Május-júliusban a munkanélküliségi ráta 11 százalék volt, 0,1 százalékponttal kisebb, mint április-júniusban, miközben a munkanélküliek száma 473,3 ezerről, 467,2 ezerre mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal
Huszonkét százalékkal több a felszámolás alatt álló cég a Közép-Magyarország régióban az első félévben, mint 2009 azonos időszakában – derül ki az Opten adataiból
A május-júliusi időszakban nem folytatódott tovább a munkaerőpiaci helyzet néhány hónapja megfigyelhető javulása. A munkanélküliségi, a foglalkoztatási és az aktivitási ráta egyaránt hajszálnyit,...
A hamarosan kezdődő új tanévben összesen hét iskolával és mintegy 1200 pedagógus-álláshellyel lesz kevesebb a tavalyi évhez képest - írja az oktatásért felelős államtitkárság háttéranyagára hivatkozva a Magyar Nemzet....
A mai napon 14:30-kor jön a várva várt felülvizsgált második negyedéves amerikai GDP adat, majd 16 órakor Bernanke beszéde, így előtte már láthatóan feszült várakozás jellemzi a piacot. Tegnap a...
Megtört a svájci frank erősödésének lendülete az euróval szemben. Jelenleg 1,30 felett konszolidálódik az árfolyam, van esélye egy korrekciónak is 1,33 fölé. Az árfolyammozgás jellegét nagyban...
Azoknak sem kell elkeseredniük, akik a pótfelvételin sem kerültek be felsőoktatási intézménybe - elmehetnek dolgozni, vagy jelentkezhetnek szakképzésre
Az amerikai részvénypiacokon tegnap újra eluralkodtak a gazdasági kilábalással kapcsolatos aggodalmak, így mínuszban zártak az irányadó amerikai indexek, melyek közül a Dow 0.7, az S&P 500 0.8, a...
Tavaly szeptemberben hároméves haladékot kért Magyarország az arzénnal kapcsolatos vízminőségi problémák megoldására az Európai Bizottságtól, végleges válasz ezidáig nem érkezett....
Budapest, 2010. augusztus 27., péntek (MTI) - A 2011-es költségvetés tervezése megkezdődött, az előkészítő szakmai munka folyamatban van - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a Népszabadsággal.
Felfüggesztette a rezidenseket sújtó röghöz kötést a kormány - tudta meg a Magyar Hírlap. A szakorvosjelölteknek így nem kell többé képzésüket követően évekig a gyakorlati helyet biztosító kórházban dolgozniuk.
A Boeing közölte, hogy ismét elhalasztja első 787-es Dreamliner repülőgépének átadását, 2010 negyedik negyedéve helyett 2011 első negyedévének közepén juthat hozzá a japán All Nippon a megrendelt...
A kereskedelmi bankok fontos forrásként tekintenek a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által kínált refinanszírozott hitelprogramokra és bíznak a korábbi kapcsolat zökkenőmentes folytatásában. A refinanszírozott hitelek az elmúlt két évben jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a kkv-k a szűkős pénzpiaci források ellenére is kedvező feltételekkel jussanak külső forráshoz....
Alig érzékelhető erősödéssel kezdett a forint pénteken: az eurót délelőtt tíz órakor 283,04 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délután négy órai 283,15 forint után. Péntekre virradóra a jegyzés 283,35-283,40 körül mozgott a nemzetközi piacon.
Túlhajszolt életet élnek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kivonuló dolgozói, több mint negyedük elhízott - derült ki a mentősök körében végzett felmérésből
Idén május-júliusban 11 százalékos munkanélküliségi rátát mért a Központi Statisztikai Hivatal, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb, mint az egy hónappal korábbi adat, de 1,3 százalékponttal magasabb, mint tavaly ilyenkor. Az egy évvel korábbihoz képest 467 ezerre nőtt a munkanéküliek száma - derül ki a mai jelentésből.
A magyar gazdaság pénzügyi stabilitása szempontjából kulcsfontosságú svájci frank/forint árfolyam kapcsán három negatív tartalmú szakértői kommentár is megjelent az elmúlt két napban, miután a magyar...
A kormány átalakítja a szakképzés rendszerét, azt tervezi, hogy fokozatosan bevezeti a 9. évfolyamtól kezdődő hároméves szakiskolai rendszert - olvasható az illetékes államtitkár, Czomba Sándor bejelentése a Világgazdaságban.
A tegnapi emelkedés után ma újra kisebb bizonytalanság jellemzi a vezető nyugat-európai indexeket, láthatóan a piacok türelmetlenül várják a délutáni felülvizsgált amerikai GDP adatot, és Bernanke...
Több bankóriás is nemzetközi roadshow-t indított, hogy a dollár helyett a jüant alkalmazzák vállalati ügyfeleik kereskedelmi tranzakcióik során - számolt be a Financial Times. A fokozatosan...
A piaci szereplők napok óta Ben Bernanke Fed elnök ma délutáni beszédére várnak, abban bízva, hogy a kedvezőtlen makrogazdasági adatáradat közepette végre hallanak valami bíztatót. A vezető...
Egyre valószínűbbnek tűnik, a szlovák kormány a járulékterhek általános növelése helyett inkább az általános forgalmi adó kulcsának emelésével szeretne többletbevételhez jutni; az áfa 1 százalékpontos emelése becslések szerint 0,7 százalékkal emelné az árakat - írja az Új Szó című pozsonyi napilap....
A magánnyugdíjpénztárakba érkező tagdíjbevételekkel kozmetikázná szebbé államháztartási hiányát kilenc uniós tagállam. Ezt a lehetőséget azonban aligha adnák ingyen: az így számolóknak valószínűleg a mostani elvárásoknál alacsonyabb deficitet írnának elő.
Nemcsak a humán erőforrás, de a technológia és az információáramlás területén is jelentős változásokat prognosztizál a Knowledge Work 2020 címmel elkészült tanulmány, melyet a Világgazdaság közöl.
Péntek este dől el, hogy a pótfelvételire jelentkezők közül ki az, aki valamilyen felsőoktatási intézményben folytathatja tanulmányait. Idén közel 13000 helyet hirdettek meg, de a magasabb ponthatárok miatt várhatóan több ezer hely marad üresen. A fel nem vettek számára felmerül a kérdés: mivel töltsék ki a következő felvételiig tartó időszakot?
Csökkenni fog a szlovák politikusok bére a kormány takarékossági intézkedéseinek következtében - közölte Iveta Radicová, szlovák miniszterelnök a pozsonyi Joj televízió Lampa című csütörtök éjjeli vit...
Kiszámítható és átlátható feltételek jellemzik az Allianz Bank Referencia nevű jelzálogkölcsönét, hiszen a havi törlesztő részletet nem befolyásolja a forint árfolyamának alakulása, kamata pedig a jegybanki alapkamat alakulását követő BUBOR értékéhez igazodik. Az őszi akció keretében a bank az induló banki költségekre vonatkozóan is jelentős kedvezményeket biztosít....
Alig érzékelhető erősödéssel kezdett a forint pénteken: az eurót délelőtt tíz órakor 283,04 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délután négy órai 283,15 forint után. Péntekre virradóra a jegyzés 283,35-283,40 körül mozgott a nemzetközi piacon. (MTI)
Külföldön az adósságválság és az újabb gazdasági visszaesés (double dip), idehaza az IMF-ről való lecsatlakozás és a gazdaságpolitika körüli bizonytalanságok keltenek aggodalmat a befektetőkben....
Tízmilliárd forintos kötvényprogramhoz kér felhatalmazást a részvényesektől a tőzsdén jegyzett RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt. a társaság szeptember 17-re összehívott rendkívüli közgyűlésén.
Több mint 7 millió e-mailcím és 150 ezer németországi ügyfél neve, postacíme és egyéb adatai kerültek ki az internetre a Schlecker drogérialánc adatbázisából - írta pénteken a Bild című német lap. (MTI)
A német kormány nyomására legalább ötmilliárd euró összegben bocsáthat ki ősszel új részvényeket a Commerzbank - értesült a Handelsblatt. A napilap Martin Blessing vezérigazgató környezetéből...
Németországi olajfinomítókban vásárolna részesedést a Rusznyeft, a legnagyobb orosz olajcég - írta pénteken a The Wall Street Journal. A New York-i gazdasági lap szerint az orosz állami társaság "e...
A május-júliusi időszakban nem folytatódott tovább a munkaerőpiaci helyzet néhány hónapja megfigyelhető javulása. A munkanélküliségi, a foglalkoztatási és az aktivitási ráta egyaránt hajszálnyit, észrevehetetlen mértékben javult....
A thaiföldi feljebbviteli bíróság augusztus 20-án általános meglepetésre úgy döntött, hogy az amerikai kérésnek eleget téve kiadják az Egyesült Államok igazságszolgáltatásának Viktor But orosz...
Huszonkét százalékkal több a felszámolás alatt álló cég a Közép-Magyarország régióban az első félévben, mint 2009 azonos időszakában - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
Románia első hét havi költségvetési hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 3,9 százalékra ugrott azok után, hogy az első félévben csupán 3,4 százalék volt - derül ki a román pénzügyminisztérium pénteken közzétett jelentéséből. A deficit 20 milliárd lejt tett ki. (MTI)
Az első negyedévi ütem négyszeresével nőtt az idei második három hónapban a brit gazdaság teljesítménye a pénteken közzétett, javított statisztikai adatsor szerint, ám független londoni elemzők szerint a jelenlegi növekedés aligha lesz tartható.
Hétfőn, piaczárást követően teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését az Állami Nyomda, melytől nettó profit soron ismét jelentős, 68%-os esést várnak a Portfolio.hu által megkérdezett elemzők. ...
A várható viharos időjárás miatt narancsszínű figyelmeztetést adott ki a közép- és nyugat-dunántúli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) pénteken. Véber István, az OMSZ meteorológusa ...
Bevásárolná magát az orosz állami Rosneft olajtársaság a németországi Ruhr Oel vállalatba, 4 németországi olajfinomítóban szerezve ezzel részesedést. Az oroszok a venezuelai PdSVA olajtársaság Ruhr...
Az 1.5986-os célszint elérése után lefordult az árfolyam és visszacsúszott a korábbi támasz 1.55 alá. Ezzel letörte az emelkedő trendvonalat és a 200 napos mozgóátlagot is. (SolarCapital)