Néhány héttel korábbi éves csúcsáról ismét 10 millió alá csökkent az OTP részvényeire fennálló short pozíciók darabszáma az amerikai alapkezelők körében július végére - derül ki a legfrissebb...
Az árbevétel és az adózás előtti profit szintjén a vártnál valamivel jobb negyedéves eredményt tett ma közzé az építőipari vállalat. Ami azonban ennél fontosabb, hogy az első félév vártnál jobb...
A lakossági fogyasztás egyik fokmérője, a svéd Hennes and Mauritz divatházlánc bevétele 21 százalékkal, összehasonlítható alapon 10 százalékkal volt nagyobb júliusban, mint egy évvel azelőtt.
Annak ellenére, hogy a német gazdaság a második negyedévben jobban teljesített, mint az újraegyesítést követően bármikor, az eurózónában mindössze egy fokozatos élénkülés figyelhető meg - nyilatkozta...
Az építőipari termelés volumene 2010 júniusában mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 19,7 százalékkal csökkent a 2009. júniusihoz képest. Az év első hat hónapjában a termelés 13,8 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban. Szezonálisan kiigazítva a termelés júniusban 2,3 százalékkal alacsonyabb volt az előző havinál. Az építőipar termelői árai 2010 II.…
Mától adó és illetékmentesen, apáról fiúra szállhat a családon belüli gazdaság, ekkor lép hatályba az erről szóló új rendelkezés, amely pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 júniusában alig észrevehetően csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala stagnált, az élő állatok és állati termékeké 1,5 százalékkal csökkent. 2010. január–júniusban az agrártermékek termelőiár-szintje gyakorlatilag nem változott az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a növényi termékek árszínvonalának 2,0…
A továbbra is jelentős kínai igények miatt dráguló nyersanyag áraknak, illetve a bányaipari és energetikai vállalatoknak köszönhetően emelkedéssel indult a hétfői kereskedés a vezető nyugat-európai piacokon, a globális gazdasági helyreállással kapcsolatos aggodalmak ellenére.
Tízéves mélypontjára, az ezredfordulós szintre süllyedt vissza az építőipari termelés Magyarországon. A lefelé tartó trendet a ma megjelent júniusi adat is megerősíti, egyben rávilágít, hogy a...
A büntető törvénykönyv őszre tervezett módosítása után, akár szabadságvesztésre is ítélhetők lesznek a hamis gyógyszert forgalmazók és hirdetők - írja a Világgazdaság....
Pénteken Amerika ugyan nem tudott pozitív tartományban zárni, az esés mértéke azonban nem volt jelentős, így ez a mai kereskedésre már nem lesz nagy hatással. Ázsiában Japánt leszámítva optimista...
A tizennegyedik Illinois állambeli bank csődjéről számolt be a hétvégén az amerikai sajtó. Ezzel 110-re emelkedett a válság idei pénzintézeti áldozatainak száma az USA-ban. A Palos Bank & Trust Co...
Szlovákiában júliusban az uniós szabvány szerint számolva átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 1 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban a szlovák statisztikai hivatal hétfői közlése szerint.
Hétfőn reggel a régiós devizák mozgásával összhangban erősödéssel kezdte a kereskedést a forint: az eurót 280,59 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a pénteki 280,90 forint után. Pénteken a ...
Lendületbe jött a kínai részvénypiac, miután az ország nyersanyagigénye rávilágított a gazdaság rugalmasságára, amely a második negyedévben már a japán gazdaságot is beelőzte, és így a világ második legnagyobbjának számít.
Továbbra is fenntartja nyersanyagpiaci felülsúlyozás ajánlását a Goldman Sachs, mely az eszközkategórián belül az olaj, arany, réz, cink és platina piacán vár szép teljesítményeket. A Goldman...
Jégesővel kísért vihar vetett véget tegnap délután a VII. Tolcsvai Borfesztiválnak. A szervezők a helyi közintézményekbe menekítették a rendezvény több ezer résztvevőjét....
Hétfőn reggel a régiós devizák mozgásával összhangban erősödéssel kezdte a kereskedést a forint: az eurót 280,77 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a pénteki 280,78 forint után.
A fejlesztéspolitika irányítói csupán húsz-harmincmilliárd forint megtakarításra számítanak a leállítani tervezett nagy és kiemelt projektekből - értesült az Index. Ennyi pénz lényegében egy-két...
A német Ifo gazdaságkutató intézet kutatása szerint az európai lakáspiac elérte a mélypontját. Innen már csak felfelé vezethet az út - közölte az MTI. Ebben a szegmensben az idei évre még 3...
Semleges hangulatban startol tehát a kereskedés, egyelőre hasonló arányú, mérsékelt erősödést mutat a régió mindhárom devizája - írja napi piaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury...
Az idén január-júniusban gyakorlatilag stagnáltak, mindössze 0,2 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a növényi termékek árszínvonalának 2 százalékos növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 2,6 százalékos csökkenéséből adódott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A Magyar Nemzet információi szerint felvetődött, hogy Bábolnánál épüljön meg a King's City kaszinóberuházás -írja az MTI. A napilap hétfői száma úgy tudja: az önkormányzat Horváth Klára (MSZP)...
Lezajlott a világ eddigi legnagyobb elsődleges tőzsdei forgalomba hozatala (IPO), miután az eredetileg tervezettnél mintegy 3,34 milliárddal több részvényt bocsátott ki az ügyfélszáma alapján...
Az egyre inkább fokozódó aggodalmak a gazdasági növekedés beindulásának elmaradásával, megszakadásával kapcsolatban erőteljes pszichológiai nyomást gyakoroltak a világ, főként pedig az USA vezető tőzsdéire.(Solar Capital)
Sok munkáltatónak nem világos, mit takar az egyenlő munkáért egyenlő bért elve. Miként arra a "Bérhátrányban a nők" című írásunkban utaltunk, a női alkalmazottak "alulfizetése" alkotmányos, illetve Európai Uniós szabályokat is sérthet, illetve a munkáltató jogi felelősségét vonhatja maga után. Kérdésként vetődik fel például, hogy mit is takar valójában a béralku fogalma.
Mától adó és illetékmentesen, apáról fiúra szállhat a családon belüli gazdaság. Az új jogszabály segíti az egymást követő nemzedékek kapcsolatának erősödését, a családon belüli gazdálkodás folytonosságát, stabilitását - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium....
Növekedéssel nyitották az európai piacok a mai napot, mostanra azonban már negatív tartományban van az összes nagyobb index. A FTSE 100 0.2 francia CAC 40 0.3%-ot, míg a DAX 0.1%-ot csökkent. A...
A múlt heti rekord tőkebeáramlást követően újabb 2.3 milliárd dollárnyi friss befektetés érkezett a feltörekvő piaci részvényalapokba, a múlt szerdával zárult héten. Egyedül a Latin-Amerikai régiónál...
Több mint százhúszezren lépték át a határt a hétvégén Röszkénél; az intenzív forgalom a szabadságuk leteltével Nyugat-Európába, a munkahelyükre tartó vendégmunkások miatt volt tapasztalható – kö...
A gazdasági válság hatására 2008 végén tapasztalt zuhanó árfolyamok, valamint a pénz- és tőkepiacok gyenge teljesítménye megváltoztatta a különböző befektetési eszközök alkalmazásának arányát, amely csak részben állt helyre - közölte Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
Az 1130-as ellenállás átvitelével már nem tudta megerősíteni a rövidtávú emelkedő trendet és visszahanyatlott róla, ráadásul igen hevesen tette mindezt, jelentősen rontva a technikai képen. Pár nap alatt visszaadta két hét – korrekcióval tarkított – emelkedését, ami a medve fölényét jelzi. (Solar Capital)
Lassan a nyári befejeződik, és sokaknak fejtörést okoz a szeptemberi iskolakezdés. Az évről-évre bővülő bevásárló listán könyvek, füzetek, íróeszközök szerepelnek, melyeknek költsége komolyan megterheli a család pénztárcáját. A tanévkezdés anyagi nehézségeiben segíthet az OTP Cafeteria kártyával igénybe vehető iskolakezdési támogatás, mellyel akár 44.100 forintot is igénybe vehetünk családonként.
Egyre több német fordít gondot arra, hogy az általa vásárolt termék tisztességes feltételek között készüljön, illetve kerüljön piacra - persze van még hova fejlődni
A Forbes magazin friss összeállítása szerint a Cadillac Escalade tulajdonosoknak kell a legkörültekintőbben megnézniük, hogy hová parkolnak, mert százból egy ilyen járgány biztosan az autótolvajoknál köt ki....
Júliusban havi szinten csökkentek a fogyasztói árak az euróövezetben - közölte a végleges júliusi inflációs jelentésében az Európai Unió statisztikai hivatala. Havi összevetésben 0,3 százalékkal csökk...
Az idén a második negyedévben az államháztartás nettó finanszírozási igénye (417 milliárd forint) a negyedéves GDP 6,1 százalékát tette ki - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Mag...
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai Komárom belterületén ellenőriztek egy Volvo személygépkocsit, melyben egy fiatal pár utazott. Az autó motorterében a pénzügyőrök kábítószergyanús anyagot találtak....
Hétfő reggelig 263 kárbejelentés érkezett a AEGON Magyarországhoz a hétvégi viharok nyomán - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. A jég, az özönvízszerű eső és a viharos szél leginkább ...
Az előrejelzésekre rácáfolva, emelkedéssel kezdtek a fő nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn, de a kereskedés első másfél órája után az indexek már gyengülést mutattak, a mutatókat elsősorban a céges hírek mozgatták.
Júliusban csökkentek a fogyasztói árak az euróövezetben - közölte a végleges júliusi inflációs jelentésében hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala. Havi összevetésben 0,3 százalékkal csökkentek az árak júliusban, miután júniusban nem változtak májushoz képest. Éves szinten 1,7 százalék volt a júliusi infláció a júniusi 1,4 százalék után.
Az idén a második negyedévében az államháztartás nettó finanszírozási igénye (417 milliárd forint) a negyedéves GDP 6,1 százalékát tette ki - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti bank. A második negyedévvel záruló elmúlt egy évben az államháztartás nettó finanszírozási igénye a GDP 4,8 százaléka (1.282 milliárd forint) volt.
Míg öt-tíz évvel ezelőtt a marketing mostohagyermeke volt a belső PR, addig mára a hatékony belső kommunikáció, azon belül pedig a munkaerő-megtartás egyik fő eszközévé nőtte ki magát. Ehhez hozzájárult a külső környezet változása, valamint az új informatikai eszközökben rejlő lehetőségek is.