a sávban mozog az S&P határidős termékének az árfolyama. Az 1040-es támaszról erőteljes felpattanás következett, amelynek a lendülete úgy tűnik még mindig tart. Ebben az esetben, az 1127.5-1130-as ellenállás zónát kell figyelni, ez komoly erőpróba lesz az árfolyamnak. Ha sikerül a kitörés, akkor 1175 a célszint. (Solar Capital)
Pénteken ismét nagy pofont kapott a kakaó és jókora mínuszban 2624-nél zárta a hetet. Ezzel letörte a 2700-nál tapasztalt támaszszintet és a napi minimum közelében fejezte be a kereskedést. Innen a következő támasz 2514 környéke, majd pedig 2449. (Solar Capital)
Figyelmeztető sztrájkot tart a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete hétfőn 10 és 12 óra között, ezzel egy időben a Malév pilótái előre bejelentett demonstrációt tartanak a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálja előtt. A szakszervezet szerint a sztrájk időpontjának tudatos megválasztása miatt csak kisebb késések várhatók a Ferihegyről induló Malév járatoknál....
Nem mutatott sok izgalmat a múlt pénteki kereskedés az amerikai tőzsdéken, így a nap végére 0.3-0.5 százalékos pluszban zártak a vezető részvényindexek. Pénteken fontosabb iránymutató gazdasági adat...
A sorozatos profit warningok hatására jelentősen esett a Nokia árfolyama az elmúlt egy évben, de a jelenlegi szinteken már akár vonzó befektetést jelenthetnek a vállalat papírjai. Az értékeltségi...
Júliusban az előző négy havi csökkenés után jelentősen, 12,8 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelőiár-szintje az előző év azonos időszakához képest.
Gyorsabb kifizetést, kevesebb adminisztrációt, objektív bírálati rendszert, egységesített formanyomtatványokat és rajtaütésszerű ellenőrzéseket javasolt egy pályázatíró cég
A kormány célja, hogy a pedagógusok megkapják a diplomások átlagfizetését, ami a mostani keresetük kétszeresét jelentené - jelentette ki a Magyar Rádiónak Pokorni Zoltán, a parlament oktatási bizottságának elnöke.
Erősödő indexekkel nyugtázták nyitáskor az európai tőzsdék a hét végén elfogadott Bázel III pénzügyi szabályrendszert, ami a vártnál hosszabb időt adott a bankoknak a korábbinál szigorúbb tartalék előírásokhoz való alkalmazkodásra.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot kezdtek a Malév pilótái hétfőn délelőtt 10 órakor, ezért kisebb késések várhatók - tájékoztatta az MTI-t Óvári Tamás, a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke.
Javuló befektetői hangulatban erősödött a forint hétfőn délelőtt, az euró 283,90 forint volt a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 284,04 forint után.
A radikális kiadáscsökkentés fedezete nélkül meghirdetett azonnali nagyszabású adócsökkentés végérvényesen meghiúsult - jelentette ki a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Tölgyessy Péter...
Súlyos viták árnyékolták be az utóbbi hetekben a Városligeti Műjégpálya rekonstrukcióját, így a próbaüzem utáni teljes körű átadás az eredetileg tervezett 2011. február 28-a helyett április 30-án lesz....
A S&P elkészítette a havi beszámolóját, amiben Magyarország adósságbesorolásának rontását helyezik kilátásba - idézi a vasárnap megjelent hitelminősítői véleményt napi piaci kommentárjában Karsai...
Európa is kedvezően fogadta az új bázeli szabályozást, ráadásul a jó kínai makroadatok is hozzájárultak a hangulat javulásához. A főbb indexek mind pozitív tartományban kereskednek, a FTSE 0.8, a...
Alig változott a bankrendszer szabad likviditása augusztusban az előző hónaphoz képest. A bankrendszer túltartalékolása azonban augusztusban a szokásosnál magasabb volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az előzetes adatok alapján.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2010. szeptember 20-án 14 órára összehívta az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülését - közölte a tárca. A tanács munkájában a munkáltatók és a munkavállalók érdekképviseleti szervei, valamint a kormány képviselői vesznek részt.
Alig változott a bankrendszer szabad likviditása augusztusban az előző hónaphoz képest. A bankrendszer túltartalékolása azonban augusztusban a szokásosnál magasabb volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank...
Birtokháborítási pert indít Göd város vezetése közterületen fennálló veszély okozása miatt a Pólus Palace Zrt. ellen, mivel a cég tulajdonában álló golfpályáról olykor kirepülnek a labdák
A megfelelő pályaválasztás leginkább a gyakorlati helyeken dől el. A cégek a minőségi utánpótlás biztosítását kapják a rendszertől. A két félnek azonban úgy kell egymásra találnia, hogy saját érdekeik ne sérüljenek, és a haszon maximális legyen. Van egy meglehetősen rugalmatlan szereplője is a programoknak, a képző intézmények, amelyek még arról sem világosítják fel a fiatalokat, hogy az elvégzett…
A tavalyi évhez hasonlóan a 2010-es és a 2011-es munkaszüneti napokkal sincs szerencséje a munkavállalóknak. A munka törvénykönyve által meghatározott tíz munkaszüneti napból ebben az évben még négy van hátra, ezek egy kivétellel mind hétvégére esnek, de mégsem akkor, hanem karácsony előtt lesz egy napcsere....
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke a Népszavának úgy nyilatkozott, a dolgozók helyzete bizonytalan marad, nem lesz hirtelen több munkahely, befagyhat a minimálbér, az egykulcsos adórendszerrel pedig a kiskeresetűek járnak rosszul.
Alig változott a bankrendszer szabad likviditása augusztusban az előző hónaphoz képest. A bankrendszer túltartalékolása azonban augusztusban a szokásosnál magasabb volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az előzetes adatok alapján.
A korábban feltételezettnél gyorsabb gazdasági fellendülés bontakozik ki az Európai Unióban - olvasható ki az Európai Bizottság ma megjelent prognózisából. Az előrejelzés szerint mind az EU-ban, mind...
Az idei évhez hasonlóan a 2011-es munkaszüneti napokkal sincs szerencsénk. A munka törvénykönyve által meghatározott tíz munkaszüneti napból jövőre öt esik hétvégére (az idén még hátralévő négyből...
Míg a recesszió előtt főleg információtechnológiai (IT) biztonságra, ma már inkább eladásösztönzéshez kapcsolódó informatikai rendszerek fejlesztésére költenének a nagy magyar gazdálkodó szervezetek - derül ki az IFUA Horváth and Partners, illetve a Budapesti Corvinus Egyetem közös kutatásából.
Elkezdődött az állami háttérintézmények rendszerének átalakítása, amelyre takarékossági okokból kerül sor. A kormány több száz milliós megtakarítást vár az átalakításoktól, melyek fizetéscsökkenéssel és elbocsátásokkal is járnak, jelenti a Magyar Rádió
Barack Obama amerikai elnök Austan Goolsbeet, a Chicagói Egyetem közgazdászprofesszorát nevezte ki a Fehér Ház gazdasági tanácsadó testületének élére - adja hírül a Világgazdaság.
Erste Aktív Betét néven kínál kiemelkedő kamatozású forint és euró alapú betéti termékeket az Erste Bank Hungary Nyrt. A konstrukciók lényege, hogy az aktívan bankoló ügyfelek kamatprémiumot kapnak megtakarításaik után....