2010. augusztus 21. szombat

aug. 21
10:53
Alstom: nem mi készítettük a szerződést (Privátbankár)
Az Alstom szerint mivel nem ők készítették az új metrókocsikkal kapcsolatos megállapodást, így a vis maior feltételek sem köthetőek hozzá
aug. 21
11:06
Ukrajna orosz kölcsönből bővíti a Hmelnyickij atomerőművet (ProfitLine)
Ukrajna orosz kölcsönből kívánja befejezni a Hmelnyickij atomerőmű két energiablokkjának az építését. Erről Andrij Kljujev ukrán első miniszterelnök-helyettes nyilatkozott a 2000 című ukrán lapnak pénteken.
aug. 21
11:24
Drágább temetés a költségvetési hiány ára (Pénzcentrum)
Lengyelország költségvetési problémái úgy tűnik annyira súlyosak, hogy még a halottaknak is ki kell venniük a részüket belőle: a kormány úgy döntött, jelentősen csökkenteni fogja a temetkezési költségekhez való hozzájárulását....
aug. 21
11:27
Őszre szerkezetkész a Mercedes gyár (Privátbankár)
A rendkívül csapadékos időjárás ellenére is rendben folyik a kecskeméti építkezés - év végéig minden berendezés a helyére kerül
aug. 21
11:29
18 perc tűzijáték - százezres tömeg (Privátbankár)
Az elmúlt évekhez képest rövidebb és szerényebb volt az augusztus 20-ai tűzijáték, de így is rengeteg volt a néző
aug. 21
12:03
Az oroszok senkivel nem tárgyalnak importról (Privátbankár)
Az orosz mezőgazdasági tárca szerint, még ha jóval kisebb is lesz az idei gabonatermés a tavalyinál, akkor sem szorul az ország behozatalra
aug. 21
12:05
A Gazprom nem mond le az ukrán házasságról (Privátbankár)
Az orosz gázipari óriás hamarosan újabb tárgyalási fordulót kezd az ukrán Naftogazzal arról, hogy vegyes vállalattá alakuljon a két társaság - a tervet Putyin vetette fel áprilisban
aug. 21
12:12
Mégsem lesz orosz gabonaimport - máris esik a búza ára (ProfitLine)
Csökkent az európai malmi búza ára pénteken arra az aznapi orosz bejelentésre, hogy nem terveznek gabonaimportot az idén, és hogy egyetlen gabonatermelő országgal sem folytatnak tárgyalásokat esetleges vásárlásról.
aug. 21
12:21
Luxusautókkal csípné el vetélytársait az Audi (Privátbankár)
A német autógyár világelső szeretne lenni a prémium szegmensben, ezért a következő években jelentősen bővítené luxuskocsi eladásait
aug. 21
12:39
Zéró tolerancia vár a görög adócsalókra (Privátbankár)
Fokozza az adóellenőrzést Görögországban a pénzügyi bűncselekmények felderítésével megbízott különleges osztag; az adócsalók zéró toleranciára számíthatnak a hivatal részéről. Elsősorban a görög szig...
aug. 21
12:41
Matolcsy három céggel kivételt tesz (Privátbankár)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - mint az adópolitikáért is felelős miniszter - három társaságnak engedélyezte, hogy  augusztus 1-től bármely, általuk kezdeményezett bírósági eljárás illeték...
aug. 21
12:57
Év végére kifullad a német gazdaság tempója (Privátbankár)
A német gazdasági tárca prognózisa szerint a második félévben már nem bővülhet az első félévihez hasonló ütemben a gazdaság
aug. 21
13:15
A Kossuth tér és a Fő utca lesz a kormány bázisa (Privátbankár)
Újragondolja a kormány a közjogi méltóságok és a kormányzati intézmények elhelyezését. Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Heti Válasz legutób...
aug. 21
13:18
Igencsak megdrágult az arabica kávé ára - megint a spekik? (ProfitLine)
Az arabica kávé ára 12 és fél éve legmagasabb szintre emelkedett pénteken késő délután az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i jegyzésében, alapkezelők erőteljes vásárlására.
aug. 21
13:51
Pakisztán 1 milliárd dollár hitelt kap a Világbanktól (ProfitLine)
Az árvizek sújtotta Pakisztán 1 milliárd dollár hitelt kap a Világbanktól - jelentette be a pakisztáni pénzügyminisztérium pénteken.
aug. 21
14:57
Közalkalmazotti sztrájksorozat jöhet Szlovéniában (ProfitLine)
A szlovén kormány befagyasztaná a közalkalmazotti béreket 2012-ig, részeként azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel csökkenteni akarja az államháztartási hiányt - jelentette be pénteken a szlovén miniszterelnök.
aug. 21
15:18
Várható volt, bekövetkezett! Ráadásul pont Abramovicsék utcájában (Pénzcentrum)
Mint arról a Pénzcentrum.hu a múlt héten beszámolt (Olyan kocsikkal jönnek Dubajból nyaralni, hogy mindenkinek leesett az álla), egymást érik a méregdrága sportkocsik London utcáin. Megbecsülni is nehéz az arab országokból érkező Ferrarik, Lamborghinik és Bugattik számát. A sebességhatárokra fittyet hányó ifjak miatt csak idő kérdése volt, hogy mikor következik be egy komolyabb baleset,…
aug. 21
15:30
Már nem kelendő az autó Romániában sem (ProfitLine)
Romániában 40 százalékkal 8.336-ra csökkent a júliusban értékesített új autók száma júniushoz képes, és 31,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbihoz képest - közölte a román Autógyártók és Importőrök Szövetsége (APIA) pénteken.
aug. 21
16:03
Ambiciózus tervek az Audi-nál (ProfitLine)
Az Audi 400 ezer luxuskocsi eladását tervezi 2015-ben - mondta a Handelsblattban a német vállalat értékesítési igazgatója.
aug. 21
18:15
Kormányrendelet a csemege- és alanyszőlő telepítéséről (ProfitLine)
Az árutermő csemegeszőlő ültetvény 1.000 négyzetméternél kisebb, míg a kísérleti csemegeszőlő ültetvény - fajtánként - 5 hektárnál nagyobb nem lehet - egyebek mellett ezt tartalmazza a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányrendelet.
aug. 21
20:42
Íme, a lottószámok! Most talán te is nyertél (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 33. heti nyerőszámait. Az előző héten nem volt telitalálatos szelvény az ötösön, ezen a héten pedig 176 millió forint jár a telitalálatosért....
aug. 21
21:00
Íme, a lottószámok! Valaki megütötte a főnyereményt! (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 33. heti nyerőszámait. Az előző héten nem volt telitalálatos szelvény az ötösön, ezen a héten pedig nettó 176 millió forint járt a telitalálatosért, amit sikeresen el is vitt valaki....
aug. 21
21:33
Megkezdődött az ipari alma felvásárlása Szabolcsban (ProfitLine)
A héten kezdte meg az ipari alma felvásárlását Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az Agrana Juice Magyarország Kft. - tájékoztatta Szigeti Zoltán igazgató pénteken az MTI-t.

2010. augusztus 22. vasárnap

aug. 22
7:12
Minden ötödik elvesztett pénztárca megkerül - nem Magyarországon (Pénzcentrum)
Egy brit cég által végzett felmérés szerint a szigetországbeliek az elmúlt öt évben 9 millió pénztárcát veszítettek el, melyek 75 százaléka soha többé nem kerül elő....
aug. 22
9:03
Esett a BUX: most épp mi a baj?! (ProfitLine)
A hét eleji optimista hangulat szerdára megtorpant, majd a vártnál rosszabb amerikai markogazdasági adatok miatt tovább estek az árfolyamok a négynapos munkahéten a Budapesti Értéktőzsdén.
aug. 22
9:36
Nem is olyan nehéz szülés - OTP (ProfitLine)
Hosszú várakozás, izgalom, aggodalom, öröm. Ezt mind átélheti egy leendő kismama a várandósága ideje alatt. A gyermek megszületéséig azonban hosszú időnek kell eltelnie, számos vizsgálaton kell részt venni. A pici baba fogadására felkészülés olykor komoly anyagi megterhelést jelent a család számára.
aug. 22
10:09
Kamatcsökkentés? Áhh, dehogy... (ProfitLine)
Az elemzők nem várják a jelenlegi 5,25 százalékos alapkamat változását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői kamatdöntő ülésétől, s előrejelzésük szerint az év végén is ezen a szinten marad az irányadó kamatláb.
aug. 22
11:06
Félnek a magyarok a kockázattól (Portfolio)
A K&H Alapkezelő elemzői szerint a válság óta csökkent a kockázatosabb vegyes, illetve részvényeszközök alkalmazása, közben folyamatosan nő a pénzpiaci befektetések népszerűsége, így az idei év...
aug. 22
11:15
Új közbeszerzési eljárás a záhonyi felújításra (Infostart)
Új közbeszerzési eljárást ír ki a záhonyi széles nyomtávú vágány hálózat felújítására a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő. A Közbeszerzési Döntőbizottság korábban 3 millió forintra megbírságolta a céget.
aug. 22
11:15
A tartós befektetési számla átrendezheti a befektetési piacot (ProfitLine)
A K&H Alapkezelő elemzői szerint a válság óta csökkent a kockázatosabb vegyes, illetve részvényeszközök alkalmazása, közben folyamatosan nő a pénzpiaci befektetések népszerűsége, így az idei év második felében a tartós befektetési számla felfutása átrendezheti a befektetési piacot.
aug. 22
11:24
Itt a figyelmeztetés - "Megvolt a fordulat az inflációban" (Portfolio)
Az amerikai jegybank monetáris politikája nem deflációt okoz, hanem növeli az inflációs nyomást, ami most az egyik legfőbb kockázat - közölte a Barclays Capital pénzpiaci stratégája a CNBC-nek adott...
aug. 22
11:24
Népszámlálás Kínában: kiderül, hány halottat nem jelentettek be (Pénzcentrum)
A novemberben kezdődő kínai népszámlálásra történő felkészülés jegyében felmérik a pekingi állandó lakosság létszámát. A 100 ezer kérdezőbiztos a lekérdezés során a fővárosban élő külföldieket, hongkongiakat, makaóiakat és tajvaniakat is felkeresi a következő egy hónapban....
aug. 22
11:48
Új közbeszerzést ír ki a NIF a Záhony térségi széles nyomtávú vágány hálózat felújítására (ProfitLine)
Miután a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által a Záhony térségi széles nyomtávú vágány hálózat felújítására kiírt eljárást lezáró döntést, a NIF új közbeszerzési eljárás lefolytatását határozta el - az erről szóló közlemény a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
aug. 22
12:18
Csak 2011-ben lép az EKB? (Portfolio)
Egyelőre a likviditási problémák megoldásán és nem a korábban bejelentett likviditásfokozó intézkedések visszavonásának mikéntjén van a hangsúly - véli Axel Weber. A frankfurti jegybankár szerint a...
aug. 22
13:12
Szlovéniában befagyasztanák a közalkalmazotti béreket 2012-ig (Portfolio)
A szlovén kormány befagyasztaná a közalkalmazotti béreket 2012-ig, részeként azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel csökkenteni akarja az államháztartási hiányt - jelentette be pénteken a szlovén...
aug. 22
13:30
Záporoznak a bankcsődök! (Portfolio)
Újabb nyolc bank zárta be kapuit az egyesült Államokban, így az idei bankcsődök száma 118 darabra emelkedett. A betétbiztosító számára mindez hozzávetőlegesen 530 millió dollárt emésztett fel. A...
aug. 22
14:39
Fenekestül felfordulhat év végéig a piac (Privátbankár)
Az év második felében a tartós befektetési számla felfutása átrendezheti a befektetési piacot
aug. 22
14:57
Heten is megsérültek a tűzijáték alatt (Privátbankár)
Heten könnyebben megsérültek a IV. kerületben a szombati tűzijáték visszahulló maradványaitól; a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást - közölte a B...
aug. 22
14:59
Ezentúl az APEH is lehallgathatja a telefonunkat? (Privátbankár)
A parlament Nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szerint az APEH és a pénzügyőrség összevonása után az adóhatóság titkosszolgálati eszközöket is használhat
aug. 22
15:06
Hat heti mélyponton az olaj ára (ProfitLine)
A nyersolaj ára pénteken a már a harmadik egymást követő napon csökkent, hat hete legalacsonyabb szintre került, és sorban a második hetet zárta gyengüléssel egyebek között a csalódást okozó gazdasági adatokra, ami felerősítette a nyersanyaghordozó iránti kereslet alakulásával kapcsolatos bizonytalanságot.
aug. 22
15:18
Csodálnivaló oldtimerek, ne hagyd ki! (Pénzcentrum)
Idén megint jó néhány autóritkaság mutatja meg magát a Kisalföldön megrendezésre kerülő Audi Eastoric keretében, és az autózás történetére nagy hatást gyakorló, 30 éves Audi Quattro ezzel a versennyel is megünnepli születését....
aug. 22
15:33
Mini csúcserőművek kerülhetnének a tetőkre (Privátbankár)
Magyarország villamos energia igényének 12-szeresét lehetne előállítani napenergiából úgy, hogy a napelemek nem vennének el helyet a mezőgazdaságtól - állítja közleményében az Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológiai Platformja.
aug. 22
15:51
Megálmodta a ´holnap Budapestjét´ a Zöld Baloldal (Privátbankár)
A párt főpolgármester-jelöltje olcsóbb távfűtést, dolgozói tulajdonba vett BKV-t, több villamost és átlátható fővárosi működést szeretne
aug. 22
15:54
10% felett a megújulók aránya a németeknél (Portfolio)
Németországban meghaladta a tíz százalékot a megújuló források aránya az energiafogyasztásban - tudósít az MTI. A berlini környezetvédelmi minisztérium hétvégén megjelent kiadványa szerint...
aug. 22
16:12
Pakisztánban is gondok lehetnek - vizsgálódik az IMF (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn áttekinti a súlyos áradások sújtotta Pakisztán költségvetési helyzetét, és az ország gazdasági kilátásait.
aug. 22
16:27
Óriási a harc a helyekért az idősek otthonában (Privátbankár)
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium összesítése szerint nagyjából négyszer annyian várakoznak egy helyre, mint amennyi tényleges kapacitás van
aug. 22
16:29
Máris van eredménye a német csodának (Privátbankár)
A német ipari és kereskedelmi szövetség javította idei növekedési várakozásait, miután rendkívül dinamikusan bővült a GDP a második negyedévben
aug. 22
17:18
Az államkassza 8 százalékot nyert idén az evával (Privátbankár)
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az év elejétől 30 százalékra emelt eva kulccsal eddig 8 százalékkal több bevétel folyt be, mint tavaly
aug. 22
17:18
Tőzsde - Sok a gond, nehéz hét vár a piacokra (ProfitLine)
Borúlátó hangulatban indul az utolsó nyári hét a tőzsdéken. Beigazolódhatnak a félelmek a világ legnagyobb gazdaságának lassulásáról, és a korábban ünnepi eseménynek számító cégházasságok sem lelkesítik a befektetőket.
aug. 22
17:20
Egy Nobel-díjas bank is belebukott a válságba (Privátbankár)
Az Egyesült Államokban csődbe ment a ShoreBank, amely Nobel-békedíjat is kapott a mélyszegénység felszámolása érdekében végzett munkájáért

Keresés