Biztosítói tevékenységgel bővíti szolgáltatásainak a körét a Magyar Telekom, egyelőre csekély eredményhatással. A Magyar Telekom új szegmenssel bővíti a szolgáltatási palettáját, tegnaptól ugyanis...
A vállalkozásokat is jobban bevonná a szakképzés folyamatába, valamint rövidebb képzési időben és egy éves szakmai gyakorlatban gondolkodik Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár - írja a Magyar Nemzet....
A LeanCenter kidolgozott egy olyan új módszert, mellyel a folyamatfejlesztési szakemberek tudását és rátermettségét az eddigieknél sokkal alaposabban lehet mérni. A módszer részeit már évek óta alkalmazza a cég, most viszont egy komplett LAC (Lean Assesment Center) rendszerbe öntötték az eddigi tapasztalatokat.
Nem lát problémát a következő két év lejáró államadósságainak megújításában Borbély László, az ÁKK vezérigazgató-helyettese. A finanszírozás szerkezete a hazai megtakarítások alakulásától és a...
A jövedéki adó tavaly júliusi megemelése jól látszik a legújabb inflációs adatsoron: júliusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,1 százalék volt
A pár évvel ezelőtt Zaha Hadid által a Szervita térre megálmodott "óriáscsiga" helyett most egy másik sztárépítész cég tervei kerültek célkeresztbe a Belvárosban. Az építész szakmán belül nagy...
Megállapodott egymással a francia GDF Suez és a brit International Power menedzsmentje, amelynek következtében a világ legnagyobb erőművi portfóliójával rendelkező társasága jöhet létre. Az egyezség...
Alapvetően kedvezően alakult a MOL számára az iparági környezet a második negyedévben, az olajcég azonban mégis jelentősebb veszteséget ért el. Ennek oka elsősorban egy egyszeri céltartalékolás,...
A német gazdasági intézet vezetője szerint folyamatosan emelkedik a várható élettartam, az emberek egyre tovább élnek, ezért elkerülhetetlen lesz a jelenleg 65 évnél meghúzott határ emelése
Cikkünkben a gazdasági válságra adható termelésszervezési+HR válaszok egyikét, a Nordic modellt elemezzük. Indokoltságát az a felismerés adja, hogy a vállalat nem működik optimális szinten, ha nincs hathatós és tudatosan kialakított egyensúly a menedzsment és a leadership területek között.
A kihirdetésre váró médiatörvény-csomagról nem volt se társadalmi, se szakmai egyeztetés - ezért kezdeményezik a közmédiumokban működő szakszervezetek egy közös fórum létrehozását - írja az MTI nyomán a Népszabadság.
A délelőtti órákban tovább gyengültek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók, amelyek nyitáskor eleve mínuszban voltak. A Fed keddi kamattartó döntése, valamint likviditásjavító lépése egyelőre nem volt túl nagy benyomással a befektetőkre. Nagyobb súllyal esett a latba, hogy a Fed úgy véli, az amerikai gazdaság a vártnál szerényebben növekszik.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke, dr. Vida Ildikó 2010. augusztus 10-i hatállyal Lukács Györgyöt az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának igazgatójává nevezte ki....
Bár a júliusi alacsonyabb inflációnak nincs azonnali hatása az árfolyamra meglepetés híján, az még kérdés, hogy ez az adat képes lesz-e hűteni a kamatemelési várakozásokat - írja napi piaci...
Az elemzők által vártnál gyorsabban nőtt az infláció júliusban, ez mégsem okozott különösebb meglepetést, az év egészére vonatkozó előrejelzések pedig megegyeznek a kormányéval.
Az allergia megelőzésre már a várandósság időszakában nagy figyelmet kell fordítani, főleg azokban a családokban, ahol már előfordult allergiás megbetegedés
Meredeken emelkedő nyereségről számolt be a holland ING Groep Nv bank és biztosító a második negyedévre vonatkozóan. Főképp amiatt, mert sikerült elkerülni a tavalyi évihez hasonló részvénypiaci, kötvénypiaci és ingatlanpiaci befektetésekhez köthető veszteségeket. Emellett szerepet játszott az is, hogy banki üzletága ismét nyereséges lett.
A kormány a jövő évi költségvetéssel először október 27.-i ülésén foglalkozhat, az év utolsó ülésnapján, december 8-án pedig a nemzeti értékekről tárgyalnak majd
Augusztus végéig leállítja a termelést nagyigmándi gyárában az amerikai tulajdonú, műanyag alkatrészeket gyártó Nypro Kft., az utolsó ütemben 57 alkalmazottól válnak meg - tudta meg egy névtelenséget ...
"Megelégedettség-mérést" rendelt el Pintér Sándor belügyminiszter a rendőrség állománya körében az egyenruhával kapcsolatban - adja hírül a Népszava. A rendvédelmi szervek egyenruhájának egységesítése lehet a végső cél.
Nem tartják meg az augusztus közepére tervezett sztrájkot a spanyol légiirányítók, mert nem akarnak károkat okozni az idegenforgalomnak a nyári szezon kellős közepén.
A kormány a foglalkoztatáspolitika szerves részeként fogja fejleszteni a szakképzést, amelyet úgy kíván megreformálni, hogy azt a gyakorlatorientáltság felé mozdítja el, és rövidíti - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára tegnapi sajtótájékoztatón.
Majdnem 13 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi a közlekedési minisztérium a román államvasutaknál (CFR), a szakszervezetek munkabeszüntetéssel fenyegetőznek. Az Agerpres és Mediafax hírügynökség...
Október 27-i ülésén foglalkozhat a kormány a jövő évi költségvetésről szóló előterjesztéssel, amelynek elfogadása december folyamán várható az őszi parlamenti ülésszakra vonatkozó törvényalkotási program szerint.
Az elemzők által vártnál gyorsabban nőtt az infláció júliusban, ez mégsem okozott különösebb meglepetést, az év egészére vonatkozó előrejelzések pedig megegyeznek a kormányéval
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke, dr. Vida Ildikó 2010. augusztus 10-i hatállyal Lukács Györgyöt az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának igazgatójává nevezte ki.
A pályakezdőnek hány nap szabadság jár, és mit tehet, ha nem engedik el szabadságra? Hogyan befolyásolja a gyes az éves szabadság kiadását? Olvasóink kérdéseire Horváth Linda, az Adózóna munkajogásza válaszol.
Véget ért a forint két hete tartó erősödése az euróval szemben, az EUR/HUF árfolyam már pénteken, a korábban is már többször bizonyított támaszához érkezett, így a tegnapi napon megindult emelkedés nem is volt váratlan fejlemény. Időközben már nemcsak technikai jellegű emelkedésről beszélhetünk, hiszen a nemzetközi piacok felett is beborult az ég, köszönhetően az amerikai és a kínai gazdaság felől…
Nagy-Britanniában a foglalkoztatottsági ráta a második negyedévben 70,5 százalék volt, ami 0,3 százalékpontos javulást jelent negyedéves szinten. A 16 évnél idősebb foglalkoztatottak száma a negyedév folyamán 184.000 fővel 29,02 millió főre emelkedett, ilyen mértékű bővülésre 1989 óta nem volt példa.
Október 27-i ülésén foglalkozhat a kormány a jövő évi költségvetésről szóló előterjesztéssel, amelynek elfogadása december folyamán várható az őszi parlamenti ülésszakra vonatkozó törvényalkotási...
A fesztivál sörét szállító Dreher Sörgyárak Zrt. a 2010-es Szigeten is figyel a sör minőségére: a minőségspecialisták 24 órás minőségi felügyeletet tartanak a rendezvényen....
Az elemzők által vártnál gyorsabban nőtt az infláció júliusban, ez mégsem okozott különösebb meglepetést, az év egészére vonatkozó előrejelzések pedig megegyeznek a kormányéval
Az MSZP annak kapcsán, hogy Schmitt Pál részt vesz a mai kormányülésen, felhívta az államfő figyelmét arra: köztársasági elnökként független személyként képviselje az országot
Schmitt Pál féléves rendszerességgel ellátogat majd a kormány ülésére - derült ki azután, hogy a köztársasági elnök Orbán Viktor kormányfő meghívására részt vett a kabinet tanácskozásán, az Országházban
A Budapest Esély Nonprofit Kft. 2010-ben elindította Egymásra lépni tilos! című antidiszkriminációs kampányát. Ennek célja, hogy felhívja a főváros minden lakójának figyelmét arra, hogy járjon nyitott szemmel, vegye észre a kisebbségi csoportokat érő hátrányokat - áll a portálunknak eljuttatott sajtóközleményben.
A vártnál kissé lassabban mérséklődött júliusban az éves alapú infláció Magyarországon, de a ma reggel közzétett 4,0%-os ütem még így is egy éves mélypontnak számít. Az inflációs mutatót a...
Zárjegy nélküli cigaretta értékesítése közben kapcsoltak le a pénzügyőrök három férfit Nyíregyházán egy házkutatás során. Az ingatlan nem csak adózatlan cigaretta raktáraként szolgált, hanem szeszt is pancsoltak a garázsban....
A BAMOSZ legfrissebb adatai szerint 1.6 százalékkal nőtt az alapokban és azon kívül kezelt vagyon nagysága a második negyedévben, a teljes állomány 8,400 milliárd forint, a duplikációk kiszűrésével 7...
Az állami beruházásoknál 30 napos fizetési határidőt, a fizetési perekben pedig gyorsított bírósági eljárást és valós végrehajtást szorgalmazott Horváth László a Megyeri híd alvállalkozóinak képviselője szerdán a budapesti Kossuth téren, a Parlament előtt tartott demonstráción.
Az első félévben csökkent a Magyarországon is érdekelt német E.ON adózott eredménye, mert az üzemi eredmény növekedését ellensúlyozta a kamatköltségek és az adók emelkedése - közölte szerdán a vállalat.
Az amerikai jegybank (Fed) kedden nem változtatott alapkamatán, a várakozásoknak megfelelően az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között maradt.